MEDDIG VISELHETŐ EL A SÚLYTALANSÁG?
(In: Élet és Tudomány 1997/42., 1315. o.)
Szeptember 24-én a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének
dísztermében a terület vezető szakemberei, továbbá öt neves űrhajós
találkozásának, eszmecseréjének és bemutatkozásának lehettek tanúi az
űrkutatás barátai. A. J. Hoffman (1944) és G. M. Sztrekalov (1940) amerikai
és orosz űrhajós veterán a világ legtapasztaltabb űrhajósai közé tartozik,
mindketten öt-öt alkalommal jártak már a világűrben. Hoffman asztrofizikus,
a különféle csillagászati űrműszerek és műholdak szakértője, tervezője,
legújabban a Hubble űrtávcső nagyjavításának az egyik hőse. Sztrekalov
mérnök és fedélzeti mérnök, a Szaljut-7-nek és a Mir űrállomásnak többször
is utasa volt, eddig összesen 268 napot töltött a világűrben. Leroy Chiai,
az űrhajós vendégek benjáminja Kaliforniában született, kínai származású.
1994-ben a Columbia űrrepülőgép hétfős legénységének volt az egyik tagja,
tavaly januárban az Endeavourral repült. A frankfurti születésű Thomas
Reiter az ESA űrhajósaként vett részt a találkozón. A nyugati - nem orosz -
űrhajósok között ő világrekorder: 1995. szeptember 3-ától 179 napot (csaknem
fél évet!) töltött egyfolytában a Mir űrállomás fedélzetén. Számunkra az ő
űrbeli tevékenysége kiváltképpen fontos, mivel az egyik legsikeresebb magyar
fejlesztésű eszközzel, a Pille nevű termoluminesztens dózismérő legújabb
változatával dolgozott.
Thomas Reitert arról kérdeztük: vállalható-e fél évnél hosszabb ideig a
világűrben való tartózkodás? Egyáltalán, hol lehet a felső határ?
- Fél év elteltével talán sok űrhajóstársamnál is megalapozottabban
nyilatkozhatom ebben a kérdésben. Bár már régebben is elképzelhetőnek
tartottam, hogy a súlytalanság hosszú ideig elviselhető, most már saját
tapasztalataim alapján tanúsíthatom is: ez, fizikai szempontból, igenis
minden további nélkül lehetséges. A szervezet az új helyzethez nagyon hamar
alkalmazkodik: a kezdeti izomtömeg-csökkenést jól ellensúlyozzák az erre a
célra kidolgozott gyakorlatok. Így elképzelhetőnek tartom, hogy a fél év
számomra sem a végső határ.
Ami a lelki oldalt illeti, e tekintetben nagyon sok múlik a legénység
összetételén. Jóbarátokkal, alkalmas munkatársakkal és elfogadható
körülmények közepette ennyi idő minden további nélkül áthidalható. Igaz,
olykor kialakulhatnak személyek közötti konfliktusok is, s lélektani
problémák valójában nyilván ilyenkor vagy esetleg a jóval hosszabb
együttlétek során adódnak. Az én fél évem alatt e tekintetben kifogástalanok
voltak a körülmények, semmi problémám sem akadt. Szerintem az űrutazások
időtartamát elsősorban nem a lélektani tényezők határozzák majd meg, hanem
az emberi szervezet élettani, fiziológiai teherbíróképessége.
- Ön sokat dolgozott a Pille nevű magyar doziméterrel is. Van-e
sugárveszély a hosszabb fenntartózkodás során? Mekkora dózisra lehet
számítani? A napkitörések nem okozhatnak gondot?
- Több évtizedes tapasztalatok vannak már e tekintetben. Egyáltalán nem
mindegy, hogy a tizenegy éves periodicitású naptevékenység melyik fázisában
vagyunk. Annak emelkedő szakaszában, amikor gyakoribbak a nagyobb
napkitörések, flerek, ezek lehetséges következményeivel, természetesen,
számolnunk kell! Ha szélsőségesen erős napkitörés fordulna elő, vannak az
űrállomásban olyan, a sugárzástól védett, jól árnyékolt helyek, ahol
mindaddig meg lehet húzódni, amíg a kitörés erőssége nem csökken. A kapott
dózis azonban minden óvintézkedés nélkül sem túlságosan nagy, az
űrállomásokat ugyanis a Föld "mágneses pajzsa" is védi, hiszen az emberes
űrhajók mindig a Van Allen-féle övezetek által árnyékolt pályákon
keringenek.