Göoz Lajos
A LOCH NESS - SZÖRNY NÉLKÜL
(In: Természet Világa, 128. évf., 6. sz., 1997. június, 282-283. o.)
A Brit-szigeteket zömében az ősi atlanti pajzs kicsiny maradványaihoz
tapadó ókori hegységromok, valamint az ókori üledékeken kialakult kis
"alföldek" és számos tó, tórendszer jellemzi. ÉNy-on a Hebridák és környéke
még az ősi pajzs legerősebben letarolt, kristályos kőzetekből álló
maradványa. A kaledóniai hegységromok a kaledóniai csapásnak megfelelően ÉK-
DNy-i, párhuzamos gerincekből állnak, amelyeket puhább kőzetsávokon hasonló
irányú völgyek tagolnak. ÉNY-on az Észak-skótfelvidéket a Grampian-től a
Kaledóniai-árok választja el. A jégkorszakok idején fontos szerepet játszott
ez a terület, hiszen ez volt az eljegesedésnek egyik központja, és mint
ismeretes, a Brit-szigeteket az utolsó előtti jeges fázisban csaknem
teljesen jég borította el. Csak Dél-Angliát nem fedte jég, viszont az utolsó
eljegesedésnél Dél-Wales, valamint az Ir-szigetek déli része is jégmentes
volt már. A legerősebb "jégtermelő" központ mindenekelőtt a Skót-felföld
volt.
A jég felszínformáló munkája nyomán a szigetcsoport tavakban rendkívül
gazdag. Ezek egyike a Loch Ness. (A loch skót szó, tavat jelent, a ness
angolul földnyelv, fok). Legtöbb a hosszasan elnyúló, mély, völgyi tó, de
emellett hegységeit sok kis "tengerszem" élénkíti. A legnagyobb tavait a
szerkezeti vonalak mentén dolgozta ki a jég. Ilyen nagy szerkezeti vonal a
Kaledóniai-árok. A lemeztektonikai elmélet szellemében ma már más
megvilágításba kerül a terület geológiai megítélése, hiszen arra lehet
bizonyítékot találni, hogy Észak-Amerika és Európa között szoros kapcsolat
volt. Ennek az egyik legszembeötlőbb földrajzi jellegzetessége a Skóciát
kettévágó nagy Glenn-vető, vagyis a Kaledóniai-árok, ami az északi-tengeri
Invernesstől indul ki és átlósan DNy-i irányban haladva érinti és alakította
ki a Loch Ness medrét és a Loch Line-t is. A vető az atlanti-óceáni Mull-
szigetnél ér véget. Skócia északi része e vető mentén mintegy 100 kilométert
csúszott el a szigetek többi részéhez viszonyítva. Ez tehát az egyik
legjellegzetesebb és legfeltűnőbb törésvonal. Ehhez hasonlót kerestek a
geológusok később Amerikában is; ott a vető Új-Fundlandot szeli át, Új-
Skóciát választja el Új-Brunswicktól.
A Loch Ness az egyik legmélyebb és legnagyobb víztömegű tó egész
Britanniában. Mintegy 39 km hosszú, az átlagszélessége 1,45 km, az
összterülete 56,6 kmý, viszont igen jelentős a vízgyűjtő területe (1775
kmý). A legnagyobb mélysége 229, 8 méter, de jelentős az átlagmélység is:
132 méter. A tó a fent említetett törésvonal, illetve vető síkja mentén,
közvetlen a vető kialakulását követően alakult ki.
A Loch Ness kutatása az utóbbi évtizedben, pontosabban 1979-től igen
intenzíven indult meg több egyetem bevonásával és együttműködésével.
Üledékvizsgálatok, valamint egyéb paleoklimatikus kutatás indul meg.
Kutatóállomás is létesült a tó mellett. Nemcsak angliai egyetemek érdekeltek
ebben, hanem más európai, sőt amerikai egyetem is, valamint újabban a
Nyíregyházi Tanárképző Főiskola Biológiai Intézete is bekapcsolódik a
munkába. A kutatás elsősorban az üledékek vizsgálatával, a szedimentáció
folyamataival, ennek különböző sajátosságaival, tulajdonságaival
összefüggésben folyik, aminek a fő célja a paleoklimatikus változások több
százezer évre visszamenő lehetséges rekonstrukciója. Mint ismeretes,
Magyarországon készült el Pécsi Márton akadémikus irányításával földünk
északi féltekéjének első paleoklimatikus atlasza; ami az érdekelt tudományos
közvéleményben páratlan sikert aratott.
A tó sajátossága, hogy monogenetikusan alakult ki; ezenkívül a medence
morfometriája rendkívül sajátos, az üledékfelhalmozódás "nyugodt",
zavartalan. A legutóbbi időkben felhalmozódott mintegy 6 m vastagságú
szediment vizsgálata, ennek struktúrája és a különböző aspektusokból történő
elemzése rendkívül jó és megbízható tudományos munkára alkalmas területet
jelent és objektív következtetésekre ad lehetőséget.
Még az évszakok is jól elválaszthatók az üledékképződési folyamatban,
például a magas kalciumtartalmú üledékek és a vas-oxidos üledékek a nyári
időszakra jellemzőek. A biogenetikai vizsgálatok és egyéb felhalmozódó
anyagok rétegtani elemzése, különböző variációja a környezetvédelmi
kutatások középpontjába helyezték a tóval kapcsolatos eredményeket.
Mielőtt a továbbiakban minderről szólnánk, nem hagyhatjuk említés nélkül
a közvéleményt izgató, és a tóval összefüggésben csak ezt az egyetlenegy
tényezőt ismerő nagyközönségi igényt és véleményt: vagyis a "szörnyről" kell
egynéhány szót ejteni.
Kr. u. 565 körül Szent Columba már látta - a leírások szerint - a Ness-
folyóban a szörnyet és nem a tóban. A következő megfigyelés és észlelés csak
jóval később, 1900-ban történt, majd tulajdonképpen az intenzív kutatás, a
"szörnyvadászat" csak 1933-tól kezdődött. Ekkortájt jelent meg az "Inverness
Courier" lapban a Különös látvány a Loch Ness-en címmel egy cikk. Fényképet
is közöltek, amelyen a vízből kiemelkedve három óriás púp látható. Ekkoriban
a tó vize sekély volt. Ez volt tehát az első fényképes leírás, amelyik a
"szörny" kifejezést használta, s innen vették át a brit lapok és az egész
világsajtó mint óriási szenzációt. Ezt később a londoni Daily Mail fokozta
azzal, hogy expedíciót szervezett a "nagy vadász", Weatherall vezetésével,
aki lábnyomokat is talált - a vízilovakéhoz hasonlót. A szenzáció később
időnként fokozódott, 1984-től azonban már nem szörnyként emlegették, hanem
"csak" tengeri fókánák nyilvánították.
Mindezeki ellenére a "Nessie" bevonult a köztudatba és Tokiótól
Ausztrálián át a világ minden részéből özönlöttek az emberek a tóhoz. Egy
repülőmérnök, Tim Dinsdale 1960-ban elment a Loch Nesshez, hogy tudományos
eszközökkel mindennek nyomába járjon. Víz alátti 16 milliméteres kamerájával
6 napon keresztül járta a tavat. Ezt a kutatást még a BBC Panoráma
programjába is beiktatták. Mindezek ellenére ez a vizsgálat sem volt
meggyőző, hiánya ellenére azonban az érdeklődés nem csökkent.
A Dinsdale-csoport hozzájárult egy hivatali bizottság születéséhez is,
ami a Loch Ness-i jelenséget kívánta tisztázni és kutatóállomást is
alapítottak. Később még a NASA-t is bekapcsolták a kutatásba, nagy
teljesítményű kamerákkal készítettek felvételeket. A NASA ugyanakkor az
eddig elkészült dokumentumokat is ellenőrizte és ezeket - például az
elkészített 16 milliméteres filmet is - digitális feldolgozással elemezte.
Kimutatták, hogy az 1960-as Dinsdale-film által bemutatott második
"őslénypúp" három méterrel mögötte volt az elsőnek és nem azonos síkban
helyezkedett el. A Royal Air Force értékelése szerint alig hihető, hogy ez
ugyanazon élőlény lenne. Egy másik "bizonyíték" - Dick Raynoré - egy
felszínen mozgó tömeget bemutató film volt, amiről a vizsgálat kiderítette,
hogy áthaladó teherhajótól, illetve uszályrakománytól származik.
1976 és 1978 között kiépítették a még ma is látható úszó platformot, amít
kábelekkel kötöttek a parthoz, azon szonár-érzékelőket helyeztek el, amelyek
60 méteres körzetben felderítettek bármilyen kicsiny tárgyat. 1972-ben több
intézmény, közöttük egy amerikai, bostoni akadémiai intézet szintén hozott
érzékelőket és víz alatti kamerákat a kutatáshoz. Ezek már olyan
pontossággal dolgoztak, hogy bármilyen mozgó tárgyat, élőlényt, ami elhalad
a közelében, a pozícióját meghatározva is követni tudta volna, de ez a
kutatás is eredménytelen volt. A következő lépés egy különleges
tengeralattjáró vízre bocsátása volt, amely olyan mintavevő szigonyokkal
volt felszerelve, melyeknek segítségével biológiai mintát lehetett volna
venni bármilyen élőlénytől.
Vita folyt a kutatók között a feltételezett "szörny" jellegéről is. Az
eddig nem igazolt képek alapján testi felépítése azt tételezte fel, hogy még
a földtörténeti középkorban, a jurában és a krétában élő megnyúlt nyakú
plesiosaurusról lehet szó. Ezek a fókákhoz hasonlóan a szárazföldön és a
vízben egyaránt tudtak mozogni. Az ősi csoportoknál a koponya a 3 méter
hosszúságot is elérte, az egész test tömege az aránytalanul hosszú nyakhoz
viszonyítva viszonylag nem volt olyan jelentős.
Hogy ez a kutatás nem volt teljesen alaptalan (a tudományos
szenzációhajhászást és turistalátványosságot, üzleti érdekeltséget
leszámítva), azt a 60 millió évvel ezelőtt teljes mértékben kihaltnak hitt
bojtosúszós halakhoz tartozó latiméria igazolta; egy példányát 1938
karácsonyán az Indiai-óceánból fogták ki. Ezek után valóságos hajtóvadászat
indult újabb példány kézrekerítésére, amit siker is koronázott.
A Loch Ness-i kutatás tehát nem is volt annyira ostobaság, nem
minősíthető kizárólag szenzációhajhászásnak. Ezeket a vizsgálatokat el
kellett végezni, hogy véglegesen tisztázzák a kérdést. Ezt az is indokolta,
hogy bizonyos felvételeken a plesiosaurushoz, az állatcsoport fej- és
nyaktartásához hasonló jelenségek tűntek ki, amit aztán később számítógépes
felbontással is elemeztek. Mindezek egyértelmű bizonyíthatatlanságával a
szkeptikusoknak volt igazuk a jelenséggel kapcsolatban. Mindenesetre ebből a
tudomány számára annyi haszon származott, hogy egy kutatóállomás létesült,
amely már nem a szörnnyel foglalkozik. Lezárva az eddigi munkát, az egész
"szörnykutatás"- történetet múzeumi kiállítási anyagba sűrítették. A
kiállítás látványosan összefoglalja a Loch Ness kutatásának történetét,
modellezi a kutatási módszereket, s mindez a festői fekvésű Drumnadrochit
településen található (a keresett, de soha meg nem talált őslény hatalmas
rekonstruált modelljével együtt).
A látogatókat az egyik kutató, a tó szerelmese, Adrian Shine kalauzolja.
Együttműködve több egyetem kutatóintézetével és környezetvédelmi
tanszékével, leleményes technikai megoldásokkal és eszközök készítésével
segíti a jelenlegi kutatóállomás munkáját. Az egyetemek természetesen nem a
szörny kutatásával foglalkoznak, hanem sokkal jelentősebb és előremutatóbb
kérdésekkel, így elsősorban a szedimentáció összetételével, kémiai
szervesanyag-tartalmával és az ülepedés több százezer évre visszamenő
folyamatának a vizsgálatával, valamint a paleomágneses elemzésekkel
próbálják követni a paleoklimatikus változásokat. Ez éppen a jelenlegi, több
szempontból is vitatott klímaváltozás kérdésében rendkívül fontos és értékes
munka. A kutatásokat az University of Wolverhampton környezettudományi
tanszékének vezetője, John P. Smith professzor és a tanszék jeles kutatója,
Anne Wheeler vezeti. Mire terjednek ki a kutatások? Az üledékképződés, a
tófenék rétegvizsgálata különféle módszerekkel történik, a legmodernebb
szedimentációs vizsgálati eszközöket alkalmazva. A módszerek közé több olyan
összehasonlító vizsgálatot is beiktattak, ami párhuzamosan folyik a Föld más
területein végzett vizsgálatokkal. A sárgás moszatok jó indikátornak
bizonyultak, különösen a szezonális időjárási vizsgálatok meghatározásában,
C14 kormeghatározási módszereket is végeznek tömegspektrométerek
alkalmazásával. A kutatások nagy területre terjednek ki, 27 helyen vettek
mintát a tó medréből. A tó kialakulása, morfológiája, mélysége jellegéből
adódóan a szedimentáció rendkívül nyugodt körülmények között megy végbe,
más, például folyóvízi beáramlások, vagy a tó saját áramlásai kevésbé
zavarják; tehát az ülepedés zavartalan, ezért elég biztos támpontot ad az
egyes korok sajátosságainak elkülönítéséhez.
A kutatás jelenleg főleg a tó északi harmadában folyik. Négy
mélységtartományból évente különböző helyekről vesznek mintákat, az üledékek
mellett a vízmintákat is vizsgálják. Erre Adrian Shine egy szellemes
készüléket alakított ki, mellyel a folyamatos üledékképződés, felhalmozódás
időben elkülönítve jól meghatározható. A fizikai, biológiai és a kémiai
összetétel vizsgálata ezekben a csapdákban felhalmozódott anyagoknál a
következő területeken történik: diatómaanalízis; pollenanalízis, geokémiai
elemzés módszerével. A wolverhamptoni egyetem rendelkezik világviszonylatban
is az egyik legjobb lézeres diffrakciós szemcsevizsgáló, -osztályozó
berendezéssel, amely a különböző részecskék méretének analízisét tudja
pillanatokon belül lézeres számlálóval, színes digitális kinyomtatással
adni. A minták vizsgálatához más módszerek is párosulnak, így a radiokarbon
meghatározás mellett paleomágneses vizsgálatok, geokémiai analízis. A
röntgen energiaszóródási analízis a különböző szezonális változások
folyamatos követését teszi lehetővé.