Kéri Katalin
GALÍCIA, AZ ISMERETLEN SPANYOL VIDÉK
Zöld, és nyugalmat áraszt... Kék, és felkorbácsolja a lelkünket...
Galíciai legelők és erdők szakadnak a végtelen tengerbe. A tenger pedig
egybeolvad a galíciai éggel. Ha süt a nap, a színek itt, Spanyolországnak
ebben az északnyugati csücskében annyira élesek, hogy a vakító fehérek és a
haragos zöldek kontrasztja szinte bántja az ember szemét. Ha esik az eső,
itt minden egybemosódik, a szürke száz árnyalata azonban egyáltalán nem
unalmas. Galíciában, akárhol vagyunk, bármelyik évszakban, valami
megnevezhetetlen báj és vonzerő ragadja meg érzelmeinket, és elindul a
fantáziánk.
Galícia a legendák varázslatos hazája. A sűrű erdők és az 1200
kilométeres tengerpart, a régi romok és a ködök évszázadokon át "megülték"
az itteniek képzeletét.
Ma is sokan képzelik úgy, hogy Galícia a szegénység földje, ahol az
emberek - már akik nem vándoroltak el Európa és Amerika gazdag városaiba -
muneirát táncolnak, a helyiek jellegzetes néptáncát, és zenélnek egy kelta
vár romjain. Ezzel szemben Galícia ma Spanyolország egyik legdinamikusabban
fejlődő része, ahonnan egykor valóban elindultak százával szerencsét
próbálni a sokgyermekes családok fiai, de sokan közülük meggazdagodva
visszatértek, és ma éppen ők azok a vállalkozók, akik éttermeket és
panziókat emelnek szülőföldjükön, és saját fiaikat már nem eresztik el
idegen országokba.
A magyar turistáknak nem léteznek más spanyol vidékek, csak a
virágillatú, napfényes Andalúzia, Barcelona és Madrid, a két lüktető
világváros, valamint a keleti partvidék azon részei (Costa Brava, Costa
Dorada, Costa del Sol), ahol helyenként többször hangzik fel magyar és német
szó, mint katalán vagy spanyol. Galíciába "nem divat" utazni, hiszen messze
van, a magyar turista-buszok meg sem próbálják megközelíteni, az egyénileg
utazók pedig nem érzik Galícia vonzerejét, hiszen alig olvastak róla.
Pedig Galícia nyitott föld, lakóinak, a gallego-knak vendégszeretete
éppoly legendás, mint általában a déli embereké. Galícia négy tartománya:
Ourense, Pontevedra, Lugo és Coru¤a számtalan történelmi nevezetességet
tartogat látogatóinak, melyek közül minden bizonnyal világszerte leghíresebb
Santiago de Compostela katedrálisa (Coru¤a), Róma és Jeruzsálem mellett
évszázadokon át Szent Jakab csontjai - melyeket a IX.században találtak meg
- vonzották a legtöbb zarándokot. Az 1075 és 1211 között épült katedrális
építőművészeti remekmű.
Megkapóan szép és lenyűgöző Galícia flórája. Galícia verde - zöld
Galícia: ez az elnevezés találó, elegendő a jól kiépített autóutakon
száguldanunk ahhoz, hogy ezt beláthassuk. Ahhoz azonban, hogy megérthessük,
mit takar a "zöld" jelző, hogy beszívhassuk azt a csodálatos levegőt, mely
szennyezett Európánkban már olyan ritka, ki kell szállnunk járművünkből, és
sétálnunk kell a legelőkön vagy az erdei ösvényeken.
Galícia másik nagy ajándéka az utazónak: a tenger. Aki a Földközi-tenger
langyos vizéhez szokott, Galíciában, lehet, fázni fog a strandokon, noha
körülbelül háromszázat talál. Galíciában a tenger a "lélek fürdetésére"
szolgál, a jó időben is tomboló, zabolázhatatlan víz arra csábít, hogy
partján ülve az ember elmerengjen a sorsán, és ez a galícia talán az egyik
utolsó tengerszakasz földrészünkön, ahol bármikor lehetünk egyedül, mindig
akad egy magányos szikla, ahová letelepedhetünk. Itt még nem üzlet eladni,
kiadni, felparcellázni és teleszemetelni a tengerpartot. Kalandvágyó és
hűvös-tűrő angolokon és hollandokon kívül ezt a vidéket még nem árasztották
el a turisták, Galícia szeleinek és felhőinek köszönhetően valószínűleg még
sokáig tiszta marad.
Éppen ezért lakói végtelenül tisztelik a hozzájuk tévedő idegent, mert
valóban ritka vendég. A gallegok nem a turizmusból élnek, éppúgy művelik
földjeiket, legeltetik állataikat, mint régen. Noha a bukolikus képbe már
modernebb árnyalatok is vegyülnek (például La Coru¤a halfeldolgozó üzemei
vagy a régióban egyre inkább szaporodó varrodák), Galíciában az emberek
nagyon tisztelik és ápolják hagyományaikat, az iparosodás ellenére a vidék
megőrizte "falusias" jellegét a szó legnemesebb értelmében. Az emberek a
városokban is kedvesek, az éttermekben, kiskocsmákban, panziókban családias
hangulat uralkodik.
Az itteni emberek összetartozását ünnepeken lehet igazán érezni (és
irigyelni). Szeptember elején, Mária nap táján számos halászfalu tartja
fiestáját. Spanyolországban bárhol fantasztikus élmény végigélni egy ilyen
eseménysorozatot, de nekem Galíciában tetszett legjobban. Malpica,
Ponteceso, Corme, Baio, Laxe mind megannyi bájos falu, melyeket a nagy
ünnepre már egy héttel előbb virágfüzérekkel és lampionokkal díszítenek fel,
és színes égőkkel övezik az utcákat, házakat. Az ünnep estéire felveszik a
legszebb ruháikat, a családok vendégül látják legkedvesebb szeretteiket, és
utca hosszat szól az élőzene, a főtereken olykor 3-4 zenekar is játszik, és
mindenki önfeledten táncol. Annyira magával ragadó egy-egy ilyen este, és a
mi hazánkban annyira nincs a spanyol értelemben vett fiestához fogható
esemény (mert az utcabál vagy a búcsúi rendezvények csak halovány másai a
spanyol jókedvnek), hogy aki csak egyszer is táncolt a malpicai tengerparton
vagy a pontecesoi folyó hídján vérpezsdítő spanyol zenére, aligha fogja
elfelejteni. Sőt, azt hiszem sosem akar álmaiban másutt élni. A galíciai
fiesta, ha valaki egyszer átélte, mérföldkő lesz az életében: az öröm és
vidámság szimbóluma.
Az ilyen ünnepi esteken lehet leginkább megismerni a gallego
konyhaművészetet. A táj tipikus ételei a mairscos-nak nevezett tengeri
állatokból készült fogások, a rákok, kagylók ezernyi fajtája, a halak
fergeteges kavalkádja kerül itt asztalra, mint valamennyi tengerparti nép
konyhájában, de a galíciai ízek egyedülállóak. (Nem véletlen, hogy a korábbi
emigránsok közül a legtöbben szakácsok lettek külföldön vagy nagy tengerjáró
hajókon.)
Galícia nyitott föld. Megközelíthető autón vagy Barcelonából a naponta
kétszer induló "Galícia Estrella" nevű vonattal. Galícia tárt kapukkal,
zöldellő erdők lombjaival és legendákat sóhajtó tengerével várja azokat az
utazókat, akik szépségét megcsodálni és nem letarolni jönnek. Galíciában, a
melankólikus és romantikus halászfalvakban a szív megtalálja azt, amire
mindig vágyott: a békességet és a természet emberfölötti szépségét. De
csakis az láthatja meg Galícia igazi arcát, aki értő szemekkel keresi.
Ahogyan Unamuno is írta, nem azoknak a turistáknak tárul fel a világ ezer
titka, akik hiúságból és divatból utaznak. Csak annak mutatkozik meg a
csoda, aki maga is szívét és szeretetét nyújtja az idegen tájaknak és
embereknek.