Bencze János
A Pécsi Extra főszerkesztője
(pextra@.mail.matav.hu)
NOVEMBER, A FOGAK HÓNAPJA
Falusi általános iskolánkban a szomszéd községből érkező fogorvos
évenkénti látogatása mindig esemény számba ment. Egyrészt féltünk tőle, mert
nem nagyon szerettük, ha a szánkban kotorászott, másrészt örültünk is, mert
az iskolai fogászathoz nélkülözhetetlen fúrógépet a doktor úr mindig vonaton
küldte át, s azt be kellett szállítani az állomásról. A cipelésre
természetesen önként jelentkeztünk, mert így igazoltan lóghattunk néhány
óráról.
A fúrógép két elhasználódott faládába csomagolva érkezett. Türelmesen
megvártuk, amíg a forgalmista kiállította a fontos küldemény átvételét
igazoló papírokat, aztán az egyik ládát kétkerekű kiskocsira raktuk, s
betoltuk a falu közepén álló iskolába. Kifújtuk magunk, s némi kerülővel
mentünk vissza a másik ládáért. Ezzel a fontos munkával el is ment a
délelőtt. Ha szerencsénk volt, megúsztunk egy-egy kellemetlen dolgozatot
vagy felelést. De tanári szemrehányásról szó sem lehetett. Alapvető
közérdekből cselekedtünk.
A ládák érkezését követő napon megjelent maga a doktor úr is. Miután a
bejárat mellett letámasztotta a motorját, hívatta bizalmi emberét, a
hetedikes Csutorást, s beüzemelték a fúrógépet, amelyet manapság
energiatakarékos szerkezetnek neveznénk, mert nem villanyárammal, hanem
lábhajtással működött, akár az egykori varrógépek.
A doktor úr osztályonként rendelt. A vizsgálatok előtt röviden szólt a
fogmosásról és az egészséges fogak jelentőségéről, majd sokkal hosszabban a
Don-kanyarról és a II. magyar hadsereg tragédiájáról. A táblára színes
krétával felrajzolta, merre voltak a magyar állások, hol álltak a németek, s
melyik irányból törtek át a szovjet páncélosok.
Amikor a nagy összeomlást a nagy menekülés követte, a doktor úr beültette
az első remegő pácienst a székbe, s megkezdte a vizsgálatokat. A fúrógép
pedálját állandóan Csutorás taposta. Hol lassan, hol gyorsabban, ahogy épp a
Don-kanyar megkívánta, mert a doktor úr a történelmi leckét a fogászati
beavatkozások közben sem hagyta abba. A voronyezsi pergőtűz közben kihúzott
három fogat, Jány Gusztáv hadparancsának ismertetése alatt betömött kettőt.
Csutorás, aki izzadtan taposta a pedált, mindvégig abban reménykedett, ő
megússza a fogászatot. Ám a doktor úr nem feledkezett meg róla. Amikor
végzett mindenkivel, elégedetten felsóhajtott, majd Csutorást ültette be a
székbe, s hálája jeléül személyesen hajtotta a gépet. Mivel a doktor úr
alacsony volt, nyújtózkodnia kellett, hogy a pedált taposva is belásson a
lakli Csutorás szájába, amelyben épp a lyukas bal hármason ügyködött. A
nehéz művelet hol sikerült, hol nem. Amikor elmélyülten épp arról mesélt, az
oroszok áttörése után hogyan menekültek hómezőkön, harmincfokos fagyban
nyugat felé, az emlékek közepén a doktor lelépett a pedálról, Csutorás pedig
üvöltve fölpattant, s mert a fogában volt az elakadt fúrószár, vad
mozdulatával ledöntötte a gépet is.
A romok láttán a doktor úr ránézett, s bánatosan azt mondta:
- Látod, fiam, ez a Don-kanyar!
Manapság szerencsére ilyesmi nincs. Manapság egyre fogatlanabb az ország.
1996-ban a térítések jelentős drágulása miatt két millióval kevesebb
keresték föl a fogászati rendelőket mint egy évvel korábban.
Ám azért fogfájás miatt fölöslegesen ne szenvedjenek. Ballagjanak le az
állomásra, s ha ott látnak egy emberséges öregurat, aki két faládával
kászálódik le a vonatról, bizalommal forduljanak hozzá. S ha kezelés közben
a Don-kanyar helyett újabb katasztrófákról fog mesélni, higgyenek neki.