''CSAK A SZÍVED, ÉS SEMMI MÁS... III.0
''III.
Július 24-én súlyosan belázasodtam. Csaknem 40 fokos lázam kerekedett, és
minden porcikám fájt. Alig tudtam elvánszorogni a telefonig, hogy kihívjam
az ügyeletes orvost. A szerkesztőségbe is betelefonáltam, és üzenetet
hagytam Manolónak, hogy a koncerten találkozunk. Másfél napom volt, hogy
rendbejöjjek. Váltott vízfürdőkkel hűtöttem magam, és jégkockákkal
dörzsöltem az arcomat. Annyira szerettem volna másnapra szép lenni, legalább
valahogy kinézni, de csúnyább voltam, mint valaha. Élettelenül lógott a
hajam, bőröm halottsápadt volt, és a szemem karikás. Az orvosnak fogalma sem
volt, hogy mi bajom, legalábbis én úgy láttam, amint az arcát fürkésztem.
Adott egy lázcsillapító injekciót, és elment. Kiadta a szokásos parancsot:
néhány napig maradjak ágyban.
Úgy éreztem, minden összeesküdött ellenem. Folyton elaludtam, és
gyötrelmes álmaim voltak. Nagy madarak röpködtek körülöttem, és darabokra
akartak tépni. Fésültem a hajam, de csomókban hullott. Egy másik álmomban
egy nagy tavon hajóztam, egyedül, és mindig becsapott a víz a csónakba, de
nem tudtam kiszállni, hogy ússzam egyet, a partot pedig sehol sem láttam.
Az utolsó álmom volt a legrosszabb. Egy falusi utcán mentem, esteledett.
Hirtelen zajt hallottam, és megláttam egy repülőgépet közvetlenül a fejem
felett. Zuhant, zuhant, egyenesen rám, és lángokban állt. Az utolsó
pillanatban félreugrottam, de alig tudtam felébredni ebből a rémálomból.
Szombat reggel arra ijedtem fel, hogy nyivákol a szomszédék macskája.
Körülnéztem a szobában, lassan odamentem a tükörhöz, és megfésültem a hajam.
Épp jókor keltem, Manolo hívott telefonon, azt mondta, hogy értem jön
kocsival a koncert előtt. Ettől visszatért az életkedvem, még a lázam is
egészen lecsúszott. Imádtam, ha Manolo kocsival jött értem, szerettem nézni,
amint kiszállt fehér Fordjából, és jó volt mellette ülni, amikor vezetett.
Olyankor mindig nézhettem a kezét, a lábát, és sohasem vette észre...
A nap gyorsan eltelt. Kettesével szedtem a lázcsillapítót, hajamat
csavarókra tekergettem, és legalább háromszor végigpróbáltam a teljes
ruhatáramat. A piros ruhámat túl harsánynak találtam, a kéket túl komolynak,
a sárga kosztümömben pedig úgy néztem ki, mint egy viharvert kanári. Szívem
szerint hófehér ruhában mentem volna a koncertre, de tudtam, hogy Raquel is
abban lesz, és úgy csak még feltűnőbb lenne a csúnyaságom.
Vészesen szaladt az idő. Végül egy lazacszín kisestélyi mellett
döntöttem, amit apró szemű gyöngysorral szoktam viselni. Alighogy kifésültem
bebodorított hajszálaimat, máris csengettek. Futottam ajtót nyitni, Manolo
állt a küszöb előtt. Lélegzetelállítóan nézett ki. Haja frissen vágva, bőre
sima, olajbarna, öltönye kiválóan szabott volt. A mosolya pedig... Kezében
tartott egy hófehér csokrocskát, csupa orchideából összefonva. Finom,
sejtelmes kis csokor volt. Megdobbant a szivem, még sosem kaptam ilyen
csokrot... Manolo azonban nem adta át.
- Szia, Paquita! - mondta mély hangon. - Behoztam ezt a csokrot, mert a
kocsiban teljesen elhervad. Raquelnek vettem, ugye, tetszeni fog neki? -
Manolo könnyedén csevegett, én pedig keserű ízt éreztem a számban. Ahogy
hibátlan fogsorát villogtatta, esze ágában sem volt arra gondolni, hogy
nekem milyen fájdalmat okoz. Kényszeredetten mosolyogtam, de amint a
folyosón lógó tükörbe pillantottam, olyan keserű arc nézett rám vissza, hogy
jobbnak láttam Manolót kissé magára hagyni.
Bevezettem a nappaliba, és azzal az ürüggyel, hogy felteszek egy kávét,
kivonultam a konyhába. Pár pillanatra leültem a konyhaasztalhoz, és fejemet
a kezembe temettem. Éreztem, hogy hajtincseim úgy veszik körül a fejemet,
mintha még bennük lennének a csavarók. Utáltam, ha ilyen a frizurám. És
utáltam mindent és mindenkit. Gyűlöltem Raquelt, azt kívántam, bár sose jött
volna a világra, vagy bár sose találkoztunk volna. Tudtam, hogy Manolo mint
testvérét, úgy szeret, de - noha addig jól elviseltem ezt a szerepet - azt
már nem bírtam, hogy a szerelmi titkait is velem ossza meg. Ehhez már nem
voltam elég erős, ennyire nem tudtam leplezni az érzelmeimet.
- Milyen szomorú a szemed, Paquita - mondta Manolo, amikor bevittem a
kávét. - Ne félj, ez az énekesnő nem teheti tönkre a barátságunkat - mondta,
és fájó pontomra tapintott ezzel. - Én csak veled tudok együtt dolgozni, és
csak veled szoktam megosztani a titkos gondolataimat is. Klassz lány vagy
te, Paquita - vigasztalgatott a férfi. Felhajtotta a kávét, azután
elindultunk a koncertre.
Carry
(Pécs)