''TELEPÁTIA
Néhány éve felfedeztem magamban egy különleges (?) képességet. Az egész
történet úgy kezdődött, hogy elmentünk Ignatyenko, a nagy mágus műsorára. A
DOZSO-ban volt a műsor, sikerült korán odaérnünk férjemmel, és befurakodtunk
a második sorba. Így tehát közvetlen közelről nézhettük a műsort. Én valóban
nagyon kíváncsi voltam, akkoriban nagyon érdekeltek a "para"-jelenségek.
Ignatyenko amint belépett a színpadra, erősen rám nézett, férjem meg is
jegyezte, hogy hogy bámul. És ez így folytatódott, többször is kísértetiesen
rám nézett. Nem lettem tőle valami jókedvű, és a körülöttem ülő idegeneknek
is feltűnt a dolog, a mellettem ülő nő rám is szólt, hogy ne zavarjam meg a
Mestert. Én csak kuncogtam magamban, hiszen eszem ágában sem volt ilyesmi.
A műsor után, hazafelé menet néhány ismerősünkkel beszélgettünk, a
vélemények megoszlottak a látottakkal kapcsolatosan. Mikor férjemmel ketten
maradtunk, elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi van akkor, ha bennünk is
rejlik valami különleges képesség, csak még nem jöttünk rá. Hazatérve
elkezdtük végigpróbálni az "ignatyenkós" műsorszámokat, bűvöltük-bájoltuk
egymást, de nem volt semmi eredménye, csak jól kifáradtunk. Csalódottan
eltettük a kártyákat, színes ceruzákat és egyéb kellékeket, és kezdtünk
belenyugodni helyzetünkbe. Lefeküdtünk, leoltottuk a villanyt, és én férjem
homlokára tettem a kezem, már nem is tudom, miért.
Hirtelen úgy éreztem, Alex egy háromszögre gondol.
- Háromszög? - kérdeztem, Alex pedig meglepetésében felült.
- Igen, - válaszolta, - éppen a műsor egyik háromszöges feladatára
gondolt. Unszolásomra egy másik síkidomra gondolt, és én, tenyeremet a
homlokára téve azt is láttam magam előtt. Először azt gondoltuk, mindez csak
véletlen, hiszen síkidomokat könnyű "tisztán látni", nincs túlságosan sok
variáció sem, ha az alapvető idomokat tekintjük.
- Gondolj más tárgyakra, gondolatban rajzold körül őket! - kérleltem
Alexet. Sorra láttam magam előtt minden gondolatát: lefelé menő lépcső,
olvasólámpa, bőrkötéses Biblia, hullámzó tenger és más effélék. Akkor gyanút
fogtam: hátha csak ugrat szeretett férjem, a humor mindig erős oldala volt.
Támadt egy ötletem: ő kigondolt valamit, az íróasztalhoz ülve lerajzolta, én
persze nem láttam, mit rajzol. Utána lekapcsoltuk a villanyt, homlokára
tettem a tenyerem, "leolvastam" azt, amire gondolt, és én is lerajzoltam.
Ezt követően pedig összehasonlítottuk a rajzainkat.
Bármilyen megdöbbentő, megszólalásig hasonlítottak a legkülönbözőbb
dolgokat ábrázoló rajzaink, ma is őrízzük e kísérletünk tanúbizonyságaként.
Bár késő éjjelre járt az idő, mégis felkeltettük orvostanhallgató albérleti
társunkat, annyira csodálkoztunk a tapasztaltakon. Lakótársunk azonban azt
mondta, hogy hülyék vagyunk, és biztos, hogy ez az egész csak véletlen. (Na,
de negyvenszer? Egyetlen hiba, egyetlen félreolvasott rajz nélkül?!)
Azután még sokszor kipróbáltuk ezt az egészet, sőt szüleimmel,
barátaimmal is, az ő fejükből is "olvastam", hasonló sikerrel. Én az
egészről azt gondolom, hogy ebben a képességben nincs semmi rendkívüli, a
gondolatátvitel, a hetedik érzék minden emberben működik valamilyen szinten,
legfeljebb nem tud vagy nem akar tudni róluk. Mai világunk az érzésekre sem
fektet nagy hangsúlyt, nemhogy a megérzésekre!
Természeti környezetben élő népeknél mindez még sokkal jobban működik, a
modern civilizáció csapása, hogy ezen képességeink elvesznek vagy tompulnak.
Agyunk szerintem leszokik arról, hogy gondolatokat küldözgessen szavak
nélkül, hiszen ezt a szerepet átvette a TV, a rádió, az újság, a könyv, a
számítógép, a telefon, és a rengeteg felesleges, nem lényegretörő beszéd. Ha
kultúránk fejlődése a jelenlegi irányban halad, pár évtized múlva nem is a
műv.házakban fognak fellépni titokzatos emberek pénzért, hanem csak egy-két
olyan ritka példány marad közöttünk, aki megérzéseire (is) támaszkodhat.
Őket pedig ketrecekben fogják mutogatni. Ezért kérlek, ha mindezt
elolvastad, nehogy elárulj engem, mert én nem vagyok rendkívüli, csak éppen
olyan mint te, vagy mások. Nem hiszed? Csak tedd a kezedet valakinek a
homlokára, ha beesteledett... Nem árt, ha az illetőt szereted is, mert
anélkül nemigen működik a dolog.
Carry