''ELŐADÁS A SZERELEMRŐL
A nagy ülésterem zsúfolásig megtelt. Minden oldalról a hatalmas ajtókon
át özönlött a tömeg a termet körülvevő folyosókra. Mindenki úgy gondolta,
legalább távolról részese lesz így annak a nagy eseménynek, melyre az
Egyesült Lakott Bolygók Tudományos Tanácsa készült. Sokan látni vagy
legalábbis hallani akarták az előadást. Valamennyi bolygó, ahol emberek
éltek, térvízió-csatornáival ráállt az itteni közvetítőállomás
hullámsávjára. Az előadás megkezdéséig Naprendszer-szerte halk zenét
sugároztak, mely jól illett a várakozás feszült perceihez. A Földön, a
Marson, a Vénuszon és a Szaturnuszon emberek milliárdjai figyelték az egyre
inkább benépesülő üléstermet, és várták, egyre várták, mikor váltja fel a
halk zenét a beszéd.
A teremben lassan elfoglalták helyüket a Tanács tagjai, köztük a
tudományos élet legkiemelkedőbb alakja, a középkorú Lin Olbigen. Lin már
külsejével is tükrözte azt a komolyságot, megfontoltságot, mely tudományos
műveit is jellemezte. Tarkóján rövidre nyírt, fehér haja mutatta, hogy nem
követi a tudósok közt oly divatos frizurákat. A többiek általában hajukat
tarkójukon kis varkocsokba fésülték, és egészen hosszúra megnövesztették.
Lin jól tudta, hogy ez a divat a réges-régen élt homo sapiens sapiensek
hajformáját idézi fel, azokét a hajdani emberekét, akiknek furcsa módon
egészen a homlokukig ért bozontos hajzatuk, és hátul is gyakorta
megnövesztették. Igaz, csak a nőnemű sapiensek hordtak ilyen hajzatot, a
hímnemű lények gyakran elveszítették szinte teljes hajsátrukat,
megkopaszodtak. Nekik is csak a tarkójukon maradt némi haj, hasonlóan Lin
nemzedékéhez. A hasonlóság azonban nagyon távoli, bár a sapiensek
kétségkívül ősei voltak Lin népének. A tudós elmélázott a távoli múlton, és
társa előadása előtt átgondolta saját kutatási eredményeit, hátha szükséges
lesz megszólalnia.
Lin fő kutatási területe, mellyel tudományos hírnevet szerzett, a hím- és
nőnemű sapiensek egyneműsödésének folyamata volt, melyet évezredek
történetét, biológiai átalakulásait nyomon követve vizsgált. Az
egyneműsödés, mely a homo sapiens superos kialakulásához vezetett a
Naprendszerben, akkor vette kezdetét a Földön és a Marson, amikor tömegesen
elterjedt az emberi lények laboratóriumi előállításának módszere. A
laboratóriumokban kromoszómákból felépített emberpalánták létrehozásához nem
volt már szükség nő és hímnemű sapiensek egyesülésére. A gének
reprodukálását hadseregek létrehozására használták fel először a
nagyhatalmak tudósai. Később ráébredtek, hogy a túl sok egyforma, egyformán
gondolkodó, jellemtelen és lelkileg leépült emberek lehetnek akár
milliárdnyian is, hasznot nem hoznak egyik kormánynak sem, hiszen a fejlett
haditechnikához és logikus gondolkodást megkövetelő harcászati tervek
végrehajtásához használhatatlan tömegek mindössze.
Ekkor a tudósok újra visszatértek a régi módszerekhez, melyet még valaha,
a XX. század második felében alkalmaztak a sapiensek: nőből és férfiból
származó kromoszómákat vegyítettek, és így hoztak létre mesterséges
körülmények között, speciális hőmérsékleten és folyadékokban labor-bébiket.
Tették mindezt azért, hogy a Földön, majd a többi lakhatóvá tett bolygón
megfelelő mennyiségű és minőségű népesség telepedjen meg. A Naprendszert
"szuper" lényekkel akarták benépesíteni, olyan emberekkel, akik tömegesen
képviselik az erőt, az észt, az egészséget.
A módszer lényege az volt, hogy egészséges, jó testalkatú, magas
intelligenciaszinttel rendelkező emberek - férfiak és nők - kromoszómáit
vegyítették egymással, a legkülönfélébb variációkban. Így vélték elérhetőnek
a XXII. és XXIII. század tudósai azt, hogy az emberi öröklődést befolyásolni
tudják. Azt, hogy így lassan, évszázadok alatt kiszűrhetőek lesznek az
emberi fajból a gyengék, az idegbajosok, a betegesek, az értelmi
fogyatékosok stb.
A Föld népessége a legkülönfélébb módokon próbált tiltakozni ezen
kísérletek ellen. Eleinte mindenkit felszólítottak, hogy ne adja
beleegyezését, mi fontosabb, ivarsejtjeit az alávaló kísérlethez. A Föld-
Tanács azonban széleskörű propagandát folytatott, az őrült ötlet
valóraváltásáért mindent megtett, semilyen eszköztől nem riadtak vissza a
"Gárda" tagjai, vagyis azok a fegyveresek, akiket ezerszámra válogattak ki a
kísérletekre, és akik hálából a hatalom hűséges kiszolgálói lettek.
A tiltakozásnak egy másik módszere az lett, hogy azok, akiket nem
választottak ki (sok milliárdnyian voltak) eszeveszett gyermeknemzésbe
kezdtek. Felhagytak mindenféle védekezési módszerrel, és a nőnemű sapiensek
minden megfogant gyermeküket megszülték. Ezzel ugyan elérték azt, hogy a
"nem kiválasztottak" aránya lényegesen nőtt a kiválasztottakéhoz képest, a
tökélyre fejlesztett laboratóriumi "embergyártások" száma azonban
korlátlanul növelhetővé vált. A gyermekszülés tehát nem bizonyult hatékony
védekezésnek, inkább sok család társadalmi lesüllyedését hozta. A legfőbb
ok, ami miatt az ellenállás végülis csillapodott, az az volt, hogy egyre
több "kiváló" képességű ember állt kötélnek, és adta ivarsejtjeit az
embergyártóknak.
Az öröklődés szabályai eleinte természetesen csökkentették a kísérletezők
reményeit, sok-sok ember született ugyanis, akik nem feleltek meg az
elvárásoknak. Őket módszeresen irtották, aztán később azokat is, akik a
laborokból kiszivárgott hírekből rájöttek a kegyetlenkedésekre, és
tiltakoztak. Aztán azokat is, akik nem szerepeltek a kísérletekben, tehát
"alacsonyabbrendűeknek" bizonyultak. Aztán végül irtottak mindenkit, aki
valamiben ellenkezni próbált a Föld-Elnökséggel. Az emberi élet értéke
csökkent, hiszen az emberiség lélekszáma szinte évtizedek alatt
megsokszorozódott. Nem volt elég egy idő után a Föld területe, sőt a Marsé
sem, újabb bolygókat kellett lakhatóvá tenni... Lin idáig ért gondolataiban,
amikor megszólalt egy éles, vijjogó hang, és a terembe belépett Alia, akit
ma világszerte oly sokan óhajtottak látni és hallani.
Alia az egyneműsödés ellenére megőrízte bizonyos mértékig az egykori
sapiens sapiensek nőnemű egyedeire jellemző testfelépítést. Haja ugyan neki
sem volt, csak egy kevés vöröses színű a tarkóján varkocsba fogva, termetén
azonban volt valami, ami a hajdani nőkre emlékeztetett: csípőjén és
mellkasán enyhe domborulat látszott. Külseje nem volt különleges, az
egyneműsödés nem vezetett el a hosszú-hosszú évezredek alatt az egykori hím-
és női jellegek eltűnéséhez. A "labor-bébi"-gyártás egy idő után
csökkentette az emberekben a nemi hormonok termelődését, lévén, hogy nem
volt rájuk szükség. Évszázadokon át tartott ugyan a tiltakozás az
embergyártás ellen, ám mivel nem hozott eredményt, az emberiség a
kényelmesebb megoldást választotta: a párok alávetették magukat a különféle,
hosszú évek során kikísérletezett sterilizációs eljárásoknak, kivéve azt a
néhány tucat párost, akik egy zárt településen éltek, az ő génjeikkel
frissítették fel folyamatosan a laboratóriumokban használt "anyagot".
A sterilizációs eljárások azonban több szempontból is katasztrofálisnak
bizonyultak. Bizonyos módszerekkel azt a hatást váltották ki a pároknál,
hogy teljesen megszűnt a szexuális aktivitásuk. Másoknál az okozott
pszichikai problémákat, hogy nem érezték magukénak a laboratóriumokban
kitermelt gyermekeket, a szülői ösztön az évezredek alatt fokozatosan
elhalványult. Újabb évezredek következtek, melyek során megkezdődött az
ember egyneműsödése. A test nem kényszerült a nemi jegyek őrzésére, így
férfias és nőies jellegét fokozatosan elveszítette.
Szintén hosszas folyamat volt az egyneműsödéssel egyidőben az emberi
érzelmek átalakulása. Mivel a hormontermelés és a nemi jelleg szokásos
rendszere felborult, az emberekből eltűnt a szexuális vágy, a másik nem
képviselője iránt érzett vonzódás. Eltűnt a szerelem.
A szerelem, ez a fogalom, melyet a $#@% évezred embere még hallomásból
sem igen ismert. A szótárak nem tartalmazták ezt a szót, a homo superosok
életében semmit nem jelentett ez a kifejezés. Ezért kísérte bolygórendszer
szerte olyan nagy érdeklődés a Tudományos Tanács mai ülését. Alia
kutatási témája ugyanis, melyen közel 25 évig dolgozott - csaknem egyötöd
emberélet -: a homo sapiens sapiensek szerelme.
Alia fellépett az emelvényre, tekintetét körülhordozta először a
zsúfolásig megtelt termen, aztán pedig a reá szegezett kamerákon. Kékes
szemeiben valami elégedettség-féle bújkált, szája szegletében azonban
rejtőzött valamiféle izgalom, nyugtalanság.
- Üdvözlet a Nap Bolygórendszer valamennyi lakójának! - kezdte beszédét
Alia. A teremben ülők lelkes tapssal köszöntötték. - Amint azt valamennyi
hallgatóm tudja, ma a szerelemről szeretnék önöknek előadást tartani.
Valamennyi térvízió-csatorna napok óta reklámozza már ezt az előadást, de
higgyék el, erre nem én kértem fel a társaságokat.
Előadásom elején rögvest helyesbíteni is szeretném a bárgyú
reklámfogásokat. 1. a szerelem nem emberek és állatok kapcsolatáról szól; 2.
az előadásom nem biológiai, hanem pszichológiai szempontú lesz.
Valamennyi hallgatóm tudja, hogy a 2000-es éveknek körülbelül a középső
szakaszáig a Földön és a Marson élő homo sapiens sapiensek kétneműek voltak.
Iskoláinkban a mai napig úgy tanítják mestergépeink bolygórendszer-szerte,
hogy ez a kétneműség pusztán a fajfenntartás mai módjának rendkívül
kezdetleges, tökéletlen formáját szolgálta, a nőnemű és hímnemű sapiensek
csak párosan, szaporítószerveikkel érintkezve voltak képesek magukhoz
hasonló egyedeket létrehozni. - A teremben halk morajlás futott végig,
mindenki bólogatott, egyesek sugdolózni kezdtek.
- Mindeddig tehát semmi újat nem mondtam, meglepő megállapításom, melyet
néhány nagy nevű tudóstársam már ismer, most következik - folytatta Alia. -
A sapiens-párok utódlétrehozó tevékenységéhez vágyra volt szükség. Engedjék
meg, hogy e szócskát megmagyarázzam, mert témánk szempontjából igen nagy
jelentőséggel bír. Manapság vágyakozáson annyit értünk általában, hogy
valaki valahová elvágyódik, például a Szaturnuszról a Földre, de nem utazhat
oda azonnal, mert mondjuk légköri viharok teszik nehézkessé az elutazását.
Ilyenkor azt mondjuk, kínozza az utazási vágy, és ellátjuk egy vágyaltató
tablettával.
A sapiensek párzási vágya e ma létező vágyakozásnak csak távoli rokona.
Az, hogy egy hímnemű sapiens vágyakozott egy nőnemű társa után, vagy
fordítva, az annyit jelentett, hogy nagyon szeretett volna vele lenni,
megérinteni őt, hallani a szavait, énekét, beszívni az illatát.
A bolygók lakossága tágra nyitott szemekkel figyelte a monitoron Aliát.
Az előadás valami furcsa érzést váltott ki az emberekből. Nem tudták egészen
pontosan elképzelni, hogy mi a vágy, hiszen erre nem volt lehetőségük:
valamennyien azonos neműek voltak. Azt azonban minden néző értette, hogy
valami fennkölt, magasztos érzésről van szó, olyan érzésről, mely nekik nem
életalkotó gyönyörűség már. Valami ősi öröm és régmúlt fájdalom lehelete
érintette meg az Egyesült Bolygók valamennyi alattvalóját. Alia kezével
igazított vöröses varkocsán, és a keletkezett nagy csöndben végre előadása
tárgyára tért.
- A szerelem - kezdte tiszta, érces hangon - olyan érzés volt, mely sok-
sok vágy-érzésből tevődött össze. Olyan lelkiállapotot képzeljenek, kérem,
maguk elé, mely minden létező sapiens sapienset jellemzett, igaz, nagyon
eltérő módon. A szerelem, mégegyszer leszögezem, bár biológiai vágyakozások
sorozata hozta létre, mégis valami más, a testtől gyakorta elszakadó,
lélekben keletkező állapot volt őseinknél. Bizonyára megfoghatatlannak tűnik
most, amiről beszélek, hiszen államilag szabályozott lelkiállapotainktól a
szerelem nagyon messze áll. A szerelem tehát nem volt más sok-sok évezreddel
ezelőtt, mint egy hosszabb-rövidebb ideig tartó életérzés, olyan pszichés
állapot, amely meghatározta őseink cselekedeteit is.
A szakadatlan vágyak, melyeket ellenkező nemű fajtársaik iránt éreztek az
emberek, gyakran felesleges, botor, ésszerűtlen cselekedetekhez vezették el
őket, lévén, hogy a szerelem szélsőséges idegállapotba taszította őket
folyton-folyvást.
Elképesztő önfeláldozások, sőt még gyilkosságok is történtek az emberek
körében a szerelem hatására. Számomra - és bizonyára önöknek is - olyan
hihetetlen és érthetetlen érzés a szerelem, hogy kutatásaim ugyan nagy
jelentőséggel bírnak, his zen számos tudományág fejlődését segítik elő,
mégis be kell vallanom önöknek, hogy nem vagyok képes felidézni és megélni
sem a szerelem állapotát, hiszen az kifejezetten a homo sapiens sapiensek
sajátja volt.
Alia az emelvényről egy apró lépéssel lelépett, és az ózonnal átitatott
lélegeztető-szivacsot az orrához emelte, majd újra elfoglalta helyét. Egy
pillanatra ránézett a hozzá legközelebb eső hallgatóira. Kissé megdöbbenve
látta, hogy azok szemében nagy-nagy csalódottság tükröződik. Azért jött el
ma mindenki, azért várták valamennyi bolygón ezt az előadást, mert titkos
reményük az volt, hogy megsejthetnek valamit régvolt elődeik érzéseiből. Ez
a várakozás mindegyikük agyában ott munkált, ám Alia előadása nem elégítette
ki őket. Beszélt, beszélt, tulajdonképpen érdekesen, kicsit túl
tudományosan, csodatételre azonban nem volt képes. Nem tudott olyasvalamiről
igazi lelkesedéssel beszélni, amit sohasem érzett. A szerelem pedig ilyen
volt.
Előadása utolsó részében - megsejtve a hallgatóság kialvó érdeklődésének
okát - előre átgondolt beszédén jócskán módosított. Az emberi lélek réges-
régi rejtelmeiről beszélt, a gyűlölet és a szeretet hajdani egységéről és
különbözőségéről. XX. és XXII. századi irodalmi idézeteket elevenített fel,
melyek a szerelemről szóltak. Valamennyi ilyen jellegű emlékre, iratra a
Föld bolygón elhelyezett hatalmas Archaikus Korok Kutatóközpontjában talált
rá, hosszas keresgélés után.
"Én nem tudom mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem..."
- énekelte a költő a XX. században, és
"... a Marsra leszállok,
az égő, vörös homok
is csak arról serceg,
az életemnek Te Vénusza vagy,
a kétség mind elhagy,
és elfogadom ezt a szerelmet."
- dalolta a XXII. század szerelmese.
Alia mondta, mondta az idézeteket, a régi korok összeválogatott üzenetét.
Ahogyan elhangzottak e furcsának tűnő sorok, a hallgatóság újra felélénkült.
Az érzés ugyan nem tudta elragadni őket, a régmúlt furcsa üzenete azonban
kellemes titokzatosságával lázba hozta a superosokat. Nem értették, hogyan
szól számukra az üzenet, de azt igen, hogy hogy rendkívüli jelentőséggel
bír. Mindenki tudta, hogy senki nincs a bolygókon, aki szerelmet érezhetne,
de azt is mindenki sejtette, hogy a szerelem elmúlása űrt hagyott az
emberekben. Hiába volt minden mesterséges igyekezet az űr betöltésére, az
évezredek elnyelték ugyan a szerelmet, de a technika és a haladás nem
pótolhatta azt semmivel.
Amikor Alia lelépett az emelvényről, és hallgatta a felzúgó tapsot, akkor
megérezte, hogy a superosokra hatással volt az előadása. Linre nézett, és
látta, hogy tudástársa sejtelmesen mosolyog. Alia nem tudhatta, hogy mire
gondol Lin Olbigen. Alianak sejtelme sem volt róla, hogy őt szemelték ki
arra a múlt-utazásra, amely a XX. századba fogja elvezetni. Nem tudhatta
még, hiszen államtitokként kezelték a kérdést, hogy nővé fogják operálni, és
a múltban átélheti majd az általa kutatott szerelem érzését.
Alia semmit sem tudott még a jövőről, és semmit nem tudott a múltról
sem...
Carry