''MOST MENJ, HOGY ÚJRA JÖHESS...
Most menj úrnőm, atyád bizonyára már vár reád. De ne feledd, nagyon
köszönöm a kegyet, amit rám mértél.
Ah! - legyintesz. - Semmiség az egész!?
Lehet, hogy neked az - nem hiszem -, nekem több, mint hinnéd.
Azt mondod jöjjek?
Édes szavad parancs számomra.
Nem parancs - nevetsz. - Kérés.!?
Tudom, de nekem kérés, parancs egy, ha szájadból hangzik.
Igérem... nem... igérni nem szeretek... csak annyit mondok: - Itt
leszek.! Itt leszek midőn a Hold ismét bejárja a Földet, és a Göncöl
kigyújtja szekerén a lámpásait. Akkor jövök! Nehéz lesz bejutnom fényes
udvarod gyönyörű kertjébe. Acsarkodó őrök vigyáznak rád, de kijátszom én
őket! Arany s bor azok legyőzik őreidet, de ha másként nem megy, majd kardom
lapja téríti őket nyugovóra. Nem kívánom halálukat, mert én nem gyilkolni
jövök ide, hanem szeretni.
Mikor mind békésen szunyókál, pej lovamról - mely idáig repített -
leugrom kertedbe, s itt várlak, ahol most is vagyunk. Úrnőm, terád már csak
az vár, hogy eloszlasd jó atyád gyanúját, és udvarhölgyeidtől megszabadulj,
de ezt már rád bízom, okos fejecskéd bizonyára jó tervet fog kieszelni.
Vigyázz! Nehogy kilessenek, s bennünket meglepjenek, mert akkor harc
lesz. Hátam mögé bújsz. Daliás termetem és éles kardom no meg csöppnyi eszem
- ha van - fog megvédeni.
Újra nevetsz: nem téged bántanak!?
Tudom, téged nem bántanak. Úrnőjük vagy, reád kezet emelni nem mernek,
mert félnek. Atyád szörnyű haragja nyomban lesújtana rájuk. Ezért ha engem
elkapnak, akkor e harag rám zúdul majd, s nem tudni, nem roppant-e össze.
Atyád hatalma kisebb mint haragja, pedig országot tart kezében. Ismered
haragját, olyankor a hóhér megdolgozik magáért, s el is fárad. Nem egyeknek
hullott már le - pallos által - feje, akik ahelyett, hogy lesütött szemmel
jártak-keltek volna, pór szemeiket az ország fényes kertjének egyetlen
gyümölcsére vetették, s mint tudatlan birka, bámulni merészelték. Többé nem
néznek golyóbis szemükkel, hacsak nem telik benne kedvük, hogy kormos
ördögöket nézzenek odaát, amint kárörvendve forgatják tüzük felett égő
nyársaikat.
Nem tudom, jó atyádat hogyan tudnám meggyőzni én, kettőnk tiszta
szerelméről. Nincs sem országom, sem birtokaim. Értékeim sincsenek. Csak te
vagy nekem az egyetlen kincsem, vagyonom is csak: jó pej lovacskám, kardom,
íjam, két erős karom s gyengéd szerelmes szívem, amelyet már neked adtam
örökre.
Csatába mehetnék atyád oldalán, hőstettekkel figyelmét magamra vonhatnám,
kegyeibe férkőzhetnék. Talán még rangot is adna s birtokot. Ki tudja, egy
nap, mikor már öreg lesz a trónra, talán megcsillogtatná előttem
ékesszólását, s családja körébe fogadna. Egyetlen gyönyörű leánya kegyes
kezét nekem igérné. Te pedig felém libbennél, s kinyújtanád kezed. Ismét
nevetsz: Igen, ez csak ábránd! Lehet!?
Lehet, hogy messziről jött királyfi vagyok, s álruhát öltöttem, hogy
megkeressem az egyetlen igazi tiszta szerelmet, s távoli hazám szerelmes
szavait suttogom füleidbe. Távoli tájak mámorító illatát lehelem ajkad közé.
Atyád beleegyezését kérve viszlek magammal a messzi útra, s jó anyád könnyei
kisérnek a messzi vidékre, ahol mindig süt a Nap, s békésen megfér egymás
mellett a farkas és a nyúl, ahol a sólyom szabad madár; nincsenek aggok,
csak ifjak; ahol hangosan turbékolnak a szerelmes galambok, s mindig béke
van, mert a háborút csak játékból ismerik. Oda viszlek. Ott a felhőkből eső
helyett a boldogság könnycseppjei hullanak; a rétek andalítóan lágy zenét
pengetnek hárfáikon s lantjaikon a szerelmeseknek, a szél zord hideg
lehellet helyett lányok s fiúk forró csókjait rebbenti meg. Oda viszlek én,
ha te is akarod. Felültetlek a trónusra - a legmagasabbik fokára -, onnan
beláthatod az egész birodalmat, mely az naptól fogva már a tied is lesz.
Úrnő leszel ott is. A szerelem birodalma hatalmas, higgy nekem... De
csitt... léptek zaját hallom... talán udvarhölgyeid közelednek, vagy fülem
űz tréfát velem?
Ajkammal hadd érintsem meg ruhád alsó szegélyét...
Köszönöm!
Kézfejeidre csókom lehelem. Búcsúznunk kell.
Ne feledd! Itt leszek, midőn a Hold ismét bejárja a Földet, s a Göncöl
kigyújtja szekerén lámpásait. Akkor jövök!
Itt várlak, ahol most is vagyunk. Ha elmész ne nézz hátra, mert
akaratlanul is elárulsz bennünket...
...Már közel járnak a léptek, én megbújok a sövény között, s mikor újra
csend lesz, kilopódzom innen és elhagyom palotád kertjét. Elszáguldok
aranyos pejkómmal, de szerelmem itt marad.
Mosolyogsz és sírsz: Boldog vagy!?
Ujjam szádra teszem.
Csitt ... tudom ...
Ég veled!
Most menj, hogy újra jöhess ...
Alex