Dimenzió #10

Álmodozók - Irodalmi antológia

(irodalom)

                               ''ISKOLAI NAPLÓM0


                       ''Mit jelent nekem a szeptember?0

   Nekem  a szeptember azt jelenti, hogy megint felhúzhatom az ünneplőmet az
évnyitóra, és egész úton izgulhatok, nehogy koszos legyen a fehér ingem. Azt
is  jelenti,  hogy  végre  megint  birkózhatok  Tomival suli után, az iskola
melletti téren, és megint hetente kell majd gombokat venni a kabátomra.

   Nekem a szeptember azt jelenti, hogy reggelente ködben kell sétáltatnom a
kutyám, és ez nagyon unalmas lesz, mert nem tudom meglesni a szomszéd lányt,
mikor indul a gimibe.

   Az  ősz  azt  is  jelenti,  hogy  apu és anyu hirtelen nagyon elfoglaltak
lesznek,  a szabadságuk után teljes erővel kezdenek dolgozni, mintha valamit
elmulasztottak volna a nyáron.

   És persze a szeptember azt is jelenti, hogy kevesebbet játszhatom, többet
kell  tanulnom  délutánonként.  Jobb  is  volna,  ha az iskolákat egész évre
bezárnák,  mert a tanulásban csak az a jó , hogy a szőke Anett mellett ülök,
és úgysem figyelek a táblára, csak őt nézem.


                        ''Mit jelent nekem az október?0

   Nekem  az  október  azt  jelenti, hogy újra mehetek szüretelni a nagypapa
szőlőjébe, és két napig nem kell mennem iskolába "bizonyos dolgok miatt", ha
megint túl sok mustot iszom.

   Nekem  az  október  azt  jelenti,  hogy  újra  gyűjtögethetem a lehullott
faleveleket,  hogy aztán az iskolában lerajzoljam őket. Jobb volna, ha a fák
örökzöldek  lennének,  mert én szívesebben rajzolom le nyári élményeimet, az
sokkal érdekesebb téma.

   Nekem  az október azt jelenti, hogy mégiscsak el kell olvasnom a kötelező
olvasmányt, hiába hittem a nyáron, hogy valahogy sikerül megúsznom.

   Abban  reménykedtem,  hogy anya majd elmeséli, miről szól, de azt mondja,
nem emlékszik már rá, és apa sem.

   Hát  lehet  ezt az izgalmas könyvet elfelejteni? Szörnyű gyanúm támadt...
Lehet, hogy a szüleim sohasem olvasták?!

   Nekem az október azt is jelenti, hogy ki kell találnom valami biztonságos
rejtekhelyet  az ellenőrzőm számára, lassacskán ugyanis gyülekeznek benne az
év eleji felmérők jegyei, és nem szeretném, ha valaki ezeket meglátná.

   Jobban szeretem, ha a környezetem jókedvű... A nagymama kertjében van egy
régi kút, talán jó hely lenne a jegyeimnek...


                        ''Mit jelent nekem a november?0

   Nekem  a november azt jelenti, hogy végre kipróbálhatom, hogy vízálló-e a
legújabb csizmám. Eddig minden évben az utcai pocsolyákban szoktam elvégezni
a  kísérletet,  de  az  idén  anyukám  megtiltotta.  Most a fürdőkádba fogom
belemeríteni a csizmám.

   Nekem  a  november  azt  jelenti,  hogy  megint felköszönthetem az összes
Katát,  akit  ismerek (anyu, hugi, nagymami, szomszéd néni, keresztanyu és a
tengerimalacom).  A  többségnek  virágot  veszek,  a  tengerimalacnak valami
rágcsálnivalót.

   Nekem  a november azt is jelenti, hogy csendes őszi estéken elmerenghetek
szobám  sarkában,  és  végre  elolvashatom a Robin Hoodot. Csak attól félek,
hogy  az  őszi  esték  most sem lesznek csendesek, mivel a húgom minden este
bömbölteti  a  magnóját,  az  anyu  turmixgéppel keveri a körözöttet, az apu
harsányakat nevet az HBO vígjátékain, a szomszéd gyakorol a hegedűjén, és én
hiába  kérem  a családot, hogy pár órácskára maradjanak csendben. Bezzeg, ha
elkezdem  mesélni,  hogy mi volt az iskolában, ők rögtön azt mondják: maradj
már csendben egy pillanatra.
   Nekem a november azt jelenti, hogy felhozhatom a szánkómat a pincéből, és
húzogathatom  a húgomat meg az összes sugdolózó barátnőjét a házunk melletti
havas dombon. Bárcsak lenne már tavasz!

   És bárcsak nőne fel végre a hugi!


                        ''Mit jelent nekem a december?0

   Nekem  a  december  azt jelenti, hogy megint kénytelen leszek kipucolni a
cipőmet,  mert  annyira  koszos,  hogy  a  Mikulás  össze fogja téveszteni a
kukával.  Megint  virraszthatok  egész  éjjel, amikor jön a Télapó, nehogy a
hugom  reggelre  ellopkodja az összes cukrot és mogyorót a csomagomból, mint
tavaly is.

   Nekem  a  december  azt  jelenti,  hogy  le  kell  mondanom a napi 8 Túró
Rudimról,  és el kell kezdenem takarékoskodni, hiszen közeledik a karácsony,
és   mindenkinek   szeretnék  valami  apró  ajándékot  venni.  Tavaly  ugyan
hallgattam  az  osztályfőnökömre,  és  nekiláttam  sajátkezűleg  ajándékokat
készíteni,  de  végül  az  egészből  nem  lett  semmi. Apunak egy virágkarót
akartam  faragni  a  szobarózsája  mellé,  de végül fogpiszkáló lett belőle.
Anyunak  tűpárnát  akartam  hímezni,  de  végül orvoshoz kel lett vinni, úgy
összeböködtem az ujjaimat. Hát ez az én formám.

   Nekem  a  december azt is jelenti, hogy végre lesz néhány napos szünet az
iskolában,  és  kicsit  kipihenhetem  a  tanulás fáradalmait. Igaz, közben 4
kilót  fogok  hízni,  mert fölfalom (1) az összes szaloncukrot (2) a két rúd
mákos beiglit (3) a narancstorta maradékát tejszínhabbal.

   Nekem a december azt jelenti, hogy szilveszterkor a hugival és a nagyival
nézhetem  a  TV-t,  mert  anyuék a Piri néniékhez mennek "bulizni". Évek óta
bizonygatom, hogy én már nagy vagyok, mégsem visznek magukkal.

   Na, nem baj, talán jövőre, hiszen 1997-ben már 1 évvel öregebb leszek!


                         ''Mit jelent nekem a január?0

   Nekem  a  január  azt  jelenti,  hogy  vége  a csodálatos téli szünetnek,
csilingelő hópelyheknek és a reggeli lustálkodásnak. S hogy mi van helyette?
Koránkelés szürke égbolt, csikorgó fagy és félévi bizonyítványosztás.

   Szeretnék  ilyenkor  Afrikában  élni,  de  az is elég volna, ha a szüleim
költöznének el kicsit az Antarktiszra.

   Nekem  a január azt is jelenti, hogy állandóan ehetem a véres hurkát és a
töltött  káposztát,  mert  minden  vidéki  rokon  küldi nekünk a disznótoros
kóstolót.
   Februártól  áttérek  a  növényevésre, úgy unom már a sok húst. Bár lehet,
hogy  nyárig  várok ezzel a dologgal, mert csaki a fokföldi ibolyákat tudnám
"lelegelni" ebben a zimankós időben.


                         ''Mit jelent nekem a február?0

   Nekem  a  február  azt jelenti, hogy megint törhetem a fejem, hogy milyen
jelmezt  húzzak a karneválon.

   Tavaly  Batman  voltam,  azelőtt  pedig  indián  de,  ezek olyan gyerekes
ötletek  voltak.  Valami káprázatos dolog kellene, hogy a Zsófikának leessen
az álla...

   Ő  minden  évben  királylány, de én mégsem lehetek királyfi. Bár a falusi
nagyapa  szomszédjának van egy fehér lova, azaz inkább gebéje.

Anyukám  ugyan  megigérte,  hogy  varr nekem jelmezt, de ebben egyre kevésbé
bízom,  mert a hugi hétfejű sárkánynak akar öltözni, és 6 feje még hiányzik.
Bár szerintem így eggyel is elég ijesztő...




                         ''Mit jelent nekem a március?0

   Nekem   a  március  azt  jelenti,  hogy  besegíthetek  az  undok  tavaszi
nagytakarításban.  Mindig  nekem kell kipakolnom a szekrényemből. Ebben csak
az a jó, hogy ilyenkor előjönnek a tavaly márciusban elveszett dolgok.

   Nekem  a  március  még  azt  is jelenti, hogy elmegyünk Petivel hóvirágot
szedni a domboldalra, és felköszöntjük a nőket nőnapon.

   Ez  tulajdonképpen  igazságtalanság,  mert  a  lányok  rá  sem  néznek  a
hóvirágokra.  Én  inkább apunak adnék valami ajándékot, mert ilyenkor annyit
áll   sorba   szegfűért,  hogy  a  végén  azt  is  megbánja,  hogy  férfinek
született...


                        ''Mit jelent nekem az április?0

   Nekem  az  április  azt  jelenti,  hogy a tavaszi szünetben megint minden
délelőtt  lemehetek  a  térre  focizni  a  Gergővel.  Sajnos, a szomszéd fiú
mostanában már nem jön velünk, mert mindig a számítógéppel sakkozik.

   Nekem  az  április azt jelenti, hogy megint rá kell hajtanom a tanulásra,
mert a matek jegyeim nagyon csúnyán meredeznek az ellenőrzőmben.

   Nekem  az április azt is jelenti, hogy hugival várhatjuk a nyuszit, aki -
remélem -, nem piros tojást hoz, hanem csoki-tojást.

   Végre, megint mehetek locsolkodni!

   Tavaly  kilencszer  mentem  el  Mónikáékhoz, de ő észre sem vette; mind a
kilencszer  adott  egy  ronda  tojást.  (Lehet,  hogy  nem is tetszem neki?)
Bánatomban  az  összes  tojást  megettem,  és olyan rosszul lettem, hogy két
héttel meghosszabbítottam a tavaszi szünetet...



                          ''Mit jelent nekem a május?0

   Nekem  a  május  azt  jelenti,  hogy  végre igazán tavasz van, langyos és
jóillatú a levegő, és végre felhozhatom a biciglit a pincéből.

   Tavaly  529-szer  tudtam megkerülni a házunk előtti betonpályát úgy, hogy
egyszer  sem  vettem  le  a  lábam  a  pedálról.  Akkor  is csak azért, mert
megpillantottam a világ (de legalábbis Pécs) legszebb lányát, amint átvágott
a gyepen. Hát igen!

   Nekem  a május azt jelenti, hogy megint szerelmes vagyok, tanulás helyett
csak  az Ő szeplőit látom magam előtt. Pedig az angoltanárom megmondta, hogy
nem  elég  jó  a  szókincsem,  forgassam  gyakrabban a könyvet. Forgatom én,
forgatom, még az ablakon is átfordítanám, hogy ne lássam többet.

   Nekem a május azt is jelenti, hogy többször mehetek anyuékkal kirándulni.
Elsején  is  megyünk,  hiszen szünet lesz. Elhatároztam, hogy este pedig egy
nagy  májusfát  állítok  Zsuzsika  ablaka  alá.  Csak nem tudom, hol találok
akkorát, amelyik a tizedikig felér.

   Na,mindegy, majd gondolkodom.

   Good-by, álmok, good-by Zsuzsika



                         ''Mit jelent nekem az június?

   Nekem  a  június  azt  jelenti,  hogy végre itt a nyári szünidő, és ennek
nagyon örülök. De az ember boldogsága sosem lehet teljes, hisz júniusban van
a bizonyítványosztás is.

   Ha  én lennék a miniszter, megparancsolnám, hogy mindig karácsonykor vagy
valami  más  ünnepen  legyen  évzáró,  mert  a  nagy  ünneplés  közepette  a
süteményekkel együtt rossz jegyeimet is könnyen lenyelnék a szüleim.

   Nekem  a június azt is jelenti, hogy mielőtt elutazom a táborba, meg kell
fogadnom,  hogy  még  ott  is  minden nap matekozom egy kicsit, és esténként
olvasok és délelőttönként gyakorlom a helyesírást.

   Nekem  a  június azt jelenti, hogy a táborban persze elfelejtkezem minden
fogadalmamról,  és  minden  nap  fürdöm a Balatonban, esténként birkózom egy
kicsit   Tomival   és   délelőttönként   rajzszögeket   teszek  a  tanárnéni
strandpapucsába.

   Nekem  a  június  még  azt  is  jelenti,  hogy  elutazom  a  nagymamához,
végigkóstolgatom  a  gyümölcsöket  és befogom a bicikli elé a papa kutyáját.
Igaz, tavaly nem jól sikerült az utazás, mert a kutya elkezdett szaladni, én
pedig leestem, és az augusztust ágyban töltöttem.

   Idén remélem jobb lesz a nyár, nektek is jó vakációt kívánok!!


                                    Carry
                                   (Pécs)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.