''EGY (KIS)FIÚ NAPLÓJÁBÓL
Délután felhívott KisJoe, hogy este lesz egy buli, nincs-e kedvem
elmenni. Azt is mondta, hogy lesz pia meg nők. Nem értettem, hogy miért
hangsúlyozta ezeket annyira, de nem érdekes. Mondtam, hogy meg kell
kérdezzem a nagymamát, hogy mit szól hozzá. Megbeszéltük, hogy feljön értem,
és ha mehetek, akkor megyünk.
A nagymama nem nagyon örült a dolognak, kérdezte, hogy a házigazda szülei
otthon lesznek-e, mondtam, hogy biztosan, miért mennének el. És különben is,
ki csinálná meg akkor a szendvicseket, meg a kakaót. A nagymama a lelkemre
kötötte, hogy ne igyak sok kakaót, mert akkor szorulásom lesz (vagy
hasmenésem?). Meg hogy ne maradjak sokáig.
A nagymama kivasalta a sötétkék dzsörzénadrágomat, meg a fehér volt
úttörőingemet, azt húztam fel, meg a világoskék kötött kardigánt, a barna
szandállal.
Fél hétkor feljött KisJoe, nagyon röhögött, mikor ajtót nyitottam neki. A
nagymama neki is megmondta, hogy együtt jöjjünk haza, és ne későn. Meg a
kakaót is. KisJoe csak röhögött, és biztosította nagymamát, hogy haza fog
hozni. Lehet, hogy kocsival? Elindultunk.
KisJoe hátbavágott, és azt mondta, hogy nagyon aggódik az öreglány.
Biztos valamelyik idősebb lányra gondolt a buliban, aki nem tudja, hogy mi
van velünk, ezért mondtam neki, hogy siessünk. Azt mondta, hogy oké, de
előbb menjünk el hozzájuk, mert abban a ruhában nem mehetek el a bulira,
amit a nagymama rám adott. Kérdeztem, hogy miért, de megint csak röhögött.
Adott egy pár sportcipőt, egy farmert, meg egy "Pumpiron" feliratú, sárga
pólót, hogy húzzam fel őket. Azt mondta, hogy a másik ruhámra vigyázni kell,
mert ha összepiszkolom, a nagymama nem fog örülni. Ebben igaza volt. Mikor a
dzsörzénadrágot lehúztam, KisJoe szemei kigúvadtak, majd elkezdett a könny
patakzani belőlük. Furcsa hangokat hallatott, mint aki nem nagyon kap
levegőt. Megijedtem, hogy esetleg asztmás rohamot kapott, de a végén visítva
röhögni kezdett. Mikor magához tért, lihegve megkérdezte, hogy mi a franc
van rajtam. Nem tudom, mit látott, amitől ennyire kell röhögni, hiszen a
sötétkék harisnyanadrágomon kívül semmi nem volt rajtam. Azt mondta, hogy
azt feltétlenül le kell vetnem, mert ha valamelyik csaj meglátja, akkor
hatalmas kabaré lesz. Nem tudom, miért kellene meglátnia bárkinek is a
harisnyámat, de levetettem. Felvettem a KisJoe által adott ruhákat, de a
nadrág el volt a térdénél szakadva. Azt mondta, hogy nem számít, direkt
ilyen. Szegény nagymama, ha látna...
Odaértünk a buli helyszinére. Valahol nagyon hangosan hallgatott valaki
valami borzalmas zenét, mert már az utcán hallottuk.
KisJoe becsöngetett egy ajtón. Mikor kinyitották, a zene iszonyúan
felhangosodott, kiderült, hogy onnan jött. A srác, aki beengedett minket,
kicsit furcsán nézett, szerintem nagyon fáradt volt, mert alig állt a lábán.
Abban a szobában, ahonnan a zene bömbölt, elég sötét volt, mondtam is
KisJoenak, hogy fel kellene kapcsolni a villanyt. Erre ő azt mondta, hogy
na, csak az kellene. Kivonszolt a konyhába, ahol három lány ült az
asztalnál, egy srác pedig alatta feküdt. Biztos nem bírta a hangos zenét,
azért pihent le itt kint. KisJoe bemutatott a lányoknak, majd beszélgetni
kezdett velük. Az egyik, egy szőke hajú, megkérdezte, hogy kérek-e valamit
inni. Mondtam, hogy jöhet a kakaó, erre jót nevetett, azt mondta, eredeti
vagyok, és hozott a szobából egy poharat tele valamilyen teával. Gondoltam
ez is jó lesz, és jól meghúztam. Egy részét sikerült lenyelni, csak a
maradékot köptem a padlóra. Nagyon rossz tea volt, olyan, mint a nagymama
cseresznyebefőttje, mikor kint maradt nyáron a napon egy hétig. A lányok
nevettek, KisJoe pedig szídott, hogy hogyan lehet egy háromcsillagos
konyakot kiköpni.
Kezdett nagyon meleg lenni, meg a szék is imbolygott. Nem nagyon
mozogtam, mert féltem, hogy esetleg leszakad. KisJoe a lányokkal pusmogott,
majd odaült mellém, és bizalmaskodva a fülembe súgta, hogy jó vagyok a
szőkénél, és kapjam el, mert teljesen be van izgulva rám. Nem egészen
értettem, mit akar ezzel. Talán fogócskázni akar a szőke lány velem? Azt
mondta, hogy ne izguljak, tiszta ügy, csak kérjem fel egy lassúra, a többi
magától megy.
Közben bent váltott a zene, KisJoe egészen izgatott lett, odatuszkolt a
szőkéhez, aki már felállt a székéről. "Mennyetek", mondta, erre a lány,
megfogta a kezemet, és berángatott a szobába. A küszöbben elbotlottam, majd
valószínűleg egy fotelon is átestem. A szobában még mindig sötét volt.
Kiabáltam is a szőke lány fülébe, hogy villany kellene gyújtani, mert így
megint el fogok esni, de ő nem szólt, csak a karjait a nyakamba tette, és
éreztem, hogy nekem nyomta magát. Elkezdett ringatózni, meg lépkedni ide-
oda. Valamit mondott, de nem értettem. Megkértem kiabálva, hogy mondja
mégegyszer, erre a fülemhez hajolt, és azt kérdezte, hogy miért nem
táncolok. Erre én visszakérdeztem, hogy miért táncoljak. Nevetett, majd
megnyalta a fülemet. Eléggé rossz érzés volt, föleg mert utána a nyála miatt
fázott a fülem. Addig-addig huzogatott ide-oda, míg én is kénytelen voltam
ritmusra lépkedni. Igy tekeregtünk a sötétben, csak az ajtót láttam néha, ha
arra fordultam. Egyszerre csak megláttam KisJoe-t, ahogyan integet az
ajtóból és valamit kiabál. Nem értettem, ezért odakiáltottam neki, hogy mit
akar. Erre azt kiabálta vissza, hogy marha vagyok, meg hogy kapjam már le.
Hogy őszinte legyek nem értettem, mire gondol. Sapka nincs a fejemen, akkor
meg mi a fenét kapjak le? Pár perc múlva bejött KisJoe az egyik lánnyal a
konyhából, és ők is elkezdtek tekeregni körbe. Mikor úgy fordultunk éppen,
hogy KisJoe-val láttuk egymást, mutogatott a lány háta mögött. Hogy miért
nem mondta el értelmesen, mit akar?
Szóval tekeregtünk, már kezdtem unni, mikor egyszer csak a lány valami
nedves vackot rakott a számra. Elrántottam a fejem, mire azt mondta, hogy
nnnnaaaaa, engedd!, de hogy mit, azt nem mondta. Aztán rájöttem, hogy a
száját tette az enyémre. Mivel megint ezt csinálta, már nem ijedtem meg,
sőt, rájöttem, hogy nem is rossz. De mikor a nyelvét bedugta a számba....!
Miután megunta a nyelvdugdosást, abbahagytuk a tekergést (végre), és
kifelé húzott a szobából. KisJoe nagyon vigyorgott, és az ökölbe szorított
jobb kezét úgy tartotta, hogy a hüvelykujja felfelé állt ki belőle. Hogy
miket mutogatott ez nekem....?
Bementünk egy másik szobába, ahol szintén sötét volt, de végre csend, a
szőke elengedte a kezemet, valami suhogásokat hallottam, meg mintha valaki
cipzárt húzott volna le, de hogy ki lehetett, azt nem tudom, mert rajtunk
kívül senki nem volt ott, legalábbis nem szólt, mikor bementünk. Már kezdte
a szemem megszokni a sötétet, mikor a lány megfogta a kezemet, és az ágyhoz
húzott. Mondtam neki, hogy nem alhatok itt, mert a nagymama vár otthon, meg
a macim sincs itt, de csak nevetett. Azt mondta, hogy nagyon jópofa vagyok,
meg hogy "gyere mááár ééédes". Itt ma mindenki megbolondult? Leültem az
ágyra, erre a kezét megint a nyakamba tette, a fülembe lihegett. Hogy ez
micsoda hülye szokás! Lerántott az ágyra.... és ami ezután történt, azt nem
tudom leírni! Ilyet még sosem tapasztaltam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor magamhoz tértem, de igen furcsán
éreztem magam. Mintha egészen hazáig futottam volna, annyira el voltam
fáradva, és pisilnem is kellett.
Valaki szuszogott mellettem. Megnéztem, a szőke lány volt. Akkor vettem
észre, hogy valaki levetkőztetett. Gyorsan felhúztam a ruháimat, és kimentem
a szobából. KisJoe-t kerestem. Bementem abba a szobába, ahonnan a zene
bömbölt, végre kitapogattam a kapcsolót, és felkapcsoltam a villanyt. KisJoe
a fotelban ült, ölében a lány, akivel bejött a szobába. Valamit éppen
keresett a lány trikója alatt, és mikor felkapcsoltam a villanyt, azt
mondta, hogy "marhaállat". Mondtam neki, hogy mennünk kellene, mert a
nagymama idegeskedni fog, erre a lány felnevetett. KisJoe sóhajtva felállt,
"debarom", mondta a lánynak, aki erre mégjobban nevetett (hogy beszél ez a
lányokkal!). Elindultunk haza.
KisJoe kérdezte, hogy "namivolt?" de erre nem tudtam mit mondani. Ez meg
csak röhögött, és azt mondta, hogy mostantól kezdve felnőtt vagyok. Hogy
miből gondolta ezt?
Mikor hazaértem, a nagymama még ébren volt, és kijött az előszobába.
Ahogy meglátott, összecsapta a kezét, és azt mondta, hogy "jesszusom, milyen
ruha ez rajtad?". Mondtam, hogy a KisJoe adta rám, hogy az ünneplős ne
koszolódjon össze. A nagyi erre csak nézett, majd azt mondta, hogy húzzam
le. Még jó, hogy nem vette észre, hogy a harisnya nincs rajtam.
Másnap reggel, mikor felébredtem, a nagymama azt mondta, hogy vigyem
vissza a KisJoe-nak a ruháit, és hozzam el az enyémet. Kezembe nyomott egy
reklámszatyrot, hogy abban van a ruha, én meg elmentem KisJoe-hoz. Ö volt
csak otthon egyedül. Odaadtam neki a szatyrot. Mondta, hogy üljek le a
szobájában, mindjárt jön ő is. Aztán egy ordítást hallottam, majd azt, hogy
KisJoe azt mondja "miaszarez?". Kérdeztem, hogy mi a baj, erre bejött és az
ölembe dobta a tegnapi farmert. A térdén levő szakadás szépen be volt
foltozva egy darab sötétkék dzsörzével. Kérdeztem, hogy mi a baj vele,
hiszen úgyis lyukas volt. KisJoe némán a foltra mutatott. Mondtam, hogy mi a
gond vele, hiszen az én ünneplős nadrágom is ebből van. "Éppen ez az" mondta
KisJoe, majd előszedett egy ollót, és elkezdte felfejteni a foltot. Nem
értettem, mi a baja, de segítettem neki. Mikor készen lettünk, kicsit
megbékélt, és azt mondta, hogy most elszívjuk a békepipát. Behozott egy
doboz cigarettát, meg gyufát. Mondtam, hogy én még sosem cigarettáztam, de
erre azt mondta, hogy a tegnapi este után éppen itt az ideje. Nem értettem,
mi az összefüggés. Mondtam is neki, de csak röhögött, meg azt mondta, hogy
sok mindent kell még megtanulnom. Rágyújtott, és az én számba is bedugott
egy cigarettát. Elég száraz volt a vége. Odatartotta a végéhez a gyufát és
mondta, hogy szívjam. Én szívtam is erősen, aztán ki is köptem, mert a füst
kaparta a torkomat. Ezen persze KisJoe röhögött, és újra a számba tuszkolta
a cigarettát. Megint meggyújtotta, ezúttal nem köptem ki. Bíztatott, hogy
szívjam csak, mintha mélyeket lélegeznék. Hát én szívtam, majd megfulladtam.
Mikor a feléig elégett, megkérdeztem, hogy nem lehetne-e abbahagyni, mert
elég furcsán érzem magam. KisJoe azt mondta, hogy elnyomhatom, ha akarom, és
ha gond van, szemben van a WC. Ezt persze megint nem értettem, de hamarosan
rájöttem, mire gondolt. Éppenhogy kiértem a WC-re... Igen pocsékul éreztem
magam. KisJoe azt mondta, hogy az első tíz szálnál ő is rosszul volt. Mivel
hamarosan haza kellett mennem, kimentem a fürdőszobájukba, hogy keressek
valamit, amivel elvehetem a szám borzalmas ízét. Találtam egy kis darab
szappant, gondoltam, ha a kezet tisztítja, akkor a szájra is jó. Fogtam a
ruháimat, elköszöntem KisJoe-tól, és elindultam. A házból kilépve a számba
vettem a szappant. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó illatú szappannak
ennyire rossz ize van. Mire hazaértem, már négyszer kellett kiköpnöm a
habot. A házunk sarkánál a szappant is kiköptem. Érdekes, hogy sokkal kisebb
volt, mint mikor bevettem.
Szerencsére a nagymama semmit nem vett észre az egészből. Fél óra múlva
készen volt a vacsora. Már a szaga sem tetszett, de mikor beléptem a
konyhába és megláttam a tojásrántottát, újból a WC-be kellett rohannom...
Szabó Norbert
(Pécs)