''LÁZÁLOM
Lassította lépteit. Hazafelé tartott, s minél inkább közeledett a házhoz,
egyre nagyobb lett a zsibongás. Mi lehet ott? Utcai színjátszók, zenészek,
baleset? Mire gyűlhettek így össze?
Száz méterre a lakástól már óriási volt a tömeg. Hogy juthat haza? Ennyi
emberen nem tudja átverekedni magát. Izgatottak. Mintha valamire lázasan
várnának, hogy elkezdődjön.
Megállt és várt.
Egy pillanatra a tömegből hátrafordult egy férfi, ránézett, nagyra
meresztette a szemét, mint aki megdöbbent, aztán a tömeget szinte
túlharsogva elordította magát:
- Itt van.
Néhányan mindjárt elhallgattak, majd az egész tömegen futótűzszerűen
áradt szét a csend. A sokaságban hirtelen mozgolódás támadt, utat nyitottak.
És eben a pillanatban döbbent rá, őt várták.
De miért?
Nem mondanak semmit.
Amikor a kapuhoz ért, valaki előlépett s a többiek nevében kérte, hogy
mondjon valamit.
De mit mondjon? Miről? Ha viszont nem mond semmit, akkor...
Kalapját levette, mint aki hosszú beszédre készülődik, homlokát és
szemöldökét úgy mozgatta, mint aki nagyon átgondolt valamit egy nehéz döntés
előtt.
Belekezdett.
- Emberek! Higgyék el, nem volt könnyű dolgom.
Sokan bólintottak, mint akik el tudják képzelni. Hiába sikerült a kezdés,
a folytatás is nehéz, mivel úgy kell beszélnie mintha ő tudná a legjobban,
miről van szó.
- Önök is tudják, egy kérdést több szempontból kell megvizsgálni, ha
közelebb akarunk jutni a lényeghez.
Ugyancsak bólogatás és helyeslő moraj. Aztán megint csend. Tehát
folytatni kell.
Nem merte tovább húzni az időt, így fejezte be:
- Csak azt mondhatom, olyan döntés született, amit joggal elvártak.
Mindenki hálásan és nagy tiszteletel nézett rá. Mintha nagy kő esett
volna le a szívükről.
A tömeg lassan szétoszlott.
Selényi Miklós
(Pécs)