''SIPICLI PEKENGÓCZY A VÁROSBA MEGY
Sipicli Pekengóczy egy igazi úriember volt. Annyira az volt, hogy még a
nevét is cz-vel írta. Sőt még úgy is mondta. Sipicli Pekengóczynak nem volt
semmije az égvilágon, csak a mérhetetlenül nagy szíve. Mindenét mindig
szétosztogatta az emberek között. Igaz, néha kellemetlenségei is támadtak a
mérhetetlen szíve miatt. Egyszer buszon utazott be a városba, és nem volt
bérlete, ezért jegyet kellett lyukasztania. Mivel látta, hogy senki sem
lyukaszt, és ezért a lyukasztógép árván tekintget jobbra-balra, ő
elhatározta, hogy felvidítja a gépet, ezért nekiállt lyukasztani. Már vagy
27 jegyet ellyukasztott, amikor látta, hogy a lyukasztógép már nem árván
nézeget, hanem kétségbeesetten. Ekkor úgy érezte, lehet, hogy valami rosszat
csinált, mert a lyukasztógép továbbra sem vidám, meg aztán az emberek is
furcsán néznek rá, de azért még ellyukasztott vagy 17 jegyet. Mikor hirtelen
már 1 db jegyet sem talált magánál, felajánlotta, hogy a mellette szorongó
ember jegyeit is ellyukasztja szívesen - mivel látta, hogy jobbról is,
balról is páran a lyukasztatlan jegyeiket szorongatják, és minden megállóban
idegesen tekintgetnek mindenfelé.
Hát ezek az emberek nem voltak valami kedvesek Sipicli Pekengóczyval.
Olyanokat mondogattak neki, hogy bizony azt leírni nem is lehet. Na, nem
azért, mert nincs rá helyesírási szabály, hanem azért mert Sipicli
Pekengóczy ezekből a szavakból egy mukkot sem értett, és talán így jobb is
neki. Szegény kissé megijedt, ezért mindjárt el is határozta, hogy jóvá
teszi, akármit is követett el.
Sipicli Pekengóczynak a jó szíve mellett, jó esze is volt. Szinte azonnal
rájött, hogy a körülötte állók azért nem lyukasztanak, mert sajnálják a
jegyet. Sipicli Pekengóczy szíve nagyot dobbant, és hirtelen nagyon
elszégyellte magát. Mardosta a lelkifurdalás, hogy ő, aki mindig csak jót
akar, és soha nem bánt senkit, ilyen szörnyűséges csúfságot kövessen el,
hogy kilyukasztotta azokat a szegény jegyeket. Belegondolt, mennyire
fájhatott szegényeknek. Nézegette a jegyeit és úgy elkezdtek potyogni a
könnyei, olyan keservesen zokogott, hogy a könnycseppek a kezében
élettelenül heverő jegyek lyukain átfolytak és a padlóra csöpögtek. Ráadásul
még az új gumicsizmája is beázott, mert csak enyhén volt vízálló, könnyálló
meg abszolút nem.
Sipicli Pekengóczy legyűrte a szemeiből áradó patakzást. Ráébredt, hogy ő
nagyon gonosz egy lélek, ezért ezek a kis jegyek nincsenek biztonságban
nála. Mivel látta, hogy a körülötte állók milyen szeretettel szorongatják
jegyeiket, gyorsan szétosztogatta a már kilyukasztott jegyeket. El is
fogytak mind egy szálig. Sőt, még nem is volt elég. Mivel több már nem volt
nála, így hát szomorúan széttárta kezeit.
Annyira szégyellte magát a történtek miatt, hogy elhatározta, hogy a
következő megállónál le is száll, mert ezek után, amit művelt, nem tudna
ezeknek a jó embereknek a szemébe nézni, nem tudna úgy utazni a buszon, hogy
mindenki megvesse azért amit tett azokkal a szerencsétlen jegyekkel.
Még mielőtt a busz megállt volna, még nagyobb tülekedés tört ki. Sipicli
Pekengóczy nem értette mi történhetett, de hirtelen mindenki le akart
szállni. Újra bűntudatot érzett, mert azt gondolta, hogy ezek az emberek nem
hajlandóak együtt utazni ezek után vele. Már majdnem zokogásban tört ki
újra, mikor egy muris karszalagot viselő ember odalépett kozzá és kért egy
bérletet vagy jegyet.
Sipicli Pekengóczy hiába magyarázta, hogy bérlete sohasem volt, a jegyek
meg mind elfogytak már, az az ember nem hitt neki. Sipicli Pekengóczy
megmondta neki, hogy ő sohasem hazudik, mert azt nem teheti, mert az ő
nevében ott van a cz. De az az ember csak a karszalagjára mutogatott és
olyan hangosan beszélt, hogy Pekengóczy attól félt, hogy meg fog süketülni.
Sipicli Pekengóczy hiába mondta annak az embernek, hogy már nincs több
jegye, de majd ha visszafelé jön, akkor szívesen ad neki akár kettőt is.
Sőt, mivel tanult az esetből visszafelé ki sem fogja lyukasztani őket,
legfeljebb csak 5-öt.
De ez a karszalagos embert nem érdekelte. Már olyan hangosan beszélt,
hogy Sipicli Pekengóczy alig várta, hogy jöjjön a buszmegálló. Sipicli
Pekengóczy csak azt sajnálta, hogy a körülötte állók közül senki sem
emlékezett arra, hogy pár percel ezelőtt odaadta a jegyeit nekik. Aztán
végre megállt a busz, és Sipicli Pekengóczy elköszönt illedelmesen, ahogy
tanították neki, de mivel senki sem hallotta, ezért gyorsan leszállt.
Sajnos leszállt vele a nagyon hangosan beszélő ember is. Mivel még mindig
nem hitte, hogy Sipicli Pekengóczynak nincs több jegye, ezért felírta az
adatait.
Sipicli Pekengóczy arra gondolt, hogy a karszalagos hangosan beszélő
ember azért írja fel az adatait, mert majd később felkeresi. El is
határozta, hogy ha majd visszafelé jön, akkor majd félretesz egy jegyet
ennek az embernek.
Aztán az ember hirtelen elhallgatott, és egy papírlapot akart mindenáron
Sipicli Pekengóczynak adni. De Sipicli Pekengóczy szabadkozni kezdett, hogy
ő nem kéri a lapot, ő szívesen ad legközelebb jegyet anélkül is. Erre az
ember újra hangosan kezdett beszélni. Mivel Sipicli Pekengóczy féltette
hallását, inkább mégis elfogadta a papírt. Erre az ember köszönés nélkül
elment. Sipicli Pekengóczy nem értette a dolgot, még arra is gondolt, hogy
utánaszalad, és köszön neki, de aztán valahogy meggondolta magát.
Kicsit sajnálta, hogy nem lehet a barátja ennek a jószívű embernek, aki
még meg is ajándékozta azzal a papírral, de az ilyen hangosan beszélést nem
bírná sokáig épp fülekkel.
Mikor megnézte a papírt, majdnem elájult. Az volt ráírva hogy "Büntető
cédula". Ennek aztán megörült. Sipicli Pekengóczy, mivel szeretett nagyon
focizni, gondolta, hogy ezt a cédulát fel is fogja használni a legközelebbi
meccsen, amikor ez a kis cetli felhatalmazza majd, hogy ő rúghassa a
büntetőt.
Persze ebből nem lett semmi, mert Sipicli Pekengóczy tízpercenként
elővette a cédulát, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem álmodta-e az
egészet, aztán az egyik alkalommal úgy eltette a cédulát, hogy nem találta
meg órákig.
Már hazafelé tartott szomorúan, amikor találkozott egy emberrel aki
fekete napszemüveget viselt, és azt mondta, hogy vak mind a két szemére, és
egy kalapot tartott a kezében. Mivel Sipicli Pekengóczynak egész új volt a
kedvenc bojtos sapkája, mondta is ennek az öreg embernek, hogy ő bizony nem
kéri ezt az öreg kalapot, mert az övé sokkal jobb. Azonban, mivel látta az
öreg szomorú arcát, gondolta ad neki valamit.
Sipicli Pekengóczy addig keresgélt, míg megtalálta a "Büntető cédulát".
Kicsit sajnálta, de azért mégis odaadta az öregnek, gondolta, focizni biztos
az öregember is szeret.
Sipicli Pekengóczy kicsit meglepődött, mikor az öregember is hangosan
kezdett beszélni. Sipicli Pekengóczy arra gondolt, hogy az öreg talán
örömében beszél ilyen hangosan, mert ugyanis hirtelen látni kezdett.
Mivel már sötétedett, és még a visszaútra vagy 35 jegyet kellett vennie,
Sipicli Pekengóczy hát gyorsan megszaporázta a lépteit...
Alex