''SORBAN, A POSTÁN
Buszon, orvosnál, postán... Rengeteg élmény szerezhető mindegyik helyen,
sok hajmeresztő és megszívlelendő, vérfagyasztó és botrányos beszélgetésnek
lehetünk tanúi gyakorta. (Bocs, a vasúti fülkéket kifelejtettem...)
A sorok a bejárati ajtónál kígyóznak. Melyiket szeressem jobban? Beállok
abba, amelyik a legrövidebbnek tűnik. Érzéki csalódás játszott velem... Ez
halad a leglassabban. Nézelődöm. Mindenki ideges, toporog, morog, sőt, akik
sorra kerülnek, kiabálnak. Patakokban csurog rólam a víz. Tudhattam volna,
hétfő délelőtt postára menni öngyilkosság. Mindenki hétvégén ír levelet
(panaszos-, baráti-, szerelmes-, évek-óta halogatott stb.), és mindenkinek
hétvégén tolakodik felszínre lelkifurdalása, hogy megint nem rendezte
esedékes számláit. Így tehát hétfőn mindannyian ott gyötrődünk a sorban, a
postán. 20 perc telik el, mire az ablakhoz jutok. (Ez egész jó, a múlt
hétfőn 26 és fél percbe tellett.)
Az előttem álló nő 30 db. ötszázast adott fel. A postáskisasszony hétszer
számolta át, és mindannyiszor más eredményt kapott. Aztán én következem. Két
levelet adok fel belföldre. A hölgy pötyög a számítógépen.
- 224 forint - közli. Körülnézek, talán nem nekem mondja. Megismétli, és
tartja a markát.
- Lehetelen - próbálkozom, erre újra beüt valamit.
- 186 - közli az új eredményt. Változatlanul csak százast nyújtok.
Ceruzát kap elő, papírra firkál, és végre visszaad.
- Hülye ez a gép, teljesen hülye! - csattan fel köszönés helyett. Az a
fő, hogy viszont nagyon modern, és segíti a postáskisasszonyok munkáját.
(Ha a történetben valaki magára ismer, az csakis a véletlen műve. Bár ki
tudja, én legalább egy ilyen postáskisasszonnyal esküszöm, hogy találkoztam
a múlt héten...)
Carry