Dimenzió #10

Álmodozók - Irodalmi antológia

(irodalom)

                                ''DROMEDÁR III.0

   A bolygó  nem  volt túl nagy, de  több mint fél milliárd ember  lakta. Az
utasszálító  űrhajó  landolása  közben   jól  megfigyelhettem  a  dús   buja
növényzetet. A bolygó tiszta kék egén az egyszerre világító napok fénye elég
magas  hőmérsékletet  teremtett. Egész ruhakészletemet ki kellett cserélnem.
Bosszúságom  ellenére, szinte  azonnal  megkapott valami ebben a paradicsomi
világban. Nem  ilyennek képzeltem  ezt a helyet, ami annyi évvel ezelőtt oly
sok szörnyű rejtélynek adott otthont.

   Az űrkikötőben  kissé furcsán  néztek rám, mikor a papírjaimból kiderült,
hogy a központi rendszerből jöttem ide.

   Mivel nem értettem a csodálkozó tekinteteket megkérdeztem, hogy mi ezen a
furcsa. A  személyzet  válasza  csak a nnyi  volt,  hogy  túl  messze van az
MPC 6722 a központtól, és ha  valaki  onnan  idejön, az  vagy  menekül, vagy
keres valamit. Nevetve próbáltam elütni a dolgot egy viccel, s biztosítottam
őket, hogy én kivételesen egy turista vagyok.

   Már oly nagy izgalommal töltött  el  az  előttem  álló  kutatómunka, hogy
csomagjaimat   egy   hotelben   elhelyeztem,   s   azonnal   nekiláttam   az
adatgyűjtésnek.

   Az  első  csalódás  hamar  utolért,  ugyanis  úgy  gondoltam utánanézek a
számítógépes   helytörténetnek   vagy   helyrajznak,   azonban   ez   sokkal
bonyolultabb  volt,  mint  ahogy  én  azt  elképzeltem.  Fájdalmasan kellett
tudomásul  vennem,  hogy  itt  az  isten  háta mögötti helyen is tökéletesen
működik  a bürokrácia örlőgépe. Hamar felhívták a figyelmemet, hogy az ilyen
jellegű  kutatómunkához  csak  külön engedéllyel láthat neki az ember. Hiába
hivatkoztam  arra, hogy én az űrhajózási hivatal nyomozója vagyok, ezzel sem
értem  el  sikert.  Engedélyem nem lévén, szépen udvariasan kitessékeltek az
épületből.  Próbálkoztam mindenféle csellel, miután a szükséges engedélyeket
sehogyan  sem  akarták  megadni.  Olyan  védelmi rendszerrel akadtam össze a
kompjuterhálózatban,  hogy szinte mindig azonnal visszafejtették a különböző
kódolási kísérleteimet. Kudarcot vallottam.

   Hirtelen  oly  dühöt  éreztem   tehetetlenségemben,   hogy   kértem   egy
gyorsvonalat a központi rendszer űrhajózási  hivatalába. Úgy gondoltam, hogy
azonnal be kell számolnom  feletteseimnek,  hogy  ezen  az  eldugott  helyen
semmibe   veszik  az  Ü.H.N.  igazolványt,  és   ahelyett,  hogy  támogatnák
nyomozásomat, ellehetetlenítik a helyzetemet.

   Erre megjelent egy biztonsági ember, aki felszólított, hogy kísérjem el a
kormányzósági  palotába.  Próbáltam tiltakozni, de az őr mogorva arcát látva
azonnal tudtam, hogy nem járok sikerrel. Kénytelen voltam elkisérni "őrömet"
egy díszterembe.

   Maga a kormányzó fogadott, akinek el kellett mondanom, hogy miért jöttem.
Türelmesen hallgatta történetemet, én meg csak beszéltem és beszéltem, egyre
jobban belejöttem. Újra az az izgatottság fogott el, mint amikor rábukkantam
arra a  bizonyos  megsemmisítendő  irattömbre.  A  kormányzó  mosolyát látva
sérelmeztem, hogy kevéske időm, amit itt tölthetek, milyen  drága  számomra,
és úgy pocsékolják az  itteni  hivatalos  szervek, mintha  végtelen lenne. A
kormányzó erre hangos kacajban tört ki. Megrökönyödtem, és szótlanul álltam,
hiszen ilyenfokú tiszteletlenséggel  még soha sem  találkoztam. Nem értettem
mi ebben számára a nevetséges. Még nem értettem.

   - Bocsásson meg - mondta a kormányzó - nem magán nevetek.

   - Nekem úgy tűnik - válaszoltam sértődötten.

   - Kérem, tegye félre a haragját, számítottunk arra, hogy egyszer idejön a
mi  világunkba.  -  bólogatott  a  kormányzó,  majd  meglepett arcomat látva
folytatta  -  Természetesen számoltunk azzal a dossziéval, azaz tudtuk, hogy
egyszer valaki megtalálja és elhozza nekünk.

   - Nem! - kiáltottam fel -  Ön  félreért uram, én nem azért jöttem, hogy a
dossziét átadjam önöknek, hanem azért, hogy utánajárjak egy-két dolognak!

   - Én is épp ezt mondom! - mosolygott az ősz hajú úr - Mi itt sokat tudunk
önnek  segíteni  azzal  az üggyel kapcsolatban. Azonban mi is kérünk cserébe
öntől valamit, nyomozó úr.
   - Igen - kiáltottam fel meglepődve -, mit tehetek én önökért?

   - Tőlünk minden segítséget  megkap,  ha  akarja  derítse  fel  az  ügyet,
mindenhova zöld utat kaphat... mi a dossziét kérjük cserébe.

   Hirtelen  világossá  vált  számomra  hová  vezet  a   kormányzó   meglepő
nyájassága.

   - Ha a válaszom nemleges? - kérdeztem.

   - Higgye el, ez tisztességes alku!

   Képtelen voltam logikusan gondolkozni, bizonytalanná váltam. Tudtam, ha a
dossziét  kiadom a  kezemből, akkor az egyetlen lehetőségemet is elveszítem,
hogy valaha is a titok nyitjára bukkanjak. Mivel  a dosszié a hotelszobámban
lévő bőröndben volt, nyilvánvalóvá  vált  számomra, hogy  bármikor  eltűnhet
onnan. Azt is tudtam, hogy bármit megtehetnek velem, a  biztonságom csak úgy
tarthatom meg, ha mindenbe beleegyezem. Engedtem a zsarolásnak.

   A  kormányzó  elégedetten  felállt,  majd  odament egy páncélszekrényhez.
Kinyitotta és kivett belőle egy bekötött könyvet. Odanyújtotta nekem.

   - Hogy lássa, mi tartjuk a szavunkat! - mondta mosolyogva.

   Mohón  kaptam  a  könyv  felé.  Hiába  kerestem  a címet. Belelapoztam és
azonnal rájöttem, hogy valamilyen kéziratot tartok a kezemben.

   - Mi ez? - kérdeztem elképedve.

   - Egy dosszié, valószínűleg annak a párja, amit ön tanulmányozott.

   Ezt nem értettem, de bólintottam s megjegyeztem, hogy majd megnézem. Erre
ő nemet intett.

   - Nem! Ezt most megnézheti, de a szobából nem viheti ki.

   - Titkos?

   - Nem - nevetett az öreg - csak ez az egyetlen eredeti példány létezik.

   A  kormányzó  még  ahhoz  is ragaszkodott, hogy  ott lehessen a szobában,
miközben olvasom a kéziratot.

   Nem tehettem mást, kényelembe helyeztem magam s nekiláttam az olvasásnak.
Próbáltam  izgatottságomat  leplezni,  azonban a kormányzó mosolyát látva rá
kellett jönnöm, hogy nem sikerült.

   Már  az  első  oldalon  láttam,  hogy  egy  naplót  tartok  a kezemben. A
lélegzetem  akkor  állt  el, amikor rájöttem hogy kinek és kiknek a naplóját
tartom a kezemben.

   Sajnos  az egész dokumentumot csak egyszer ott és akkor tudtam elolvasni.
A  naplóról  semilyen  másolat  nem  létezett  és nem is készíthettem, ezért
megpróbáltam  nagyon  lassan  olvasni,  és többször is végigfutni a sorokat,
hogy  minél  jobban megjegyezhessem azok tartalmát. A naplóbejegyzések néhol
hiányosnak  és  zavarosnak  tűntek,  ezzel  is  nehezítették megértésüket. A
bejegyzések rövidek voltak de lényegretörőek.

''----------------------------------------------------------------------------0
9243-RZ-22                                                          10:20:00
   Már jó  ideje elhatároztuk,  hogy nem  térünk vissza. Ez a bolygó álmaink
bolygója. Ehhez foghatót még egy  Super Society  típusú  űrbázis  sem adhat.
Amint leszálltunk, a bolygó rabjaivá váltunk. Akkor még nem is sejtettük, de
amikor a talajára léptünk, tudtuk, hogy nincs visszaút. A gyönyör  megfogott
bennünket.
   Nem tudom, hogy a többiek  pontosan  mit  éreznek, de én egy mélyről jövő
bizsergést érzek a testemben. Tudom, hogy  keresni  fognak bennünket, de azt
is tudom, hogy mit kell tennem. Még mindig csupa  ragacs  a  padló, képtelen
vagyok rájönni mibe lépett bele Rocco.

9243-RZ-23                                                          15:12:00
   Nagyon elfáradtunk. Sokáig tartott, míg a járőrhajót kimaszkíroztuk.  Úgy
látszik, a  két nap  sohasem nyugszik itt le, de mi sem aludtunk, dolgoztunk
rendületlenül. Magam sem értem, de ezt  kell tennem. A vér imitálása tartott
a legtovább. A rádiósajtót  lézerrel  fricskáztuk  szét,  Neva  és  Mira  öt
időegységen  keresztül  reszelték,  csiszolták  a  megégett  részeket,  hogy
eltüntessék  az  áruló  jeleket.  Közben  Kollins  feláldozta kezeslábasát s
szétszórta a ruhafoszlányokat  a  vezérlőben.  Rocco  most  fröcsköli  le  a
zsilipfolyosóban  a  széttépkedett  szkafandereket. Az  enyém a rádiósfülke,
most bemegyek és elintézem.

9243-RZ-23                                                          22:27:00
   Már  nagyon  fáradtak  vagyunk.  Rocco  még elintézi a két zsilipajtót és
elmegyünk az erdőbe. A  légkör összetétele  belélegezhető.  Körülnézünk,  de
minden nap visszajövünk a hajóra.  Egyelőre nincs  szükségünk semmire.  Elég
nagy élelmiszerkészlettel rendelkezünk.

9243-RZ-24                                                          11:34:00
   A  bolygó  gyönyörű. Az  erdőben  kisebb  méretű  fejlettebb  élőlényekre
bukkantunk.  Rocco  leterített  egyet  belőlük.  Még nem tudjuk, mi legyen a
nevük, de  a  húsuk  ízletes. Sokkal jobb  az  íze,  mint  a mi  szintetikus
ételeinknek.  Mira  felfedezett egy  hatalmas  tavat az erdőben, tiszta vize
ihatónak tűnik. Ez a paradicsom.

9243-RZ-25                                                          10:02:00
   Eltelt  újra  egy periódus. Kollins  megkérdezte, miért nem mondjuk meg a
bázisnak, hogy milyen gyöngyszemre  bukkantunk. A  többiek  lehurrogták. Úgy
érzem, mintha Kollins nem akarna maradni, de erről nem beszéltem senkinek.

9243-RZ-25                                                          23:50:00
   Kollins belázasodott. Beadtam  neki  a  megfelelő  készítményt,  várom  a
hatását. Furcsa  érzéseim  vannak.  Nem tudom  megmagyarázni  Kollins lázát,
félek, hogy valami baj lesz. Mondtam a többieknek, hogy  vissza kéne vinni a
hajóba  a  beteget.  Neva  hallani  sem   akart a  dologról...  Neva  térdig
elsüllyedt valamilyen ragacsos anyagba. Először nagyon megijedtünk, de aztán
jót nevettünk az egészen. Fáj a fejem.

9243-RZ-26                                                          01:20:00
   A láz nem múlik, sőt egyre nagyobb. Az előbb sétáltam egyet, mintha nekem
is lázam lenne. Lehet, hogy mégis el kellene mennünk a hajóhoz?  Ha  Kollins
meghal, el kell mennünk innen, mert lehet, hogy mindannyiunkra ez vár.

9243-RZ-26                                                          02:30:00
   Mira kért bennünket, hogy vigyük a hideg vízhez Kollins-t, mert  megöli a
láz. A víztől betegünk jobban lett, végre magához tért. Kollins azt  mondta,
nem akar már elmenni. Én is megfürödtem. Már nem fáj a fejem.

9243-RZ-26                                                          03:10:00
   Kollins  láza  hirtelen elmúlt,  pedig  már  lemondtunk róla. A többiek a
vízre gyanakodnak.  Mindannyian  megfürödtünk.  Az  előbb  már  aludtam  egy
kicsit. Rocco újra  lőtt  nekünk vadat.  A  szintetikus  készlet  nagyrészét
szétszórtuk. Most már biztos, hogy maradunk.

9243-RZ-26                                                          20:47:00
   Kollinsnak  semmi  baja,  az  ebédet  már  ő  szerezte  be  ma. Egész nap
hancúroztunk a napsütésben a tó partján.  Délelőtt  mélyebben  bementünk  az
erdőbe, de egy helyen olyan sűrűn nőtte be az aljnövényzet, hogy  képtelenek
voltunk beljebb hatolni az erdőbe. Rengeteg kistestű állattal találkoztunk.
   Számításunk szerint  húsz nap  múlva érhet ide a  felkutatásunkra küldött
cirkáló, addig nem kezdhetünk semmiféle tevékenységbe, nehogy  megneszeljék,
hogy élünk.

9243-RZ-28                                                          11:10:00
   Tegnap nem voltunk a hajóban. Már megszoktuk, hogy nem függünk tőle és az
elektronikus agyától. A berendezést már rég szétvertük. Mira nagyon  leégett
a két tűző nap alatt.
Rocco és Neva kifacsarta pár növénynek a nedvét s azzal kenegették  le  Mira
felhevült testét.
Ez csodálatos. Mira teste  teljesen  megújult, eltűntek  róla a csúnya vörös
foltok. Rocco szerint szebb lett mint valaha.
Erre mindannyian bekenegettük egymást,  majd nevetve vetettük be  magunkat a
hűs habokba. Nem gondoltam volna, hogy Rocco és Neva ismerik  a  természetes
gyógymódokat. Rocco azt mondta, ő sohasem foglalkozott ilyen dologgal.  Neva
azt mondja ő csak a megérzésére hagyatkozott.
9243-RZ-30                                                          09:17:00
   Már nagyon várjuk  a  cirkálót. Ha majd  megállapítják,  hogy meghaltunk,
elpusztítják  a  járőrhajót  és  elmennek, akkor elkezdhetünk igazából élni.
Csodálatos ez a bolygó. Ma  hosszan  aludtam. Gyönyörű álmom volt.  Régebben
sohasem  álmodtam.  Olyannak  érzem  ezt  a  bolygót,  mintha  mindig is ezt
kerestem volna. A testem részének érzem. Szeretem.

9243-RZ-35                                                          14:16:00
   Öt napja voltam  utoljára  a hajón,  a többiek  már  akkor sem  jöttek el
velem. Lehet, hogy én sem jövök egy darabig. Sajnálom  a  szövegszerkesztőt,
kár hogy nem vihetem magammal az  erdőbe. Majd  az  utolsó napokban jövök és
elpusztítom a számítógépet is, nehogy valamit észrevegyenek.
Mindenki él és virul. Nagyszerű itt minden. A többiek is álmodtak már.

9243-RZ-50                                                          07:42:00
   Érzem,  hogy a  cirkáló már  nagyon közel van.  Azért jöttem ide,  hogy a
számítógépet kiiktassam. Találtunk az erdőben olyan anyagot,  amire  írni is
tudunk, olyan mint a papír, valamilyen sásszerű növény.
A hajóra nincs már  szükségünk. A  két  megmaradt  szkafandert  kiviszem  az
erdőbe és elásom.
Igy még rejtélyesebb lesz az ügy, a merev szabályzati pontok miatt  biztosan
nem keresnek majd bennünket...
''----------------------------------------------------------------------------0

   Itt   megálltam  az  olvasásban.  Teljesen  megdöbbentettek  az  olvasott
bejegyzések.

   A kormányzóra emeltem tekintetemet, de az olyan mély szuggesztív nézéssel
figyelte reakcióimat, hogy nem mertem tovább a szemébe nézni. Kezdett bennem
összeállni  a  rejtély  története, csak azt nem értettem, miért nekem adódik
meg e rejtély megfejtésének lehetősége. Nem gondolkodtam ezen sokáig, mert a
kíváncsiság tovább hajtott. Miközben lapoztam a dokumentumot, ujjaim érezték
a lapok anyagának megváltozását, másságát.

   Megértettem,  hogy  azt  a papírszerű anyagot tartom a kezemben, amire az
önkéntes  hajótöröttek  folytatták a naplójuk írását. Ujabb pár sor olvasása
után meglepetésem csak fokozódott.

''----------------------------------------------------------------------------0
9243-RZ-52                                                          13:00:00
   Most  ért  ide  Bert és Jal. A cirkáló itt tornyosodik az erdő felett, az
árnyéka ránk vetődik. Tudom, nagy  most  ott  a  zűrzavar. Letapogatóik  nem
érzékelik a két felderítőjük életjeleit a kis járőrhajóban. Bert még liheg a
futástól.
Jal  most  kérdezte,  hogy  a  cirkáló  miért  nem érzékelte, hogy a hajóból
bejöttek az erdőbe.
A többiek nevettek ezen a buta kérdésen. Tényleg miért?
Egyszerűen tudom, hogy a cirkáló műszerei a bolygó légkörét mérgesnek ítélik
meg,  belélegezhetetlennek.  Ők  azt  hiszik,  hogy  itt nem lehet élni. Nem
látják az erdőt sem.
Tudom, hogyha nem szállnak le, akkor  elmennek, de  ha leszállnak ide, akkor
ők is bejönnek az erdőbe. A bolygó szeret minket és mi is szeretjük.

9243-RZ-54                                                          07:19:00
   Eltelt két periódus és a cirkáló még mindig itt lebeg felettünk.
Nem  is  sejtik,  hogy  itt  vagyunk.  Láttuk  a   két   mentőkabint,  amint
visszatértek egységükhöz. Két ember közeledik felénk.
Mindannyian  arra  gondolunk,  milyen  jó  lenne, ha mindenki itt maradhatna
örökre.

9243-RZ-55                                                          15:45:00
   Bert  nagyon  ideges,  mert  a  cirkáló  nem   a  szabályzat  előírásának
megfelelően cselekszik, hanem a bolygó felé közelít.
   Lehet, hogy megnézik közelebbről?

9243-RZ-55                                                          20:05:00
   Itt ülök szemben  Qulic Pendoffal  a  cirkáló  parancsnokával.  A többiek
sikítozva pancsolnak a  vízben.  Hirtelen  megszaporodtunk. Pendof  és egész
legénysége el  van  ragadtatva  ettől  a helytől.  Örülnek,  hogy  rászánták
magukat arra, hogy ők is  körülnézzenek itt. A két feleslegessé vált űrhajót
azt hiszem, később elássuk.  Felrobbantani  nem szabad, mert az megviselné a
bolygót,  itt  hagyni  a  járműveket szintén  nem szabad, mert esetleg mások
rábukkannának. Elásni a két hajót igen nagy munka  lesz  55  embernek,  de a
több száz méter  mély gödröket  biztosan ki  tudjuk majd ásni. Lesz rá időnk
bőven. Lehet, hogy sokáig nem írok a naplóba mert el leszek foglalva.

9243-ZZ-23                 Időt nem írok, mert nem tudom már követni régóta.
   Az időmérésre nincs szükségünk. A cirkálót már eltemettük, már csak a kis
járőr van hátra. Pár periódussal ezelőtt hirtelen eleredt az eső. Eddig  még
sohasem esett. Most minden csupa ragadós nyálka. Érdekes.
   Neva fiúgyermeknek adott életet. Rocco is nagyon örül.
A létszám már 67 fő.

9243-SA-10
   A bázis már  biztosan  tiltott  övezetté  nyilvánított minket,  most  már
nyugodtak vagyunk.
   Ma három kölyök megint elcsavargott...
''----------------------------------------------------------------------------0

   Abbahagytam az  olvasást. A  napló  még  folytatódott, de  már  nem  volt
értelme tovább olvasnom. Ami engem érintett, azon már  túljutottam. A  napló
szinte minden nyitott kérdésre megfelelt Rájöttem, hogy nyugodtan lezárhatom
a történetet. Persze voltak még kérdéseim, és nem értettem  igazán még, hogy
honnan  jött  az a  kollektív  erő  vagy  tudat, ami  úrrá  lett  a  hajdani
űrutazókon.

   A kormányzó továbbra is némán és fürkészően figyelt.

   Türelmetlen voltam.

   - Mit jelentsen mindez? - kérdeztem.

   - Nem   értette  meg?  -  kérdezett  ő  vissza,  majd  folytatta  - ez az
álombolygó,  ez  az  a  hely  amire  mindenki  vágyik, itt minden tökéletes,
harmónia van, ön nem érzi?

   - De miért titkolták el a bázis elől? - tértem ki a kérdés elől.

   - Nem titkolunk el semmit. Önöknél mindenki  tudja,  hogy  ez  ma már egy
lakott rendszer, de ki törődik ezzel? - tért ki ő is kérdésem elől.

   Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Rajtam kívül senkit sem érdekel ez  az
ügy. Rengeteg  időt  töltöttem  el  gondolkodással,  kutatással  és  most rá
kellett döbbennem ezen a távoli helyen, hogy minden felesleges volt.

   A kormányzó  jól   elzárta  a   naplót  a  páncélszekrénybe,  és   utamra
bocsájtott. Nem kérdezett és  nem  kért  semmit  tőlem, de  én biztosítottam
arról, hogy a megállapodásunkhoz  tartom magam és  átadom neki  a  dossziét,
melyben  az  ügyről  kapcsolatos jelentések vanak. Igéretet tettem neki arra
is, hogy ami a szobában történt azt szigorúan bizalmasan kezelem.
   Mivel   úgy  éreztem,  nincs  már  mit  keresnem  ezen  a  helyen,  ezért
bejelentettem neki, hogy egy periódus múlva visszatérek saját rendszerembe.

   A kormányzó meghívott a házába, a tiszteletemre készített búcsúvacsorára.
Kért, hogy  feltétlenül menjek el,  mert  tartogat  még  egy  meglepetést  a
számomra.

   Elfogadtam a meghívást.

   Miközben  csomagoltam  a  holmimat  és  az elutazáshoz  készülődtem, azon
gondolkodtam, hogy  ezeknek az  embereknek mit  jelent  ez a  hely,  távol a
központi  rendszertől. Rövidke  ittartózkodásom alatt  kicsit beleláttam  az
itteniek életébe.  Nekem,  a  nagyvárosi  fiúnak, kissé szokatlan volt, hogy
ezek az emberek mennyire kiegyensúlyozottak voltak, soha nem siettek sehová,
nem volt annyi reklám  az utcákon, és az  emberek nyíltan a szemembe néztek,
amikor elmentem mellettük. Meglepett  a  természet közelsége  is. Nálunk  az
ember a rengeteg  közlekedési eszközön, és az  égig érő  építmények  nyirkos
árnyékán kívül csak  az utcán hömpölygő tömeget láthatta. Itt  azonban ez is
más volt. A szellős utcák szélén  rengeteg  sövényszerű  növényzetet láttam,
melyek  tökéletesen eltakarták  az  úton  közlekedő  járműveket. A sövényzet
aljnövényzetében   nem   ritkán   egy-egy   apróbb   termetű   állatot    is
megfigyelhettem. Kezdetben kissé szokatlannak tűnt, hogy  ezek az állatok az
emberek között és közelében éltek, nem féltek senkitől, sőt már eléggé el is
szemtelenedtek. Ez a fajta természeti közelség számomra eddig megfoghatatlan
volt.  Az  utcák  tiszták  voltak,  az  emberek  mosolyogtak,  tisztelték  a
természetet, és a természet is tisztelte őket. Sokszor eszembe jutott  az  a
mondat, amit a naplóban olvastam:

                "A bolygó szeret minket és mi is szeretjük."

   A  rejtély  megoldódott - ezért  elöntött  a  szomorúság,  pedig  örülnöm
kellett  volna - azonban  újabb  rejtélyt  jelentett  számomra,  hogy hogyan
tudták  az itteniek  megőrízni  ezt  a  tisztaságot  és  szeretetet.  Emberi
kapcsolataik felszabadult lobogását látva,  elfogott a kétségbeesés, hogy el
kell  mennem,  de  az idő kérlelhetetlenül elfogyott. Mérlegeltem magamban a
kormányzónak tett igéreteimet,  és  arra  az  elhatározásra  jutottam,  hogy
kutatási eredményeimet nem  hozom a nyilvánosságra.  Könnyen  tehettem  ezt,
hiszen  egyéni  akciómról  rajtam  kívül  úgysem  tudott  senki.  Vesztesnek
éreztem magam.

   - Tartogatok  még  valamit  az ön számára. - mondta a kormányzó nyájasan,
vacsora közben - Egy hangfelvételt, egy korabeli hangfelvételt.

   Már nem lepődtem meg semmin, hűvös nyugalommal folytattam az evést.

   - Kormányzó  úr,  ön  csupa   meglepetés  a  számomra.   Ez  a   fenséges
vacsorameghívás,...  és  a  kedves  családja  s  ráadásul  még remekül el is
szórakoztat a meglepetéseivel - néztem a kormányzó gyönyörű lányára.
   A  lány  megérezte  tekintetemben  szavaim  értelmét,   majd   mosolyogva
folytatta az evést.

   - Tudja fiam, ez nem  akármilyen  hangfelvétel lesz ám, amit hallani fog.
Nagyon  nehezen  sikerült  olyan  hangszedőt  szerkesztenünk,  amivel  ismét
hallhatóvá tehettük a felvételt.

   Kissé meglepett, hogy az öregúr "fiam"-nak szólított. Jólesett. Ezeket  a
szavakat már rég  hallottam, eszembe  jutottak  a régi  családi  esték, ahol
mindenki tudta, hogy a másik éppen mire gondol.

   Elmélkedésemet egy párbeszéd hangjai szakították félbe.

''----------------------------------------------------------------------------0
   - Bert, miért nem mondtuk meg az igazat? Láthatod, ami ezen a  hajón van,
     az egy gyengén megrendezett színjáték.
   - Jal,  ha  mindent  elmondanánk,  akkor  ennek  a helynek vége lenne. Ha
     mindent  elmondanánk,  a  bázis  csúnyán  megbüntetné  őket.  Rangjukat
     elveszítenék és bizonyára többé nem is repülhetnének.
   - Dehát így sem repülhetnek, s biztosan meghalnak!
   - Jal, egyszer mi is meghalunk, de ők boldogan fognak meghalni,  mert ezt
     a bolygót egy kis  időre  a  sajátjukénak  érezhetik.  Belefáradtak  az
     örökös keresésbe hazaértek és élni akarnak.
   - Ezt nem értem. Hol lehetnek most?
   - A járőrhajót elhagyták, biztosan az erdőbe mentek.
   - Dehát a nyomás... a légkör...?
   - Hazugság. Ugyanolyan hazugság, mint ahogy az erdőt sem láttuk,  amíg ki
     nem szálltunk. A nyomás és a légkör  biztonságos. A  bolygó  egyszerűen
     becsapta a cirkáló műszereit. Az előbb ellenőríztem.
   - Bert, ezek szerint lehet itt élni?
   - Igen, a légkör belélegezhető, legalábbis egy darabig biztosan.
   - Bert  ne  felejtsd el,  ők  élettérkeresők,  nekik  meg  kellett  volna
     mondaniuk az igazat, hiszen ezt keresi mindenki a bázison is...
   - Jal, még mindig nem érted? Mi sem mehetünk el innen. Tudom.
   - Én nem akarok maradni...
   - Figyelj  rám!  Nem  azért  találtam  ki  ezt  a  dromedárt,  hogy  most
     visszamenjek és azt mondjam: "bocs, fiúk, csak ugrattalak benneteket"!
   - De mi ez az egész dromedár história?
   - Ez túl  szörnyű  ahhoz, hogy  a bázis  megengedje a további kutatást. A
     szolgálati szabályzat nem engedi  meg, hogy  kockáztassanak  egy  ilyen
     értékes űrjárművet. Jal, jegyezd meg mi  semmit sem érünk. A bázis csak
     a gépeit félti, és nekem ebből már elegem van.
   - Az előbb azt jelentetted, hogy két  felderítő  még  életben  lehet?  Ez
     ellentmond...
   - Igen Jal, mi biztosan élünk, nem igaz? Ketten vagyunk.
   - Bert, ezt  nem  értem...  Ne,  Bert  megőrültél!  Mit  akarsz  azzal  a
     fegyverrel? Bert csak nem akarsz megölni?
   - Sajnálom Jal! Értsd meg, nem, engedhetlek vissza a cirkálóra. Vedd le a
     fejbúrádat!
   - Ne..., kérlek ne...! Nem ölhetsz meg!
   - Vedd le, mert lövök! A légkör nem mérgező!
   - Nem, nem veszem le! Ha megölsz, akkor is minden kiderül...
   - Nem  derül  ki  semmi!  Akármennyire  is  erőlködsz,  a  beszélgetésünk
     felvételre megy, de a hajón nem  hallják  meg  sohasem.  Ahogy  mi  sem
     halljuk őket. Ez a bolygó csodálatos és azt tesz velünk, amit akar. Azt
     halljuk és látjuk, amit ő akar! Azt érzem, amit sugall nekem!
   - Kicsoda? Bert, te képzelődsz! Én nem érzek semmit!
   - Gyáva vagy Jal. Én most leveszem a fejbúrámat és kibújok a
     szkafanderből.
   - Bert ne... úristen ne... JMO-123 jelentkezz!
   - ...
   - JMO-123 jelentkezz...
   - Jal. Ezt nézd meg, kezeslábasban vagyok, és élek!
   - Ez őrület. Neked meg kellett volna halnod azonnal.  Bert,  ez nem lehet
     igaz. A légnyomás... Mit csináljak?
   - Gyere velem!
   - Hová?
   - Az erdőbe! Eldobom a rádiót, nincs már rá szükségem.
   - Bert, várj... Hallasz engem...?
   - JMO-123 jelentkezz...
   - ...
   - JMO-123 ezt nem teheted velem... Itt minden csupa ragacs...
   - ...
''----------------------------------------------------------------------------0

   Halk kattanással  ért  véget a  hangfelvétel. Nehéz volt magamhoz térnem.
Kissé megviselt a lejátszott anyag  feszült  légköre.  Az agyam  még  mindig
hallotta  Jal  kétségbeesett,  zokogó  hangját.  A  kormányzó  intett,  hogy
maradjak csendben, mert még lesz valami.

   Szinte azonnal felhangzottak egy ismerős hang szavai.

''----------------------------------------------------------------------------0
   - Ha valaki egyszer meghallgatja a  felvételeket, vigyázzon  nagyon, mert
     ez  a  bolygó   fogságba  ejti.  Mi  nem  vigyáztunk.  Képtelen  vagyok
     visszajutni a cirkálóra... valamilyen masszába merültem derékig.
     Szerencsére nem süllyedek tovább... Az oxigénem fogytán van...
     A  nevem  Jal  Vilnox  (576117-II. J.M. L.K.),  a   JMO-123  járőrmentő
     szolgálat egyik tisztje  vagyok.  A  pontos  idő  9243-RZ-52  12:28:00.
     Társam Bert Lovell (672457-I. J.M. L.K.) az előbb hagyott el.  Az  erdő
     felé ment. Megpróbáltam megállítani,  de  beleragadtam  ebbe  a ... nem
     tudom mi ez... de képtelen vagyok kijönni belőle. Nincs oxigénem...
     Minden  összeköttetésem  megszakadt  az  anyahajóval, hiába adtam le
     jelzőlövéseket, figyelmen kívül hagyják.
     Ugy érzem Bertnek igaza volt... A bolygó csak azt engedi láttatni, amit
     akar... Leveszem a  fejbúrámat, nincs  más  választásom...  Megpróbálok
     kievickélni  ebből  a  masszából  és elmegyek Bert után. A  rádiót  itt
     hagyom a felvételekkel együtt.
     Te, aki most hallgatsz engem, légy erős és ne hallgass  e  bolygó  hívó
     szavára. Lehet, hogy már elkéstél.
     Megyek, megkeresem a többieket!...
''----------------------------------------------------------------------------0

   - Nos,  nyomozó úr, remélem érdemes volt elfogadnia a vacsorameghívást? -
fordult hirtelen felém a kormányzó.

   - Igen. A vacsora is ízletes volt, s az ön  elragadó  családját  is  öröm
volt  számomra  megismerni.  Mellette  még rendkívülien el is szórakoztatott
kormányzó  úr  a  hangfelvételeivel.  Köszönöm a vendéglátást, azonban nekem
holnap útra kell kellnem, ezért kérem szíves elnézésüket, de szeretnék...

   - Ugyan   már...   -   nevetett  a  kormányzó  -  Csak  nem  hiszi,  hogy
hamisítványokkal traktáltam?

   - Kérem bocsásson meg, de...

   - Fiam, ne mondjon semmit! Kérem győződjön meg személyesen az igazamról!

   - Hogyan? - kérdeztem hitetlenkedve.

   - Úgy, hogy eljön velem és megnézi a hajókat.

   - Ezek   szerint   önök   kihantolták  a  hajókat  és  egyfajta  múzeumot
készítettek belőlük?

   - Úgy van!

   Nem  tudtam  ellenállni,  mint  már  megannyiszor.  Úgy  éreztem, hogy az
őrületbe kerget a kormányzó.

   - Rendben! - egyeztem bele.

   A  múzeum  csodálatos  volt.  Mindent  úgy  hagytak,  ahogyan  eredetileg
találták. A járőrhajó "borzalmát" végigélhettem. A kormányzó  elmondta, hogy
nagy erővel kutatnak a járművek elektronikus agyában eltemetett adatok után,
de a kutatásoknak még nagyon az elején járnak, mert  az elavult berendezések
felélesztése   és   használata   miatt    segítő   konstrukciókat    kellett
kifejleszteni. A kormányzó kifejtette, milyen  jó lenne  egy olyan segítség,
mint amilyen kutató én is vagyok.

   Kénytelen voltam a célzást elengedni fülem mellett, de természetesen fájt
a szívem, egy  ilyen  nagy  lehetőséget  kihagyni,  de nem egyezhettem bele,
hiszen szabadságom lejártával  vissza kellett mennem  a saját  rendszerembe.
Különben keresésemre indultak volna, és ezzel kockáztattam volna új barátaim
féltve őrzött titkát. A kiváncsiság azonban nem hagyott  nyugodni, szerettem
volna megtudni, hogy a cirkáló legénysége hogyan esett "fogságba".

                                  *   *   *

   Most már mindent tudok, igaz hosszú időnek kellett eltelnie, míg sikerült
rájönnöm. Sok munkámba került.

   Tudom,  hogy  Qulic Pendoff kapitány az igazi kormányzósági 9243-RZ-55-ös
kódú parancsot sohasem kapta meg.

   A  cirkáló  elektromos  agyának  memóriájában  a  következő  parancs volt
ugyanazon a kódszámon.

''----------------------------------------------------------------------------0
Kód KG-9243-RZ-55                                               Kormányzóság

Parancs:
          Qulic  Pendoft (4022-II. Jm. p.)  a  Járőrmentő  Testület  JMO-123
          prototípusú másodosztályú járőrmentő  parancsnokot  utasítom, hogy
          rendeljen el azonnali  vészhelyzetet. Tegye  meg  intézkedéseit  a
          vészhelyzetre   vonatkozó   szabályzat  szerint  a  rádiókapcsolat
          helyreállítása érdekében. Haladéktalanul kezdje  meg  a  legénység
          kiküldött tagjainak felkutatását és megmentését.
Figyelmeztetés:
          Tartsa szem előtt az emberi élet értékét!.
          Utasítom, hogy haladéktalanul kezdje meg a landolást a bolygóra.
                                                                    14:18:00
''----------------------------------------------------------------------------

   Senkinek sem tűnt  fel  ez  a  kódszámú  parancs,  csak  nekem,  mert  én
hallottam annak idején az eredetit is.

   Elképzelésem   szerint,  amint  a  cirkáló  talajt  ért  és  kinyíltak  a
zsilipajtajai, hogy a mentő osztag kiléphessen a felszínre, megpecsételődött
a hajó sorsa. Ezek után már egy felsőbb parancsra cselekedett a legénység.

   Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy ezeket a parancsokat  kik sugallják.
Amint láthatják, itt maradtam a titokzatos rendszerben. Már nem  hiányzik az
otthon. Én már itt vagyok otthon.

   Még azt meg kell említenem, hogy aznap, amikor a kormányzóval megnéztük a
hajómúzeumot, és hazamentem a  szállodába, hirtelen rosszul  lettem.  Később
elveszítettem   az   eszméletemet,   ezért    orvost    kellett   hívnia   a
hotelszemélyzetnek hozzám. Az orvos a magasra szökött lázam miatt javasolta,
hogy maradjak itt még egy darabig. Hosszas  hánykolódás  után úgy döntöttem,
maradok még egy kis időre. Ettől a gondolattól egészen rendbejöttem.

   Másnapra semmi bajom sem volt.

   Sokat  gondolkoztam  ezen, és eszembe jutott Kollins Clint esete. Kis idő
múlva  egy  rádióüzenetet küldtem a központi rendszerbe, hogy ne aggódjanak,
hamarosan hazamegyek. Igaz a szabadságom lejárt, de kértem még egy kis időt.
A  kormányzó  biztosított,  hogy  az  üzenet  még  idejében  eléri a nyomozó
hivatalt, úgyhogy nem fognak keresni.

   Tehát maradtam, és ezzel sorsom megpecsételődött.  Nagyon  szeretek  itt.
Szeretem ezt a bolygót.

   Nemrég ideérkezett egy régi ismerősöm, csodálkozott amikor  találkoztunk.
Azt mondta, otthon mindenki úgy tudja, baleset ért és meghaltam.

   Ezen jót nevettem,  persze  ő  nem  értett  semmit sem. Kivittem a bolygó
felszínére egy kis kirándulásra. Sokat beszélgettünk.

   Ma már ő is azt mondja, hogy csodálatos, hogy itt mindenki szereti ezt  a
bolygót, és úgy cselekszik, sőt  úgy beszélget a  bolygóval, mintha  az  egy
értelmes lény lenne.

   Igaza van. A szeretet sokat  számít. Mi tudjuk, mi az,  hogy szeretni  és
viszont szeretni. Elfogadjuk a bolygót olyannak, amilyen. Ugyanúgy szeretjük
fáit, állatait, köveit, vizét, sőt még  azt a  ragacsos anyagot is,  ami  az
idegeneknek az első időben annyi bosszúságot okoz.

   Kérem,   ha   erre   járnak,   az   MPC 6722-es  spirálgalaxis  200648-as
duplarendszerében, látogassanak meg.

   Meglátják, itt szeretni fognak!


                                    Alex
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.