Dimenzió #10

Álmodozók - Irodalmi antológia

(irodalom)

                                ''DROMEDÁR II.0

   A szolgálat másnapján mindig pihenőnapos voltam, ami azt jelentette, hogy
nem kellett bemennem  aznap a felderítő hivatalba. Persze mondanom sem kell,
hogy  már  kora  hajnalban   ott  toporogtam  a  hatalmas  hivatali   épület
dokumentum-raktárában. A  raktár ügyeleti  személyzete kezdetben vonakodott,
hogy  az  üggyel  kapcsolatos  hanganyagot  kiadják  nekem,  hiszen semilyen
engedéllyel sem rendelkeztem, azonban  mivel látták, hogy  nem hagyom  magam
meggyőzni,  mégis  sikerült  egyezséget  kötnöm  velük.  A  hanganyagot  nem
kaphattam meg kölcsönzésre, azonban  arra hajlandóak voltak, hogy a teremben
elhelyezett  fülhallgatók egyikére kiirányítsák  a  felvételt. A  bürokrácia
volt  talán  az  egyetlen  dolog  az  emberiség  történelmében,  ami az idők
folyamán  semmit  sem  változott,  a  megfelelő engedélyek nélkül sajnos nem
juthattam hozzá hosszabb távon az egykori nyomozati anyag hangfelvételeihez.
Annak  is  örülnöm  kellett,  hogy   legalább  az   egyszeri   meghallgatást
engedélyezték számomra a szolgálatot teljesítők. Mielőtt a fejemre helyeztem
az Ex memóriához kapcsolt  fülhallgatót, belsőzsebembe  nyúlva  zsebkendőért
kotorászva  kitapogattam  a  nálam lévő hangfelvevő  chippet, majd egy ügyes
mozdulattal a fejhallgató hangszórójának mágnesére tapasztottam, így a chipp
a fülem és a hangszóró közé került. Elégedetten  igazítottam  meg  fülemen a
fejhallgató puha párnáját.

   A  dossziét  kinyitva  magam   elé  tettem  a  padra,  majd  az   asztali
irányítópult billentyűzetén beütöttem a  hanganyag  megindítását engedélyező
kódot.

   A sercegést meghallva kissé izgatott lettem, hiszen tudtam, hogy ezeket a
hangfelvételeket előttem több száz éve hallgatták utoljára.

   Reméltem, hogy közelebb jutok az elveszett űrjárművek titkának nyitjához.
Reménykedésem  alapját  az is erősítette, hogy ekkor már tudtam, hogy az MPC
6722  spirálgalaxis  ma  már nem tartozik a tiltott zónához, több kolónia is
letelepedett  azóta  már ebben a titokzatos övezetben.

   Az első rádiófelvétel zaja megütötte a fülemet.

''----------------------------------------------------------------------------0
Rádiókapcsolat: JH-00341 jelentése                     Járőrfigyelő Testület
A JF-9243-RZ-22 12:32:00 kódú jelentéshez csatolva.

   - JH-00341 járőrhajó hívja a bázist. Super Society jelentkezz!
   - Itt a bázis. A bázis hallgatja JH-00341 jelentését.
   - Mozgási körzetem  az  MPC 6722  spirálgalaxis, 200648 duplanaprendszer,
     legbelső bolygó. Az átvizsgált naprendszerek  száma 529,  az átvizsgált
     bolygók száma 5099.  Élettér kereső  programom  ezidáig  sikertelen, az
     eredményem  negatív. A  vizsgálati  eredményeket  a  fedélzeti rendszer
     folyamatosan továbbítja a bázisnak.
     Engedélyt kérek mozgási körzetem behatóbb átvizsgálására!
   - Az engedélyt megadom. Sok sikert mindannyiuknak!
   - Köszönjük. Két időegység múlva újra jelentkezünk.
                                                  Adás beszüntetve: 08:00:00
''----------------------------------------------------------------------------0

   A fejhallgatóból szinte  azonnal jött a következő jelentkezés hanganyaga.
Természetesen a két jelentkezés közötti 2 időegységnyi háttérzaj "csendjét",
az akkori szakemberek kivágták a felvételből.

''----------------------------------------------------------------------------0
Rádiókapcsolat: JH-00341 jelentése                     Járőrfigyelő Testület

   - JH-00341 járőrhajó hívja a bázist. Super Society jelentkezz!
   - Itt a bázis. A bázis hallgatja JH-00341 jelentését.
   - Itt König Running (552237-I. A.G. p.) a JH-00341 járőrhajó parancsnoka.
     Engedélyt   kérek   a  járőrhajó  elhagyására  felderítés  céljából.  A
     szükséges mérések elvégzéséhez a szabályzatban meghatározott könnyített
     védőöltözetben,  a  két  biztonsági  kísérővel  szándékozom  elhagyni a
     járművet.
   - Nevezze meg kísérőit!
   - Kollins Clint (722300-II. O.B.P.) és Neva Spell (002134-I. L.K.)
   - Az  engedélyt  megadom.  Feltételeim  a  következők:  legyenek  állandó
     rádiókapcsolatban a járőrhajóval, és tartsák szem előtt a szabályzatban
     leírtakat. A  felderítésre  és  mérésre  a 2 időegységet ne lépjék túl.
     Bármilyen esemény esetén várom  a  soronkívüli  jelentésüket,  ezért  2
     időegységig nyitva hagyjuk a csatornát.
     A szabályzat értelmében a soron következő  jelentést  személyesen öntől
     várom parancsnok úr, nem a rádióstól.
     A  két  hátrahagyott  személy  teljes  készültségben  legyen és állandó
     nyomkövetést végezzen.
   - Ismerem  a  szabályzatot,  de  azért  köszönöm  a  figyelmeztetését.  A
     rádiósunk Mira Rendows (124897-III. R.N.) és az örök tűzmesterünk Rocco
     Panagio (798217-I. T.M.) marad itthon, higgye el értik a dolgukat.
   - Ennek örülök, mert az előbb kaptam egy jelentést a  JH 00400-tól,  hogy
     csak hárman térnek vissza, mert  üzemhiba  miatt  az  egyik  plazmavető
     felmondta a  szolgálatot, majd  a hőfeszültség növekedése miatt, amit a
     generátor  működése  okozott, felrobbant. A közelben tartózkodó rádióst
     és a parancsnokot a detonáció darabokra tépte. Szerencsére a személyzet
     többi   tagja   a  jármű   vezérlőtermében   tartózkodott,  amikor   az
     oldaljáróban elszabadult a pokol.
   - Ion Barrett?
   - Igen uram, így hívták a parancsnokot.
   - Jó barátom volt...
   - Sajnálom parancsnok,... ha tudtam volna...
   - Hagyja csak, nem kell magyarázkodnia. Mi a neve?
   - Nekem?
   - Igen.
   - John... John Obsborn (22345-I. Jf.R.).
   - Akkor elindulunk most. Ön lesz szolgálatban legközelebb is John?
   - Igen, uram, és várom a jelentésüket. Vigyázzanak magukra!
                                                  Adás beszüntetve: 10:10:00

   A JH-00341-el a rádiókapcsolat megszűnt.
''----------------------------------------------------------------------------0

   A  rádiósfelvételek  végetértek,  s  az  Ex  memória  monoton gépi hangja
közölte hogy a következő rádiókapcsolatok a JMO-123 és a Kormányzóság között
zajlottak  le,  és  hanganyaguk   tartalma   megegyezik   a  JMO-9243-RZ-50,
KG-9243-RZ-51,   JMO-9243-RZ-52,    KG-9243-RZ-53,   JMO-9243-RZ-54   és   a
KG-9243-RZ-55, kódú jelentésekkel.

   Természetesen  végighalgattam az  összes párbeszédet,  azonban sajnos nem
tudtam belőlük újabb  tényt vagy  adatot kihámozni. Kissé elkeseredtem, mert
többet  reméltem a  rádiókapcsolat  hanganyagától, mint  amennyit  valójában
nyújtott. Sóhajtva egy újabb kódot nyomogattam be a  vezérlő  billentyűzeten
az újabb hanganyag azonnal elindult.

''----------------------------------------------------------------------------0
Rádiókapcsolat: JMO-123 - MK-1,MK-2,MK-3,MK-4          Járőrfigyelő Testület
A JF-9243-RZ-70 16:10:00 kódú jelentéshez csatolva.

   - Vétel a JMO-123 mentőcirkálónak, itt az MK-1 mentőkabin.
   - Itt a JMO-123, leértetek a helyszínre?
   - Igen, nagyon nyugodt minden. Észlelésem a következő: a külső zsilipajtó
     szabályellenesen nyitva van.
   - Egyelőre ne csináljatok semmit. Adjátok meg a járőrhajóhoz viszonyított
     helyzeteteket.
   - Itt az MK-1. 100 méterre landoltam, a zsilipajtóval szemben.
   - Itt az MK-2. 50 méterre vagyok a baloldali oldaltörzstől.
   - Itt az MK-3. 50 méterre szálltam le a hátoldali hajtóműtől.
   - Itt az MK-4. 50 méterre értem talajt a jobboldali oldaltörzstől.
   - Jól van fiúk! Ha valaki  észlel a  járőrhajón  valamilyen  elváltozást,
     most jelentse...
   - Itt  az  MK-1. Kiszállunk, és  bemegyünk. Legyetek  résen és fedezzetek
     bennünket.
   - Sok  szerencsét,  vigyázzatok  magatokra. A  rádiókapcsolatot állandóan
     tartjuk.
   - Itt  Bert.  Kint  vagyunk.  Jal  10 méterre  jön mögöttem. Behatolunk a
     JH-00341-be
   - Itt a JMO-123. Vettük. Csak óvatosan, fiúk! A többiekkel mi a helyzet?
   - Itt az MK-2. Nálam minden rendben.
   - Itt az MK-3. Nálam is minden rendben
   - Itt az MK-4. Nincs mozgás, minden rendben.
   - Itt a JMO-123. Tartsátok nyitva a szemeteket.
   - Itt Bert. A JH-00341 rádiósfülkéjében vagyok.
   - Itt a JMO-123. Beszéljetek!
   - Itt Bert. Röviden. A külső és a belső zsilipajtó nyitva van.  A  zsilip
     folyosón   három   szkafandert   találtunk.  Csupa  vér.  A  vezérlőben
     ruhafoszlányok és vér. A  vér a központi  monitorra fröccsent. A rádiós
     fülke ajtaja be van  szakítva. A  rádió  csatornakeresőjét  bekapcsolva
     hagyták.   Itt  is   találtunk  vért  és  ruhafoszlányokat,  de  sokkal
     kevesebbet. A  rojtdarabok   felismerhetően   szolgálati   egyenruhából
     származnak. Erős a gyanúm, hogy nem robbanás okozta ezt a szörnyűséget.
     Akárki vagy akármi törte be az ajtót, hatalmas ereje volt...
   - Itt a JMO-123. Azonnal gyertek vissza a fedélzetre!
   - ... ez a típusú oldalsiklós ajtó  10.000  kg-os  ütést  is  kibír.  Azt
     hiszem Jal talált valamit...
   - Itt a JMO-123. Bert azonnal hagyjátok el a terepet, nem biztonságos.
     Ismétlem, térjetek vissza az MK-1-be.
   - ... és  a  számítógép  monitorján  villog a  kurzor. Valaki használta a
     gépet  egy  megkezdett szöveg van a monitoron, nem sok értelme van csak
     betűk és számok sora. Nem...
   - Itt  a  JMO-123.  Megismétlem a parancsot. Bert és Jal azonnal térjetek
     vissza... nem vagytok biztonságban.
   - ...hogy  SOS DROMEDÁR.  Ez meg  mi  a  fene. Jal szerint a dromedár egy
     régen kihalt állat neve. Mi ez? Valami ragacs...
   - Itt az MK-2. Azt hiszem, hogy Berték nem hallanak minket!
   - Szállj ki a vonalból...
   - ... arra utalnak, hogy  kettő, de legalább egy felderítő még él... csak
     három  hullát  vagyis  szkafander   maradványt  találtunk...  a   többi
     szkafander nincs a helyén...
   - Itt a JMO-123. Megismétlem  a  parancsot.  Bert és Jal azonnal térjetek
     vissza! Bert válaszolj! Figyelem riadókészültség 1-es fokozat.
   - Itt az MK-2. Kiszállási engedélyt kérek!
   - Itt a JMO-123. Az engedélyt nem adom meg.
   - ...lehet hogy rég megették szőröstül-bőröstül...
   - Itt az MK-2. Köszönöm. Kintről jelentkezünk...
   - Itt az MK-3.  Mi  a  fenét  csinálnak ezek? Hé az MK-2 személyzete kint
     tartózkodik... hová mennek ezek?
   - Itt a JMO-123. A rádiókapcsolat megszűnt Berttel. Az MK-2 sem válaszol.
     Figyelem   Kormányzói   parancs:   a   mentőkabinok   térjenek   vissza
     mentőcirkáló fedélzetére.
   - És a többiek?
   - Ez a parancs. Végrehajtani! MK-2 válaszolj! MK-2 válaszolj!
   - Csak öt percet adjon kapitány?
   - Parancsot végrehajtani! Szállj ki a vonalból...
   - A JMO-123 hívja az MK-1 legénységét. Bert válaszoljatok mitörténik ott?
   - ...
   - A JMO-123 hívja az MK-2 legénységét.
   - ...
   - Itt az MK-3.  Kérem a  leszállási engedélyt, nyissátok már ki a dokkot.
   - Itt az MK-4. Mi is megjöttünk. Azt hiszem, nem hallottak bennünket  már
     a kezdetektől fogva.  Leszállási  engedélyt  kérek.  Mi  a franc  ez...
     valami ragasztó...
                                                  Adás beszüntetve: 14:00:00

   A JMO-123-al a rádiókapcsolat megszűnt.
''----------------------------------------------------------------------------

   Még  sokáig  susogott  a  fülemen a  némaság. Kezem dermedten markolta az
asztal  szélét.  Amit  hallottam,  minden  képzeletemet felülmúlta. Képtelen
voltam  magamhoz  térni, és képtelen voltam  bármilyen  magyarázatot  adni a
hallottakra.  Az  ügy  számomra  oly  elérhetetlen  lépést  tett  valahová a
semmibe,  hogy nem is tudtam  mitévő  legyek. Az üggyel  kapcsolatos  minden
dokumentumot,  hanganyagot,  digitális  és  írott  sajtót  átfésültem, de ez
semmit  sem  változtatott  a  rejtélyként lezárt ügyön.  Sajnos,  semmit sem
tehettem már.

   Az MPC 6722-es ügyet félreraktam.

   Az  űrpszichológiai szigorlatokat kitűnő eredménnyel zártam. A szigorlati
témám "A  szkafanderes  munkavégzés  idegrendszeri  terhelése  a világűrben"
címmel  hangzott el, s természetesen semmi köze sem volt a rejtélyes űrhajós
eltűnésekhez. Azóta elvégeztem már az űrhajózási hivatal  nyomozóakadémiáját
is.   Jó  eredményeimnek  köszönhetően  I.  osztályú  besorolást  kaptam.  A
keresetem persze  jóval az  elérhető  maximum  alatt van. A főnökeim szerint
fényes karrier előtt állok, de én ebből nem érzek semmit. Jó  pár évi kemény
irodai munka után 3 hónap szabadságot igényelhettem, ezzel járt  némi anyagi
támogatás  is,  ami  természetesen  nem jött  rosszul. Ezt a  kis  mellékest
tisztességesen  kipótolva  eljuthattam  távolabbi vidékekre is. Mondanom sem
kell, hogy nyaralásom helyét egy duplarendszer  legbelső  bolygójára kértem.
Életemben először "nyaraltam" az MPC 6722-es spirálgalaxisban.


                                    Alex
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.