''CSEND
Elindult a dús növényzettel szegélyezett úton. Lassan lépkedett, nem
sietett. Csak saját kényelmes tempóját követte s figyelt. Az erdő egyre
halkabb lett, a fák nem kérdezték merre tart. Rövidesen már az éjszakai
állatok jönnek elő rejtekükről, s az ő igazi világuk már a csend.
A szürkületben a lemenő nap halványodó sugarai még megérintették a tájat.
Nem kellett tartania attól, hogy eltéved majd a sötétben, olyan jól ismert
már itt mindent. A patak csobogását - mely sietett a völgy mélyében
nyugalomban megpihenő tóhoz - egyre közelebbről hallotta.
Leült a tó partján s hallgatta a csendet. A tónak már igazán semmi nem
volt sürgős. Ahogy a szürkületet felváltotta a sötétség, figyelte a
mozdulatlan víz tükrén világító holdfényt. Rövid időre még eszébe jutottak
gondolatok, feltörtek érzések, ám mindezek, ahogy jöttek, gyorsan távoztak
is. Az emlékezet szelidült s más szineket kapott. A szavak elillantak, a
hiány megszűnt, a rész kiegészült. Az ellentmondások feloldódtak s az
ellentétek összebékültek.
Mozdulatlanságában nem is sejtette, mennyi idő telhetett el. Míg
szemlélődött, a pillanatok egybeolvadtak. A jelen nyugalma most szétoszlatta
a kételyeket s érezte a belső egyensúlyt.
Elindult aztán vissza, felfelé a völgyből. Még visszatekintett a tóra,
majd folytatta lépteit az emelkedőn a patak mellett, rátérve az ösvényre,
amelyen érkezett. A fák nem kérdezték honnan jön, a Hold kisérte útján.
Selényi Miklós
(Pécs)