''SOSE ÁLLJ MEG...
Az autóban sűrű, fémes, rézhez hasonló szag terjengett. Ha valaki most
benyitna a kocsiba, az biztosan elhányná magát a szagtól. (is)
A Fickó megtörölte a kését a hulla ruhájában, aztán visszatette a
tokjába. Egy darabig még nézegette a Művét,- két kiszúrt szem, egy elvágott
torok (inkább félig levágott fej) - majd kiszállt az autóból. Végignézett
öltözékén, hogy nem lett-e véres, de csak futólag, mert teljesen biztos volt
magában. Profi módon sebzett. Megtanulta úgy elvágni az ütőeret (egy kis
csavarás a fejen, odanyomni az ablakhoz), hogy az csak tulajdonosát
spriccelje le. Elmosolyodott, mint minden "sikeres útja" után.
Igen, én vagyok az autósok réme! - gondolta, aztán kivette a hátizsákját
a hátsó ülésről. A kocsi közelében 2 percet tartózkodott, ez is pontos,
kiszámított jellemzője volt az "útjainak". Megkerülve a kocsit,
megállapította, hogy műve kívülről is pompás látványt nyújt. Ismét
mosolygott, miközben elhagyta a tett szinhelyét.
- A fotósok imádni fogják. - mondta. Néha beszélt magában, de úgy
gondolta, hogy minden magányos stoppos beszél magában, vagy minimum
káromkodik ha nem veszi fel senki.
Ő sose káromkodott ha nem álltak meg. Pedig legalább minusz 10 fokos
hideg volt országszerte. Egy "normális" stopposnak már rég habozna a szája
az idegességtől és rekedt torokkal üvöltene minden elviharzó autó után.
Ő tudta, hogy valaki úgyis megszánja, megáll és felveszi (az utolsó
stoppost életében) őt. Remekül megtanult sántítani, fáradtan vánszorogni.
Ez, ilyenkor télen, teljesen meghatott egy-két autóst.
Az ember nem is gondolná, hogy mennyi kedves ember van a világon! -
gondolta, és hangosan kuncogott.
Most már kezdett fázni, és elszomorodott, ahogy belegondolt - nemsokára
vége a télnek, jön a tavasz, jönnek a meleg napok. Ő csak télen tudott
"alkotni", mert csak ilyenkor nem feltünő a kesztyű a kézen. (Az pedig
fontos.) A nyár arra jó, hogy munkát vállaljon, egy csirkefeldolgozó üzemben
és pénzt keressen a kövekező télre, az új utazásaira - elvégre valamiből
nekem is meg kell ÉLNEM! - gondolta és megint kuncogott.
Világjáró volt. Stoppos világjáró. (Stoppos világjáró gyilkos)
- Ma úgy látszik rosz napom van! - gondolta, ugyanis már két órája
bandukolt az út melletti lucsokban, lábujjai kezdtek elgémberedni és az
arcát is egyre jobban csipték a szemcsés tűhegyes hópelyhek.
Kezdett egyre vadabbul integetni a mellette elsuhanó autóknak, már nem
csak a vér szagát kívánta, hanem egy kis melegre is vágyott. Sötétedett és ő
már szitkozódott, pedig azelőtt ilyet sose csinált.
Egy sötét szinű kocsi kormányánál egy álmos szemű alak, egyre lankadó
figyelemmel nézte az út szélét, s mivel már nyolc órája egyfolytában
vezetett, vágyott egy kis társaságra.
- Mi az kihaltak a stopposok? - azelőtt volt, hogy kétóránként felvett
egyett, de most mióta elindult egyel sem találkozott. De most a távolban egy
sántító alak sziluettje kezdett kibontakozni.
A stoppos már kezdte feladni a reményt, és úgy tervezte hogy az első út
menti motelben kivesz egy szobát, és nyugovóra tér. Gondolataiból egy autó
egyre erősödő fénycsóvái zökkentették ki - talán majd ez! - és ismét kitette
a kezét, végre megált nem sokkal előtte egy sötét szinű kocsi, majd kinyílt
az ajtaja s ő negkönnyebbült mosolyal rohant oda.
- Merre tart? - szólt ki a férfi, de ő válasz nélkül pattant be a
kocsiba. Az ajtó becsapódott, a sofőr szemében parázsló tűz gyúlt. Világjáró
volt. Autós világjáró. (Autós világjáró gyilkos.)
Az autóban sűrű, fémes, rézhez hasonló szag terjengett. Ha valaki most
benyitna a kocsiba, az biztosan elhányná magát a szagtól. (is)
Iványi Zsolt és "Tilla"
(Budaörs)