''AMIKOR A HÓ LEESIK
A férfi fekete öltönyben búcsúzkodott a hóesésben álló családjától. A
búcsú után beszállt metálzöld, coloradoi rendszámú Ford Scorpiójába, majd az
egyre erősebb hóesésben útnak indult.
Már vagy két órája vezethetett, mikor a hó egyre nagyobb pelyhekben
hullott, belepte a szélvédőt, és az ablaktörlőlapátok egyre nehezebben
bírkóztak meg a rájuk nehezedő hótömeggel. A hó olyan sűrűn esett, hogy alig
látta az út szélén álló táblákat, s az utat szegélyező cserjésből is csak
halvány kontúrok látszottak, amint lassan belevesztek a mindent beborító
fehérségbe. Sötétedett. Az út kihalt volt, már órák óta nem találkozott
senkivel, és lakott települést sem látott.
Este tizenegy felé járhatott az idő. A hóesés elállt, már sokkal jobban
látott. Nézte a Ford fényszórói által megvilágított utat, és alaktalan
árnyakat vélt felfedezni a bokrok között, mikor hirtelen az erős fénysugár
egy fekete testet világított meg, mely az úton állt. A férfi ijedten
rálépett a fékre és félrekapta a kormányt, hogy kikerülje az út közepén álló
alakot. A hirtelen fékezéstől a kocsi kifarolt, kétszer megpördült a hótól
síkos úton, és a férfi érezte, hogy valami kemény test a kocsi oldalának
ütődik, majd a Ford hatalmas csattanással nekivágódott az út szélén álló
terebélyes tölgyfának.
A férfit teljesen fogságba ejtette a rendkívül összeroncsolódott
utaskabin. Érezte, hogy nincs sok ideje már hátra. Utolsó erejével amennyire
tudta, felemelte a fejét, és a fekete alakot kereste. Nem volt nehéz
meglátnia. A fehér havon feküdt, mint egy odahajított rongycsomó. A férfi
elfordította a fejét, és eszébe jutott a családja, akiktől ma reggel
búcsúzott el. Mintha egy éve lett volna. Egy könnycsepp gördült ki a
szeméből, mert érezte, hogy soha többé nem láthatja őket. Látása egyre
homályosult, és érezte, hogy itt a nagy pillanat. Légzése gyorssá vált, keze
görcsbe rándult, majd elernyedt.
A férfi üveges szemekkel, egyre hűlő testtel hevert a szétroncsolódott
utaskabinban. Meghalt. Mikor a férfi elindult azon az úton, amelyről már
nincs visszatérés, a havon fekvő fekete test felemelkedett, vörösben izzó
szemeivel megvizsgálta a szétroncsolódott autót, majd sátáni kacajt hallatva
beugrott az út menti bokrok közé. A nehéz, szürke felhőkből ismét hullani
kezdett a hó, elfedve a Fordot, az alak nyomait, a gonoszságot...
Kertész Miklós
(Budapest)