Dimenzió #10

Álmodozók - Irodalmi antológia

(irodalom)

                                 ''SZENVEDÉLY

   Már  húsz  perce  állták  a  becsapódásokat,  tudták, hogy még sokat kell
kibírniuk.  Már  hetek  óta  így  ment, naponta egy-két alkalommal, de eddig
ritkán  tartott tovább másfél óránál. A félelem állandóan ott lapult bennük,
a  halál  gondolata mindig borzadállyal töltötte el őket. A becsapódások hol
sűrűsödtek,  hol  pedig alábbhagytak. Sokszor közvetlenül mellettük vágódott
be a talajba a pusztító anyag. Tehetetlenek voltak, csak a szerencsén múlott
az életük. Semmit sem értettek. Álltak, és vártak. Várták, hogy vége legyen,
tudták,  hogy már csak egy kis idő, aztán egy darabig fellélegezhetnek, mert
alábbhagynak a becsapódások.

   Soha  nem  értették  meg, hogy mi okozza ezt a katasztrofális pusztítást,
csak  annyit  tudtak,  hogy  amióta  élnek,  ez  mindig így volt. Féltek, de
mindezt  szinte  már  természetesnek  vették.  A  pusztítások alkalmával sok
barátjuk,   ismerősük,   rokonuk  veszett  oda.  A  félelmetes  halál  ahová
becsapott,  ott  halottak,  és súlyos sebesültek maradtak. A túlélők látták,
hogy  barátaik teste hogyan mázolódik el a talajon pillanatok alatt. Látták,
hogyan  semmisülnek  meg  százak.  Forrt  a  dühük,  de mozdulni nem tudtak.
Félelemmel telve húzták össze magukat, ha meghallották a rengő dübörgéseket,
s   ha   felhangzott  a  sivítás.  Felkészültek  a  legrosszabbra.  Azt  már
kitapasztalták,  hogy  a robbanásszerű, dübörgő becsapódásokat sivítás előzi
meg.  Reménykedtek.  Kevés  a remény, de egyebük nem volt az életükön kívül.
Szenvedélyesen    reménykedtek,   eddig   mindig   sikerült   megúszniuk   a
pusztulást...

   Már  azt  is  elfelejtették,  hogy mióta tart a kín. A becsapódások egyre
sűrűsödtek.  Hallották,  hogy  sajátjaik  közül  a  gyengébbek felsikoltanak
rémületükben. Érezték, hogy reng alattuk a talaj. Hallották a süvítést, majd
a  dörrenéseket.  Általában  egy  süvítést  több  tucat  dörrenés  kísért. A
becsapódások a távolból egyre közelebb értek hozzájuk, majd újra távolodtak.
Felettük  sokszor  húztak  el  hatalmas árnyak, olyankor hirtelen sötétségbe
borult  minden,  de  pillanatok  múlva  újra  a  régi  fény áradt rájuk. Nem
értették,  hogy miért kell ily szörnyen pusztulniuk. Soha nem bántottak, nem
gyűlöltek senkit.

   Nem  kívántak  soha  többet, csak azt, hogy élhessenek, de nem gondolták,
hogy  valaha  ez  is  bűn  lesz  majd.  Hittek Istenükben, idegen volt tőlük
mindenféle rossz. Szerettek élni. Nem érezték bűnösnek magukat, nem értették
a  büntetést.  Nagyon  féltek,  de  bíztak.  Hatalmas  robajjal csapódott le
mögöttük  a  gyilkos anyag, majd éles kibírhatatlan hangot hallottak, mintha
megállt  volna  az élet, a rettentő zajok abbamaradtak, csak ez a visítás...
Többször  hallották  már,  de sohasem jöttek rá az okozójára. Ha csend lett,
pillanatokra mindig fellélegezhettek, de most másként volt.

   Lágy  szellő  lengette meg őket, látták az elsuhanó árnyat, majd hirtelen
valami  rájuk  nehezedett. A félhomály azonnal beborította őket. Megijedtek,
de  tudták,  hogy  ez  nem  a  halál.  Ahhoz túl lassú volt. Nem hallották a
dörrenéseket,  kicsit megnyugodtak. Gondolták, ami rájuk nehezedik, az talán
meg  is védi őket a becsapódásoktól. Örültek a biztonságos fedezéknek. Sokan
összeborultak  örömükben,  mindenki  ujjongott,  végre  újra úgy érezték, az
Isten velük van.

   Hirtelen  felhangzott  az  éles  sivító  hang.  Megmerevedtek.  Eltűnt  a
nyugalmuk.  Újból érezték ereikben a félelem szorítását. Először a szélsőket
érintette  az  erősödő  széláramlat,  majd mindannyian hallották, és érezték
testükön a süvöltésbe átcsapó sistergést. Hallották a közeledő dörrenéseket.
A hatalmas robaj kibírhatatlan volt, ilyet még sohasem tapasztaltak. Ütött a
vég.  A  halálsikolyok  még  a  dörrenések  szörnyű  zaját  is túlharsogták.
Hirtelen  elsötétült  minden,  még  hallották a robbanást, amit a becsapódás
okozott.  Testük ugyanabban a pillanatban szétroncsolva repült széjjel, apró
darabokra  szakadtak  szét,  testvéreikkel  együtt.  Utolsó  gondolatuk  sem
maradt,  még  azt  is  elvette  tőlük  a pusztulás. Bevégezték, befejezték a
létért  folytatott  harcot.  Pillanatok  alatt  megsemmisültek, csak halvány
emlékük  maradt  meg,  semmi más. A visítást már nem hallhatták többé, sem a
dübörgést. ...

                                  *   *   *

   A  Liverpool  játékosa megtörölte homlokát, majd egy éleset köpött. Élete
első  tizenegyesét  rúgta fölé. Érezte, hogy fáj a lába, lehajolt, lekotorta
stoplisáról a földet és a ráragadt fűszálakat. Megcsóválta a fejét.
   - Földbe rúgtam - mondta társainak, de ők csak legyintettek.

   A  meccs  már  csak  percekig  tartott. Három éles sivító füttyszó vetett
véget a mérkőzésnek. A Liverpool nagy fölénnyel nyert.

                                    Alex
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.