''A TÚLÉLŐ0
''A kezdetek0
John Beck 42 éves kutató volt. Élettani dolgokkal foglalkozott, a
munkáját napról-napra rendre elvégezte, majd hazatért családja körébe és
harmónikus életet élt. Amolyan tipikus kutató férfi volt.
Egy napon valami őrült ötlet folytán elkezdte böngészni a statisztikákat.
Egyszerűen nem értette mi lehet a halál után, ezért próbált valami ésszerű
magyarázatot taláni. Sajnos nem sikerült. A biztonság kedvéért azonban a
hóna alá kapta az utóbbi 500 év felméréseit és közel két hét kemény munkával
betáplálta a vállalati számítógépébe. Az adatokat továbbította a hálózaton
az otthoni gépbe, majd lázas programírásba kezdett. Tulajdonképpen még maga
sem tudta, hogy mit akar vagy egyáltalán mit keres, de szakadatlanul
készítette a kis programját.
Hetek múlva elkészült egy - úgy ahogy működőképes - verzió, ami az
égvilágon minden elképzelhető dologról statisztikát készített a születések
és a halálozások terén. Külön csoportosította a halálnemeket, a korokat, a
biológiai nemeket és minden más elképzelhető dolgot.
''Az elmélet0
A statisztikák átnyálazása hónapokat vett igénybe, ő azonban törhetetlen
és fáradhatatlannak bizonyult. Valami furcsa érzése volt, úgy érezte, hogy
tud valamit, de még maga sem tudta, hogy mit. John Beck az egyik nap érdekes
felfedezésre jutott. Tulajdonképpen a lehető legegyszerűbb dolog volt,
úgymond "a megoldás az orra előtt hevert ő mégis a kert végében kereste". Az
volt a helyzet, hogy a computer szerint egy körülbelül 70 éves
intervallumban rendszeresen ugyanannyi ember születik és hal meg. Pontosan
ugyanannyi! Ez felkeltette tudósunk figyelmét. Hogy lehet ez, mikor
mindenütt csak arról hall, hogy egyre kevesebb a föld népessége? Eszébe
jutott, hogy egy ember átlagéletkora is körülbelül 70 köré tehető.
Lehetséges lenne, hogy mégis van reinkarnáció, azaz lélekvándorlás?
Egyre behatóbb vizsgálatokat végzett az elkészített statisztikákon, míg
végre sikerült felállítania a kész elméletét. A végére már maga is egészen
bizonyos volt benne, hogy rájött a nagy kérdésre: mi van valójában a halál
után?
Az elmélete megdönthetetlennek tűnt. A helyzet a következő volt:
Kiderült, hogy egy bizonyos intervallumban ugyanannyi ember születik és hal
meg. Legyen ez az intervallum mondjuk 100 év. Ebből arra következtetett,
hogy minden egyes ember a halála után újra megszületik, új testet ölt és él
tovább az újabb haláláig, amikor kezdődik minden előlről. A dologgal csak
egyetlen probléma volt, ugyanis ha ez igaz, akkor minden egyes halál után
rögtön születnie kellene egy új gyermeknek, de tudvalévő, hogy napjainkban
többen halnak meg, mint amennyien születnek. John erre is talált
magyarázatot! A statisztikák szerint ugyanis minden ember újjászületik, de
csak akkor, amikorra elő van neki írva. Azaz minden embernek előre el meg
van írva, hogy mikor jön el a halála. Ha az illető nem természetes halállal
halna meg, hanem mondjuk autóbalesetben, akkor a lelke csak akkor költözik
új testbe, amint elérkezik az az idő, amikor valójában meg kellene halnia.
Addig a lelke egy bizonyos "gyűjtőben" várakozik rá.
Az elmélet roppant logikusnak tűnt és számos számadattal
alátámaszthatónak is bizonyult. Sőt, megerősítette mindezt a nemi vágy is.
Ugyanis az ember, ha akkor "készítene" gyereket, amikor éppen szüksége van
rá, akkor valószínűleg most vagy több, vagy kevesebb bébi lenne. Ki tudja?
De!!!! A nemi vágy az, ami hajtja az embert, így az emberek reakciója
kiszámíthatatlan, ugyanúgy, mint ahogy a megfoganás és így a gyermekek
születése is. Illetve nem is kiszámíthatatlan, mert nagyon is kiszámított,
csak ezt már egy felső hatalom vezérli, ezért ilyen tökéletes az egyensúly,
mert így mindig biztosítva van, hogy a hamarosan meghaló embert új testet
ölthessen.
John Beck büszke volt magára. Az első ember volt, aki rájött az emberiség
egyik legnagyobb kérdésének magyarázatára és ráádásul még bizonyítani is
tudta ezt. Ezekkel a bizonyítékokkal azonban nem lehet meggyőzni egy
átlagembert, ezzel ő is tisztában volt.
''A beteljesülés0
Kitálált hát valamit, amivel kétséget kizáróan igazat adhatott magának és
az elméletének. Elhatározta, hogy újjászületik és egy előre megbeszélt
jellel tudatja majd a világgal, hogy az bizony ő, a nagy tudós John Beck,
csak éppen új testbe költözve!
A jelnek olyannak kellett lennie, ami világhírű esemény, hogy bárhol
születik is újjá, mégis tudjanak róla hazájában, az Egyesült Államokban.
Elhatározták hát, hogy valamelyest felcseperedvén hatalmas tüzet gyújt a
világ egyik legismertebb pontján, az Eifel torony alatt. Erről minden
bizonnyal tudósít majd az összes tv állomás, így mindenképpen eljut a hír
egykori(?) hazájába is.
Mivel nem tudta mikor jön el számára a végzet, az öngyilkosság mellett
döntött, mert nem volt türelme a kíváncsiságtól kivárni terve
beteljesülését. Ugy gondolta, hogy a "gyűjtőben", majd jobban száll az idő.
Egy száguldó autóval egy szakadékba hajtott......
''A "gyűjtőben"0
...az egykori John Beck valami egészen különös helyen volt. Nem látott,
nem hallott, nem érzett semmit és tudta, hogy nincs semmilyen érzékszerve.
Semmi. Abszolút semmi, még teste sem, sőt, még az agya sem. Valami nagy
sötét helyen lebegett, de semmi más, csak a tudata. Egészen érdekes volt,
hogy körülötte rengeteg más tudat volt itt és kitűnően szót értettek
egymással, holott nem beszéltek nem láttak és semmit nem éreztek. Nyugodtan
elbeszélgetett a többi tudattal, hogy ki hogyan halt meg. Kiderült, hogy az
itt lévő tudatok mindegyike valamilyen nem természetes halállal halt meg és
várja a beteljesülést. Az idő itt teljesen másként hatott. Nagyon jól
szórakoztatták egymást. A társalgásuk valami olyasmi volt, mint az emberi
lényeknél a belső hang, azaz az ember belső beszéde. A tökéletes harmóniát
csak néha törte meg egy érdes, kemény, ám igen megfontolt mély hang, a
teremtőé. Tanácsokat adott és időnként el-elszólított néhány tudatot,
akiknek lejárt az ideje. Az egykori John Beck tudata boldog volt, mert végre
igazán beigazolódott az elmélete. A napok egyre csak teltek, bár itt
teljesen más volt az időszámítás. Egyszer csak megszólalt az érdes hang és
hősünket szólította. John Beck tudata kihúzta magát és várta a
beteljesülést...
''A nagy visszatérés
...hirtelen hatalmas fényesség öntötte el a tudatát és gyermeki sikollyal
bújt ki édesanyja testéből. Megszületett. Agya teljesen üres volt, mindössze
az ösztönei vezették, amelyek talán még az előző életéből maradtak meg, de
tudata teljesen törlődött. Már nem tudta, hogy ő volt egykor a híres John
Beck... Ő most egy teljesen szabványos, buta néger csecsemő volt....
...a sors fintora, hogy hősünk éppen Franciaországban született, bár két
néger szülőtől. Ott nevelkedett és iskolába is ott járt. A gimnáziumi
tanulmányai során sokat tanultak egy John Beck nevű tudósról, akinek az
elméletének a bebizonyosodását még a mai napig is várják a tudósok.
Hatalmasat nevettek padtársával az elméleten, amelyet a világ egyik
legnagyobb marhaságának tartott. Teljesen szemben állt azokkal a
realitásokkal, amelyeket eddigi életében tanult. Padtársa hasonlóképpen volt
vele, pedig ha tudta volna, hogy előző életében ő maga volt Albert
Einstein....
Teltek-múltak a napok. Hősünk felcseperedett, de nemhogy tudós nem lett,
inkább butácska néger kisfiú volt. Mivel iskoláit nem sikerült befejeznie
ezért a hadseregbe vonult. Egy idő múlva képzett repülőpilóta lett. Egyre-
másra szelte a légteret Franciaország felett, míg egy nap motorhiba
következett be a gépén. Próbálta fenntartani a gépet, de ez nem nagyon akart
sikerülni. Kényszerleszállásra nem volt lehetőség, mert éppen Párizs felett
repült, úgyhogy megpróbált a lehető legtovább kitartani. Egy ponton azonban
a gép egyáltalán nem adta meg magát és zuhanni kezdett. Hősünk becsapódott a
város szívébe, egyenesen rá az Eifel toronyra...
...Még aznap hatalmas hírverés volt szerte a világon. Az összes
televíziós és rádiós adó beszámolt a katasztrófáról, ami a híres francia
toronynál történt, azonban a világon senki nem tudta, hogy az a néger
pilóta, akinek gépe felrobbant a katasztrófa során és hatalmas lángnyelvvé
változtatta az Eifel tornyot egykor valójában John Beck volt, aki - talán
valami isteni jel folytán - akaratán kívül így adott jelt magáról...
Szabó István
(Balmazújváros)