Dimenzió #10

Álmodozók - Irodalmi antológia

(irodalom)

                                ''A KÖR BEZÁRUL

   Pizzát  ettek Sandy kocsmájában és barna sört kortyolgattak mellé. Péntek
délután   volt,   fullasztó   hőség,   kaliforniai   kánikula.  A  kutyák  a
zöldségesstandok  árnyékába  húzódtak hűsölni, az út felett szinte vibrált a
levegő. A férfiak ingújjra vetkőztek, s végeláthatatlan kocsisor indult el a
tenger felé.

   Tom  a  szőke  pincérlánynak  udvarolt hevesen, mivel rádöbbent, hogy még
semmiféle  programja sincs a hétvégére, Charlie pedig álmodozva bámult ki az
ablakon.

   - Szeretem a keskeny csípőjű nőket - jegyezte meg Tom, miután rendelt még
egy kört. - A szőkékért pedig egészen odavagyok.

   - Meg a feketékért, a barnákért és a vörösökért...

   Régóta  ismerték már egymást, évtizedekkel ezelőtt kezdték a közös munkát
-  könyvekkel  kereskedtek -, és Charlie tudta jól, hogy barátja tökéletesen
igazolja  Freud  azon  állítását,  mely  szerint  egy  férfi  -  tudat alatt
legalábbis - a világ összes nőjét birtokolni szeretné.

   Néhány  középiskolás telepedett le melléjük, kóláztak és cigarettáztak és
az esti baseball mérkőzés esélyeit vitatták.
   - Blackhawks  ma  nem  játszik - mondta Tom -, vasárnap ínszalagszakadást
szenvedett a Lakers elleni meccsen.

   - Tudom, olvastam az újságban.

   Tom elmosolyodott:

   - Fura vagy ma. Mindig is a baseball volt a hepped.

   - Gondolkodom  -  közölte  Charlie  tömören.  -  Azon filózgatok, hogy  a
világegyetem végtelen.

   A másik megtörölte a fejét egy kétes tisztaságú zsebkendővel.

   - Meleg van - mondta. - Ezt a szöszi bigét föl kéne csípni, aztán...

   - ...Mert  ha  a  világ  végtelen,  akkor  abban végtelen  számú csillag,
bolygó  és galaxis található. S tételezzük fel, hogy csak minden milliomodik
bolygón van élet, akkor is végtelen ezeknek a száma. Így van?

   - Így - bólintott Tom és  diszkréten szemezni kezdett az egyik gimnazista
lánnyal.

   - Nomármost...  Tételezzük  fel  tehát, hogy az univerzumban végtelen sok
helyen   élnek  valamiféle  lények.  Ezeknek  persze  nem  kell  feltétlenül
hasonlítaniuk az emberre.

   - Végtelenül változatosak lehetnek - bólogatott Tom és érdeklődését ismét
a szőke pincérnő felé fordította, mivel a gimnazista kiöltötte rá a nyelvét.
- Elefántfejű üregi nyulak pávafarokkal például...

   - Kacsaszőrű tigrisek kagylóhéjban...

   - Alacsonyan szálló hímzett vasalórája...

   - Na, látod. De, - emelte fel a mutatóujját jelentőségteljesen Charlie -,
ha  ezeknek  a  variációs  lehetősége is végtelen, akkor a világmindenségben
valahol olyan lényeknek is kell lennie, mint mi vagyunk. Embereknek.

   - Fárasztó  vagy,  öregem,  -  mondta  kedvetlenül  Tom.  - Fizessünk  és
menjünk!

   - Nem kell mindjárt elkeseredned, ha egy szép szöke  pincérlány a kezedre
csap  a  portörlővel...  Az  eddigiekből tehát az következik, hogyha a világ
valóban  végtelen,  akkor hozzánk hasonló embereknek létezniük kell a Földön
kívül is. Végtelenül változatos helyen, végtelenül változatos időben.

   - Unom, Charlie a hülyeségeidet. Menjünk!
   - Ezeknek  az   embereknek  természetesen  a  történelmük  is  végtelenül
változatos.  Lehet, hogy most fedezik fel Amerikát, vagy most találják fel a
kereket, esetleg most nyomtatják az első könyveket...

   - Charlie, neked agyadra ment a hőség.

   - ...és ezek szerint az  univerzumban kell lennie egy olyan helynek, ahol
most  egy  másik  Tom Brown ugyanígy ráncigálja egy másik Charlie Nithingale
karját, ugyanilyen meleg van...

   - Charlie,  te  repedt fülű víziló, te fogatlan rinocérosz, te  elmebeteg
papagáj,  te  sápkóros  kabóca  - mondta tagoltan és érthetően Tom -, ha nem
hagyod  abba  ezt  a  zagyvaságot,  a fejedre öntöm a ketchup-ot, megszórlak
reszelt sajttal és kiteszlek a napra száradni. Kisasszony fizetek!...

   Hazafelé Tom vezetett.

   Mielőtt  elváltak  volna,  még megjegyezte, hogy napszúrás esetén nem árt
egy kiadós kalapkúra, de ecetes borogatás is megteszi, azzal elhajtott.

   - Jó  fej  ez a Charlie, csak kissé túl élénk a fantáziája - gondolta már
otthon, a lépcsőházban, miközben megnyomta a liftgombot. - Írnia kellene.

   Amint belépett a lakásba meghallotta, hogy szól a tévé a nappaliban.
   - Már megint elfelejtettem kikapcsolni - morfondírozott magában. - Mindig
ez a nagy sietség... Legközelebb majd a gázcsapot hagyom nyitva.

   Belépett a szobába.

   Aztán földbegyökerezett a lába.

   A  karosszékben már ült valaki. Egy másik Tom Brown. Ugyanúgy tette fel a
lábát  a kisasztalra, ahogyan ő szokta - mellette hevert a kedvenc könyve, a
pipája - és nézte a baseball meccset.

   - Hogy vagy, Tom? - kérdezte a másik Tom Brown. - Borzasztó ez a kánikula
itt nálatok...

   Kinyitotta a hűtőszekrényt: - Kérsz egy sört?


                              Marschalkó Zsolt
                                (Salgótarján)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.