''MESE A KÖNYVEK KARÁCSONYÁRÓL
Puha, csillogó hó lepte be az utcákat. A fenyőfák ágaira is rátelepedett,
és a hópelyhek táncot jártak a kerti bokrok körül. A faluba észrevétlenül
belopakodott a decemberi este. Lassan minden elcsendesedett, bezártak a
boltok és a könyvtár.
- Kellemes karácsonyt! - köszöntek el az utolsó olvasók, akik könyvekkel
a hónuk alatt hazafelé indultak.
- Kellemes karácsonyt! - válaszolta a könyvtáros, és elfújta a
díszgyertyát az asztalon. Lekapcsolta a villanyt az olvasóteremben,
felöltözött, és bezárta az épület ajtaját. Hazafelé indult, csizmája
belesüppedt a frissen esett hóba.
- Halljátok, amit mondok? - kérdezte egy vékonyka hang a sötét teremben.
- Ki beszél? - kérdezte egy újabb hang.
- 394-es vagyok, a felső sorból - mondta az előbbi.
- Fúj! Nőkérdés! - mordult egy tekintélyesebb hang.
- Én a szakácskönyvek nevében tiltakozom a nőellenes nyilatkozatok miatt.
Beszélgessünk inkább másról - kapcsolódott be egy kövér, agyonolvasott,
rongyos szakácskönyv.
- Bizony, lesz időnk bőven beszélgetni, mert a könyvtáros szabadságon
lesz karácsonytól újévig - tette hozzá egy vadonatúj krimi.
- Na, akkor aztán megnézhetjük magunkat! - sipitozott egy szerelmes
regény. - Teljesen be fog temetni minket a por.
- Csak ne kényeskedj, húgom - szólt a harminckötetes lexikon. - Én
évtizedek óta porosodom itt, alig nyit ki valaki.
- Téged legalább nem tesz tönkre senki. Majd leselejteznek, és végre lesz
helyem! - mondta egy vadonatúj, pöffeszkedő szótár. - Én úgyis manapság rém
fontos vagyok.
- Ugyan, ugyan, ne túlozz! Ki tanul manapság hottentotta
nyelvet? - kérdezte gúnyosan egy verseskötet.
- Te, te jobb lesz, ha hallgatsz! Téged még senki nem olvasott
el - vágott vissza a szótár.
- Na de barátaim, ne vitatkozzatok! Mindenki fontos a maga polcán, ne
veszekedjünk! - próbálta lezárni a vitát egy vaskos, öreg életrajzi regény.
Pillanatnyi csend támadt, halk suttogás hallatszott innen is, onnan is.
- Igazad van, bátyám - mondta egy útikönyv. - Nem is mi vagyunk egymás
ellenségei, de nem ám. Inkább az olvasók azok, akik tönkreteszik az
idegeinket, és folyton elrontják a kedvünket. Belőlem például egy csomó
oldalt kitéptek. Igaz, sokat utaztam már életemben, de nincs benne semmi
örömem. Mással nem történt hasonló csúfság?
- Dehogynem! - szólalt meg egy bátor regény. - Én sok időt megértem már,
sok minden történt velem. Ötven éve itt lakom a könyvtárban, és sok lakásban
is jártam már. Amikor új voltam, mindenki engem akart kikölcsönözni.
Égszínkék volt a táblám, és arany betűkkel volt ráírva a címem. Talán a
tengerről szólok, mert mindig sóhajtoztak az olvasóim, hogy "Ó, a tenger, a
tenger...!" Voltak, akik nagyon vigyáztak rám, egyszer még egy zsebkendőkkel
teli, puha fiókba is betettek. De egyszer elvitt egy fiú, ő nagyon gonosz
volt velem. Összefirkálta a gyönyörű borítómat, és a lapjaimra is tintával
rajzolt valamiket, és...
- Elég! - vágott közbe egy fizikai képletgyűjtemény. - Hallgatni sem
bírom, a legjobb barátomat is ilyesmi miatt kellett kiselejtezni.
- Velem még rosszabb dolgok is történtek - mondta halkan egy
rózsaszín-borítós romantikus regény. - Engem például a nők mindig eláztatnak
könnyeikkel olvasás közben.
- Hallatlan! - méltatlankodott egy állatos képeskönyv. - Engem meg a
múltkor alátétnek használtak egy nehéz diavetítőhöz. Majd beszakadt a hátam.
Pedig én németből lettem lefordítva!
- Az teljességgel mindegy - mondta egy szociológia jegyzet. - Én
eredetileg amerikai vagyok, mégis folyton összefirkálnak. Minden sort
aláhúzkodtak már bennem. Az egyik ember az egyik részt találja érdekesnek, a
következő egy másikat. Csupa tinta már minden lapom. Egyik nap megjegyezte a
könyvtáros, hogy "Na, ezt már el sem lehet olvasni!"
Egy pillanatra csend lett, és a könyvek meghallották, hogy valaki sír.
- Ki pityereg? - kérdezte a művészettörténeti enciklopédia. A kérdésre
nem jött válasz. - Ki az? - kérdezte újból.
- Csak én vagyok, egy könyvborító itt a szemetesben - válaszolta
nagysokára egy hang. - Tegnap valaki ellopta belőlem az összes lapot.
- Mi a címed? - kérdezte megilletődötten egy vallástörténeti kalauz, mert
ilyen szörnyűségről még nem is hallott.
- Nem tudom pontosan elolvasni a saját borítómat, rengeteg szám és
táblázat volt bennem, legalábbis azt hiszem.
- Akkor te a statisztikai évkönyv lehetsz. De kinek kellettél? - kérdezte
egy viccgyűjtemény. A kidobott borító erre még hangosabban kezdett zokogni.
- Figyeljetek, testvéreim! - szólalt meg az egyik mesekönyv, aki eddig
csendben hallgatott. - Büntessük meg a hálátlan olvasókat. Ha újév után
megint kinyitják a könyvtárat, tüntessük el az összes betünket. Van itt
valahol egy nagy varázslókönyv, biztosan segítene... Ha az emberek
hazavisznek, hogy meglepődnek majd, hogy nincs bennünk semmi, amit
elolvashatnának.
A könyvek sokáig vitatkoztak ezen a javaslaton. Még karácsony este sem
tudtak megállapodásra jutni, de szilveszterre megszületett a döntés.
A hó csak hullott, egyre hullott, már teljesen belepte a könyvtár
lépcsőjét. Az emberek az ünnepek alatt nem is gondoltak a könyvtári
könyvekre, mindenki csak az ajándékokkal és a kocsonyával bíbelődött. Újév
után azonban nagyon meglepődtek, mikor hazavitték az első kölcsönkönyveket.
- Mi lesz most? Mit csináljunk? - szaladgáltak az utcákon. Annyira
kétségbe estek, hogy nem is vették észre, hogy közben elállt a hó, és
olvadni kezdett az ereszek alatt a jégcsap.
Carry