Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

                    ''TÁRSADALOM ÉS KULTÚRA AZ INTERNETENď0

                        (In: Replika, 1998. március)

                               Összeállította:
                                Drótos László
                        (kondrot@gold.uni-miskolc.hu)

   Minden  jel  arra mutat, hogy Magyarországon 1998 lesz az Internet éve. A
szeptemberre  befejeződő Sulinet program a középiskolák bekötésével legalább
megháromszorozza   a   felhasználók  számát;  a  MATÁV  februártól  érvényes
kedvezményes  éjszakai  tarifájának  és  a  kábeltévé  rendszereken beinduló
kétirányú  szolgáltatásoknak  köszönhetően pedig az Internet sok-sok lakásba
is  eljut(hat)  már.  Társadalmi  jelenséggé  válik tehát nálunk is, méltó a
társadalomkutatók    figyelmére.   És   mint   minden   tömegesen   használt
kommunikációs  eszköz, egyben megváltoztatja, gazdagítja (vagy szegényíti) a
kultúrát is.

   Az  Internet  -  minden  ellenkező  híresztelés  és  törekvés  ellenére -
egyelőre  alapvetően egy szövegközpontú médium. Jó táptalaj és hordozó tehát
az  irodalom  és  a szövegekkel dolgozó tudományágak számára. Érthető ezért,
hogy   ha   körülnézünk   a   magyar   hálózaton,   feltűnő   a   humán-  és
társadalomtudományok  magas  aránya,  a  természettudományokkal  vagy akár a
műszaki szakterületekkel szemben (kivéve természetesen a számítástechnikát).
És  persze  virágzik  a  költészet  és  a  rövidebb próza is - a színvonalas
szépirodalom  és  az amatőr próbálkozások egyaránt. Kevés azonban még nálunk
az  olyan  újszerű  kísérlet,  amely magát az Internetet választaná kutatási
területének, eszközének, vagy témájának.

   Az  alábbiakban  egy  kis  válogatás  található  a társadalomtudományi és
kulturális  "site"-okból, az Internet magyar oldaláról. Ez természetesen nem
a  teljes  kínálat,  még  csak  keresztmetszetnek sem nevezhető. A válogatás
szempontja  az  volt,  hogy  az  átlagoson,  a  "kézenfekvőn"  túlmutató,  a
számítógépes  hálózat  valamely  egyedi  sajátosságát  kihasználó forrásokat
mutassuk be. Sokszor nem is csak az itt felsorolt címeken elérhető Web lapok
az érdekesek, hanem azok a kis műhelyek vagy magányos "megszállott" emberek,
akik  az  URL-ek  mögött  rejtőznek  és  dolgoznak,  s  akik az elektronikus
postának köszönhetően csupán egy egérkattintásnyira vannak tőlünk.

   Mivel  az  Interneten  a normálisnál legalább tízszer gyorsabban múlik az
idő,  fontos  rögzíteni  a  dátumot  is:  ez  a lista 1998 januárjának végén
készült. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a holnap...


                        Hollósi Information Exchange
                           http://www.hu.hix.com

   Lassan  9  éve  már,  hogy  egy Amerikában tanuló diák begépelte a magyar
rádió  híreit a számítógépébe és elküldte őket az Interneten néhány, szintén
külföldön  levő  honfitársának. A nagy érdeklődés miatt a hírek továbbítását
rövidesen  automatizálták és azóta a HIX valóságos online hírszolgálat lett,
a  világ  több  mint  negyven  országában  élő (és természetesen az itthoni)
magyarok számára. A HIX-nek most már sokféle szolgáltatása van, de a legtöbb
ember  számára az Internetnek ez a "magyar szeglete" - a HIX szóhasználatban
"újságoknak"  nevezett  -  levelező- és hírcsoportok, meg az Aréna nevű élő,
csevegő  csatorna  miatt  izgalmas  igazán.  Az  újságok  száma folyamatosan
növekszik,   ma   már   politikai   vagy  gazdasági,  környezetvédelmi  vagy
számítástechnikai,  háztartási vagy szerelmi témákban egyaránt lehet híreket
olvasni  vagy  vitatkozni;  az  éjjel-nappal megállás nélkül áradó levélözön
napi  több  száz oldalt tesz ki, és természetesen az egészet archiválják is.
Egyes fórumok közönsége az évek során valódi virtuális közösségé alakult át,
akik időnként még személyes találkozókat is rendeznek.


             Virtuális kiállítások a JATE Egyetemi Könyvtárában
          http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/exhib/exhibition-hu.html

   A  szegedi  JATE  könyvtárosai  új  online  műfajt teremtettek idehaza: a
könyvtár  gyűjteményét  felhasználva  szövegekből és képekből kisebb-nagyobb
összeállításokat  készítenek  a  Web-en aktuális eseményekről, évfordulókról
vagy   helyi   hírességekről.   Ezek   az   oldalak  nemcsak  a  könyvtárban
hagyományosan  megrendezett  kiállítások  virtuális  lenyomatai,  hanem  sok
esetben  kutatási  vagy  tanulási célra felhasználható források, hivatkozási
pontok   az   Interneten   (pl.  az  Encyclopaedia  Britannica  elektronikus
kiadásának   "József   Attila"   szócikkéről   van   egy   mutató   a   JATE
összeállítására), és a belőlük kifelé vezető linkek pedig jó kiinduló pontot
jelentenek  az  illető  téma  tágabb  körüljárásához.  József  Attilán kívül
találunk  itt  kiállítást  többek  közt  a  II. világháborúról, Ligeti Lajos
nyelvészről  és  a róla elnevezett Orientalisztikai Gyűjteményről, Bereményi
Gézáról,   Tutanhamon   sírjáról,   Georges   Duby   történészről,   Giacomo
Leopardiról...  A  Baka  Istvánról  készült  kiállítás  különlegessége  az a
"digitális  kézirat", melyet a Juhász Gyula óta legjelentősebb szegedi költő
saját  kezűleg  gépelt  be  egy C64 számítógépbe, és ami több szempontból is
eltér a később, nyomtatásban megjelent verseskötettől.


                        Magyar Elektronikus Könyvtár
                            http://www.mek.iif.hu

   Hogy  nemcsak  a  könyvtárak  egyes szolgáltatásai válhatnak virtuálissá,
hanem  maguk  a  könyvtárak  is,  arra  jó  példa  a MEK. Ez az elektronikus
szöveggyűjtemény   1994  óta  épül  az  Interneten  és  most  közel  2  ezer
dokumentumot  (könyvet,  tanulmányt,  szótárt,  térképet stb.) tartalmaz. Az
állománynak  kb. a fele klasszikus és mai - nagyrészt magyar - szépirodalom,
a   másik   része   pedig  szakirodalom,  mindenféle  tudományterületről.  A
gyűjteményt  a  könyvtár olvasói is gyarapítják saját írásokkal vagy kedvenc
műveik gépre vitelével. Az Olvasóteremben elhelyezett dokumentumokon kívül a
MEK  gyűjti  a  magyar elektronikus folyóiratok, újságok és szövegarchívumok
címeit  is.  Az idén pedig várhatóan egy szervezett tájékoztató szolgálat is
indul,  ahol  bárki  segítséget  kérhet  egy  könyvtárostól,  ha  valamilyen
információra   van   szüksége.  Akik  esetleg  az  elektronikus  könyvtárból
hiányolnák  a  klasszikus  bibliotékák hangulatát, azok számára már készül a
MEK régies stílusú, 3 dimenziós, "virtual reality" épülete.


          Soros Alapítvány C3 - Kulturális és Kommunikációs Központ
                              http://www.c3.hu

   A   C3  talán  a  legfontosabb  kísérleti  műhely  a  magyar  Interneten.
Elsősorban  a  számítógépes  művészeteknek ad otthont, de a Soros Alapítvány
támogatásával   kedvezményes   Internet   hozzáférést  is  nyújt  kulturális
intézményeknek   és   non-profit   szervezeteknek,   ingyenes   elektronikus
postafiókot  (freemail) bárkinek, és innen szól a Pararádió is, az egyetlen,
csak  az  Interneten  hallható  hazai rádió, a hagyományos tömegkommunikáció
által   mellőzött  témákkal.  Itt  kapnak  bemutatkozási  helyet  továbbá  a
különböző  kisebbségi  kultúrák,  és  olyan  fontos  fórumok, mint például a
Beszélő  (s itt lesz rövidesen a Replika elektronikus kiadásának új "lakása"
is).  A  C3  egyike  azon  kevés helyeknek, ahol megindult a hálózatban és a
multimédiában  rejlő  új lehetőségek tudatos kiaknázása. (Az én kedvencem az
e-mail  üzeneteket  térbeli  szoborrá  "titkosító"  program  ötlete.)  Saját
készítésű  anyagaik mellett a C3 oldalakról linkek vezetnek a posztmodern, a
computer-art és a cyberpunkok világának más fontos pontjaira.


                               Éjjeli őrjárat
                 http://www.sztaki.hu/providers/nightwatch

   Az  önmagát  "művészeti  hálófolyóiratként"  definiáló  Éjjeli őrjárat is
részben a C3 támogatását élvezi, de - mint az URL címéből látszik - helyileg
a  SzTAKI számítógépén van. Az Akadémia számítástechnikai kutatóintézete más
művészeti  kezdeményezéseknek,  valamint  közhasznú információforrásoknak is
helyt  ad,  jó példát mutatva a technika és a kultúra egymás hatását erősítő
együttélésére.  Az  Éjjeli  őrjáratban  is a legizgalmasabbak a számítógépes
műalkotások.  A "HALÓ.DOK" című oldalon például több interaktív mű is van, a
néző  az elején észre sem veszi, hogy tulajdonképpen ő maga hozza létre őket
a billentyűk vagy az egérgomb lenyomásával. A legszellemesebb talán a HagyMa
nevű  "pszeudo-kereső",  ami  az  Interneten  oly  népszerű keresőrendszerek
felhasználóinak gondolkodásmódjába enged bepillantást.


                                 iNteRNeTTo
                        http://www.idg.hu/internetto

   Egy  újabb  hely, ahol intenzív kísérletezgetés folyik az Internet és más
digitális technikák lehetőségeivel. Az iNteRNeTTo egyszerre egy folyamatosan
megjelenő   újság  és  egy  hírszolgálat,  egy  kulturális  magazin  és  egy
számítógépes   szaklap,   továbbá  a  legkülönbözőbb  érdeklődésű  csoportok
beszélgető helye. Kis magyar médiabirodalommá kezd válni az Interneten, mely
most Budapesttől Szegeden és Pécsen át Finnországig és New Yorkig terjed. Az
értékesebb  anyagok  és  a kulturális alkotások általában az "Este" rovatban
jelennek   meg.  Technofil  beállítottsága  ellenére  a  múlt  év  végén  az
iNteRNeTTo  meghökkentő  dolgot  követett  el:  az  olvasói  által beküldött
szócikkekből   összeállított,  nagyrészt  számítógépes  szlenget  tartalmazó
"zsargon szótárát" nyomtatva(!) is kiadta (nagy sikerrel).


                                   ''IQDEPOď0
                        ''http://nostromo.pte.hu/iqdepo
                      ftp://nostromo.pte.hu/pub/iqdepoď0

''   Az  IQDEPO  műhely  Dimenzió  című "magazinja" 1996-ban indult és először
off-line,  mágneslemezen terjesztették, majd a nagy sikerre való tekintettelď0
''felkerült  az  Internetre  és  különböző  telefonos  BBS-ekre is. A Dimenzió
sajátos  keveréke  a  házilag  készített  "zin"-eknek,  az  ismeretterjesztő
újságoknak és a tudományos folyóiratoknak. Időnként külön "könyvmellékletet"
is  kiadnak komolyabb témákról és nagyobb terjedelemben, bár a magazin egyes
számai  is  több  mint  ezer  oldalasak!  Számítástechnikai,  csillagászati,
környezetvédelmi,  fizikai  és  matematikai  témák  mellett  megjelentek már
összeállítások a terrorizmusról, a neveléstörténetről és az oktatásügyről, a
gyerekeknek és a nőknek a társadalomban elfoglalt helyéről, s amatőr írók és
költők  műveiből is. A következő szám előreláthatólag a kábítószerekről szól
majd.  A  számítógépes  demó  programnak  "álcázott"  Dimenzió olyanokhoz is
eljuttatja  a  tudományt és a kultúrát, akik a könyv- és újságolvasásról már
leszoktak.


          Festészet Magyarországon a kezdetektől a XX. sz. közepéig
                      http://www.kfki.hu/~arthp/keptar

   Ez  a  "magángyűjtemény"  talán  a  legszebb  része a magyar Internetnek.
Készítője  már  több  mint  ezer  festmény  reprodukcióját szkennelte be, és
ezenkívül  az európai festészet remekeiből is épít egy kiállítást, mely több
ezer képet tartalmaz. (1998 végére a festmények száma a tízezret is elérheti
a  két  gyűjteményben  összesen,  és más képzőművészeti ágak feldolgozása is
szerepel  a  tervek  között). Bár a digitalizált képek nagyon jó minőségűek,
természetesen  nem  adhatják vissza a valódi festmények élményét, viszont az
egész   így  együtt,  rendezve,  (visszakereshető)  szöveges  információkkal
ellátva  nagyszerű  lehetőséget kínál a művészettörténészeknek, a tanulóknak
és  festészet  kedvelőinek.  Az  európai  és  a  magyar festészetet bemutató
kiállításoknak  másfél  év  alatt 30 ezernél is több látogatója volt. Itt is
érdemes  egyébként alaposabban megnézni az URL-t: a gyűjteménynek a Központi
Fizikai Kutató Intézet ad otthont.


                       Internet Expo - Magyar Pavilon
                           http://www.idg.hu/expo

   Az  Interneten  1996-ban  megrendezett  világkiállítás  egyik legszebb és
legtartalmasabb   pavilonja  volt  a  magyar,  s  egyben  a  hazai  Internet
történetének  addigi  legnagyobb  "tartalomszolgáltató" vállalkozása. Néhány
hét  alatt sok ezer képernyőnyi szöveg és kép került fel a hálózatra, melyek
bemutatják   Budapest   és  az  ország  politikai-  és  kultúrtörténetét.  A
millenniumi  földalatti  vasút  megállói szerint elrendezett anyag irodalmi,
zenei,  képző-,  film-  és  fotóművészeti,  építészeti, történelmi látni- és
olvasnivalókat  kínál  az  Expo látogatóinak. Jó Internet szokás szerint nem
hiányzik  belőle  a  humor  sem.  Az "Avakumica rejtély" című rész például a
tudományos(kodó) levelezés szellemes paródiája.


                             Filozófiai kisokos
                http://www.geocities.com/Athens/Delphi/3046

   Ez  is egy "hősies" magánvállalkozás, már csak a témaválasztása miatt is.
Az  elmélyülést  igénylő  filozófia  nem  tartozik  az  Interneten szörfözők
legnépszerűbb  témái közé. (Ezért is érdekes, hogy e sorok írásakor ez a Web
oldal  a  103.  helyen  volt  a  több  mint  másfél  ezer  címet  tartalmazó
toplistán.)  Készítője  eredetileg  tanárember  és  ez  meg  is  látszik  az
összeállítás szerkezetén, hisz olvasásra, tanulásra csábítóan van elrendezve
az   anyag.  Van  itt  minden,  ami  elvárható:  fogalomtár,  híres  emberek
életrajza, szöveggyűjtemény, bibliográfia, link-lista. A filozófia mellett a
vallással  kapcsolatos források is össze vannak gyűjtve, és a lap gazdájának
saját tudományos és irodalmi írásai is olvashatók.


                                   Artpool
                            http://www.artpool.hu

   Az  Artpool  Művészetkutató  Központ  ugyan  egy  "hagyományos" műhely és
dokumentumarchívum,   ahol   elsősorban   a   70-es  és  80-as  évek  magyar
alternatív/avantgárd művészetével kapcsolatban lehet kutatásokat végezni, de
az  Artpool  Web  két  szempontból  is  több,  mint egy non-profit intézmény
bemutatkozó  anyaga.  Egyrészt  magyar fordításban tartalmazza Ted Nelson és
Vannevar  Bush  híres  írásait  a  hipertextről, amiket oly sokan és gyakran
emlegetnek  az  Internettel  kapcsolatban,  de  annál  kevesebben  olvastak.
Másrészt  az  Artpoolban  kutatható  témák  közé  tartozik a "mail art" és a
"kapcsolatművészet"  is, melyek most igazán tág új teret kaptak az e-mail és
a Web linkek megjelenésével.


                                  Nyelv-Web
                         http://www.szak.hu/nyelweb

   A nyelvészet vagy csak az amatőr nyelvészkedés nagy népszerűségnek örvend
a   magyar   hálózaton,   egyre  szaporodnak  az  ilyen  témájú  Web  lapok,
vitafórumok.  Nagy  szükség is van rájuk, mert az Internet önmagában is nagy
kihívást  jelent az egészséges nyelvérzék számára a gomba módra szaporodó és
gyorsan   terjedő   angol   szakkifejezéseivel,   rövidítéseivel.  Az  egyik
legaktívabb  ilyen  hely  a  Nyelv-Web  című elektronikus folyóirat, amelyik
kifejezetten  az  internetes és számítógépes nyelvhasználat és nyelvtudomány
témájára  szakosodott.  A  cikkek, hosszabb tanulmányok és hírek mellett van
egy  precíz  névtár  is  a  szerzőkről  és  egyéb személyekről, valamint egy
vitafórum,   s   egy   értelmező   szótárat   is   építgetnek   számítógépes
szakkifejezésekből.  Az  újdonságok  között  most éppen a Magyar Alkalmazott
Nyelvészek  Egyesületének  megbeszéléséről  olvasható egy tudósítás, ahol az
elektronikus  publikálás  legvitatottabb kérdéseiről esett szó. (Más kérdés,
hogy a magyar Internetre jellemző módon még a nyelvészeti témájú szövegek is
tele  vannak helyesírási és szövegszerkesztési hibákkal, és ez alól sajnos a
Nyelv-Web újjátervezett kezdőlapja sem kivétel.)


                        UNIWORLD - Virtuális Egyetem
                   http://www.idg.hu/uniworld/indexhu.html

   Magyarországon  elsőként  indít egyetemi diplomát (amerikai MA fokozatot)
adó,  Internetre  alapozott  távoktatást  az  MTA  Filozófiai  Intézete és a
Magyarországi  Filozófiáért  Alapítvány. A hallgatók a világ minden részéről
hozzáférhetnek  a tananyaghoz, hallgathatják az előadásokat, konzultálhatnak
a  tanárokkal,  s  mindezt  utazgatás  nélkül,  a  hálózat  segítségével.  A
tervezett  szakok  is  többségükben újszerűek: "kultúraközi kommunikáció" (a
szóbeliségtől   az   elektronikus   kommunikációs  eszközökig),  "nemzetközi
migrációs    tanulmányok"    (menekültek,    bevándorlók,   népességmozgás),
"gazdaságetika" (erkölcs a gazdasági életben), "vallástudomány" (egyházak és
szekták  az  Interneten)  stb.  Egy  nulladik,  kísérleti évfolyam már el is
indult,  a  résztvevők  épp  most  adják  be  a féléves vizsgadolgozatukat -
természetesen e-mailben.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.