''JÁRT-E EMBER A HOLDON?
A kérdőjellel súlyosbított, vagyis a nagyfokú kételkedésre valló címet
nem én találtam ki. Ez a címe Csák Csaba nemrégen megjelent könyvének.
Csák Csaba fiatal fizikus, aki évek óta kutatja a holdutazások
történetét. Azt állítja, hogy az amerikaiak soha nem jártak a Holdon,
útjukat egy-egy földi műteremben fotózták le. Mivel a szovjetek meg soha nem
jutottak el a Holdra, kézenfekvő a feltételezés: ha a szerzőnek igaza van,
akkor még egyetlen ember sem járt a Föld holdján. Ez azért legalább annyira
"meredek" állítás, mint volt az enyém 1990-ben. Amikor is azt bizonygattam
(és 1998-ban egy újabb, sok további bizonyítékot tartalmazó könyvemben
ismét), hogy Gagarin soha nem járt az űrben, így hibásan tartják őt az első
űrhajósnak.
Csák könyvének legfőbb vázát, mi több, tartó gerincét a fotóelemzés
alkotja. Amit állít, és az illusztrációkban meg is mutat, az valóban
lélegzetelállító.
Cikkünk terjedelme igencsak véges, ezért csak kiragadott példákkal élek.
Az olvasónak eláll szeme-szája, amikor a szerzővel közösen kielemzi azt a
képet, amelynek az amerikai hatóságok - mindenekelőtt a NASA felelős
szakemberei - annak idején az "Apollo-16 a Holdon" címet adták. Eddig úgy
tudtuk, hat Apolló űrhajón két-két, azaz összesen tizenkét ember jutott el a
Holdra. Ez a fénykép azért is különös, mert számos módon bizonyítható:
hamisítás történt. A meglehetősen közeli képen a napfényben fürdő holdi
tájon egy magukkal vitt "autó", különleges holdjármű mellett áll az ormótlan
űrruhás alak, a jegyzetek szerint az expedíció parancsnoka. De nem ez az
érdekes. A kép előterében holdkövet látunk, amelyre valaki (?) C betűt
vésett. Ráadásul a kő alól kikunkorodik egy... papírdarab. Vajon ki, mikor
és miért rajzolta a kőre a betűt, miért nincs róla említés sehol? Netán a
holdlakók vésték oda?... És mit keres a papírdarab a Hold talaján? Persze az
is lehet - sugallja a szerző -, hogy a papír és a kő összetartózik, ez
ugyanis papírmaséból készült "kődarab", ami műtermekben gyakorta előfordul.
De nem ez az egyetlen baj. A képen látható köveknek van árnyékuk, ám ezek
az árnyékok nem párhuzamosak! Ez megint árulkodó jel. Ilyesmi ugyanis csak
akkor fordulhat elő, ha a fényforrás nagyon közel van.
A Nap-Hold távolság ugyan változó, azért nagyjából 150 millió kilométert
tesz ki. Ilyen messzeségből az egymástól néhány méterre elhelyezkedő tárgyak
nyilvánvalóan párhuzamos árnyékot vetnek a talajra. Ez alól csak egy esetben
lehetséges kivétel: ha a fényforrás nem millió kilométerekre, hanem
mindössze... pár méterre található!
Nem párhuzamos azon a felvételen a holdautó árnyéka a hold köveinek
árnyékával, és megint más irányba mutat magának az ott ábrázolt űrhajósnak
az árnyéka is! Nem kell ahhoz fotósnak lenni, hogy az ember belássa, itt
valami nincs rendben. Csák Csaba az ehhez hasonló problémákból indult ki, és
mint ahogy azonnal látni fogják, nagyon meglepő eredményre jutott. Amely
őszintén szólva meglep mindenkit, aki valaha is foglalkozott az űrkutatás,
az űrhajózás történetével. Azt is kijelenthetjük, hogy a Csák könyv, ha
illetékes helyen komolyan veszik, valóságos bombaként fog robbanni.
Az Apollo-16-os holdi felvételen érdemes felfigyelni a szálkeresztekre.
Tudjuk, hogy a fényképezőgép lencséjére "rajzolt" apró kereszt a képek fel-
dolgozásában nyújt nagy segítséget. Szinte minden tudományosan fontos
helyszínen ilyen gépekkel készül a felvétel. Értelemszerűen a szálkereszt
mindig a lefotózott tárgy előtt található, hiszen az magában a
fényképezőgépben van, és minden más csak mögötte lehet. Csák felfedezte,
hogy. ezen a fotón az egyik szálkereszt egy ott ábrázolt tárgy mögött
látható!
Önmagában már ez az egyetlen részlet is fel kell hogy keltse a tudományos
világ gyanakvását és elemző kedvét. A képen, a holdautó elején van egy rúd
alakú antenna, amely a jármű ultrarövid-hullámú adójához tartozik. Az
antenna felső vége mellett van a szálkereszt, csakhogy éppen mögötte!
Azon túl, hogy ez a valóságban fzikai lehetetlenség, arra is utal, hogy a
képet meghamisították. Nem eléggé ügyesen csinálták, hiszen amikor azt az
antennát - vagy az egész holdjárművet? - felvitték a fényképre,
megfeledkeztek a szálkeresztről. Ami más szóval azt is jelentheti, hogy a
felvétel természetesen nem a Holdon készült, hanem utólagos hamisítás,
montázs eredménye!
Számos másik "holdfelvétel" elején roppant élesek a tárgyak, de rögtön
utána, alig néhány méterrel távolabb az egész homályba olvad. Mint azt a
könyv külön részében a fizikus szerző leírja, nagy a különbség a légüres
térben és a levegős térben történő fényképezés és a fény szóródása, annak
jellegzetességei között. Röviden szólva, nem egy és nem tucatnyi állítólagos
eredeti holdfelvételen számos jele van annak, hogy a kép nem a Hold
gyakorlatilag légüres térségében, annak felszínén, hanem egy földi, levegője
miatt a fényt szétszóró közegben, feltehetően műteremben készült.
A szerző elemzése azt is valószínűsíti, hogy az imént említett háttér sok
felvételen műtermi. Ennek részletes indoklása is megtalálható a könyvben.
Ugyanilyen alapos elemzést kapunk a holdpor minőségéről és arról az
ellentmondásról, ami a holdpor állítólagos holdi viselkedése, valamint az
úgymond onnan "hazahozott", Földre szállított holdpor tulajdonságai között
felfedezhető. Tény, hogy az örökké száraz, légkőrtől nem védett por -
évmilliók óta ilyen borítja hallgatag kísérőnk felszínét - semmiképpen sem
őrzi meg a lábnyomot még egy percig sem, mivel a nyom azonnal "összeomlik",
éppen a holdpor minősége miatt. Így nem lehet igaz, hogy a fotókon
megörökített emberi (űrruhacipőtalp) lábnyomok a Holdon láthatók lennének.
Amikor az Apollo-11-es, vagyis az állítólagos első űrhajó holdkompja
leszállni készült a Holdon, készült menet közben egy fénykép. Minden adat és
a képhez kiadott magyarázat szerint a fénykép a Hold felszíne fölött 111
kilométer magasan készült. Látszik az árnyéka odalent a Holdon, mondja a
hivatalos magyarázat. Csakhogy ez az árnyék óriási!
Lent a holdon sok száz kilométerre nyúlna el... Pedig gondolkozzunk csak:
ha nálunk egy hatvan méteres repülőgép akárcsak nyolc-tíz kilométer magasan
repül, az árnyéka odaleent igen kicsi. Akkor hogyan lehetséges, hogy a
tizenhét méter hosszú holdkomp árnyéka 111 kilométer távolságban olyan
hatalmas?
Nyilván ismét azzal a sajnálatos ténnyel állunk szemben, amit a szerző
oly tiszteletreméltó makacssággal sugall, és amelyet ezek után kénytelenek
vagyunk elfogadni: hogy ezeket a felvételeket hamisították.
És innen már csak egyetlen kérdés következhet (mielőtt tovább elemezzük a
gyanús fotókat): miért lett volna szükség ilyesmire, ha az amerikai
űrhajósok valóban eljutottak a Holdra?
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét, 1999/21-22. szám)