''KUDARCSOROZAT A VÉNUSSZAL
Nem a szerelem istennőjéről, hanem a Vénusz bolygóról lesz szó. Az
amerikaiak többször kudarcot vallottak a Mars-kutatás során. Az orosz
űrkutatás számára pedig a Vénusz jelent afiéle sajátságos űrtemetőt. Egyesek
ebből arra következtettek, hogy vannak a közeli világűrben olyan lények,
valamiféle ufonauták, akiknek az az érdekük, hogy az ember ne jusson el
ezekre a bolygókra. Azt is akadályozzák, hogy műszert, szondát küldjünk ezek
felületére.
1961. február 4-én a TASZSZ jelentette, hogy új szputnyikot állítottak
Föld körüli pályára. Harminc év múlva derült csak ki, hogy a szputnyikot
eredetileg a Vénuszra indították, de a gyenge szovjet rakéták nem tudták
kiszakítani a Föld vonzásából, ezért lett a Vénusz-szonda "szputnyikká"...
Nyolc nappal később egy másik szerkezet már sikeresebben indult a Vénusz
felé. A rádiója azonban félúton elhallgatott, és máig nem derült ki, mi lett
vele. Elveszett az űrben vagy a Vénuszra zuhant? Az amerikaiak több sikerrel
jártak: az ő szerkezetük 1962-ben eljutott a Vénusz körüli pályára, és sok
információt küldött. Úgy látszik, az ellenséges "ufonauták" csak a szovjet
űreszközöket nem kedvelték...
1965-ben az oroszok ismét két szondát küldtek föl, de amikor a legtöbb
információt kellett volna közvetiteniük, mert már közeledtek a bolygó
felszínéhez, mindkettő elhallgatott. Sorsuk csak gyanítható, de pontosan nem
tudható.
Két év múlva, 1967-ben négyszáz kilogrammos objektumot juttattak el a
Vénuszra. A műszerek ezúttal is kevés információt közvetítettek a Földre.
1969-ben, amikor a Vénusz ismét elég közel járt bolygónkhoz, a szondák pár
hónapos száguldás után megint akkor hallgattak el, amikor érdekes adatok
halmazait kellett volna továbbítaniuk. Amit az ember addig megtudott a
Vénuszról, az eléggé ijesztő volt. A felszínén olyanok a fizikai
körülmények, mintha forrásban lévő fémben landolnának a szondák!
1970-ben ismét útnak indult egy szonda, és 117 napos repülés után a
mélytengeri leszállóegységhez hasonló, hatalmas ejtőernyővel ellátott
szerkezet indult a felszínre. Remélték, ez kibírja az ottani pokoli
körülményeket. Ez is csak tizenkilenc percig tartotta a kapcsolatot a
Földdel rádió útján, aztán ismét eluralkodott az ijesztő csönd. Amely
olyannyira jellemző a kozmoszra.
A kutatók nem adták fel. 1972-ben aztán némi sikert könyvelhettek el: a
Vénuszon uralkodó plusz 470 Celsius-fokos hőség ellenére sikerült úgy
lehűteni szondát, hogy landolás után ötven percig sugározhatta, amit a
műszerei mérnek.
Azóta az oroszok általában már eltalálják a bolygót, de továbbra sincs
szerencséjük. Kudarcot kudarc követ. Természetesen az is nagy szó, hogy a
szondák egyáltalán odajutnak. De leszállás közben túl rövid ideig él a
kapcsolat. Jön a fotó, de kevés, túl kevés. Később az amerikaiakat utánozva,
az oroszok olyan szondákat lőttek ki a Vénuszra, amelyek odaérve mesterséges
holddá alakultak. Ezek hosszabb ideig keringenek a bolygó körül. A
nyolcvanas évek közepére a felület nagyobb részét radarral már letapogatták,
de ez sem adott sok információt.
Aztán jött a közös orosz-francia expedíció. A műszereket két hatalmas
léggömbre függesztették, és azon csaknem két teljes napig repültek a Vénusz
légkörében. Számos mérést végeztek, ám ugyanaz történt velük, mint a korábbi
műszerekkel: abban a pillanatban, ahogy elérték a felszínt elnémultak.
Sokan töprengenek ma is azon, hogy mi történhetett az első szondákkal,
amelyeknek nyoma veszett a világűrben. Lehet, hogy több millió évig
repülnek, mígnem eljutnak egy egészen más naprendszerbe és annak valamelyik
bolygójára. Hatalmas szenzációt keltenek az ottani értelmes lények körében.
Még az sincs kizárva, hogy afféle ufónak nézik majd őket. Ne feledjük, mi is
jártunk már így: az ókori Rómában, annak egyik régi uralkodója, Numa
Pompilius korában fém "pajzs" zuhant le az égből. Az esemény előtt gyorsan
száguldó valamit láttak az égbolton... A pajzsnak templomot emeltek, később
külön papi rend is alakult tiszteletére. Nincs kizárva, hogy valamelyik célt
tévesztett földi űrhajó szédítő időn és távolságon túl egyszer csak vallásos
kegytárgy lesz egy másik civilizációban.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1998/52. szám)