''IGAZI ESŐCSINÁLÓ
Ez a Charles Mallory Hatfield olyannyira igazi esőcsináló volt, hogy a
fáma szerint Saul Bellow éppen róla mintázta meg híres "Henderson, az
esőcsináló" című regényének főhősét.
Mallory Hatfield amerikai volt, 1880-1958 között élt. Úgy vélik,
mindeddig ő az az ember, aki annyira közel állt a természethez, hogy hatni
tudott rá, különös tekintettel a meteorológiai jelenségekre. Hogy hogyan
csinálta, az persze sohasem derült ki. Hatfield egyszerűen akkor csinált
esőt, amikor akart.
Ma már a tudomány is állítja, hogy lehet esőt csinálni mesterségesen, de
ehhez mindenféle vegyi anyagra van szükség, és hozzá repülőgépre vagy
megfelelő ágyúra, amellyel a vegyi anyagot a felhőkbe juttatják. De
legfőképpen felhőkre van szükség! Legalábbis a tudósok esetében. Hatfieldet
nem zavarta a hiányuk. Egyszerűen "odahívta" őket, és jöttek...
Huszonéves koráig kereskedelmi utazó volt, soha semmilyen iskolába nem
járt, viszont olvasni megtanult, és hasznosította is a tudását: rengeteget
olvasott. Így nagy általános műveltséggel rendelkezett. Már akkoriban
emlegette, hogy képes előhívni bizonyos természeti jelenségeket, amelyeknek
mechanizmusát - bevallottan - ő maga sem értette. Legfőképpen esőcsinálással
foglalkozott. Első ízben 1903-ban tette, Los Angelesben, rendelésre. Ha
másképpen nem ment, hát valamilyen rejtélyes anyagot szórt a tűzbe, a füst
felszállt a magasba, és akkor esni kezdett. De ha nem voltak felhők,
Hatfield csak koncentrált, és egy idő után odahozta a vidék fölé az
esőfelhőket.
A krónika tanusága, és egyes utólagos számítások szerint Hatfield
huszonöt év alatt százöt szerződést kötött, különféle önkormányzatokkal,
farmerekkel, sőt farmerszövetségekkel. A rendelést minden alkalommal
teljesítette, egyetlen olyan esetről sem tudnak, hogy elvállalta volna az
esőcsinálást, aztán odébbállt anélkül, hogy valóban hullott volna csapadék.
Nem titok, hogy mindig pénzért dolgozott, lényegében ebből élt. De sosem
rögzítette az árat. Hol megelégedett a jelképes ötven dollárral, hol meg
csak tízezer dollárért vállalta a dolgot, nyilván ott nagyobb volt a tét,
netán nehezebb az eső kiváltása.
Mivel Los Angelesben kezdte pályafutását, oda szívesen járt vissza.
Különösen, ha hívták. Még a huszadik század tízes éveiben is sor került
erre; a városban ugyanis katasztrofális volt már a vízhiány. Nem csupán a
mezőgazdaságnak hiányzott a víz, de a város fölötti folyókra épített
visszatartó gyűjtőmedencéknek is már csak a fenekén volt egy kis víz. Ha
pedig az is elfogy azonnal veszedelmes járványok ütik fel a fejüket. A
városatyák még attól is féltek, hogy az emberek máshová költöznek és a
virágzó jövőről szőtt álmaik szétfoszlanak, Los Angeles jelentéktelen
kisvárossá fejlődik vissza.
Meghívták hát Hatfieldet, aki egy bizonyos napra vállalta az
esőcsinálást. Mindenki feszülten várta a napot. És amikor az beköszöntött -
megjöttek a sötét felhők is! A gyüjtőmedencében a víz szintje néhány óra
alatt hat méterrel emelkedett!
Így aztán nem csoda, ha róla írtak a lapok és valóságos korabeli
"médiasztár" lett belőle. Egyre többfelé hívták. Egyszer az alaszkai
aranyásók is összedobtak pár ezer akkori dollárt (sokkal nagyobb pénz volt
az, mint manapság) és meghívták Hatfieldet. Ugyanis ott fent északon is
kiszáradtak a patakok, amelyekre pedig szükségük volt az aranymosáshoz. Nem
volt mivel kimosni a homokból az értékes ásványt.
Hatfield megérkezett, átvette a pénzt és visszavonult az egyik házba. Nem
tudni, mit csinált, hogyan koncentrált, vagy...? Fogalmunk sincsen ma már,
mert Hatfield gondoskodott arról, hogy ne legyenek ott tanúk. Így az ő valós
tevékenységéről mit sem tudunk. Tény viszont, hogy másfél nappal később
hatalmas eső zúdult a vidékre, és Alaszka folyói megteltek vízzel.
1922-ben már Dél-Olaszországba is elhívták, ahol akkoriban igen nagy
szárazság uralkodott. A hónapok óta tartó, kíméletlenül forró és
csapadékmentes időjárás az egész termés megsemmisülésével fenyegetett.
Hatfield alig érkezett a vidékre, megindultak az esőzések és a környék
összes vízgyűjtője, tava, mesterséges medencéje megtelt.
Meghívták a kaliforniai Mojave-sivatagba is. Ez olyan halálvidék, ahol
évtizedek is eltelnek egyetlen csepp csapadék nélkül. A sivatagban csak
olyan élőlények maradnak meg, amelyek ezt is kibírják. Emberi település
nincs is arrafelé. Hatfieldet azért hívták meg, hogy afféle félig tudományos
próbának vessék őt alá: ilyen szélsőséges körülmények között mire képes. Itt
a sajátos és ismeretlen vegyszereit vetette be; három órával azután, hogy
tüzet rakott és a különleges füst felfelé kanyarodott, megeredt az eső és
bőven zuhogott.
A híres esőcsináló 1958. január 22-én Kaliforniában halt meg, és kétezer
ellenőrzött esőcsinálása ellenére a tudósok soha nem hitték el neki, hogy
valóban képes arra - amiből élt...
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1998/4. szám)