''ISMERETLEN LÉNYEK
Amióta a világtengereket is meghódította az emberiség, azóta szinte
folyamatosan lábra kel, majd elcsitul, aztán újjáéled néhány rémisztő
történet a tenger felszíne alatt élő, a hatalmasnál is hatalmasabb
szörnyekről. Van, aki úgy véli, a letűnt korok tengerészei azért meséltek
ilyesmit, hogy bátornak és fontosnak tűnjenek a "szárazföldi patkányok"
szemében, másrészt meg azért, hogy minél kevesebben vágjanak neki a nyílt
vizeknek, így ne legyen túl nagy a konkurencia.
Mára már tudjuk, hogy gyakorta szóltak igazat azok, akik az elmúlt
századokban hihetetlen méretű lényekről meséltek, azokat látni vélték, vagy
más módon találkoztak velük. Elég belegondolni, hogy a földgolyó felszínének
több mint hetven százalékát tenger borítja, tehát az élőlények tekintélyes
hányada vízi élethez alkalinazkodott. Ezt a nagy területet csak a felületén
ismeri, csak ott járta be az ember. A nagy mélységekről alig több az
ismeretünk, mint mondjuk a Mars bolygó felszínéről!
Az elmúlt ötszáz évben tehát nem ok nélkül keltek lábra a húsz-huszonöt,
vagy ötven méteres, sőt ennél is nagyobb szörnyről szóló történetek. A
hajósok, illetve a hajón utazó papok, hittérítők, orvosok olykor csak látták
az óriást, máskor életveszélybe is sodorta őket, mert megtámadta a hajót.
A tizenkilencedik századtól kezdve már hiteles, olykor szakemberek által
írott beszámoló maradt az utókorra. Láttak hajó nagyságú polipot, "tengeri
kígyót" (ez utóbbi a korabeli sajtóban ugyanazt a szerepet játszotta, mint
napjainkban a Loch Ness-i szörny, a szkeptikusok a magukat felvilágosultnak
hirdető újságolvasók egyik létezésében sem hittek-hisznek). Mindenesetre
elgondolkodtató, hogy csaknem száz éve nem láttak ilyen élőlényt. Viszont a
huszadik század második fele sem szűkölködik tengeri szörnyekben. Több
ország partjainál - Angliától Norvégiáig, az Egyesült Államok nyugati
partvidékén, Alaszkában, és néhány latin-amerikai országban láttak efféle
"szömyeket", nemcsak a nyílt vízen hajózó tengerészek, hanem olykor a parton
sétálók is.
Van néhány terület, ahol ezek a különös lények évtizedek óta, mondhatni
rendszeresen feltűnnek. Így a kanadai Vancouver város közelében az
úgynevezett Georgia-szorosban az indiánok már jóval az első fehér ember
odaérkezése előtt sokszor láttak néhány fura szörnyet, aztán később a
fehérek is látták azokat, de sosem szabályos időközökben. Olykor évtizedek
múlnak egy-egy felbukkanás között.
A huszadik században is akadtak szemtanúk, akik látták a hihetetlen
sebességgel mozgó, felszínen haladó rejtélyes és nagy méretű tengeri lényt:
előbb 1932-ben, majd 1950-ben, aztán pedig 1963-ban. A szemtanúk mindig elég
sokan voltak, és beszámolójuk is nagyon hasonlított egymásra, holott azok,
akik a lényt látták, sem a jelenség előtt, sem utána nem találkoztak, mi
több, nem is tudtak egymásról. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy -
akárcsak az ufók esetében - "valami van" a dologban.
Legutóbb 1977-ben az egyik japán halászhajó legénysége látott felszínen
úszó, s már nagyobb részt elrothadt, gigászi méretű tetemet. Ezt végül
óriásdaruval ki is emelték a Csendes-óceánból. A róla készült fotó bejárta a
világsajtót, ma is megtalálható minden ezzel foglalkozó alapműben. De hogy
mi lehetett ez a bálna-nagyságú, vagy még annál is nagyobb lény, azt senki
nem tudja. Egy biztos, nem bálna volt, mert arra csöppet sem hasonlít. Igaz
is, a bálnák. Néha a több száz méter, esetleg egy kilométer mélyre lemerülő
nagy emlősök furcsa sebhelyekkel jönnek fel a mélyből. Lehetséges, hogy az
ismeretlen szörnnyel találkoztak?!...
Egyre több tény mutat arra, hogy a mélyben élhet olyan nagy testű állat,
amely csak bizonyos mélységben és nyomáson létezhet, az az ő természetes
közege, élettere. Feltehetően vak, és valami más úton-módon tájékozódik -
ami nem ritka a tengeri világban. Mivel a szervezete csak nagy nyomáson
élhet, soha nem kerül a felszínre, legfeljebb ha elpusztul és az áramlás,
vagy más tényező fel nem hozza. Az sincs kizárva, hogy nagyon kevés, talán
csak néhány száz példány él belőle, mint ahogy az is lehet, hogy több ezer
vagy tízezer van, legalább annyi, mint a bálnából. És talán soha nem hal ki.
Millió év óta él a víz mélyén, zavartalanul, és élhet mindaddig, amíg az
ember az óceánok mélyét is fel nem deríti, titkát ki nem kutatja.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1997/30. szám)