''EMLÉKEZETKIESÉS
Magához tért.
- Hol vagyok? - kérdezte magától, néhány pillanat múlva.
Körülnézett. Egy számára teljesen idegen szobában volt. Jobban szemügyre
vette. Úgy nézett ki, mint egy jól menő iroda. A helység közepén egy nagy,
ódivatú fa-íróasztal volt, két oldalán egy-egy székkel. A falak mellett
hatalmas szekrények, polcok rogyásig megrakva könyvekkel. A szoba ajtajával
szemközti falon egy hatalmas ablak volt, amit eltakart egy sárga, vastag
anyagból készült függöny. Rengeteg növény volt a szobában, ami rendkívül
kellemessé tette. A szőnyeg ragyogóan fehér és tiszta volt. Csak ekkor vette
észre, hogy a földön fekszik. Felállt.
- Mi az ördögöt keresek én itt? - gondolta. A karórája nem volt rajta. A
szobában egyetlen órát sem látott. Teljes csend volt. Sem az ajtó, sem az
ablak felől egy hang sem hallatszott.
- Ezt biztos csak álmodom. - Mondta hangosan, teljes meggyőződéssel.
Néhány másodpercig még állt egyhelyben, hátha történik valami. De semmi sem
történt.
- Vagy mégsem...? - mondta, egy kicsit halkabban. Elindul az ablak felé,
hogy vessen egy pillantást az utcára. Legalább azt nem árt tudni, hogy
nappal van, vagy éjszaka. Ahogy félig megkerülte az íróasztalt, vérfagyasztó
látvány tárult a szeme elé. Két lépést ugrott hátra, majd mozdulatlanul
bámult az íróasztal mögött fekvő, vérbe fagyott holttestre.
- Mi ez az egész? Valaki szórakozik velem? - szólalt meg végül
félhangosan. A rémülettől nem is tudott hangosabban beszélni.
- Most mi a fenét csináljak? Hívjam a rendőrséget? De hát azt sem tudom,
hogy hol vagyok! Azt sem tudom, hogy mi a fene folyik itt! És még az is
lehet, hogy engem gyanúsítanának a gyilkossággal! - Odasietett az ajtóhoz.
Résnyire kinyitotta és kinézett rajta.
Egy folyosó volt odakint, több ajtó is nyílt belőle. Az egyik mögül fény
szűrődött ki, valaki odabent tévézhetett. Kilépett a folyosóra és
odalopózott a bejárati ajtóhoz. Kiment az utcára és futni kezdett. Nem
érdekelte merre, csak minél messzebb attól a helytől. Éjszaka volt. Sehol
egy lélek vagy egy autó. Az égbolt felhős volt nem látszott sem a hold, sem
a csillagok. A cipőjének kopogása volt az egyetlen hang, amit hallani
lehetett.
Már négy háztömbnyit futott, amikor kifulladt. Megállt pihenni.
Bekanyarodott egy sikátorba, és lihegve nekidőlt a falnak. Közben
folyamatosan csak a holttesten járt az esze.
- Mit kerestem én ott? Ki a fene lehetett az a hulla? Mi közöm az
egészhez? - Egy kicsit megnyugodva kilépett a sikátorból. A közeli
templomóra szerint fél tizenkettő múlt. Ekkor a templomról fölismerte, hogy
hol is van. A városnak egy igen távoli pontján volt, ahhoz képest, ahol ő
lakik. Ilyenkor már nem ment busza, úgyhogy kénytelen volt gyalogolni
hazáig.
* * *
Reggel kialvatlanul, rossz közérzettel ébredt. A munkahelyén többször is
elaludt, de amikor ébren volt, akkor is csak az előző éjszakán járt a feje.
A munkatársai kérdezgették, hogy mi baja, de ő csak annyit mondott, hogy
éjszakába nyúló, fontos dolga volt. Egyikük fölajánlotta, hogy következő nap
műszakot cserél vele, hogy otthon maradhasson, és kipihenje magát. Következő
nap sokáig aludt, ki is pihente magát, de a közérzete még mindig rossz volt.
- Mi van, ha én vagyok a koronatanú egy gyilkossági ügyben? De miért nem
emlékszek rá? Mi lenne, ha pszichiáterhez mennék? - Nap közben többször is
megfordultak ezek a gondolatok a fejében.
Ebéd után bekapcsolta a tévét. Kíváncsi volt a hírekre, gondolta, hogy
biztos benne lesz az "ő halottja". És valóban, közvetlen a sporthírek előtt
ezzel foglalkoztak. Fölhangosította a tévét:
- Mára virradóra a rendelőjében holtan találták Albert Franks
pszichiátert. Ismeretlen tettes a szakértők szerint valószínűleg valamilyen
éles eszközzel többször átszúrta az áldozat nyakát, amibe ő valószínűleg
rögtön belehalt. A rendőrségnek még nincs gyanúsítottja, a nyomozás még
folyamatban van.
Ekkor úgy döntött, hogy mindenképpen föl kell keresnie egy pszichiátert.
Föllapozta a telefonkönyvet, és egy az ő lakásától messze eső
pszichiáterrel megbeszélt egy időpontot, még arra az estére. Messze kellet
lenni a lakásától, mert különben bárki megláthatja az ismerősei közül, és
elterjeszti róla, hogy őrült.
Egy órával a megbeszélt időpont előtt elindult hazulról, hogy biztos
odaérjen.
Belépett a rendelőbe. Nem is igazán rendelő volt, inkább egy rendkívül
kellemes szoba. A falak mellett hatalmas szekrények, polcok rogyásig
megrakva könyvekkel. A helység közepén egy nagy, ódivatú fa-íróasztal volt,
két oldalán egy-egy székkel. Az asztal túloldalán lévőben ült a doktor.
- Köszönöm, Kathrine, mára végeztünk. Elmehet. - mondta, majd őhozzá
fordult.
- Jó estét! Foglaljon helyet!
Ő körbenézett egyszer a helységben, majd leült a doktorral szemközti
székbe.
- Nagyon szép rendelő. - jegyezte meg.
- Köszönöm. Tehát, miért is van itt?
- Tudja, doktor úr, - kezdte bizonytalanul - nemrég történt velem valami.
Tegnapelőtt éjjel egy számomra teljesen idegen szobában ébredtem föl.
Fogalmam sincs, hogyan kerülhettem oda. Egy nagyon kellemes szoba volt,
majdnem olyan, mint ez. Ott is volt egy íróasztal két székkel. A földön
feküdve ébredtem, és amikor fölkeltem, legnagyobb rémületemre egy nyakig
véres hullát láttam az íróasztal mögött. És egyszerűen nem emlékszem rá,
hogy hogyan kerültem oda, mi történt ott.
- Meg van róla győződve, hogy halott volt? Biztos nem ismerte a helyet?
- Doktor úr, mindenben biztos vagyok, amit itt most elmondtam!
- És a rendőrségnek szólt?
- Dehogy szóltam! Azt sem tudtam, hol vagyok, meg az is lehet, hogy engem
gyanúsítottak volna. Ugye érti?
- Persze, megértem.
- Nos, mit gondol? - egy pillanatig csendben figyelte a doktor gondolkodó
arckifejezését - Lehet, hogy megőrültem?
- Nem, legyen nyugodt, véleményem szerint ez csak egy sokkhatás
kiváltotta kis emlékezetkiesés. Hipnózissal elő lehetne hívni az emlékeket.
Feküdjön arra az ágyra, kérem.
- Itt, most el fog engem hipnotizálni?
- Igen, természetesen. Feküdjön oda, kérem. Néhány másodperc habozás után
elindult az ágy felé. Kényelembe helyezte magát rajta. A doktor odavitte az
egyik széket, majd melléje ült.
Amikor ő már teljesen a hipnózis hatása alatt volt, a doktor elővett egy
kis jegyzetfüzetet meg egy tollat, és jegyzetelni kezdett.
- Mondja mindig folyamatosan, amit lát. Hol van most?
- Annak a helységnek az ajtajában... éppen belépek az ajtón...
- Van odabent más is?
- Csak egy valaki... nem látom tisztán... közelebb megyek... becsukom
magam mögött az ajtót... csak ketten vagyunk... leülök vele szemben...
beszélgetünk... te jó ég! Ő az! Ő volt a halott! ...még mindig csak
beszélgetünk... most lefekszek egy ágyra... ő is hipnotizál... jéé! Ő is
pszichológus, mint maga... azt mondja, meséljek... jaj! Egy hang! Belülről
kiabál a fülembe... nem értem, mit mond... csak ordít, és mindig ugyanazt
mondja... nem értem, de nagyon fáj! Fáj! Fáj! ...ő nyugtatni próbál... a
hang csak ordít, egyre hangosabban... már értem mit mond... de én azt nem
akarom! Ne! Hallgass el! Nee! ...és csak kiabál és kiabál és kiabál...
- De mit? Mit kiabál!
- Ölj!!!...
* * *
Magához tért.
- Hol vagyok? - kérdezte magától ...
Kocsis József (Yoshi)