''BOMBAJÓ MEGBÍZÁS
- Kitűnő referenciát kaptam magáról. Úgy tudom, nem szokott hibázni -
mondta Robert Whaley, és óvatosan körülkémlelt a csekély forgalmú parkban.
- Hát nem is! - morogta a barázdált képű "szakember". Valahogy nem illett
az arcához a kifogástalan szabású öltöny és a nyakkendő.
- Az üzlettársam, kihasználva megrendült anyagi helyzetemet, a teljes
tönkretételemre készül. Nincs más választásom. Magának három hete volt itt a
városban egy, hm... munkája, valami olyan megoldást szeretnék.
- Meglesz, uram! A távirányítós robbantás az erősségem.
Whaley nagyot sóhajtott, a keze megremegett.
- Már az akciót is kigondoltam - folytatta -, remélem, nem lesz ellene
kifogása. Az irodaházunk előtt parkol ez a szemét is a kocsijával, a
rendszáma: LH 28434, égszínkék Buick Prado. Felírjam?
- Felesleges - mosolygott elnézően a másik -, mindent fejben tartok.
- Jó. Tehát holnap este pontban hét órakor ön diszkréten felhelyezi az
alvázra a robbanóanyag-csomagot. Kellő távolságból figyelni fogom.
- Bizalmatlan? - ráncolta homlokát a szakember.
- Jaj, dehogy! De tudja, hogy van ez az üzleti életben. Gondolom, ekkor
kellene az összeg felét odaadnom. Tehát mennyit kér?
- Ötezer a parkolóban és ötezer, ha kész a munka. Tovább?
- Megvárjuk, amíg pontban negyed nyolckor kijön, beül a kocsijába. Maga
óvatosan követi, én meg maga után megyek, mert látni szeretném, hogyan repül
a levegőbe ez a nyomorult.
- És hol legyen a robbantás?
- Az illető nem a városban lakik, hanem az egyik tengerparti
villanegyedben, és mindig a rövidebb, néptelen, szakadékos parti úton megy
hazáig. Van ott egy hosszú, egyenes szakasz. Jobbra a sziklafal, balra a
szakadék, lenn ötven méterre a tenger. Ott kellene megnyomni azt az izét.
Utána maga visszafordul, kiadom a pénzt az ablakon, aztán vége. Jó lesz így?
- Bravó, cimbora! Maga egészen tehetséges. Gyerekjáték az egész.
A sötét parkolóba lassan begördült a fekete Ford. A sofőrnek szerencséje
volt, az égszínkén Buick mellett üres helyet talált. Kis várakozás után
nyílt a Ford ajtaja, a vezetője felállt, óvatosan körülnézett, hirtelen
lehajolt, mintha a nadrágját igazítaná. Csak egy pillanat volt.
Felegyenesedett, és megpillantotta a magnóliabokor mellett parkoló kocsit és
a lehúzott ablakból hevesen feléje integető Whaleyt. Lezser magabiztossággal
odasétált a megbízójához.
- Sikerült? - érdeklődött Whaley.
- Persze. De most várnunk kell.
- Rendben. Tehát maga indul elsőnek utána. Itt a pénz. Nem izgul? Én
nagyon.
A magas, sportos férfi nagy iratköteggel a hóna alatt jött ki az
épületből. Beszállt a Buickba, bekötötte a biztonsági övet, indított, és
kihúzott a parkolóból. Elindultak. Lassan elmaradtak az unalmas külvárosi
gyárkerítések, és csak az út menti bozót villant meg a reflektorfényben. Az
út egyre emelkedett. Kiértek a tengerpartra. A hoszszú egyenes szakasz
következett, forgalom semmi.
A detonáció rettenetes volt, és a sziklafalról visszavágódó nyomás a
tenger felé dobta a lángoló kocsit.
* * *
Az elegáns étteremben három férfi ült az asztalnál. Valaha négyen voltak,
valaha katonabajtársak voltak, de Markot néhány hete meggyilkoltatta az
üzlettársa, Bill Craigert. Robbantásos merénylettel. Mark ugyanis rájött
Craigert disznóságára, és lépni készült a rendőrség segítségével.
- Hát sikerült - mondta Robert Whaley mérnök hátradőlve.
- Hála neked - mondta Bob -, jól adtad a megbízót.
- Te sem játszottad rosszul az üzlettársat, tette hozzá Freddy -, de az
igazi érdemed, hogy Craigert barátját rá tudtad venni, szerezze meg ennek a
patkánynak a telefonszámát.
- Ó, igen - tűnödött el Robert -, de százados úr, mégis téged illet a
köszönet a remek tervért és a bátorságért. Mert igenis bátorság kellett
ahhoz, hogy amikor a parkolóban odahívtam a kocsimhoz őkelmét, a kocsik
alatt hasalva villámgyorsan átrakd a Buickról az ő kocsijára a
robbanóanyagot. Ha sejtette volna, hogy a detonátor gombjának megnyomásával
önmagát fogja felrobbantani! És mondd, Craigert illetőleg van már ötleted?
Tóth Gábor