Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                                 TÉRENERGIA

   Mint  ahogy  azt  már  az Energiakrízis című cikkemben is olvashatták, az
emberiséget  egy  gigantikus  méretű  válság fenyegeti. Ám a katasztrófa még
kivédhető.   Egyre  újabb  ötletek  és  módszerek  születnek  az  alternatív
energiatermelés  területén.  Ezeknek  lesz  majd a jövőben a feladatuk, hogy
átvegyék  az  atom-,  és  fosszilis tüzelőanyagokból nyert energia szerepét.
Mégpedig teljes mértékben, hiszen az előbbiekből nem rendelkezünk végtelenül
nagy  tartalékokkal.  Egy  nemzetközi  kutatócsoport  -  melynek  székhelyei
Houston,  Toronto,  London  és  Tatabánya  (!) - realizálni tudott egy olyan
ötletet, amely már jó néhány éve ismert volt (határ)tudományos körökben. Itt
nem  kevesebbről  van  szó,  mint  a  térenergia hasznosításának módjáról. A
kísérletek  már  több,  mint  tizennyolc  éve  folytak,  ám  most meghozta a
gyümölcsét  az  addigi  munka.  Az  első  prototípus  már  el  is készült, s
hazánkban  készítik  fel  első  bevetésére.  Az  egészet  tulajdonképpen egy
mágneses  mező  segítségével  érték  el,  amely leírásában nagyon hasonlít a
Tesla-mezőre.  Na  de  most  nem  ez a téma. Hogy Szabó László professzor és
társai  ellopták-e  az  egykori  zseniális  fizikus  ötletét,  s  azt  saját
találmányuknak nevezik, nem ide tartozik.
   A  lényeg  az,  hogy  egy  új  energiaforrás  áll  rendelkezésünkre, mely
teljesen   megváltoztathatja  életünket  (pozitív  értelemben  -  legalábbis
remélem).  És nemcsak hogy teljesen környezetbarát - a felfedezők szerint -,
hanem még gazdaságos is, hiszen egy kilowattóra villamosenergiát a szerkezet
segítségével csupán két centnyi "tőke" befektetésével elő lehet állítani. Ez
nem vicc - tényleg így van!

   Ez  így  elsőre  fantasztikusan  hangzik, ám nem szabad elfelejtenünk egy
örök  érvényű  közmondást:  nem minden arany, ami fénylik. Hogy mit értek ez
alatt?  Mindjárt  elmagyarázom!  Szóval  hősünk, a már említett Szabó László
inkább  egy  pénzéhes  üzletember  képét idézhetné fel az emberben, mint egy
fizikusét.  Hogy miért? Nos, Szabó urat egyáltalán nem érdekli, hogy honnan
van  az energia. A lényeg az, hogy van, s jó pénzért bevezetheti a piacra a
találmányát.  Ez  számomra  a legnagyobb mértékű felelőtlenség, amelyet csak
egy  ember elkövethet. Gondolom az előző sorokból kiderült, hogy a feltaláló
nem  tudja  ugyan,  hogy  mit  is  készített, ám örül neki. A későbbi tervek
között  mellékesen szerepel, hogy megpróbálják megtudni, hogy honnan ered az
energia. Ilyenkor az embert lassan már a szívinfarktus kerülgeti, hiszen egy
olyan  találmányt  akarnak bevetni, amelyről még a készítői sem tudják, hogy
mit  is  csinál  valójában.  Gondoljunk  csak  bele,  ha az atomerőművek úgy
épültek  volna, hogy nem ismerték volna működésüket, s a radioaktív hulladék
a város széli szeméttelepen landolt volna. Még csak belegondolni is rossz...
Bár  lehet,  hogy  praktikus  lett  volna...  (három  kézzel  többet  tudunk
egyszerre  csinálni,  s  az  is  ismeretes,  hogy négy szem többet lát, mint
kettő...)

   Na  de  hagyjuk  a  viccelődést,  a  téma elég komoly. Hiszen az említett
atomhulladék  által előidézett károk eltörpülnek amellet, melyeket egy ilyen
technológia  okozhat.  Nem tudjuk ugyan, hogy valójában honnan kapjuk ezt az
energiát,  ám  azért valamit csak sejtünk a dologból. Régóta ismeretes, hogy
minden  összefügg egymással, így a tér, az idő, az energia és a tömeg is egy
kontinuumot  alkot.  Namármost  a  dolog  lényege  az  lenne,  hogy  ennek a
kontinuumnak  az  egyik  alkotóját  átalakítjuk egy másikká. Jelen esetben a
teret  energiává.  Ez fizikailag nem lehetetlen, sőt egy olyan dolog, melyen
nagyon  sokat  gondolkodnak  a  jelen  kutatói.  Csak eddig nem tudtuk, hogy
hogyan  lehet  átalakítani  a  teret  energiává.  Az  például már ment, hogy
tömeget  energiává, de ez utóbbira csak most született megoldás. Más kérdés,
hogy  még most sem tudjuk, hogyan megy végbe a folyamat, de legalább van egy
gépünk,  melynek  segítségével rájöhetünk... A gép használata azonban nagyon
veszélyes. Mert hát mit is mondtunk? A teret alakítja át energiává. Az a tér
tehát  megszűnik (illetve csak átalakul), helyette energia lesz. Ilyenkor az
adott  helyen téranomáliák jönnek létre, azaz elindulunk a szomszéd házba, s
mondjuk  valahol  Bécs  környékén  leszünk  egy  lépés  múlva.  Ezek azonban
különböző  mértékűek,  (és  méretűek)  lehetnek. Így mondjuk fejünk Tokyoban
landol,  míg testünk többi része valahol Los Angeles környékén. Kellemetlen
érzés lenne...
   Ám  a  módszert  lehet alkalmazni (ha már tudjuk, hogyan kell) arra, hogy
egy  bizonyos  helyen hozzon létre téranomáliákat. Így például létre lehetne
hozni  egy folyosót a Föld és a Hold, vagy akár más csillagrendszerek között
is. Ám abban erősen kételkedek, hogy az iménti okok miatt ezt a technológiát
valaha is energianyerésre fogják használni...

                                                           Fillér Ferenc/TFM
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező