Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

               EZREDFORDULÓ - AZ IRRACIONALIZMUS VISSZAVÁGÁSA

   Ez  az  írás - miként a címből is kitűnik - két dologról szól: egyfelől a
mostanában  tapasztalható  irracionális  hullámról, másfelől pedig a közelgő
ezredfordulóról,  mely  (a  kerek  évszámok  sajátos  természete folytán) az
előbbinek - éppen rosszkor - további ösztönzést adhat és a következő években
esetleg még sokkal kacifántosabbá teheti a helyzetet.

   Fontos  észrevenni, hogy a mai irracionális jelenségek egyrészt lázadások
az  ún.  "nyugati kultúra" ellen, másrészt ehhez a kultúrához szorosan hozzá
is  tartoznak.  Ez annak ellenére így van, hogy a nyugati kultúra (melyet mi
is a magunkénak vallunk) a felvilágosodás (*) szelleméből nőtt ki és lényege
a  kritikus  gondolkodás,  valamint a lépésről lépésre haladó racionalizmus.
Évszázadokon   keresztül   ez   a   racionalizmus   biztosította   a  Nyugat
felemelkedését.  De  ennek a kultúrának mindig volt egy obskúrus oldalai is,
mely időnként visszavágott.

----------------------------------------------------------------------------
(*)  A   "felvilágosodás"   kifejezés  többféleképpen  használatos.   Nálunk
     általában   szűkebb  értelemben  a  17.  sz.  végén  megindult  francia
     felvilágosodás   (enciklopédisták)   szellemi  mozgalmát  nevezik  így.
     Angolszász körökben viszont a tágabb értelmezés szokásos, amely szerint
     Galileo    Galileit,    a   természettudományos   kísérlet   fogalmának
     megteremtőjét tekintik a felvilágosodás elindítójának, s onnan kezdve a
     tudományos  forradalmat, az ipari forradalmat és a francia forradalmat,
     valamint  az  egész  ún.  modern  kort  (együttvéve 400 évet) nevezik a
     "felvilágosodás korának".
     Ez  magyarázza  a  mai  (bizonyos posztmodern irányzatokhoz kapcsolódó)
     tudományellenes  retorikának  azt  a  jellegzetességét,  hogy  amikor a
     "modern  kor"  válságáról beszélnek, minduntalan a felvilágosodás ellen
     érvelnek.  Mivel azok, akikkel vitatkozunk, a felvilágosodás kifejezést
     ebben  az  értelemben használják, s azért is, mert aligha érthetjük meg
     azt,   ami  a  nagyvilágban  történik,  ha  a  kulcsszavakat  másképpen
     értelmezzük,  én  itt  a  felvilágosodás  szót  az angolszász szokásnak
     megfelelően használom.
----------------------------------------------------------------------------

   A  kialakult  helyzetet  úgy  próbálom  érzékeltetni,  hogy  bemutatok öt
jelenségcsoportot,  melyek  -  szerintem  - a mai irracionalista vonulatokat
leginkább   jellemzik.   Ezek  a  következők:  áltudományok,  álinformációk,
álvallások, ezredvégi őrületek és a nyílt vagy burkolt, esetleg politikailag
(is)  ambíciózus  tudományellenesség.  Majd  pedig  vázolni  szeretném, hogy
esetleg miként tehetnénk e folyamatok megszelídétése érdekében.

                              (1) Áltudományok

   A  felsoroltak  között  a  legfeltűnőbb  jelenségcsoport  az áltudományos
megnyilvánulásoké.  Az  elcsépelt  metaforát  használva azt mondhatjuk, hogy
manapság  olyan  érzése  lehet az embernek, hogy még a csapból is áltudomány
folyik.  Világszerte  minden  tévécsatorna  helyet  ad  neki.  Minfelé népes
ufológuskonferenciákat  tartanak,  sőt tavaly Berlinben megrendezték (nem is
először)  az  "eltérített nők találkozóját". A könyv- és újságárusok pultjai
bőven  kínálják  a  bolondoknak  való  csemegét.  A paranormális és teljesen
abnormális  könyvek  mellett  reprezentatív kivitelű, méregdrága folyóiratok
("Harmadik Szem", "Esélyadók", "Nulladik Típusú Találkozások", "Ufómagazin",
"UFO",  "Túlvilág",  "Elixír" és más hasonlók) hirdetik a New Age-tanokat és
mindazt, amit az emberi agy zavart állapotban kifundálni képes.

   És  mikről  olvashatunk  ezekben  a  lapokban? Nos, hadd kínáljak itt egy
csokrot  pl.  a  "Túlvilág"  c.  folyóirat  cikkeinek címeiből: "Orvosság az
orvosok  ellen",  "A  dimenzió, mint a világrejtély kulcsa", "Egy szublimált
skizofrén   világkép",   "Magyarország   jövője   (1914-ben   jött   szellem
nyilatkozata)",  "A  fizika  új  tanításai és a spiritualizmus", "Hermetikus
kozmogónia", "Hová igyekeznek a következő világok?"...

   Folytathatnám, de ízelítőül jöjjön inkább ugyanebből a lapból egy idézet.
Bizonyos  X. Y., az "XYZ Időfizikai Kutatólaboratórium" vezetője nyilatkozik
a  lapnak  és  a  következőt mondja: "A lélek egy 1 mikron nagyságú, 0,75 mg
súlyú, időtükrökből álló, holografikus vetítőközpont, ami kivetíti maga köré
az  embert.  Nem  atomokból áll, hanem végtelenül bonyolult örvénylő időből,
vagyis  gravitációs  hullámokból  és a talamuszban helyezkedik el." (Aki nem
hiszi, járjon utána!)

   Megjegyzem,  azon  a szkeptikus világkongresszuson, melyet idén júniusban
Buffalóban  tartottak  (Természet Világa, 1996. szeptember, 415-417. o.), az
egyik  előadó,  Paul  Gross  azt  az  érdekes  megállapítást  tette, hogy az
áltudományos   jelenségek   -  arányaikat  tekintve  -  világszerte  nem  is
növekedtek. Ebben bizonyára igaza is van. Miért vagyunk hát most ennyire oda
e jelenségek miatt? Válaszul legalább négy fontos okot tudok megjelölni:

   Az  első  az,  hogy  annak  a  nyilvánosságnak  a következtében, melyet a
tömegtájékoztatási   ipar   és  általában  a  modern  informatika  nyújt  az
áltudományoknak, teljesen megváltozott azok társadalmi szerepe.

   Másodszor   a  mai  közéleti  körülmények  (demokratikus  jogok  stb.)  a
megszállottak  számára  lehetőséget  adnak a követelő, agresszív fellépésre.
Előttük sok politikusnak inába szállt a bátorsága, s Európának ezen a részén
kevés  az olyan vezető államférfi, akit ne paliztak volna be valamilyen eget
rengető  marhasággal  (pl.  Jelcint  az  időgéppel,  s  hadd ne folytassam a
példákat).

   Harmadszor az ún. "alternatív gyógyászat", mely üzleti tevékenységként ma
igazi  sikerágazat,  sok  embernek  az  egészségébe  vagy  akár  az  életébe
kerülhet. Ez nem tolerálható.

   Végül  itt  vannak  a  "radikális környezetvédelmi mozgalmak". Ezek, hogy
híveket szerezhessenek, gyakran egyenest keresik a konfliktusokat, aminek az
a  koreográfiája, hogy megvalósíthatatlan követelésekkel lépnek fel, s ezzel
a társadalmat igyekeznek sarokba szorítani. Tipikusan egy-egy tudomány által
feltárt  valós  problémákból  indulnak  ki,  de  a figyelmet nem a környezet
védelme  szempontjából (is) legfontosabb, reális célokra irányítják, hanem a
témát,   ha   kell,   akár  áltudományos  érvekkel  is  konfrontációs  üggyé
változtatják.  Közben a tudományos álláspont képviselőire is rátámadnak, sőt
elsősorban   azokra   a   kutatókra,  akik  az  adott  problémát  eredetileg
felvetették.

   Mondok   erre  egy  példát.  Bár  Amerikában,  elsősorban  Neumann  János
kezdeményezésére,  már  az  50-es évek közepétől komolyan foglalkoztak egyes
kutatócsoportok  az  ember  okozta  esetleges éghajlatváltozás kérdésével, a
szélesebb  nemzetközi porondon ez a téma csak a 70-es évek közepétől kezdett
felbukkanni.  Maroknyi meteorológus éveken át próbálta felvetni, eleinte nem
sok  sikerrel.  Azután, a 80-as évek közepén, egyszer csak bekövetkezett egy
fordulat,  s  akkor  az  itt  említett kutatók kezéből a politikusok, a zöld
mozgalmak  és  a  médiák  kiragadták  a témát. William Butler Yeats "Második
eljövetel" c. sötét hangulatú versének egyik sora arról szól, hogy a sólyom,
amint  táguló  körökben  egyre  távolodik, többé nem hallja a solymászt, aki
felröppentette.  Esetünkben  is  nagyjából  ez  történt. Az éghajlatváltozás
ügye,  az  ózonlyukkal együtt, úgy vált többek között azok vesszőparipájává,
akik  a  tudományos  és  technikai  fejlődést  tennék felelőssé minden földi
bajért.

   Az  eddigieket  összefoglalva  azt  kell  mondanom, hogy a felsorolt okok
miatt az áltudományos megnyilvánulások eluralkodását nem nézhetjük ölbe tett
kézzel   (esetleg   éppenséggel   csak   nevetve   a  bolondságokon),  hanem
gondolkodnunk  kell  azon,  hogy  ezek  megfékezése  érdekében  mi  volna  a
teendőnk, nem tévesztve szem elől, hogyha e téren bármit próbálunk tenni, az
csak  akkor  lehet  igazán eredményes, ha egyidejűleg a többi (veszélyesebb)
irracionális jelenségcsoportra is gondolunk.

                              (2) Álinformáció

   A  második  fajta jelenség, amelyről beszélni szeretnék, az álinformáció.
Az  előbbitől  ez  többek  között  abban  különbözik,  hogy  nem  is  próbál
keresztülszivárogni   azon   a   jelzőrendszeren,   melyet  a  tudományosság
látszatának  keltése  esetenként  működésbe  hozna  (s  mely az áltudományok
érvényesülését  néha nehezíti), hanem csak ömlik a folyóiratokon, könyveken,
interneten,  sajtón,  rádión,  televízión stb. keresztül a naiv és hiszékeny
nagyközönség  nyakába.  Ez  abban  a tömeges formában, ahogy ma jelentkezik,
egészen új dolog.

   Annak, hogy az álinformáció elönt mindent, sokféle oka van, s ezek között
egyik  éppen a modern informatika. A dolgok, legalábbis egyelőre, egyáltalán
nem  abba  az  irányba fejlődnek, melyet George Orwell elképzelt, amennyiben
nem egy központi "igazságminisztérium" végzi a garantáltan hamis információk
tömegtermelését,   hanem   nagyon   sok   öntevékeny  ember,  akik  (PC-vel,
miegyébbel)  mind  úgy  fel  vannak  erre  szerelve,  hogy ilyesmiről Orwell
idejében  még  álmodni sem lehetett. Egyrészről a nyomtatott és elektronikus
információ   tömege   exponenciálisan   nő,  és  ettől  eleve  egyre  inkább
áttekinthetetlenné  válik, másrészről ezen a tömegen belül még gyorsabban nő
a  hamis  információ.  Túl  könnyűvé,  veszélyesen  könnyűvé  vált bármilyen
nyomtatott  anyag  szerkesztése és kiadása. A szövegszerkesztés módszereivel
(figyelembe  véve  a scannerek alkalmazásának lehetőségeit is) gyerekjáték a
kompiláció.  Annak a szellemi munkának a "termelékenysége", amely egy könyv,
vagy   cikk   megírásához   szükséges,   eltörpül  a  technikai  kivitelezés
hatékonyságához  képest.  Ez  óriási  kísértés,  aminek  a kiadók nem tudnak
ellenállni.

   Nem  véletlen,  hogy  annak  a  több  mint  1200  résztvevővel Buffalóban
rendezett  világkongresszusnak,  melyen idén júniusban részt vettem, éppen a
"Tudomány  az  (ál)információ korában" címet adták. Erre a kérdésre külön is
felhívták  a  figyelmet  a megnyitáskor tartott sajtókonferencián, amikor az
ún.  "Médiatisztesség  Bizottságának" megalakítását bejelentették. Ugyanis a
következő nyilatkozatot tették közzé:

   "A  média  a  nagyközönség  számára az információ fő forrásaivá vált, s e
vonatkozásban  gyakorlatilag  az  iskolák,  kollégiumok és egyetemek helyébe
lépett.   Ugyanakkor  felelőtlenül  viselkednek.  Eltorzítják  a  tudományos
információt  és  áltudományos  nézeteket  tálalnak  tudományként.  Filmeket,
melyek   legfeljebb   szórakoztató   műsornak  volnának  minősíthetők,  s  a
tudományos   alapokat   teljességgel  nélkülözik,  dokumentumfilmként,  vagy
ismeretterjesztő  filmként mutatnak be (tipikusan ilyenek az asztrológiával,
ufóeltérítésekkel,  kreacionizmussal,  vagy különféle ezredvégi próféciákkal
foglalkozó filmek)."

   A megalakuló bizottság részéről kijelentették:

   "Mi nem kérjük azt, hogy egyes műsorokat ne mutassanak be. Nem cenzúrázni
akarunk.  Csak  azt  kérjük,  hogy  a bemutatás ne legyen félrevezető, hanem
legyen  kiegyensúlyozott.  Ha  fórumot  adnak  egy  különcnek, hogy kifejtse
tévtanait, akkor a tudományos álláspont kifejtésére is adjanak lehetőséget."

   Ugyanebbe  a  gondolatkörbe  tartozik,  hogy Amerikában nemrég körkérdést
intéztek  néhány tudóshoz és sci-fi íróhoz azt tudakolva, hogy szerintük hol
húzódik  a  határ  a "jó" és a "rossz" tudományos fantasztikus iromány, vagy
film  között.  A  Sceptical  Inquirer  1996. szeptember/októberi számában az
elhangzott  vélemények  közül  négyet is olvahatunk. Közülük csak azt emelem
ki, amiben, azt hiszem, az érintettek általában egyetértenek: az írás vagy a
film  tartalmazhat  akármilyen fantasztikus mesét, de ne legyen félrevezető:
bizonyított  tudományos  tényként  ne tálaljon olyasmit, ami nem bizonyított
tudományos tény.

   Mielőtt  e  témát  ejteném,  szeretnék  egy  hazai és egy külföldi példát
bemutatni. A hazai példát a Népszabadság 1996. október 18., pénteki számának
27.  oldaláról  a  "Margó" rovatból idézem. A nem éppen ízléses "Természetes
nap a Pecsában" cím alatt a következő olvasható:

   "Természetgyógyászati napot tartanak szombat délelőtt tíz és délután négy
között  a  Petőfi  Csarnokban.  A  programok  között szerepel a II. országos
jógatalálkozó,   fórum   a   különleges   képességekről   és  az  egészséges
táplálkozásról,  ismertető a gyógynövényekről, beszélgetés az asztrológiáról
és a természetes szülésről...".

   Azt  kérdezhetik,  hol  itt az álinformáció? Nos, arról van szó, hogy egy
ártatlannak látszó rendezvény programjába bele van rejtve két kakukktojás: a
különleges  képességek  és  az  asztrológia.  Az  efféle  kvaccs a hiányosan
informált   embereket   könnyen   félrevezetheti.   Ugyanis   az  egészséges
táplálkozás   jó   ügyének   "presztízse"  szinte  automatikusan  átvetül  a
"különleges   képességekre".  Csak  sejthetjük,  hogy  esetleg  paranormális
képességekről  van  itt  szó,  de a hír ezt nem árulja el. Az asztrológiával
kapcslatban  persze  még  kétségünk  sem lehet afelől, hogy a hír mit takar.
Tehát  egy  totálisan  zagyva  rendezvénnyel  és  egy  arról szóló gondatlan
közléssel van dolgunk.

   A  külföldi  példa nem akármi. Egy nagy és gazdag ország környezetvédelmi
miniszterének  nevében  kiadott  sajtóközleményről  van  szó,  mely azokat a
feltételezett     következményeket    vázolja,    amelyek    egy    globális
éghajlatváltozás  folytán  a  szóban forgó országot érinthetik. A közleményt
1996.  július  2-án  tették  közzé,  majd nyilván szétküldték a világ minden
tájára.  Az  anyag,  amely a Magyar Tudományos Akadémia illetékes osztályára
szeptemberben  jutott  el,  két részből áll: a miniszter nyilatkozatából, és
egy  ún.  "tudományos  háttéranyagból",  amelyre  a miniszter hivatkozik. Az
egészben  három  nagyobb  hiba  található.  A legtriviálisabb az, hogy míg a
háttéranyag  szerint  2020-ban,  ill. 2050-ben a globális átlaghőmérséklet a
maihoz  képes várhatóan 0,9, ill. 1,6 Cº-fokkal lesz magasabb, a miniszter a
következőket  állítja:  "2050-re  a  tudósok  9 Cº-foktól 10,6 Cº-fok körüli
értékig  terjedő hőmérséklet-emelkedést jeleznek előre". Itt nem is egyszerű
nagyságrendi  eltérésről van szó, ami esetleg érthető lenne (bár érettségiző
diákoknak  ezt  se  szokták  megbocsátani), hanem olyan különbségről, melyre
nincs  magyarázat.  A  másik  hiba sokkal súlyosabb: a nyilatkozat szerint a
globális  melegedés  úgy  jelentkezik, hogy az éghajlati övezetek észak felé
eltolódnak.  Ez  azt  a  gyanút  kelti,  hogy a háttéranyag összeállítói nem
lehettek  meteorológusok,  mert  egy  meteorológusnak  tudnia  kell, hogy az
övezetek   eltolódása   nem   lehetséges   az   általános  légkörzés  teljes
rendszerének  változása nélkül, ha viszont az utóbbi bekövetkezik, akkor már
nem  lehet  szó  az övezetek egyszerű eltolódásáról. A harmadik hiba ezekhez
képezt  apróság:  a miniszter olyan nemzetközi érdemeket vindikál a maga (és
országa) számára, melyek nem illetik meg.

   Mi   itt   a  tanulság?  Attól  félek,  az,  hogy  a  mai  megbízhatatlan
híráradatban  csak  az  tud eligazodni, aki különben is pontosan tudja, hogy
miről  van  szó.  Ez  azonban  mindnyájunk esetében csak egy-két nagyon szűk
területre  érvényes.  Ki  vagyunk  szolgáltatva  azoknak,  akik  nem tartják
fontosnak,  hogy  pontos  információt  adjanak, vagy pláne, éppen be akarnak
minket csapni.

                               (3) Álvallások

   A harmadik riasztó jelenségcsoport a fundamentalista karizmatikus szekták
terjedése.  Míg  100  évvel  ezelőtt  e  szekták  híveinek  száma  a világon
együttesen alig érte el a keresztény hívők 1 százalékát, 1994-ben már minden
negyedik  hívő  valamilyen  "do-it-yourself" gyülekezet tagja volt, s számuk
elérte a 400 milliót. Sőt becslések szerint e szekták 2000-re már a hívők 30
százalékát vonhatják el a hagyományos egyházaktól. És ez nemcsak az egyházak
problémája.  A  politikusoknak és a tudomány embereinek egyaránt számos okuk
van  aggódni,  jóllehet ezek az okok nem azonosak. Az előbbiek szempontjából
pl.  nagy  gondot  okoz,  hogy  e  szekták  politikai  orientációja teljesen
kiszámíthatatlanná  vált (újabban - pl. Angliában - egyre inkább a szélsőbal
felé  sodródnak).  A  tudomány  szempontjából  pedig  az  a probléma, hogy e
szekták (mivel a karizmához mese, álom, mámor, és mindenekfelett csoda kell)
élesen  szemben  állnak  a  felvilágosodás eszméivel és az ún. "politikailag
ambíciózus"  tudomány-  és  haladásellenes  vonulatok  felé orientálódnak. E
szekták  mellett  szóló  érvként felhozzák, hogy a tömeges létbizonytalanság
légkörében,   mely   világszerte   uralkodik,  ők  valós  társadalmi  igényt
elégítenek  ki.  Más  vélemények  szerint  viszont  az  efféle  gyülekezetek
valójában  "közkereseti  társaságok",  vagyis  sajátos üzleti vállalkozások,
melyekben  az  a  speciális,  hogy  mindazokat  a  jogokat  és immunitásokat
igénylik  maguknak,  melyek  egyébként  a  törvények  szerint  a  vallásokat
megilletik.

   Sajnos  itt  nincs  módom  e  téma  további fejtegetésére, annyit azonban
megjegyzek,  hogy  ma  Észak-Amerikában  többen  hiszik,  hogy  a  Jelenések
Könyvében  leírt  világvége  küszöbön  áll,  mint ahányan ezer évvel ezelőtt
hitték.  És  ez  nem  akármi.  Jules  Michelet  francia történész (aki a 19.
században  élt s alkotott) az előző millennium Európáját jellemezve, a "naiv
és  barbár,  alig-alig  emberi  hangok  hatalmas koncertjéről" ír. Most ez a
koncert újra felhangozhat.

                  (4) Ezredvégi őrületek, végítéletjóslatok

   Ezzel   már   át  is  tértem  az  ezredvéggel  kapcsolatos  jelenségekre.
Idetartoznak mindenekelőtt azok a jóslatok, melyek a kerek évszám igézetében
születtek.  Azt  olvastam,  hogy egy bizonyos Ted Daniels nevű philadelphiai
professzor,  fáradságot  nem  kímélve, összegyűjtötte az ezredfordulóra (s a
következő  évezredre) vonatkozó jövendöléseket, s 1200 oldalas bibliográfiát
(!)  állított  össze.  Amikor  ezt  bemutatta, még megjegyezte, hogy a lista
gyorsuló  ütemben  bővül.  (Szegény  Nostradamus,  bár az ő próféciáit a 16.
század  óta  mindig  újra  meg  újra  kiadják,  híres  négysorosai a mostani
tolongásban kezdenek elmerülni.)

   A  kurrens  jövendölések között nagyjából kétfajta világvége-szcenárióval
talákozunk:  a  kénköves változatokkal, melyek bizonyos bibliai szöveghelyek
önkényes  értelmezéséből  indulnak  ki,  illetőleg a különféle, ember okozta
globális  környezeti  katasztrófákkal,  mint  pl.  az  éghajlatváltozás,  az
ózonlyuk,  vagy  a  túlnépesedés.  Az  utóbbi  kategóriában született néhány
eredeti gondolat, pl. az, hogy a technika fejlődése majd úgy üt vissza, hogy
van az ún. "zöld salak" (genetikusan előállított élő szervezetek törmeléke),
vagy  ha  az  nem,  akkor  az ún. "szürke ragacs" (mikroméretű önreprodukáló
szerkezetek tömege) árasztja el a Földet és ezzel ér véget az emberi epizód.
Nemrég  a  Washington Post közvéleménykutatást rendezett annak kiderítésére,
hogy kit tekintsünk a most végetérő "évezred emberének".

   Aki még nem hallotta, nem is találhatja ki, mire jutottak. Mert a második
évezred  embere  nem  Leonardo  da  Vinci, Kopernikusz, Galilei, Newton vagy
Beethoven  lett,  hanem maga Dzsingisz kán személyesen. Remélnünk kell, hogy
ez nem igazán tükrözi ezredfordulónk korszellemét.

                           (5) Tudományellenesség

   Végül  beszéljünk  a  tudományellenességről. Ez lehet nyílt vagy burkolt,
lehet  mérsékelt  vagy  szélsőséges,  és  egyes  esetben  zavaros  politikai
ambíciókat  is  szolgálhat. Okai ugyancsak sokfélék lehetnek. Az alábbiakban
megpróbálok  néhány  tudományellenes  nézetet  bemutatni,  mégpedig  abban a
formában,   ahogy  az  ilyen  nézeteket  valló  emberek  látják  a  tudomány
(szerintük negatív és káros) szerepét.

   Az  irodalmi  vagy  kultúr-tudományellenesség  a humán értelmiség körében
divatos   irányzat,  melynek  fő  érve,  hogy  a  tudomány  félelmetes  (sőt
"ördögi"), a tudósok megszállottak és szörnyetegek, a tudomány és a technika
félelmetes  eszközöket  ad  az  éretlen ember kezébe (nukleáris technológia,
vegyi   anyagok,   génmanipuláció).  A  tudomány  gonosz  (állatkísérletek),
ugyanakkor  "erőszakos"  és "veszélyes". A tudományban nem lehet bízni, mert
nem független, hanem korrupt és kiszolgálja a hatalmat. A tudomány nem veszi
tekintetbe  az  embert,  illetve  nem veszi tekintetbe a természetet. (Mikor
hogy.)

   A politikai tudományellenesség esetleg abból táplálkozik, hogy a tudomány
nem  demokratikus,  mert  nem  egalitárius,  hanem  elitista  és  a többségi
döntésekkel saját absztrakt igazságait állítja szembe. Az is elhangzik, hogy
a  tudomány  érzéketlen  a politikai szempontokra (bizonyos dolgokra pl. azt
mondja:  ezt  nem  lehet csinálni). Végül a politikusokat esetleg irritálja,
hogy a tudomány más megítést igényel a maga számára pl. a médiától, mint ami
a politikusokkal szemben médiakörökben szokásos (vagyis, horribilie dictu, a
tudományos mondanivaló korrekt tükrözését próbálja számon kérni).

   A fentiekhez képest valószínűleg még fontosabb, hogy a tudomány a haladás
motorja  és  a  modernizáció  legradikálisabb úttörője. Ez kitüntető, de nem
hálás  szerep, mert a haladás változást jelent, mely felborítja a megszokott
rendet:  esetleg  megingatja  a  kedvelt  hiteket, megkérdőjelezi a korábban
általánosan  elfogadott  közgondolkodást,  politikai elveket, sőt az emberek
megszokott életstílusát. Ez érthető módon indulatokat vált ki.

   Sok  esetben pontosan kimutatható, hogy egy-egy tudományellenes alkotást,
pl.  tévéfilmet, az előbb felsorolt okok milyen keverékéből gyúrtak egybe. A
"félelmes"  tudomány  és  a gonosz tudós képe a legkelendőbb. Az ilyen mesék
szövésének vannak bizonyos könnyen felismerhető sztereotípiái. Jó példa erre
"A  kutya,  amelyet  Beethovennek  hívtak"  c.  aranyos  film,  melyben  egy
fertelmesen   ellenszenves   kutató   állatorvos  szerepel,  mint  főgonosz.
Megérdemelt  bűnhődését  alig  győzzük kivárni. Természetesen minél jobb egy
ilyen film, annál károsabb a hatása. A nézők nagy részének fejében már amúgy
is  kialakult  a  kép:  a  tudós  (különösen, ha német) a modern kor tipikus
bűnözője.  Mivel a néző ezt már tudja, ez a motívum sok filmben visszatér, s
ettől a néző még jobban tudja.

   Talán  feltűnt  már  másnak  is,  hogy a kalandfilmek cselekménye gyakran
valamilyen  régészeti  kutatás  körül  folyik.  Itt  két sztereotípiát lehet
vegyíteni: a gonosz tudós képét valamilyen misztikus próféciával. Ilyen "két
legyet  egy  csapásra"  típusú  film  volt a TV3 által szeptember 18-án este
bemutatott  "Út  a  pokolba"  c.  amerikai  film, mely a Jelenések Könyvében
megjövendölt esemény, vagyis a Sátán visszatérése körül forgott. A filmben a
Sátán előőrse (Prosatanus) természetesen egy tudós.

   Ezek  aligha lehetnek véletlenek. A "nagy ellenség" ott fekszik hasával a
fölfelé,  és  a  nyugati  világ  meseszövői  nem tudnak meglenni ellenségkép
nélkül.  Meg  kell  keresniük az alkalmas és hihető közellenséget, s erre mi
lehet  jobb,  mint  maga  a  tudomány? (Szaddám Husszein túl halovány figura
ahhoz, hogy vele libabőrt lehessen húzatni a jó vacsora után izgalomra vágyó
tévénézőkre.)

   A   tudományellenes   támadásoknak  vannak  burkoltabb,  "intellektuális"
változatai   is,  melyek  látszólag  függetlenek  az  előbbiekben  felsorolt
okoktól.  Csak sejthetjük, hogy az indulat, mely a támadás mögött van, mégis
honnan  eredhet.  Szokás  pl. arra hivatkozni, hogy mivel még a tudomány sem
tévedhetetlen  (megjegyzem,  ezt nem is állítja senki), ezért adjon helyet a
megismerés  más útjainak, pl. a keleti miszticizmusnak vagy hasonlóknak. Más
esetben  a  megismerés határaira hivatkoznak, ami legitim filozófiai kérdés,
de  gyanús,  ha  ezen  keresztül  olyan  következtetéseket vonnak le, hogy a
tudománynak  most már befellegzett. Ezzel kapcsolatban említhetem, hogy idén
nyáron  jelent  meg  John  Horgan: "The End of Science" (A tudomány vége) c.
könyve,  mely  arról  szól,  hogy  a tudósok hovatovább minden nagy kérdésre
megtalálták  a  választ,  illetve  mindent  felfedeztek, amit egyáltalán fel
lehetett  fedezni  és  ezzel a tudomány elérkezett útjának végére. E könyvet
feltehetőleg  Fukuyama:  "End  of  history  and  the  Last  Man"  c.  könyve
inspirálta,  melynek  alapgondolata az volt, hogy a hidegháború megszűntével
egyszer s mindenkorra vége a történelmi viharoknak.

   Sajnos  épp a könyv megjelenésekor tört ki a boszniai háború, s így hamar
kiderült, hogy Fukuyama tévedett. Horgan jóslata sem lesz sikeresebb, s neki
még a könyve is rossz. Mit lehet tenni?

   Ezek  után  helyénvaló  a kérdés, hogy az adott helyzetben mi a teendőnk?
Ezt  három  pontban  próbálom  összefoglalni, megjegyezve, hogy ugyanezzel a
kérdéssel  az utóbbi időben a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, s az általa
Ádám   György   akadémikus   vezetése  alatt  létrehozott  "Ismeretterjesztő
Bizottság"  ismételten  foglalkozott.  A  főbb  teendők,  ahogy én látom, az
alábbiak:

   Mindenekelőtt  fel  kell  hívni  a  közfigyelmet  arra,  hogy  mi  folyik
körülöttünk.  Az  emberek  hajlamosak  arra,  hogy  észre se vegyék azt, ami
esetleg  nem  érdekli  őket. Tehát figyelni kell a tévéműsorokat, újságokat,
folyóiratokat  és könyvkiadást, és más efféléket, és mennél szélesebb körben
tudatnunk  kell,  hogy  milyen ökörségeket tapasztalunk. Itt nagyjából olyan
önkéntes tevékenységre gondolok, mint amilyet pl. Amerikában és több nyugat-
európai országban az ún. "szkeptikus mozgalmak" folytatnak.

   Másodsorban,    párbeszédet    kellene    kezdeni   a   tömegtájékoztatás
fellegvárainak  kapitányaival. Bizonyára ők is megértik, hogy nem babra megy
a  játék  és így talán meg lehet találni a racionalitás ügyének védelméhez a
kölcsönösen elfogadható megoldásokat. Ebben valószínűleg számíthatunk azokra
a  műsorszerkesztőkre  és  tudományos újságírókra, akik eddig is felléptek a
racionalitás védelmében, ha erre éppen alkalmas helyzet adódott.

   Végül,   másképpen   kell  közelítenünk  a  tudományos  ismeretterjesztés
dolgához,  mint  ahogy  eddig  tettük. Egyrészt bizonyára igaza van azoknak,
akik  úgy vélik, hogy hosszabb távon csakis az hozhat igazi eredményt, ha az
iskolai  oktatásban a kritikus gondolkodás fejlesztése nagyobb szerepet kap.
De  ez  nem  indokolhatja,  hogy ne tegyünk meg olyan lépéseket, amelyek már
rövid  távon  is  legalább  valamit  nyújtanak. Valószínűleg hasznos lenne a
közvélemény  formálásában  kulcsszerepet játszó írók, újságírók, művészek és
politikusok lelkiismeretének megbolygatása és támogatásuk megnyerése.

  (Forrás -> Czelnai Rudolf: Ezredforduló - Az irracionalizmus visszavágása
A Természet Világa pótfüzete, 1997. jan., Szkeptikus Lapok, 1. sz., 6-9. o.)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező