Dimenzió #27

Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)

(történelem)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                             KOL NIDRÉ A DONNÁL

   Múltunk   nyomasztó   emlékei   tudatunkban   gyakran  törnek  felszínre,
megkeserítve  hétköznapjaink ritka, boldog pillanatait. Az emlékek néha egy-
egy   igazgyöngyöt   is   eszünkbe   juttatnak.  Egy-egy  ilyen  igazgyöngy,
reménykeltő  sugárként,  hacsak  egy  pillanatra,  órára,  napra is, egy kis
emberséget varázsol elénk bármilyen lelki sivatagban; átmenetileg nyugalmat,
biztatást  adva a lelki, fizikai terhek elviseléséhez. Egy ilyen igazgyöngy
pergett  le  emlékezetemben  -  előtörve  a  mélységes  mélyből, ahová átélt
szenvedéseimet igyekeztem eltemetni egy késő éjjeli órán.

   1942.  márciusában  vonultam  be,  immár  harmadszor,  a pestszentlőrinci
101-es  kiegészítő  parancsnokság  46. számú munkásszázadának állományába. A
század  parancsnoka Csaszlava Gusztáv tartalékos tüzérfőhadnagy volt. Emléke
áldott    legyen!    Emberséges    magatartása    elviselhetővé   tette   az
elviselhetetlent. A körülmények, többek között a keretlegénység durva, felső
parancstól    irányított    viselkedése,    sokszor   nehezítette,   gátolta
tevékenységét.   Május  végén  már  megközelítettük  a  harcok  övezetét,  a
frontvonalat.  A  Pészachot  a  brjanszki  erdők hatalmas fáinak árnyékában,
gondolatban  ünnepeltük. A csendet olykor a partizánok fegyvereinek ropogása
verte  fel.  Az előttünk haladó szerelvényt előző nap robbantással siklatták
ki.  Június 21-22-ére a magyar vezérkar nagy támadást készített elő. A harci
lépcső megindult, és annak mozgás irányában bennünket is elindítottak.

   Munkánk  a  támadás  folyamán  megrongált utak javítására, a visszamaradt
aknák  szedésére, és a halottak eltemetésére irányult. Ezeket a feladatokat
a  Donig  tartó több száz kilométeres menetelés közben is, a harcok sújtotta
területeken, el kellett végeznünk.

   A  Don  megjelölt  szakaszát  a  nyár  vége  felé  értük  el. Itt-ott még
lövedékektől   érintetlen   természetet   is  találtunk,  hatalmas,  virágzó
napraforgótáblákat  és  ilyen  a  zsidó  lélek  -  akkor  a természetben még
gyönyörködni  is  tudtunk. Már szeptember vége felé jártunk. Korai, szép ősz
volt. A nagyünnepek közelsége megérintett mindnyájunkat.

   Szlihauszi  hangulat  volt. A hűvös reggelek, borzongató hajnalok mindezt
érzékeltették  velünk.  Ros  Hásono  és  Jom  Kippur az élet hétköznapjaiban
mindig  kikapcsolódást  jelentettek,  elvonatkoztatást  a  jelentől,  átadni
magunkat a jövőbe vetett hit reménykeltő, léleképítő csodájának.

   Tanakodtunk,   ilyen  körülmények  között  hogy  tarthatnánk  meg  hacsak
jelzésértékűen is az ünnepeket.

   Ros Hasono a szokott ünnepi jókívánságokban jutott kifejezésre. Közelgett
a Jom Kippur. Századparancsnokunkhoz fordultunk, és engedélyt kértünk a böjt
megtartására.

   Átérezte  ennek  lelki szükségét, és engedélyt adott, egyben utasította a
konyhát, hogy a legénység részére az étel elkészítését az ünnephez igazítsa,
az  ünnep  bejövetelekor  korábban,  az  ünnep  kimenetelekor a sötétedésnek
megfelelően  kapjunk  friss,  főtt  ételt.  Dolgoznunk  azonban  kellett.  A
kiosztott feladatok végrehajtása sürgős volt.

   A század egy kis, front melletti ligetben álcázva bújt meg. Parancsnokunk
magatartása,   az   ünnep   fogadására   való  felkészülés  és  a  környezet
elősegítették a munkavégzést.

   Kol  Nidré  estéje  meleggel,  fényes  csillagos  éggel  és  a  fegyverek
hallgatásával  köszöntött  ránk.  Megelevenedtek  bennünk az ősi dallamok. A
liturgia  lebonyolítására  nem  volt  gondunk.  Voltak  könyveink,  és  volt
közöttünk  egy  kántorjelölt,  aki  előimádkozott,  és  az  istentiszteletet
levezette.  Emlékezetes este. Századunk akkor még teljes létszámban megvolt.
A  Kol  Nidré évszázados dallama, amely magában hordozza népünk történelmét,
mint  végtelen  melódia  szárnyalt,  megnyugvást árasztva és szeretteinket a
messzeségből  odavarázsolva.  Szívünk, érzéseink szerint, az övékével együtt
dobogott.  Ünnep  este  volt.  A  hangulatot  a keret is érezhette. Nekik is
átmenetileg  ez  nyugalmat  jelentett.  A  társaság  vegyes érzelmű volt. Az
akkori    politikai    vezetés    a   szélsőséges   politikai   elemeket   -
szociáldemokrata,  kommunista  -  behívta, és a munkaszolgálatos századokhoz
vezényelte  őket.  Titokban tudatosították bennük, hogy élő munkaszolgálatos
nem  kerülhet  haza, ellenkező esetben őket sem váltják le, mehetnek harcoló
alakulatba.
   Az  ünnepek  elmúltával  a  kínorgia  újra  kezdődött.  A  keret - eltérő
politikai    nézeteik    következtében   gyakran   szembekerült   egymással.
Századparancsnokunk  ezt  a  helyzetet  lehetőség  szerint  kihasználta.  Az
egynapi   könnyebbség   lélekben   és   testben   is   sokat  jelentett.  Ez
kétségbevonhatatlan,  mint  ahogy kétségbevonhatatlan volt Csaszlava Gusztáv
emberi  magatartása,  amit  igazol  az  a tény is, hogy 1942. október elején
leváltották,  és  egy  új,  szívtelen parancsnokkal mentünk neki a 41 Cº-os,
metsző, doni télnek.

   A  Kol  Nidré  végtelen,  örök  dallama  még talán ma is 56 év után - ott
kering,  szálldos  egy  doni kiserdő fái között, és velem maradt, elpusztult
bajtársaimra  és  egy  igaz  emberre  emlékeztetve. Századunkból csak ketten
maradtunk meg, és áldott emlékük ma már csak bennem él.

   1948-ban  jöttem  haza  a  hadifogságból.  Kerestem  parancsnokunkat,  de
felesége a halálhírével fogadott.

                                                                Oblatt Gábor
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2019
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező