Dimenzió #27

Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)

(történelem)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                       A 2. MAGYAR HADSEREG KRÓNIKÁJA

                  (Forrás: Magyar Nemzet, 1993. január 11.)

                   Csak füst és dübörgés az urivi határon

   "Számolni  kell  azzal.  hogy  az  ellenség  a  Sztálingrád körüli támadó
hadműveleteivel   kapcsolatban   más  arcvonalrészeken  is  támadásokat  fog
megindítani"  -  a  2. hadsereg-parancsnokság ezen benyomásai 1942. november
26-i  keltezésűek.  Ettől  az  időponttól  számoltak  azzal,  hogy  a magyar
arcvonal  békés  helyzete  már  csak  időleges  lehet, s e cérnavékony vonal
hamarosan egy bizonytalan kimenetelű erőpróbára kényszerül.

   A  hadsereg  kiszolgáltatott  és  a  kezdeti harcokban leromlott állapota
ellenére   a  hadsereg-parancsnokság  -  bízva  valamifajta  megerősítésben,
segítségben  -  szinte  a bekövetkezett összeomlás pillanatáig nem gondolt a
teljes  kudarcra.  A  szomszédos  olasz 8. hadseregnél történt december 17-i
áttörés    után    azonban    egyre    határozottabban   sürgette   felettes
parancsnokságánál,  hogy  az  általa kért fegyverzet és német csapaterősítés
idejében, a várt szovjet támadás előtt érkezzen ki arcvonalára.

   A  magyar  segélykérésekre  is  reagálva, a német hadvezetés 1943. január
2-án  Cramer  vezérőrnagy  parancsnoksága  alatt  egy  hadtestnyi  köteléket
alakított ki a 2. hadsereg védelmi vonala mögött. Feladatát abban határozták
meg, hogy úgy csoportosuljon, hogy a hadi helyzet kifejlődése után az áttört
erőkkel  szemben  támadni  tudjon.  A hadtest alakulatai 50-100 km-rel a Don
mögött  helyezkedtek  el,  ennélfogva  az arcvonal áttörését követő azonnali
beavatkozásuk  szóba  sem  jöhetett. A 2. hadsereg-parancsnokságon ekkor még
nem  tudhatták, hogy a felettes német hadseregcsoport légvonalban körülbelül
700  km-es szakaszán ez az egyetlen - ki nem nevezett - tartalék erő. De azt
sejthették,   hogy   ezen,  a  2.  hadsereg  hadműveleti  területére  került
hadtesttel  a hadsereg legválságosabb helyzetében sem Jány vezérezredes, sem
közvetlen elöljárója, von Weichs vezérezredes sem rendelkezett szabadon.

   A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező,
s  vontatóeszköz  hiányában  mozgásképtelen tüzérségű 2. hadsereg nem tudott
sokáig  ellenállni  a  támadás  súlypontjain túlerőt képező szovjet csapatok
offenzívájának.

   A  magyar  arcvonal  első áttörése 1943. január 12-én, az urivi dombháton
következett  be. A 7. könnyű hadosztály arcvonalán 6-10 km-es előrenyomulást
eredményezett  a  támadóknak.  A  2.  hadsereg-parancsnokság, de legfőképpen
német   felettes  parancsnoksága  ekkor  még  nem  tartotta  kritikusnak  és
visszafordíthatatlannak a helyzetet.

                              Egyenlőtlen harc

   Január   13-án   -   az  ellentámadás  kudarca  és  a  szovjet  főtámadás
kibontakozása  következtében  -  válságosra  fordult  a kezdeti harcok által
érintett  magyar  csapatok  sorsa. A 7. könnyű hadosztály csapatai többszöri
bekerítettségükből  kitörve  vonultak  vissza nyugati irányba. A fokozatosan
mélyülő  és  kiszélesedő  szovjet  áttörés  miatt  a  szomszédos  20. könnyű
hadosztály   déli   szárnya   teljesen   nyitottá  vált.  A  hadosztály  14.
gyalogezrede  ugyan  még  tartotta  Sztorozsevojét,  de  23. gyalogezredét a
községtől délre teljesen körülzárták. A balassagyarmati 23/d. zászlóalj csak
a  tizenharmadik szovjet tömegtámadás után vágta ki magát a bekerítésből. Az
átkarolás veszélye fenyegette a 7. könnyű hadosztály jobb szomszédját, a 13.
könnyű  hadosztályt  is,  mivel  a  főtámadást  végrehajtó  szovjet csapatok
leginkább déli irányba kanyarodtak el. A magyar hadsereg parancsnokság ekkor
már  sürgette  a  Cramer  hadtest bevetését. A sürgetés január 13-án délután
részleges  eredményre  vezetett.  A németek 168. gyaloghadosztályát a magyar
hadsereg-parancsnokság    rendelkezésére    bocsátották,    s    a   szovjet
bekanyarodással szemben, Osztrogozsszkhoz kellett felvonulnia.

   A  2.  hadsereg arcvonala az Uriv térségében végrehajtott szovjet támadás
és  nagy  kiterjedése folytán 1943. január 14-én végérvényesen kettészakadt.
Az  urivi  térségtől  északra  védekező III. hadtestbeli alakulatokkal egyre
inkább  megszűnt  a  kapcsolattartás.  Ekkor egy újabb, erős szovjet támadás
érte az urivi Don-kanyartól délre fekvő arcvonalrészt.

   A szovjet csapatok megindították offenzívájukat Scsucsje körzetében is, s
ugyanez  bekövetkezett a Don menti megmaradt olasz arcvonalon. A Scsucsjénál
védekező  12.  könnyű  hadosztály  védelme  még  január  14-én  kora délután
összeomlott, estére pedig már a jobb szomszéd 19. könnyű hadosztály szabadon
maradt oldalát is veszélyeztették a harckocsikkal támogatott szovjet erők.

   Az  ellenség két sikeres áttörése és az azt követő átkaroló hadmozdulatai
következtében   az  említett  urivi  és  sesucsjei  betörés  közé  eső  doni
arcvonalrész,  a  10.  és 13. könnyű hadosztály vonalának védelme kritikussá
vált.

   1943. január 14-én késő délután a hadsereg-parancsnokság ígéretet kapott,
hogy  a  Cramer  hadtest  be  nem  vetett alakulataival támadni fog az egyre
súlyosbodó  helyzet javítása érdekében. A január 16-ára tervezett ellenlökés
ugyan megindult, de csekély eredményt ért el.

                            Jányt cserbenhagyták

   A  IV.  hadtest  13.  és 10. könnyű hadosztályai Osztrogozsszkba vonultak
vissza,  hogy  ott a német 168. gyaloghadosztállyal a hadsereg-parancsnokság
intézkedése  szerint  védelmi állást foglaljanak el. A fentnevezett városban
kitartó  magyar  és  német  csapatok  január  16-tól  négy  napon  át vívták
egyenlőtlen harcukat a szovjet erők fojtogató körülzárásában.

   Január  16-án a szovjet harackocsihadtestek jelentős sikereket értek el a
2.  hadseregtől  délre Rosszos városának szovjet kézre kerülése átkarolással
fenyegette  a  Don  menti állásaiban még kitartó olasz Alpini hadtestet és a
tőle   északra   elhelyezkedő   magyar   VII.  hadtest  23.  és  19.  könnyű
hadosztályát.

   Jány   Gusztáv  vezérezredes,  hadseregparancsnok  előbb  kéréssel,  majd
ultimátummal  fordult Sodenstern gyalogsági tábornokhoz, a B hadseregcsoport
vezérkari főnökéhez, hogy próbálja meg kieszközölni Hitlernél az engedélyt a
két,  VII. hadtestbeli alakulat visszavonására: Január l6-án este is az volt
a  válasz,  hogy  "A  23. és 19. könnyű hadosztály állásait a Führer döntése
szerint minden körülmények között az utolsó emberig tartani kell." Witzleben
vezérőrnagy,  a 2. hadsereg-parancsnoksághoz beosztott német összekötő törzs
parancsnoka,  s még páran az elérhető német tábornokok közül azt javasolták,
hogy  a felsőbb parancsot mindig a helyzetnek megfelelően kell kezelni. Ezek
után  Jány  január 17-én hajnalban elrendelte a VII. hadtest visszavonását a
Dontól.

                             Az első véráldozat

   A  végsőkig  való kitartást két parancs, illetve utasítás is előírta Jány
vezérezredes  számára:  Hitler  parancsa  az  1942/43.  év  téli  védelmének
végrehajtására, valamint a Honvéd Vezérkar főnökének utasítása, melyet 1942.
december  27-én  kaptak  kézhez  a  2.  hadsereg-parancsnokságon. Ezek eleve
megszabták   tevékenységének   határait.   Sem   Horthy   kormányzótól,  sem
Szombathelyi  Ferenc vezérezredestől, a Honvéd Vezérkar főnökétől nem kapott
eligazítást, mely a bekövetkezett helyzetben egyfajta támpontot jelenthetett
volna számára, nevezetesen mi számít a német hadműveleti alárendeltség végső
határának,  melyen  túl, mint a magyar hadsereg parancsnokának önállóan kell
döntenie.  Nem  kapott  kellő  biztosítékot  arra  nézve,  hogy a hátország,
ítéleteiben  megbízva feltétlenül támogatja. Egyszerűen cserbenhagyták. Egy,
a  felettesei  parancsainak  feltétel  nélkül engedelmeskedő katonától, mint
amilyen  Jány  vezérezredes volt, nem várhatta el senki, hogy "politikus" is
legyen.

   A későn elrendelt visszavonulási parancsnak az lett a következménye, hogy
a  hátrairányított  alakulatokat  több  ízben  érte  támadás. Az 1. páncélos
hadosztály  és  a német 26. gyaloghadosztály sikeres elhárító harcai azonban
lehetővé   tették,   hogy  a  részben  rendezetlenül  visszavonuló  csapatok
hátrajussanak nyugati irányba.

   1943.  január  24-én a 2. hadsereg maradványai kiváltak az arcvonalból, a
január  15-én  elszakított,  és  a német 2. hadsereg alárendeltségébe került
III.  hadtestre  azonban  még súlyos harcok vártak. Stomm Marcel vezérőrnagy
hadtestének  17/III.  zászlóalja  január  27-én  hajnalban  hagyta  ott doni
állásait.  A  magyar  hadsereg-parancsnokság  január végén már nem számolt a
hadtest  megmenekülésével.  Tíz-tizenegyezer  fős  csoportjának  - a Sztarij
Oszkol felé áttörő német seregtesteket követve - azonban sikerült kijutnia a
szovjet csapatok gyűrűjéből.

   A  2.  hadseregnek  az 1943. januári védelmi és utóvédharcokban betöltött
szerepéről  -  még  fennállása  alatt  -  általában csak negatív értékelések
születtek. Mind német részről, mind a magyar hadsereg-parancsnokság részéről
a  csapatok szervezetlen hátraözönlését és az ellenállás hiányát emelték ki.
A  2.  hadsereg parancsnoksága úgy értékelt, hogy már 1943. január 15-e után
nem volt összképe az arcvonal két szovjet áttörése következtében több részre
szigetelődött seregtestjeiről.

   Úgy  érzem, indokolatlanul érte bírálat a magyar csapatok helytállását. A
2.  hadsereg  vagy  200  ezer  katonája doni állásaiban, a dermesztő, mínusz
30-35  fokos  hidegben  napokig  vívta  katonailag  elképesztően egyenlőtlen
küzdelmét.  Mikor  védőállásaikból  kivetették  -  védtelenül,  tüzérségétől
megfosztva - , még két hétig, folytatta súlyos utóvédharcát.

   Egyes helységek, támpontok nem várt tartása, s a Cramer-hadtest részeinek
-  leginkább  a  magyar  1. páncéloshadosztálynak - harcai megakadályozták a
szovjet  csapatokat  abban;  hogy stratégiai elképzelésüket teljes mértékben
megvalósítsák.

   A  2.  hadsereg  egyéves  keleti  hadszíntéri  tevékenységének tragédiába
torkollása,  hozzávetőleg  százhúszezer  honvédjének és munkaszolgálatosának
elvesztése  súlyos  csapást  jelentett  a  nemzetnek. A háborúba kényszerült
országot, az első komolyabb véráldozat érte.

                                                                Szabó Péter
                                                                hadtörténész
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2017
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező