Dimenzió #27

Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)

(történelem)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                           HORTHY LEVELE HITLERNEK

                             (1942. január 10.)

             (Forrás: Horthy Miklós titkos iratai, 313-318. p.)


            A SZOVJETUNIÓ TERÜLETÉN LÉVŐ MAGYAR PÁNCÉLOS HADTEST
            VISSZAVONÁSÁRÓL, MAGYARORSZÁG SZÖVETSÉGESI HŰSÉGÉRŐL
                 ÉS A TAVASZI HADJÁRATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRŐL

                             Excellenciás Uram!

   Szívből  köszönöm  barátságos,  érdekes  levelét. (*) Természetesen én is
sziklaszilárdan  meg vagyok győződve arról, hogy ennek az óriási küzdelemnek
jó kimenetele lesz, és talán meghozza az emberiség számára az évszázadok óta
óhajtott világbékét.

----------------------------------------------------------------------------
(*)  Hitler itt említett levele nem ismert.
----------------------------------------------------------------------------

   Kétségtelen,  hogy ma az egész világnak legfontosabb érdeke a bolsevizmus
leverése,  mert  kizárt  dolog,  hogy  az  emberiség  nyugodt, békés élethez
jusson,  amíg  ez  a  pestis  nyugtalanítja  a  világot.  Természetes,  hogy
lelkesedéssel  kívánunk részt venni a döntő harcban, nem csupán hagyományos,
hűséges  fegyvertársi  mivoltunk  és sorsközösségünk folytán, hanem már csak
önzésből is. Hogy páncélos hadtestünket most haza akartuk hozni, annak az az
oka,  hogy  csak  ez  az  egyetlen  páncélos  hadtestünk van, és ezt is nagy
megerőltetéssel,    az    adócsavar    szinte    megengedhetetlen    mértékű
megszorításával hoztuk létre; a hadtest meglehetősen szét van verve, tehát a
tél   folyamán   kell  újból  harcképes  állapotba  hozni.  Ennek  ellenére,
természetesen,  mint  már  említettem,  szilárd  elhatározásunk,  hogy részt
veszünk a további harcban.

   Ki   kell  azonban  jelentenem,  hogy  a  rendelkezésre  bocsátható  erők
méretezésében a következő szempontokra kell tekintettel lennem.
   Tőlünk  délre a Balkán, melyen a német Wehrmacht győzelmes csapatai talán
túl gyorsan haladtak át, ma is tele van bizonytalansággal és forrongással.
   Görögországban  az  élelmezési  és  egyéb nehézségekkel küszködő lakosság
rendkívül elégedetlen.

   Szerbiában  még  mindig  fegyveres  katonai  erők  állnak  az angolszász-
bolsevista  szövetség  szolgálatában,  és  ezeket  a katonai erőket az egész
fanatizált  lakosság  segíti,  beleértve  a nőket és gyerekeket is. A harcok
nemrégiben  a  Bánátból  magyar területre is átnyúltak, és véres áldozatokat
követeltek.

   Horvátország  lakosságának  túlnyomó része idegenül, sőt ellenségesen áll
szemben  a  gyökértelen  Usztasa-uralommal,  és  csak az alkalomra vár, hogy
lerázhassa  ezt  a  rendszert.  A bolsevik ideológia nemcsak a horvátországi
szerbek  között, akiknek minden okuk megvan arra, hogy gyűlöljék a jelenlegi
horvát uralmat, hanem a horvát lakosság köreiben is szélesebben és mélyebben
terjedt el, mint ahogyan azt általában feltételezik. Nem szabad elfelejteni,
hogy  a  pánszláv  gondolat már a múlt század elején erős visszhangra talált
Horvátországban,  és  hogy  a  horvátok  jelentős  része  azóta  is ebben az
ideológiában  él, és a szovjetek győzelmében reménykedik, illetve a szlávság
s   ezen  belül  a  horvátság  megfelelő  helyzetét  egy  angolszász-szovjet
győzelemtől reméli.

   Ami  Romániát  illeti,  ismeretes,  hogy  ez  az  állam az 1914-es háború
kitörése  előtt  a  Német  Birodalommal  és  az  Osztrák-Magyar Monarchiával
katonai  szövetségben volt, és ennek értelmében kötelessége lett volna, hogy
a   központi   hatalmak   oldalára  álljon.  Ehelyett  Románia,  szerződéses
kötelezettségét  megszegve,  a monarchia és a Német Birodalom ellen fordult,
és  jutalmul  1918-ban  olyan  területeket  kapott,  melyek megszerzéséről a
románok  még  csak  nem  is  álmodhattak.  Az ily módon rendkívüli mértékben
megnövekedett   Románia   húsz   éven  keresztül  az  antanthatalmak  minden
támogatását  élvezte, ami nemcsak anyagi segítségben, hanem a román hadsereg
felszerelésében is megnyilvánult.

   Mindezek   ismert  dolgok,  s  csak  azért  hivatkozom  itt  rájuk,  mert
pszichológiailag   teljesen   érthetővé  teszik,  hogy  Románia  közéletének
úgyszólván  valamennyi  tényezője, az 1918-ban érdemtelenül szerzett terület
és  a húsz év alatt élvezett előnyös politikai helyzet emlékének hatására ma
is   az  angolszász  oldalon  áll,  és  annak  győzelmét  várja  és  reméli.
Lehetséges,   hogy   vannak   kivételek,   akik  józan  megfontolásból  vagy
opportunizmusból  ma másként gondolkodnak. Ez azonban mit sem változtat azon
a  tényen,  hogy  a  román  vezető  rétegek és a középosztály túlnyomó része
képtelen megérteni, hogy Európa sorsa ma a német fegyverek győzelmétől függ.
Míg  a  felső  és  középrétegek még ma is Anglia és Amerika felé tekintenek,
addig  az  alsó  társadalmi rétegek, a munkásság, a proletariátus, sőt még a
mezőgazdasági lakosság egy része is a bolsevik szellemtől van megfertőzve.

   Mindez  talán  pillanatnyilag  nem jut ilyen világosan kifejezésre. Ezért
excellenciád talán azt fogja válaszolni, hogy az a kép, amelyet a fentiekben
vázoltam,  túlságosan  sötét.  Mindazonáltal meg vagyok győződve arról, hogy
nem tévedek. Mi, akik évszázadok óta élünk együtt a balkáni népekkel, jobban
ismerjük  e népek lelkivilágát, és azokat az erőket, amelyek mozgatják őket.
Akkoriban  is, amikor Göring birodalmi marsall ismételten Belgrádba utazott,
hogy  a  szerbeket  megnyerje  egy  európai együttműködés gondolata számára,
újból  és  újból  megmondottam,  hogy  ez  a szándék, az átmenetileg kedvező
előjelek ellenére, nem fog sikerrel járni, és a szerbek végül mégis felfedik
majd  igazi  arcukat.  Az  elmúlt  március  eseményei  igazolták  e feltevés
helyességét.

   A  népem  sorsáért  viselt felelősség súlya alatt mindig tekintettel kell
lennem  a  legrosszabb  eshetőségekre is, még akkor is, ha bízom abban, hogy
ezek  az  eshetőségek  nem következnek be. Minthogy azonban a rám bízott nép
sorsa forog kockán, nem tehetem, hogy ne számoljak azzal az esettel is, hogy
az  angolszász erőknek sikerülhetne esetleg a Balkánon vagy Törökországon át
olyan   helyzetet   teremteni   a   maguk   számára,   amely   egy  csapásra
felszabadíthatná   a   balkáni   népekben   szunnyadó  gyűlöletérzéseket  és
reménységeket,  és  ezeket  a  népeket  - görögöket, szerbeket, románokat és
horvátokat  egyaránt  -  egy csapásra ismét nyíltan az angolszász-bolsevista
szövetség oldalára állítaná.

   Bulgáriával  a  legjobb  baráti kapcsolatban állunk. Kormányában feltétel
nélkül  megbízunk. Mégis úgy vélem, hogy amennyiben az angolszász-bolsevista
erők  időleges  fölénye  bekövetkezne,  még  a bolgár nép sem maradna azon a
vonalon,  amelyet  kormánya eddig követett, hanem a hagyományosan oroszbarát
és részben kommunista érzületű népből féltörő erők elsöpörnék a királyt és a
kormányt,  és  olyan rendszert hoznának létre, amely bizonyára csatlakozna a
többi  balkáni  ország  mozgalmához.  Nem  szabad elfelejteni, hogy az egész
Balkán  óhitű,  túlnyomórészt szláv óhitű, s mint ilyen, nemzeti ideáljainak
megvalósítását  mindig az oroszoktól várta, és hite szerint, a múltban is az
oroszoktól kapta meg.

   Egészen  nyíltan  megmondom, hogy meggyőződésem szerint még Szlovákia sem
vonná  ki  magát  egy  délszláv  felkelés  hatása  és  következményei  alól.
Szlovákia  mai  kormánya  megérti  a  jelenlegi  helyzetet,  és úgy látszik,
tudatában  van  annak a felelősségnek, melyet viselnie kell. De a szlovákság
nagy  része  még  ma  is  ott  keresi  és  reméli  üdvösségét,  amit "benesi
ideológiának" lehet nevezni. Szlovákiában is (hiszen a pánszláv mozgalom Ján
Kollár  irodalmi tevékenysége következtében itt jött létre, és ez a mozgalom
innen  terjedt  szét)  sokan vannak, akik ma legfeljebb titkolják a szlávság
(ami  jelenleg  majdnem azonos a bolsevizmussal) iránti mély rokonszenvüket.
Az  angolszász-bolsevik  erők időleges sikere a Balkánon, tehát Szlovákiában
is bizonyára erős visszhangra találna.

   Mi,  magyarok,  úgyszólván  nyitott  kapuval  élünk  a Balkán felé, olyan
népekkel  körülvéve,  amelyeknek gyűlölete elsősorban ellenünk irányul. Ez a
gyűlölet  ma  is  nyíltan  kifejezésre  jut. Ennek oka főképpen az, hogy nem
szívesen  nélkülözik  Magyarország  értékes  területeit, amelyeket Párizsban
nekik  ajándékoztak.  A  románok,  horvátok  és  szlovákok  szövetségének és
együttműködésének   alakjában   második   kisantantot  látunk  magunk  körül
kialakulni,  amely  nem  is  igyekszik  titkolni ellenséges szándékait. A fő
súlyt  azonban  nem  is  annyira  erre  az ellenünk irányuló ellenségességre
helyezem, mert a valódi veszély, melynek lehetűségét sajnos nem zárhatjuk ki
teljesen,  a délszlávok és a velük húsz év alatt érdekeikben és érzelmeikben
összehangolt   románok  nyílt  állásfoglalása,  amely  a  Németország  által
tervezett új rend, vagyis maga a Német Birodalom ellen irányulna.

   Meggyőződésem  szerint  vétkes  könnyelműség lenne, ha ezzel a veszéllyel
nem  számolnánk,  bármilyen távoli és csekély is legyen a lehetősége, és nem
készülnénk  fel rá. Magyarország az első ország, amelynek ezzel a veszéllyel
szemben  helyt  kell  állnia. Saját érdekünkben és Németország érdekében fel
kell  készülnünk  erre  a  veszélyre,  és  erőink  egy  részét  készen  kell
tartanunk,  hogy  a  veszély  első  pillanatától helyt állhassunk. Olyan sok
oldalról és olyan nehezen védhető határokon át érhet támadás bennünket, hogy
helyzetünk,  ha  ez az eset bekövetkezne, amúgy is rendkívül nehéz lenne. Ha
tehát  nem  készülnénk  fel  előre  erre  az  eshetőségre  és  nem tartanánk
készenlétben  erőink  egy részét, akkor - ismerve a balkáni népek vérszomjas
kegyetlenségét  -  olyan  végzetes  szerencsétlenség érhetné a magyar népet,
amelyet  később  a  helyzet  semmilyen  megváltoztatása  nem tehetne meg nem
történtté.

   E   veszély   lehetőségére   nemcsak   azért   kell  felkészülnünk,  mert
bekövetkezése  nem  zárható ki, hanem azért is, mert e veszély tudata mélyen
él  a  magyar nép és különösen a határmenti lakosság lelkében. Érthető, hogy
ez   így  van,  ha  figyelembe  vesszük,  hogy  a  tiszta  magyar  lakosságú
Székelyföldet  -  amely  egyelőre  még  csak közvetlen vasúti vonallal sincs
összekötve  az  ország többi területével - három oldalról, keleten, délen és
nyugaton  Románia  veszi  körül,  és  a  határon  túlról szinte nap mint nap
fenyegető  üzenetek  hangzanak  át,  fogadkozások,  hogy  az első alkalommal
bosszút   állnak   a   magyarságon.  Ezek  a  fenyegetések  természetszerűen
nyugtalanítják  a magyar közvéleményt, amelyben csak akkor tarthatjuk fenn a
szükséges bizalmat, ha népünk tudja, hogy minden alattomos támadás veszélyét
előre elhárítjuk, és a lakosságot megvédjük az ilyen támadások ellen.

   Egy   létéért   aggódó  lakosság  körében  könnyen  lehet  nyugtalanságot
létrehozni, és ilyen hangulatban semmiképpen nem várható a lakosságtól, hogy
munkáját  az  egyének erejének végső megfeszítésével a termelés szolgálatába
állítsa.  Ez  a  szempont  is  lényeges,  hiszen  a közös ügynek termelésünk
jelentős  részének  átadásával  is  segítségére  vagyunk. Minthogy nincsenek
hadifoglyaink  vagy idegen munkásaink, s Németországnak és Olaszországnak is
érdeke,  hogy  földjeink  meg legyenek művelve és a termést károsodás nélkül
betakarítsuk,  nem  küldhetünk  mindenkit  a  frontra, csak annyit, amennyit
lehetséges.

   Az   a   meggyőződés   vezet  bennünket,  hogy  mi  itt  ezen  a  helyen,
Magyarországon teljesíthetjük a legnagyobb szolgálatot Németországnak.

   Amikor 1919-ben az egész világ, Ausztriát is beleértve, Németország ellen
lépett  fel,  és  nem  volt  konjunktúrája,  mint  ma,  a  németbarátságnak,
Magyarország  volt  az  egyetlen ország, amely nyíltan és hangosan a régi hű
bajtársiassággal  állt  Németország  oldalára. Semmi sem áll tőlem távolabb,
mint  az,  hogy  mindezt  azért  említeném,  mintha  hálát  vagy  támogatást
remélhetnék  érte,  csak alá kívántam húzni, hogy ez a mi valódi, megbízható
beállítottságunk Németország mellett; mert ha a Balkán nyíltan a bolsevizmus
mellé állna, megint egyedül Magyarország maradna meg, mint a rend tényezője.

   Bocsásson  meg,  excellenciás  uram,  hogy  ez egyszer ilyen hosszasan és
bizalmasan  öntöttem  ki  szívemet  ön  előtt,  de  mindez  talán könnyebben
mondható  el  írásban.  Silány és szűkös felszerelésű csapatok természetesen
hátrányban   vannak  egy  korszerűen  és  masszívan  felszerelt  ellenséggel
szemben;  ezen  a  jó  harci  szellem sem tud változtatni. Elengedhetetlenül
szükséges  tehát,  hogy  a  csapatokat  ellássuk  a  szükséges fegyverekkel,
mégpedig azonnal, ha a felvonulást még a hóolvadás előtt be kell fejezni.
   Mint  mondottam,  hűségesen  és  megbízhatóan  állunk  a  Német Birodalom
mellett,  amellyel évszázadok óta a hű barátság és ragaszkodás eltéphetetlen
kapcsai fűznek össze, és lelkesedéssel veszünk részt a tavaszi offenzívában,
amennyire  csak  a  felfegyverkezés, a mezőgazdaság és a bennünket körülvevő
ellenség  ezt  lehetővé  teszi.  A  részleteket  a  katonai  vezetők  fogják
megbeszélni.

   Nagyon  örültem  a  birodalmi külügyminiszter (*) látogatásának, aki első
ízben  volt Magyarországon. (**) Remélem, hogy jól érezte magát, és hogy jót
tett  neki  a  néhány  napos idegkikapcsolódás lehetősége, annyi megerőltető
munka  után.  Remélem  azt is, hogy azt a benyomást vitte magával haza, hogy
magyar földön mindenütt a hagyományos meleg barátság légköre vette körül.

----------------------------------------------------------------------------
(*)   Joachim von Ribbentrop
(**)  Látogatásra 1942. január 6 és 10 között került sor.
----------------------------------------------------------------------------
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2017
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező