''ÚJRA MAGYAROK KÖZÖTT
Innen sürgősen tovább kell mennem, ahol németek vannak a házakban be sem
tehetem a lábam. Még vizet sem ihatok, pedig az oroszoktól biztosan kapnák.
Adnának ők a németek jelenlétében is, de nem juthatok az ajtón túl.
Korán tovább indultam mégsem tudtam megelőzni a németeket. Semmi kedvem
nem volt velük tartani, útirányunk azonban megegyezett nyugat felé. A
magyaroktól sem várhatok semmi jót, megint utóvédnek beosztanak megállítani
az oroszokat. De legalább éjszakára fedett helyre juthatok, ami életbevágóan
fontos.
Déltájt beérünk egy faluba. Meglepetésemre tele van magyarokkal.
Túlnyomóan összeszokott társaság, altisztekkel kevés visszavonulóval. A
visszavonulókat beszervezték különböző szakaszokban őrséget adni. Tizedesi
rangomnak megfelelően több szakaszt kaptam. Ami a legfontosabb kenyeret, és
meleg babgulyást. Eddig rendben is volna minden, de ezek az altisztek is
tele vannak önbizalommal, majd mi megmutatjuk az oroszoknak, itt megállítjuk
őket. Megkeresem a főmahert, egy törzsőrmestert. Szép házba van
beszállásolva csicskásával, és még két őrmesterrel.
Mondom neki én már a sokadik utóvédbe vagyok most beosztva. Elmondom
hogyan tapossák el az orosz tankok az utóvédeket tankelhárító fegyverek
nélkül, és hogy a repülőgépek kedvük szerint bombázzák a visszavonulók
tömegeit.
Meglepetésemre nem torkol le, nem egy tanyasi altiszt, aprólékosan
érdeklődik a részletekről. Mondom neki hogyan kerültem ki a gyűrűből.
Előttünk erős gépesített német egységek is visszavonultak, most a szétvert
gyalogság vonul vissza a szemük előtt megállás nélkül. Pedig jól fel vannak
fegyverkezve, tankelhárító ágyúik, gépfegyvereik vannak.
- Igen, itt vonultak vissza a falun keresztül láttuk őket.
- Nem gondolja, hogy szétverés nélkül jobb volna visszavonulni?
- Egyenlőre az a parancs, hogy egy lépést sem szabad hátrálni.
- A németeknek szabad?
- Abba nincs beleszólásunk.
Láttam nagyon gondolkozik a helyzeten, de a vak fegyelem érvényesül.
Nehéz lesz innen tovább állni, ezek az altisztek még nem kóstoltak bele a
közvetlen harcokba. Biztonságot nyújtó távolságban élték ezideig a háborút.
A tisztek távozásával talán még örülnek is a nagy feladatnak bizonyíthatnak.
Siker esetén nem kell osztozniuk a tisztekkel, mindent maguk értek el.
Az őrséget a házaktól tán 60 méterre az országút szélén képződött
hótorlasz mögött adtuk. Lövészárok sehol sem volt. Tanktámadás esetén
széttaposnak mint a lószart. Menekülni csak a házakba lehet. Valami
biztonságot azért nyújtanak, mert civil lakosság van a faluban. Azokat nem
akarják eltaposni.
Még világosban kint állok őrségben nagyjából 10 méterenként egy ember.
Erős motorzúgást észlelünk több irányból egyszerre. Felmászok a hótorlasz
tetejére, óvatosan kilesek. Ha tankok jönnek idejében be kell futni a házak
közé. Csúnya világ következik rövid időn belül. Hiába figyelek, hófelhőn
kívül nem látok egyebet a motorok zúgásának irányában.
A kavargó hófelhők egyre közelednek, már felismerem őket, nem harckocsik,
motoros szánok. Látni sosem láttam, de hallottam róluk. Tüzet nyitnak
gépfegyverekkel a falura. Fel-le futkároznak a falu mellett, tüzelnek. A
hótorlasz mellett alig maradt ember, mindenki tanktámadást várt.
Közben teljesen besötétedett. A motorok búgásán, gépfegyverek tüzelésén
kívül semmit sem lehet hallani. Helyemen maradtam, mert biztonságosabbnak
tartottam. Magasan fejem felett szálltak a nyomjelzőssel vegyített lövedékek
a házak felé. A támadás kelet felől történt. A nyugat felé haladó utat nem
érintette. Célja valószínűleg az ellenséges erők kiűzése a faluból az
nélkül, hogy a helybéli lakosságot belekeverje a harcba. Tervszerű és
céltudatos volt a hadművelet. Megtehette volna a falu körülzárását. Az
viszont azzal jár, hogy a bentszoruló erőkkel a falu területén belül kellene
befejezni a harcot. Elkerülhetetlenné válna a lakosság vesztesége
emberéletben. A szabadon hagyott útra fejvesztetten menekültek a katonák,
mindent hátrahagyva gyalogosan. Talán százan maradtunk a faluban reggelig.
Mikor beállt a csend visszamentem a házba szálláshelyemre. Szemtanúk
állítása szerint harckocsik is manővereztek a falu szélén. Hogy éjszakára
mégis a faluban maradtam annak az volt az oka, hogy nem akartam kimenni a
nyílt terepre ahol a közelben tankok tartózkodnak. Gondolnak egyet, és
beletapossák a hóba az egész menetet. Hadifoglyot nem ejtenek, nem
ültethetnek senki a tankba...
Ezeket a megfutamodásokat a magyar hadvezetés leegyszerűsítve a legénység
gyávaságának tulajdonította. Kicsit boncolgatva a tényállást teljesen más
álláspontra jutottunk. Először is az egész tiszti kar már az első napokban
biztos távolságra menekült az orosz támadás elől. Onnan hozták különböző
parancsaikat, melyek nem is juthattak el a legénységig. Hátul könyvelgették
gyártották halomszám a jelentéseket a legkülönbözőbb egységek eltűnéséről
megsemmisüléséről. Papíron minden elszámoltak. Kiló számra mérhetők a
hiteles dokumentumok. Kiadták a legradikálisabb parancsokat: aki egyetlen
lépést hátrál főbelövetik, felkoncoltatik. Ennek megfelelően a
csapatcsendőrség lelkiismeretesen irtotta is a fegyver nélkül
visszavonulókat. Hogy fegyvert nem is kaptak, mert nem jutott nekik az a kis
tévedés igazán elhanyagolható, említést sem érdemel. Megtettek minden
elképzelhetőt. Hogy a parancsok végrehajtására a legénység képtelen arról
nem tehetnek.
Fel sem vetődik az a lehetőség amit saját személyükre azonnal
végrehajtottak visszavonultatni a legénységet is. Milyen csodát várhattak
egy cserben hagyott hadseregtől, akiknek a legelemibb szükségleteit sem
tudták biztosítani. Azt hiszem semmilyenre, már régen csak az alibi
igazolására fordították minden tudásukat. Egy elpusztult hadsereggel
természetesen nem oldhatnak meg semmiféle feladatot. 2-300 ezer ember
pusztulásával bizonyítják mindent megpróbáltak. A hiteles dokumentáció
aktatáskában várja a beszámolót.
A visszafelé vánszorgó katonáknak sejtelmük sem volt a tényekről. Annyit
ösztönösen megéreztek senkiben, és semmiben nem bízhatnak. Hazafias szent
kötelességet emlegetve belezavarták egy háborúba. Az ellenfél most
visszavág. A szájhős tisztek fittyet hányva a hazafias kötelességnek búcsú
nélkül menekülnek. Szigorú parancsban meghagyva altisztjeiknek egyetlen
lépést sem hátrálhatnak. Az újabb parancsig. Tartva attól hogy a legénység
követni óhajtja a tisztek példamutatóan kötelező katonás magatartását. A
visszavonuló tömegek hamar rájöttek cserbenhagyottságukra. A lenézett,
önálló gondolkodásra képtelennek tartott, korlátolt honvédek az első
közvetlen érintkezés után fel tudták becsülni az oroszok erejét. Halvány
esélyük sem volt az orosz tankok ellen. Hogy mégis menekültek hátra annak
oka a leküzdhetetlen otthon utáni vágy. Míg él mindenki reménykedhet a
hazajutásban.