''FELÉGETÉS
Kora délután lakott területre érünk, televan magyarokkal. Rengeteg magyar
lovas kocsi áll az útszélen. Beszélgetek az emberekkel mi a helyzet.
Állítólag bevagyunk kerítve, nem lehet tovább menni. Parancsot kaptak minden
felégetésére, nehogy az oroszok kezére kerüljön.
- Maradt még egyáltalán valami?
- Hogy maradt-e? Nézzem meg, kocsiszámra égetik a felszerelést.
Már három napja itt vannak nem lehet továbbmenni. Ezek szerint utolérem
az élenjárókat akik idejében elmenekültek.
Kimegyek az égetési helyre, bízok benne elégetés helyett kapok az
alsóneműből. Három embergyűrűt látok közepén őrmesterek, törzsőrmesterek.
Tucatokban átkötve vadonatúj alsóneműt égetnek.
Szabályosan jelenkezek, mondom leváltottak a meleg alsóneműt le kellett
adni nyáriban vagyok adjon a fehérneműből.
- Mit gondol másoknak nem kéne? Ezek is azt akarják amit maga - mutat
körbe. - Az a parancs mindent felégetni!
- Mi meg fagyjunk meg? - szegezem neki a kérdést.
- Az engem nem érdekel.
Többen támadják.
- Ember, mi haszna van az elégetésnek, ki tudja mit csinált vele elégette
vagy szétosztotta.
Semmi nem hatja meg.
Ezek állták meg a helyüket? Ezek a tökkelütött barmok, akik dicséretet
érdemelnek? Az élelmiszert is felégették mikor a kiéhezett legénység
pillanatok alatt felfalta volna. A tűz nehezen, ég nem kap lángra. Az
őrmester piszkálgatja elvágja a madzagokat fellazítja, hogy levegőt kapjon.
Arca átszellemült, szemlátomást büszke katonához méltó magatartására.
Megmutatom ezeknek a zöldfülűeknek milyen az igazi katona. Szemében győzelmi
mámor és lenézés, cinizmus a tehetetlen legénység iránt.
A tűz mellett még két megrakott kocsi áll elégetésre várva. Az emberek
leguggolva, segítőkészséget mutatva piszkálják a tüzet, közben melegítik
kezeiket. Az őrmestert vizsla szemekkel figyel. Mindent nem vehet észre.
Egy-egy köteget háta mögé ránt valaki, majd csendesen távozik. Észreveszi az
őrmester, nagy patáliát csap.
Míg rendet teremt leemelek a kocsiról egy köteget. Négyen is követik
példámat. Már tisztes távolban vagyunk mikor észreveszi.
- Azonnal álljunk meg!
Futásra fogjuk, úgy sem mer utánunk jönni, mert addig széthordanak egy
fél kocsira valót. Társulok az egyik katonával nekem 6 db alsónadrágom, van
neki 6 db ingje. Bemegyünk egy házban és felöltözünk.
Melegedés után elmegyek körülnézni, érdeklődök mindenfelé. Állítólag az
előttünk lévő faluban oroszok vannak. Megpróbáltak előre menni, de
visszaverték őket.
Bemegyek egy házba itt kivételesen mindenből magyarok vannak.
Bekapcsolódok a beszélgetésbe mi lehetne a téma?
- Akár mikor megtámadhatnak bennünket, és kinyírnak.
Ketten éjjel át akarnak vágni a két falu között.
- Éjjel nem állnak a nyílt mezőn őrségbe csak a faluban, át lehet
csúszni. Lehet hogy utána is oroszokat találunk, ki tudhatja.
- Én is megyek - mondom nekik. - Akkor aludjunk sötétedésig. Nem kell
senkit sem elringatni.
Este felébresztenek, készüljek, mert indulnak.
Hatan indulunk. Az irányt még világosban benéztem, öt órán keresztül
biztosan nem tévesztem el.
Keservesen jutunk előre a szűz hóban. A legelöl haladót mindég váltjuk,
mert elől szűz havat kell taposni. Mindenki bírja az iramot. Az éjszaka nem
vak sötét, az irány mindenki helyesnek tartja.