''TANKOK ELLEN PUSKÁKKAL
A tankok már láthatók mindkét szakasz beugrált a gödörbe. A másik
szakaszt egy őrvezető irányítja.
- Ki ne jöjjetek a lövészárokból! - ordítom az erős motorzúgásban. Öt
T.34-es már 30 méterre előttünk van. Puskával tüzelnek a tankokra, semmit
sem ér. Az őrvezető kiugrik a lövészárokból fut a házak irányába a többiek
követik. Én leguggolva összehúzom magam a lövészárok fenekén. Fölöttem
átdübörög egy tank. Fagyott földdarabok hóval vegyítve betakarnak. Lerázom
magamról, kinézek utánuk. Utolérik a futókat és beletapossák a hóba.
Közelmennek a házakhoz és futtából gépfegyverekkel lövik. Körbejárják a
házakat, és tüzelnek. Ész nélküli menekülés kezdődik, ahogy vannak úgy
rohannak ki a nyílt hómezőre. Közben teljesen kivilágosodott. Küldik a
sorozatokat a menekülők után míg el nem tűnnek a távolban. Anélkül hogy
valaki kiszállna megfordulnak és eltűnnek érkezésük irányába.
Én páholyból néztem végig az egészet, tudtam jobb helyen nem is lehetnék.
- Maradt itt valaki? - kiáltom.
Egyetlen hang válaszol, még mindég nem mer előbújni. Megfogom a kezét
kihúzom a lövészárokból. Még mindég reszket. Látom hiába beszélek neki. Nem
azért nem ugrott ki mert én mondtam, a félelemtől mozgásképtelenné vált.
- Gyere, már elmentek a tankok. - Arcába nézek teljesen zavarodott.
Ott hagyom, meg kell néznem mi történt a lovammal. Bemegyek a
szállásunkra. Ott a ló sértetlenül. megveregetem a nyakát, majd hogy össze
nem csókolom. Szerencsére nem volt idejük elkötni, aki kinézett mi a helyzet
vissza sem ment, futásban váltva menekült.
Ennyibe telik az oroszoknak elsöpörni az ellenállást. Kíváncsi lennék
milyen pofát vágnak most a hősködő őrmesterek. Akinek több esze van egy
tyúknál tudhatja, a tankok ellen teljesen tehetetlenek vagyunk. Akkor és úgy
taposnak el ahogyan akarnak. Érthetetlen a magyar parancsnokság embergyűlölő
parancsa: "Egy lépést sem hátra!". Foggal, körömmel T.34-esek ellen.
Hátulról, az oroszoktól biztos távolságban, meleg szobában, a valóságtól
teljesen elszakadva lehet ilyet kitalálni.
Az oroszok harckocsi támadása korántsem merített ki minden lehetőséget.
Módjukban állt a menekülők teljes megsemmisítése. A nyílt hómezőn egyetlen
ember sem bújhatott volna el a hernyótalpak letaposása elől. Ebben az
esetben nem éltek az adódó lehetőséggel. Hasonló esetek minden valószínűség
szerint a hatalmas kiterjedésű front minden pontján előfordultak. Nem róható
fel a legénység gyávaságának, hogy a harckocsik megjelenésekor pánikszerűen
menekültek. Teljes mértékben a hadvezetés hibájából kerültünk ebbe az
elképesztő helyzetbe. Ha a tisztek nemcsak saját részükre engedélyezik a
visszavonulást százezrek életét megmenthették volna.
Kimegyek az utcára körülnézni maradtak-e a házakban emberek. A konyha
körül foglalatoskodnak néhányan a feldőlt kondér körül. Menteni iparkodnak
valamicskét a kidöntött babgulyásból. Előveszem a csajkámat kanállal kaparok
össze valamennyi maradékot. Nehezen megy, mert félig meg van már fagyva.
Tömöm magamba a babgulyást mikor megszólít egy szakaszvezető:
- Te vagy az Boda?
- Persze hogy én. - Egy komáromi barátomat ismerem meg, nagy darab
gyerek, majdnem egy fejjel magasabb nálam.
- Hogy kerülsz ide?
- Azt hosszú volna elmondani, meg azt is merre megyek. Tegnap ugyan úgy
szétvertek bennünket mint most, egyetlen ismerőst sem találok. Te hol voltál
a tanktámadásnál?
- Pont a lövészárokban, őrségben. Szerencsére. Hát te?
- Én a házban maradtam, nem bolondultam meg, hogy kimenjek a nyílt
terepre. Nézd meg hányan fekszenek a havon akiket elkapott a gépfegyvertűz.
Még szerencséjük volt a többieknek, hogy nem mentek utánuk a tankok.
- Merre akarsz most menni?
- A menekülők után, azoknak nem lesz kedvük újra megállítani az
oroszokat.
- Gyere velem, van egy lovam szánkóm.
- Komolyan?
- Persze, gyere megmutatom. Megmelegszünk utána indulunk.
Megyünk a szálláshelyemre. A ház közelében fekszenek a hernyótalpaktól
megmintázott halottak hóba préselve.
- Mi történt velük?
- Őrsében voltak velem a lövészárokban. Mikor jöttek a tankok kiugráltak,
el akartak szaladni. Hiába mondtam, ne ugorjanak ki. Ketten maradtunk a
lövészárokban, nekünk semmi bajunk nem történt.
Megnézi a lovat, szánkót.
- Ez nagyszerű, várjál hozom a cuccomat.
Hamar visszatér egy kenyérzsákja van. A ház előtt állunk, észreveszik a
többiek.
- Mehetünk mi is? - kérdezik a többiek.
- Aki akar jöhet. Senkire nem várunk, indulunk.
Tizen indulhatnak utánunk. Felváltva ülünk a szánkón meg ne fagyjon a
lábunk. Menet közben megbeszéljük élményeinket. Egyforma szándékaink vannak.
Kikerülni minden harcot, elkerülni mindenfajta újraszervezést, ha sikerül.
Elvégre én személyesen a hadosztálytól rádión kaptam az utolsó parancsot
azonnal visszavonulni. Nagyon jó erre hivatkoznunk.
Az országút mellett jobbra-balra elszórt házak. Lakosság és magyar
katonaság is van benne. Várjuk hogy elénk toppanjon valami csapat
újraszervező. Nem jön senki.
Az utánunk jövő honvédeknek is ez járt a fejében, mert mondani kezdték:
Jó volna, ha azt mondanánk, hogy hozzánk tartoznak. Rendben van fiúk, de ha
okoskodik egy őrmester hátulról fogják rá a puskát. Igaz csak háromnak van
puskája, de az is elég lesz. Nem tartóztat fel senki.
- Estére áll az idő, keressünk szállást éjszakára.
Nagyobb házat szemelünk ki, csak civil lakosság van benne. Meg vannak
rémülve. Barátom, akinek a nevére már nem emlékszem, beszél szlovákul,
megnyugtatja őket. Később egy pokrócért főtt krumplit is cserél, nem
maradunk éhen. Hamar lefekszenek. Reggel mondja a barátom, hogy valami nagy
élelmiszer raktár van tőlünk talán 15 km-re Kodenzovóban ezen az úton
haladva elérjük.
Egyébként is arra visz az utunk, megnézzük. Kezdjük megismerni a hozzánk
csapódott legénységet. Mindannyian leváltónak érkeztek. Jobb erőben vannak
mint akik tíz hónapja tengődnek a kincstári koszton. Nem ismerik egymást
mind más és más alakulatból keveredett ide. Először nagyon tartottak tőlünk,
azt hitték velük akarjuk megállítani az orosz támadást mint a hivatásos
őrmesterek. El sem tudnánk zavarni őket.
Az úton kisebb-nagyobb csoportokban vonul hátra a katonaság. Előttünk egy
sebesültet támogatnak két oldalról.
- Nem bírom tovább - mondja az egyik támogató, ledobja nyakából a
sebesült kezét. A sebesült a hóra esik.
- Ne hagyjatok itt fiúk - könyörög. Én ülök a szánkón, megsajnálom. Mikor
mellé érünk látjuk, hogy a tegnapi őrmester.
- Mi van? - megmutatta tegnap az oroszoknak nyicsta tovább? - mondom
gúnyosan. Megismerik a többiek is.
- Jól beszervezett bennünket, aztán ott hagyott a szarban, elpucolt mint
a nyúl. De van Isten, megérdemli a sorsát. Itt állítsa meg az oroszokat,
hogy ne tudjanak utolérni. - Szállnak rá a megjegyzések.
Fel sem veszi. - Fiúk, az Isten áldja meg magukat.
- Ne mondja, mert mindjárt elsírom magam.
Több százan meghaltak a hülyesége miatt. Hogy be van szarva mikor csak
megsebesült. Hogy ordította "Egy lépést sem hátra!", most meg vitetné magát,
Isten áldását kérve ránk ha hátravisszük.
Ez a hirtelen változás jellemző a rangot viselőkre. Tudják, hogy az
oroszok is tiszteket keresnek. A hajdani előnyomulásunk alatt mi is
tiszteket, és komiszárokat kerestünk.
Egy bekötőútnál eldobált üvegeket csizmákat láttunk, vadonat újak a
csízmák. Biztosan itt van a raktár, jó volna élelmiszert szerezni.
Befordulunk a bekötőútra azonnal észrevesszük. Tulajdonképpen a kolhoz szerű
épületek a raktárak. Mind fel van törve, és a bentmaradt ruhaféleséget
felgyújtották már a tűz is elhamvadt. A hamuból sonka csontok látszódtak ki
égett hús szaga terjengett a levegőben. Sokan kutattak a raktárak között
eredmény nélkül. Szétszóródva mindent átvizsgáltunk, de egyetlen falat
élelmet nem találtunk. Sajnos erről lekéstünk. Ezek szerint két napja
elmenekültek innen. Le vagyunk maradva, utol kell érni őket.
Csalódottan tovább megyünk. Szomjúság kínoz, ismét a havat nyaljuk. Már
régen besötétedett, egyetlen házat nem látni ahova betérhetnénk.
Végre házak közé érünk. Benyitunk több házba, zsúfolásig vannak
katonákkal. Vagy fél órát keresgélünk mire bejutunk fedél alá kerülünk.
Hatan vannak már bent magyarok sonkát, és oldalast főznek nagy orosz öntött
vas edényben.
- Mit esztek hozzá?
- Csak úgy magában. Cserére száraztésztát ajánlok fel sonkáért.
- Nagyszerű - fogadják el.
Kettőnké a sonka, a tészta is kettőnké. Belefőzzük a sonkalébe, és
elosszuk. Négyen jóllakunk a többit elosztjuk. Nem sok jut a tíz embernek,
de ha minden napra jutna legalább ennyi meglennénk elégedve.
A legfontosabb, hogy az irtózatos hidegtől védetten, melegben alhatunk.
Ezen az estén kivételesen álomnak is szép meséket hallunk. A nyál is
összefut szánkban a hallottaktól. Szobatársaink időben érkeztek az
élelmiszer raktárhoz. Kolbász, sonka, szalonna, füstölt csirke, csokoládé
hegyekről, boros, pezsgős, pálinkás, és egyéb nemes konyakos üvegek ezreiről
beszélnek.
- Annyit ettünk amennyi belénk fért minden földi jóból, utána pezsgő!
Utána a szívem majd meg szakadt, ki jött belőlem az egész.
- Jobban jártál mégis nálam - mondja a másik. - Akkora hasmenést kaptam,
hogy nem merek tovább indulni. Fölpakoltunk mindenből rendesen, de a szesz
nagyon a fejünkbe szállt. Olyan mélyen aludtunk, hogy reggelre mindent
elloptak tőlünk. A németek teherautókon vitték az élelmiszert italokat. A
civilek is hordták amennyit tudtak.
- Miért gyújtották fel a raktárakat?
- Azt honnan tudnánk. Mikor ott jártunk, még tele volt és senki sem
akarta felgyújtani.
Ezekben a rendkívül nehéz napokban a fagyhalál és éhhalál ezrével szedte
áldozatait. A nyomorúság feneketlen mély pontján rendkívül erős hatást tett
ránk az élelmiszer hegyek valósága és elhordhatósága. Nagyon sajnáltuk, hogy
ebben a felejthetetlen élményben nem részesültünk. Nagyon a végén vagyunk a
visszavonulóknak állapítottuk meg. A raktárak felgyújtását biztosan felsőbb
parancsra hajtották végre, és a tisztek azonnal továbbmentek. Hátra hagyva
az altiszteket azzal a paranccsal hogy egy lépést sem szabad hátrálni. A
beléjük vert vak fegyelem gondolkodás nélküli teljesítése érvényesül egy
alkalommal. A túlélők már ész nélkül csatlakoznak a menekülő áradathoz. Sőt
iparkodnak a menekülők elejére kerülni.