''KITÜNTETÉSEK
Egész éjjel próbálkoztunk összeköttetést teremteni sikertelenül. Délelőtt
9 óra tájt darálom a szokott szöveget minden meggyőződés nélkül. Első
próbálkozásra jelentkezik az ezredparancsnokság.
- Van összeköttetés!
Azonnal elrohannak keríteni egy tisztet. Közben jelentem
állomáshelyünket.
- Sztorozsevoje alatt állunk három napja. Élelmezésünk, lőszerünk nincs.
Összeköttetésünk nincs, eligazítást kérünk sürgősen, mert nem tudjuk tartani
az állásunkat.
- Lehetetlen amit beszélek - mondja a parancsnokság. - Küldjenek ide egy
tisztet.
- Már hozzák, mert ketten támogatják, magától nem tud járni. Átadom neki
a mikrofont és az egyik kagylót. Megismétli amiket már én is elmondtam.
- Az lehetetlen - mondja újra. - Hova tartoznak? 52-es gyalogezred III.
zlj.
- Akkor továbbítsa a következő parancsot: Az 1942 októberében tanúsított
hősies tetteikért a hadosztály parancsnokság kitüntetésben és előléptetésben
részesíti a következőket...
- De kérem, a helyzet teljesen megváltozott.
- Ne vágjon közbe! - Kezdi sorolni a rangokat neveket előléptetési
fokozatokat, kitüntetéseket. Egy darabig hallgatja majd kitör.
- Kérem teljesen el vagyunk szigetelve mindentől, fogalmunk sincs senki
tartózkodási helyéről.
- Ne vágjon közbe! Nem tudja kivel beszél? - Méltóságteljesen, mint
akinek minden szavát epedve várják, felolvas egy hosszú listát vagy negyed
órán keresztül. Majd szét robbanunk a méregtől.
- Ezektől a barmoktól várunk mi segítséget? Közben átadom a fejhallgatót
a többieknek is, nem tudom egyedül elviselni ezt a baromságot. A többiek
sem, egymásnak adják a fejhallgatót.
- Ez hihetetlen.
Kis csoport alakul körülöttünk, várják a megváltó hírt, hogy tovább
mehessünk. Akik belehallgatóztak az adásban kiábrándultan mondják a
többieknek.
- Kitüntetéseket, előléptetéseket sorolnak fel. Jól megmozgattam magam,
és visszaveszem a kagylót. Hallok még néhány kitüntetést.
- Most jelentsen! Megismétli álláspontunkat, biztosak abban hogy hol
állnak?
- Teljesen biztos! Fél éve itt tartózkodunk közvetlenül mellette!
- Maguk mögött 35 km-re már régen oroszok vannak, azonnal visszavonulni!
A tiszt elrohan helyesebben eltámogatják. Mondom a többieknek azonnal
visszavonulni! megkönnyebbült sóhajok. Míg összelapoljuk a rádiót
hadnagyunkat rátették a szánkóra, pokróccal bebugyolálták. Nem kell már a
rádió, inkább a hadnagyot húzzák rajta.
- Azonnal visszavonulni! - hangzanak a kiáltások. - Nehogy lemaradjon
valaki.
Kimásznak a lövészárokból itt még védett helyen vagyunk. Megindulnak az
előttünk álló domb irányába. Ezt a részt a szemközti magaslatról nagyon jól
be lehet látni. Amint felfelé kezdenek kapaszkodni megszólalnak a
gépfegyverek a domb tetejéről. Porzik a domboldal a becsapódó lövedékektől
még sem marad ott senki, szinte hihetetlen.
Mi nem indulunk. Megbeszéltük egymás között nem akarunk még egyszer a
hadnagy közelében sem kerülni. Elegünk van a hülye parancsokból. Várunk egy
félórát kikerüljük a dombot, mert nagyon jól belőtt terület. Biztonságból
hátunkra vesszük a rádiót az felfoghassa az esetleges találatot.
El is indulunk a biztonságosabb úton, még sem ússzuk meg. Észrevesznek.
Hó porzik körülöttünk, de csak nagyon rövid ideig. A domb tetejéről
hasravágódunk a biztonságot nyújtó enyhe lejtőn. Borzalmasan elfáradtunk.
Egy lépést sem viszem tovább. Bele kellene lőni, hogy ne használhassák.
Legalább tudom, hogy elsül-e a pisztolyom. Mind a ketten belelövünk egyet.
Úgy néz ki a pisztolyok nem fagynak be.
Előttünk hosszan elnyúlt sorban mennek a többiek. Tisztán látni őket a
fehér havon. Nyomukon eldobálva az acélsisakok, majd a gázálarcok pokrócok.
Minden tehernek ólom súlya van. A menet eleje eltűnik a látóhatárból. A
végét 1 km-re megközelítjük. Utol tudnánk érni őket, de Balog szkv.-t
időnként segíteni kell.
Az első lemaradót az útszélen ülve találjuk a hóban. Pisztolyát a fejéhez
tartva próbálja elsütni. Régi ismerős, lőrinci gyerek. Ő hozta nekem az első
csomagot otthonról, Cetner Iván. Keze teljesen hideg, annyi ereje sincs,
hogy a pisztolyt elsüsse. Előveszem a kincset érő diannás üveget, kicsit
öntök a szájába, pisztolyát vissza teszem a tokjába, felhúzom a kesztyűjét,
feltámogatjuk. Két oldalról támogatva segítjük vagy 100 métert utána magától
tud menni. Együtt megyünk órákon át mikorra megjön a hangja. Akkora
fájdalmaim voltak, hogy nem bírtam tovább inkább lelövöm magam és minden
fájdalomnak vége. Nem győz hálálkodni, hogy megmentettük. Nem fogja
elfelejteni mivel tartozik. Annyit tudok róla hogy hazakerült, de többé
sosem láttam.
Bajban vannak előttünk a hadnagy csicskásai meg az őrmester. Nem bírják a
szánkóhúzást, láthatóan meg akarnak várni, hogy segítsünk.
- A k. anyád fog segíteni, most legalább lesz fogalma arról milyen a
szánkóhúzás.
Inkább mi is megállunk. Cetnernek mondjuk menjen tovább, mi nem akarjuk
utolérni őket.
- Majd én utolérem őket, úgy is van számukra mondanivalóm. Kértem
segítsenek vagy legalább lőjenek le, mint a süketek tovább mentek.
Közelebb mentünk jobban lássuk mi történik. Megállt beszéltek valamit és
Cetner továbbment.
Balog szkv.-t megint támogatni kell.
- Dobja el a puskáját, mindjárt könnyebb lesz.
- Azt nem mert hadbíróságnál főbelövést kapok érte.
- Akkor jöjjön ahogy tud. A háromnapos lövészárkot is magának
köszönhetjük. Lássa mennyi puska van eldobálva.
Benke szkv. nagyon kíváncsi hogyan kínlódnak a hadnagy szánkóhúzói.
- Odamegyek, megnézem őket.
- Menjél, én nem megyek. Mikor utoléri őket a távolban néhány házat lehet
felfedezni. Megkapja Wacre hadnagytól az utolsó kitolást. Menjen derítse fel
kik vannak a házakban.
Mi is megállunk távolból figyeljük. Derékig érő szűz hóban nagyon nehezen
jut előre. Beletelik közel 1 óra mire közelükbe ér. Erős puskatüzet kap a
házakból. Azonnal visszafordul. A hadnagyék nem várják meg a jelentést. Nem
kétséges kiktől erednek a lövések.
Én megvárom, tudom hogy segítségre lesz szüksége. Balog szkv. is utolér
cipelve puskáját, alig áll a lábán. Benke kifulladva visszavánszorog.
Indulás tovább. Balog könyörög segítsünk neki.
- Dobja el a puskát!
- Azt nem.
- Akkor itt marad avval együtt!
Benke csövével a hóban szúrja a puskát és indulunk. Éppen ideje, mert
fehér ruhás síléces alakok tűnnek fel a házaknál. Befutunk az első domb
mögé, hogy szem elöl tévesszenek. Sikerült eltűnni nem követnek.
Balog szkv. mégis jobban járt nálunk, fogságba esett kórházba került, és
évek múlva egészségesen haza. Miken kellett még keresztülesnem még ezek
után.
Össze-vissza mászkáltunk a dombok között míg véletlenül egy kitaposott
útra jutottunk. Az úton eldobált katonai felszerelés mindenütt.
Egy házcsoporthoz értünk. Mindegy ki van benne bemegyünk. Nyitott ajtók,
szétdobált tárgyak szanaszéjjel. Minden jel szerint lóhalálában menekültek
el lakóik. Szívesen megpihennénk, de a házakban épp olyan a hideg mint kint.
Egy kút mellett lovat látunk nagy igyekezettel rág valamit. Próbáljuk
megfogni elszalad előlünk. Egy zabos zsákot kiharapdált, és azon csemegézik.
Biztosan visszajön, mert nagyon ízlik neki. Csalogatjuk becézgetjük, majdnem
imádkozunk neki. Kötél vödör van a kúton felhúzunk egy vödör vizet legalább
igyunk. Jól esik a víz melegnek érezzük a sok hónyalás után.
A ló is közelebb merészkedik, nagyon szomjas lehet. Leteszünk egy vödör
vizet a hóra. Odamerészkedik, beledugja fejét, és inni kezd. Hagyjuk inni
óvatosan megveregetjük a nyakát. Legfontosabb megnyerni a bizalmát, mert
semmire nem tudjuk használni anélkül. Nem egy felszerszámozott ló szájában
zablával amivel kényszeríteni lehet a megállásra. Még egy vödör vizet húzok
neki had igyon. Közben levágjuk a kötelet a vödörről, és hurkot teszünk a
végére. Szép lassan rátesszük a nyakára. Kicsit ellenkezik majd eszi tovább
a zabot. Most már a miénk, de attól függ meg tűr-e a hátán.
Nem egyszerű felülni egy nyereg nélküli ló hátára. Egy ház oszlopához
vezetjük rácsvarom a kötelet az oszlopra nehogy elrántson. Felsegítem Ernőt
a hátára nem ugrál, szerencsére volt már hátasló. Már csak nekem kell
valahogyan felmászni. Hozzál egy széket a házból az nagyon jó lenne. Hozok
egy hokedlit és felmászok én is a hátára.
Letekerjük fentről a biztosítókötelet lassú ütemben noszogatjuk az
indulásra. Komótosan ballag nem is tudnánk fennmaradni a hátán ha futásba
kezdene. Rövidesen kellemes melegséget érzünk alulról. Még jobban rátapadunk
a hátára istenien melegít. Ernő átkarolja a ló nyakát nincs mibe kapaszkodni
minden igyekezettel azon vagyunk le ne csússzunk a hátáról, mert felülni még
egyszer nem tudunk.
Az út mentén egyre több az eldobált szerelvény, döglött ló elhagyott
szekér gramofonnal, szamovárral egyéb szajréval. Egy kisebb szánkót veszünk
észre, ezen jobb volna, nem csúszhatunk le mint a ló hátáról.
Leszállunk a kötelekből sikerül ideiglenes szerszámot eszkábálni a ló
nyakára kötött kötél alá pokrócot teszünk ne vágja, mert akkor nem húzza a
szánkót. Pokrócot annyit szedünk fel az eldobáltból amennyit akarunk. Még
válogatunk is belőle, a fehérek a legmegfelelőbbek, álcáznak bennünket a
mindent elborító havas terepen. A szánkóra is alánk takarónak, és a ló
hátára is fehér pokróc kerül. Ha szabadban kell tölteni az éjszakát nehogy
megfagyjunk. Tisztában vagyunk vele nem bírjuk sokáig alvás nélkül.
Leszállunk néha a szánkóról, az eldobált kenyérzsákokban, elhagyott
kocsikon élelmiszert kutatunk. Találunk is tartalék húskonzerveket,
lerakjuk. Meg sem próbáljuk felnyitni, tudjuk már hogy melegítés nélkül nem
lehet enni belőle. Két karton szárított tésztát, egy lekváros ládát találunk
egy felborult kocsi mellett. Azt is felrakjuk a szánkóra. A száraz tésztát
azonnal kibontjuk, és rágcsálni kezdjük. Más nemigen fér a szánkóra.
Nagyon elvagyunk foglalva a szerzemény lekötözésével, teljesen elvonta a
figyelmünket. Tört magyarsággal kiáltást hallunk.
- Várjatok, mi is magyarok vagyunk.
Fehér ruhás síléceken haladó csoport közelít felénk. 4-500 méterre
lehetnek egy kisebb emelkedő tetején. Azonnal felugrunk a szánkóra futásra
nógassuk a lovat. Nézegetek hátra nő a távolság közöttünk, és nem lőnek
utánunk.
- Hű a mindenit, majdnem elkaptak lélegzünk föl.
A ló magától lépésre veszi az iramot. A legközelebbi házba bemegyünk
akármilyen befűtünk, és tésztát főzünk húskonzervvel, határozzuk el. Két
három óra múlva besötétedik, addig szálláshelyet kell találni. Nem bírunk ki
szabadban még egy hosszú éjszakát.
Enyhén dombos terepen haladunk, nem látunk messzire. Bármikor
meglephetnek rajtaütés szerűen, de mást nem tehetünk, haladunk délnyugati
irányban. Időnként leszállok, és gyalogolok hiába van rajtam vagy hat pokróc
mégis fázok.
Mondom Ernőnek gyalogoljon egy kicsit.
- Én nem fázok, annyira be vagyok takarózva.
Kiérünk az enyhén dombos vidékről. előttünk lassan emelkedő sík terep
kezdődik, tetején a hóból kis feketedő hosszú sor. Még nem tudjuk kivenni mi
az. Lassan kitisztul a látvány. Hosszú sorban ágyuk csöve irányul felénk.
Még közelebb érve látjuk, hogy emberek futkosnak az ágyuk körül. Különálló
csoportban álló alakok távcsővel néznek felénk.
- Még ránk lőnek ezek a marhák! Nézd, a túlsó széléről minden ágyúcsövet
felénk irányítottak. Úgy látszik most egy szánkóra is kapnak engedélyt a
tüzelésre, annyira beszartak tőlünk.
Nagyon komoly a helyzet, az emberek futkosása megszűnt, mind az ágyuk
mögött áll tűzparancsra várva.
Leszállok a szánkóról két kézzel integetek hosszasan. Ha tüzet nyitnak
cafatok sem maradnak belőlünk. Már alig 500 méterre vagyunk. Egy lovas
száguld felénk, nyomában porzik a hó. Tisztes távolságban megáll előttünk.
Mi is megállítjuk a lovat. Prrr.
- Kik vagytok - kérdezi kétségbeesetten. Nyilván megtévesztette a ló
megállítására kiadott vezényszó "Prrrr!" amit az oroszok használnak.
- Magyarok vagyunk, parancsunk van a visszavonulásra. Az 52. gyalogezred
rádiósai vagyunk.
Várjunk itt míg jelentést tesz, majd megadja a jelet ha mehetünk, mondja
a szkv.
Tényleg nagyon be vannak szarva, nem sok hiányzott hogy belénk lőjenek.
Valami partizánoknak nézhetnek bennünket akik ki akarják nyírni a tiszteket.
A hosszú tanácskozás erre vall. Nehezen határoznak. Végre integetnek
mehetünk.
Óvatosságból egy tiszt jön elénk, kikérdez hova tartozunk honnan jövünk.
A válaszok után megnyugodva a parancsnokhoz vezet. Annak mindent újra kell
jelenteni.
- Jól van fiaim, derék munkát végeztek.
- Oroszokkal nem találkoztatok?
- De igen többször is.
Ez nagyon érdekelte mindjárt megélénkült. - Részletesen mondjátok el.
Ez a szerencsétlen vezetőség ideállított egy sor ágyút a nyílt, hóval
fedett terepre, minden álcázás nélkül. Az első felderítő repülő, ha nem
akarja akkor is észreveszi a hosszú sor ágyút. Egy légitámadással szétverik
az egészet. Itt várják az ellenséget ahol nincs, és nem is lesz, mert régen
előretört ki tudja meddig, és gyűrűbe zárta talán az egész magyar
hadsereget.
Elmondjuk Sztorozsevoje alatt voltunk és napokig éjjel-nappal dübörögtek
a harckocsik, gépjárművek. Onnan idáig három csoportot, tíz tizenkét
emberből állót láttunk összesen.
- Menjetek hátra pihenni, holnap jelentkezzetek szolgálatra.
Hátra indultunk, mentünk míg teljesen besötétedett.
Jó 10 km-re bementünk egy házba, nagyon szegény család volt két öreg és
sok gyerek, talán azért nem volt beszállásolva senki sem. Bevittük a szánkót
meg lovat nehogy ellopják. Egy karton száraztésztát odaadtunk az asszonynak.
Főzze meg, és az összes gyereknek adjon amennyi beléjük fér. Minket
ébresszen föl ha készen van. Ezután mindjárt barátságosabbak lettek. Szalmát
hoztak a lefekvéshez, a lovat is megetették. Ernő még sokat magyarázott a
lekvárt hogyan tegyék rá, és két húskonzervet adott melegítsék meg az egyik
az övéké. Rajtam erőt vett az álmosság, leterítettem vagy 6 pokrócot a
szalmára lehúzom a bakancsomat a zoknim, olyan deres mint hidegben a
villanydrót. Odahívom Ernőt.
- Nézd, biztosan megfagyott a lábam.
Lehúzom a zoknikat a lábam fehér. Lehúzza ő is a bakancsát az ő lába is
fehér. Ad egy tégelyt, amit indulásunk óta magánál hord, fagyás elleni
kenőcs van benne.
- Kend be vele.
Bekenem, magamra húzom a pokrócokat, és azon nyomban elalszom. Órák múlva
felráznak kész a tészta. Az összes gyerek fent van várják az ennivalót. Az
asszony ránk akarja bízni az elosztást. Tiltakozunk, merjen ő mindenkinek.
Először a mi csajkánkat meri tele majd a többiekét. Megeszünk egy csajkával
lekvárosan, egyel konzerv hússal, majd újra lekvárosan. Az egész család
jóllakik, és marad egy kondérra való. Gyorsan visszafekszünk a szalmára,
pisztolyunk mellettünk a takaró alatt. Egész éjjel bizsergett a lábam, nem
tudtam nyugodtan aludni.