''VILLÁM
Mi rádiósok is mérlegeltük a helyzetet, jó volna nekünk is egy ló.
Jelenleg még kocsi viszi a rádiót, de így is sokat kell cipelni a kocsitól a
parancsnokságig meg vissza. Mindig a kocsi közelében kell lenni, hogy
szükség esetén azonnal összeköttetést teremtsünk. A kocsi aknára futhat, a
rádió kikészülhet velünk együtt. Választunk egy szép alacsony fiatal lovat,
ne keljen magasra emelni a rádiót. A rádió, és generátorhevedert
összecsatoljuk, nyolcan körbe fogjuk a lovat. Lassan ráemeljük a hátára
fokozatosan engedve a súlyt. Mint akibe a villám csapott, ágaskodik,
rugdalódzik. Alig bírjuk lefogni, hogy össze ne törje a rádiót. Odahívjuk a
kocsisunkat mit lehetne csinálni. Mustrálgatja.
- Ez még nincs betörve! Előbb be kell törni, addig nem visz ez rádiót, és
a hátán sem tűr el senkit. De nagyon szép kis ló, majd megpróbálom, ahogy az
idő engedi. - Ajánl egy másikat, ott legelészik a közelben. Öreg, szürke, a
lábait lassan emelgeti mint egy teve. Nem tetszik egyikünknek sem. Nagyon
nyugodt és szelíd, rá próbáljuk a rádiót, nem ugrál.
- Jó lesz, legalább nem kell senkinek, és nem rúg meg senkit. - A
laktanyákban nagyon sok sérülést, sőt halálos balesetet is okoztak a
rugdosós lovak. Jó hosszú kötéllel kikötöttük, had legeljen, nagyon sovány,
minden bordája kiáll. Figyeljük legelésző paripánkat, úgy sétálgat, mint ha
a moziban lassított felvételt látnánk. Kipattan belőlem a szikra,
"Villám"-nak nevezzük. Jót nevetnek, de tetszik mindenkinek.
A reggeli indulásnál lovunkkal állunk be a sorba. A szakasz legtöbb tagja
most tudja meg, hogy egységünk erősödött egy lóerővel. Sorban teszik
tiszteletüket nagy röhögések közepedte, leócsárolják, legebézik.
- Fél nap alatt rádió nélkül is összeesik - jósolják.
- Elhagyott árva ló volt, kiemeltük rádiósnak, az előléptetéstől majd
összeszedi magát. Ugye, Villám? - veregetem a nyakát mint egy gyakorlott
lovász.
- Micsoda, ez villám? -
Felszabadult röhögés. Ez
nagyon jól jött, már hetek
óta semmi kedvünk nevetni
most mindenki bepótol va-
lamit.
Rövidesen a legismer-
tebb ló lett, általános
gúnyolódás tárgya, de töb-
bet foglalkoztak vele,
mintha táltos paripa lett
volna.
Délelőtt megérkeztek a
sebesültszállító autók
fegyveres kísérettel,
átrakták a sebesülteket,
néhányan nagyon rossz állapotba kerültek. Éjjel nem jöhetnek, mert
partizántámadások voltak több sebesültszállító kocsi ellen. Úgy néz ki, van
valami titkos hírközlés a partizánok között, mióta orosz kocsik haladnak az
élen, nem raknak az útra aknákat.
Kis falun haladunk keresztül, a falu közepén asztalon kenyérrel és sóval
fogad néhány öreg asszony és gyerek. A házakat átnézték a menet elején
haladó gyalogosok, a plakátokat kiszegezték, minden rendben. Már elhagytuk
az utolsó házat a zászlóalj-parancsnoksággal, mikor nagy fegyverropogás
kezdődött a faluban. Néhány gépfegyver, és sok géppisztoly hangját lehetett
megkülönböztetni. A menet végén haladó GH-sokat érte a támadás, a falu
mintegy nyolcszáz méteres hosszában.
Nagy pánik tört ki, a kocsisok is leugrottak a bakról, és fedezéket
kerestek a kísérőkkel együtt az út másik szélén kezdődő erdőben. A lovak
megvadultak a fegyverropogástól, árokba húzták a kocsikat, vagy
összetorlódtak. Sok lovat is találat ért, lerogytak társuk őrült
toporzékolással vonszolta maga után, míg le nem szaggatta magáról a
szerszámot. Segíteni nem lehetett, mert az út másik oldaláról erősen
tüzeltek.
Jobbról-balról elindultak bekeríteni a falut. Két ágyút fordítottak
közvetlen irányzással. Néhány lövést adtak le. Sűrű füstfelhő szállt az ég
felé, s a tűz egyre terjedt a szalmatetős házakon. A bekerítés befejeződött.
Most már a támadók is bajban voltak. Az égő házakból feltartott kézzel
jöttek ki előbb asszonyok, gyerekek. Senki nem lőtt rájuk.
Lassan mindenki kifüstölődött, vagy harminc férfi is. Hosszú sorozatokban
robbantak az eldugott lőszerek. Amit nem találnak meg az emberek, megtalálja
a tűz.
Amikor a tüzelés elkezdődött, mi is az út menti erdőbe kerestünk
fedezéket. Rádiós lovunkkal könnyen letértünk az útról az erdőszélre. Az
alezredes azonnali helyzetjelentéssel bízta meg hadnagyunkat. Az
összeköttetés már megvan, Hajnal ezredes várja a jelentést. Hadnagyunknak
átadom a mikrofont vigyázz ülésbe merevedik, kezdi a jelentést, akadozik.
- Mit mond? - üvölt az ezredes. - Már megint maga az, beszéljen
érthetően.
Fejünk felett egy sorozat fütyül el, hadnagyunk most már dadog.
Add át a kezelőnek te marha! - üvölti az ezredes.
Hadnagyunk feje lilára változik, átadja a mikrofont. Mint egy
rádióbemondó adom a helyzetjelentést. Könnyű a dolgom, mert mindent
hallottam az elhangzott parancsokból.
- Kivel beszéltem?
- Boda Gyula rádiókezelővel.
- Már megint te vagy az fiam. Mond meg annak a túrós farkú hadnagyodnak,
hogy tanuljon meg jelenteni, mert baj lesz.
- Alázatosan jelentem, a hadnagy úr hallotta.
Vége - mondja a másik oldalon a kezelő.
Ettől kezdve a hadnagy halálos ellenségem lett. Mintha én tehetnék róla,
hogy ha meg van ijedve, dadog. Van azonban egy jó pont: hallotta, hogy "Már
megint te vagy az fiam". Mit tudhatja miféle összeköttetésem van nekem az
ezredessel, remélem nem mer velem kiszúrni.
Kivételesen szép emlékeim maradtak az ezredessel kapcsolatba. Minden
évben atlétaversenyt rendeztek. A versenyen három első, és több második
díjat nyertem. A díjakat Hajnal ezredes mindig személyesen adta át. Mikor
harmadszor álltam előtte a díjért, és kézfogásért, mondta először "Már
megint te vagy az fiam". Már hatodszor hangzott el ugyan az a szöveg
vállveregetéssel, mikor szellemeskedve megjegyezte:
- Legjobb fiam, ha itt is maradsz, ne járkálj annyit.
A tisztek kötelességszerű fagyos nevetéssel nyugtázták a szellemeskedést.
Az eset után ha találkoztunk gyakran magához intett, és elbeszélgetett
velem. A laktanyába ezer szem követte minden lépését, elterjedt hogy jóba
vagyok az ezredessel. Sokan célozgattak a kapcsolatra. Sejtelmesen
megjegyeztem:
- Miért? Ki látta?
Jobb, ha abban a hitben maradnak nagyobb a respektem.
A falu elfoglalása befejeződött a foglyokat csoportokba osztották, külön
az asszonyokat, gyerekeket, erős őrizettel a férfiakat. A földön ülnek,
ártatlan képet vágnak. Kíváncsiskodók nézegetik őket, ismerőseket fedeznek
fel, ezeket fogtuk el néhány napja, ebédet adtunk nekik, és papírt, hogy
békés emberek, mehetnek haza. Megnézem én is felismerek négyet, akiknek
cigarettát adtam. Kilencet kiválogatnak, akiket biztosan többen felismernek.
Marosfalvi ezredes dühös, ő adta nekik az írást. Felelősségre vonja őket.
- Miért nem mentek haza?
Elfogták őket a partizánok és kényszerítették őket, felelik. Ezt már
senki sem hiszi el.
Közben megérkezik a hadbíróság. Nem tudom, honnak kerültek elő ilyen
gyorsan. Ragyogóan fényes csizma, vasalt egyenruha, a tiszti kaszinóban is
megállnák a helyüket. Látszik rajtuk, rég várnak bevetésre, nagy ambícióval
vetik magukat munkába, látható élvezettel folytatják a kihallgatást.
A váratlan támadás következtében szenvedett veszteségünk az eddigi
legnagyobb, úgy emberáldozatban, mint anyagiakban harmincon felüli a
sebesültek száma a halottaké is tizen felül. Az egészségügyiek eldugják
őket, ne lássák a többiek. Legnagyobb kárt a GH-sok szenvedték, sok kocsijuk
tört össze rakománnyal, és lovak pusztultak el. Élelmiszerekben is nagy a
veszteség. Ezt azonnal tapasztaljuk ebéd nincs csak kenyér. A félig kész
ebéd ugyanis az árokba fordult.
A lövészszázadoknak külön konyhájuk van, meglehetős távolságban vannak a
ZLJ. parancsnokságtól, tisztjeik engedik feljavítani az élelmezést, egy-két
elárvult disznóval, vagy borjúval. Hozzájuk megyünk ebédet kérni. Adnak is
egy tele csajkával, több benne a hús mint a lé. Többet ért, mint három napi
a mi konyhánkon. Meg is kérdezem az ismerős szakácsot, nem jöhetnénk-e
máskor is?
- Gyertek akár mikor, míg itt vagyunk, annyit kaptok, amennyi belétek
fér. - Bizalmasan megsúgja: - Én egész nap főzök, ha kész van kiosztom. Már
elteltek a fiúk, most is három disznó van a kocsin vigyázni kell, hogy meg
ne romoljon.
Viszünk egy csajkával generátoros barátunknak.
- Ezeknek legalább van eszük, velünk etetik az üres babfőzeléket, nem
engedik hogy beletegyünk egy disznót, de a tiszti konyhára mindig lőnek egy
sereg tyúkot. Azt megengedik.
- Így van ez öregem. Megfigyeltem - mondja Ernő -, a csicskások lovászok
egész nap konyhára valót kutatnak. Annyit össze szednek, hogy a tiszti
konyha maradéka elég az összes csicskásnak, lovásznak. Nagyon ritkán jönnek
azok a mi konyhánkra. Most is volt nekik ebéd. A Répás főhadnagy a századnál
ebédel, meg is lehet nézni az őnála készült ebédet.
- Nálunk ilyet még soha nem csináltak. Nem is tudom minek vannak itt, még
semmit sem csináltak.
- Nem is fognak - feleli Ernő.
A sebesült szállítók lóhalálában felrakják a sebesülteket, nagyon sietnek
hogy még világosban kiérjenek a veszélyes területről. Holtsápadt arcú félig
elvérzett katonákat raknak a kocsira. Legtöbbjük csak feküdni tud, a
legkisebb rázkódásra felnyögnek fájdalmukban. Elcsukló hangon vizet és
fájdalomcsillapítót kérnek. Elszomorító látvány milyen gorombán huzigálják
őket, hogy elférjenek. Ma ők, holnap ki tudja kik következnek?
A hadbíróság is meghozta ítéletét a partizánokra érvényes előírás
szerint. Az ítéletet felolvassák, tolmács lefordítja, majd azonnal
végrehatják. Ez a nap senkinek sem sikerült. Hülyeség volt ez a támadás,
csak nem gondolták komolyan, hogy egy ZLJ-t legyőznek vagy megfutamítanak
ötvenen. Mikor még írást is kaptak, nyugodtan haza mehettek volna. Ki érti
ezt? Most himbálódhatnak a kötélen.
Az összetört kocsik, szerelvények javítása serényen folyik, sötétedésig
menetkész állapotba kerül minden.
A közelben folydogáló kis patak valóságos áldás. A kényszerszünetet
alaposan kihasználjuk, a sok szomjazás után dagadtra isszuk magunkat. A víz
még nagyon hideg, de egy gyors fürdésnek nem tudunk ellenállni. Szinte újjá
születtünk. Kit érdekel most a hadbíróság meg a partizánok, csak iszunk, és
újra iszunk. Még sötétedés után is reggelig tart a búcsújárás a patakig meg
vissza.
Lovunkat kikötjük a patak mellé, had igyon pár napra valót. Távbeszélő
kollégánk kutatás közben egy tarisznya zabot talált, elhozta a Villámnak.
- Úgy látom a kinevezéstől nem tudja összeszedni magát, próbáljuk meg
evvel, - s átadja a zabos tarisznyát.
- Milliószor csókoltat a Villám, ha velem jössz mindjárt át is adja.
Nagy nevetéssel mindannyian elindulunk a csajkával, már újra szomjasak
vagyunk. Villám nyakába akasztjuk a zabos tarisznyát, élvezettel ropogtatja
a csemegét.
Mi is letelepedünk egy csajka vízzel. Egymás között vagyunk, megbeszéljük
a napi eseményeket. Kortyolgatjuk a hűs vizet, mintha valami nemes bort
innánk. Valami elégedettség telepedett ránk. Mozgalmas napot zártunk a
maival, az összesűrűsödő eseményekről hosszan ellehetne elmélkedni. A
normális életbe egyetlen halálos esetről, vagy balesetről évekig is írnak az
újságok, és apró részleteiről vitatkoznak az emberek. Mi valahogy
átalakultunk. A kimerítő meneteléstől elcsigázottan igényeink olyan
alacsonyra süllyedtek, hogy megelégedtünk avval, ha eleget ihatunk.
Az esti jelentéskor a környékbeli ezredek jelentése is hosszúra nyúlt,
mindenütt harcok alakultak.
- Nem hiszem, hogy még egyszer támadást kapunk a falvakból - mondja Benke
Ernő. - Teljesen bezárták magukat, meg sem kísérelhették a menekülést. Mikor
a házkutatások befejeződtek azután mentek a faluba a partizánok.
- Honnan tudod?
- Hallgattam egy kicsit a kihallgatást. A lakosság biztosan mellettük
áll, de ők is ráfizettek, leégtek a házaik, mindenük elveszett.
A helybeliek nem tehetnek semmiről, nem akadályozhatták meg a
partizánokat a támadásban. Nem ítéltek el senki a faluból. Szerintem az
erdőből támadnak legközelebb, és lesz útjuk a menekülésre. Nehéz megérteni
őket, tudják, ha nem provokálnak senkit, nem megyünk be értük az erdőbe. Ha
az erdőt is átfésülnénk nem kerülhetnék ki a harcot, de így kitérhetnek,
ahogy akarnak. Élelmet nekik is kell szerezni valahonnan, csak a falvakból
szerezhetik. Leégett faluból bajosan szereznek élelmet, mert a lakosságnak
sem maradt semmije. Még több ellátatlan ember marad a térségben. A több száz
km-es távolságból frontvonalon keresztül nem is számíthatnak jelentősebb
támogatásra.
Korán reggel tovább indulunk, két kis településen jutottunk keresztül
esemény nélkül. Hideg záporeső vert végig rajtunk, sátorlapba burkolódzva
bandukoltunk az úton. Szinte azonos időben két akna robbant. Időzített aknák
lehettek, mert az első két kocsi között robbant, semmiben nem tett kárt. A
második kocsink mögött három méterre tartalék lovunkat vitte szét. Kocsink
hátulja megsérült, ha a rádió rajta van menthetetlenül kikészül.
Kocsisunknak az ijedségen kívül semmi baja nem történt. A rakományt átrakják
más kocsikra.
Pihenőt tartunk ebéddel, a mi konyhánkon nagyon gyenge az ebéd. Előre
megyünk a lövészekhez az út szélén öt szakálas orosz kanalazgatja ebédjét
kenyeret harapva hozzá. Kis csoport katona megy előttünk.
Odanézz! Magyar kenyeret esznek azok a partizánok. Vegyük el tőlük - már
ugranak is. Kiakarják venni a kenyeret az oroszok kezéből, azok tiltakozva
védekeznek. Felugrálnak az ott ebédelő katonák, rá a támadókra. Parázs
verekedés folyik.
- Állj! - kiált nagyot egy szakaszvezető, szét lökdösi a verekedőket. -
Ezek a mi oroszaink, mi adtuk nekik a kenyeret, a mi felszerelésünket
szállítják a kocsijukkal, jár nekik az ellátás.
- Előbb is mondhattátok volna, honnan tudhatnánk?
Összeszedik magukat, és tovább mennek. Mint üdvhadsereg kezdtük az
akciót, még papírt adtunk, hogy békés emberek, érdeklődéssel figyeltük őket,
civil embereket ki akar bántani? A támadások miatt kezd a helyzet
elmérgesedni.
Késő délután leégett faluba érünk, néhány bombatölcsér árulkodik a tűz
keletkezésének okáról, repülőgépről érkeztek. A faluban egy lélek sincs, a
környékén háziállatok legelésznek. A házak elszenesedett hamuval teli
maradványai közt tyúkok falkája kapirgál. Már rutinosan találunk az elárvult
fészkekre összeszedjük a tojásokat, legalább hét napra biztosítva van gyenge
ellátásunk pótlása.
A falu területén vertünk sátrat, őrjáratok biztosították a nyugalmat.
Éjfél előtt robbanás verte fel a tábor csendjét. Mindenki kiugrott a
sátrából. Tőlünk távolabb egy bokros részen kézigránátot dobtak egy járőr
szakasz közé. Szorosan egymás után mentek két halott négy sebesült. A
sebesültek látták, hogy egy alak futott el az erdő felé.
Az őrségeket azonnal utasították, tíz méteres távolságot tartsanak egymás
között, a bokros részeken óvatosan lövésre készen menjenek.
Reggelig három kézigránátos támadást kaptunk. Az őrség nem ment közel a
bokros részekhez, a kézigránát dobás rövidre sikerült, időben hasra vágódott
mindenki. A szikrázva közelítő gránát elől még távolabb kerülni is maradt
némi idő. Senki sem sérült meg.
A támadókat mindet elfogták, fiatal lányok voltak. Az elsőt a lábán
találat érte, csak öt métert tudott futni, majd elvágódott. Az éjszaka nem
volt sötét, látták, hogy puskája nincs, mikor közel értek hozzá, akkor
látták, hogy nő. Semmi nem volt nála, de a bokorban találtak még egy
kézigránátot. Két katona nyakába kapaszkodva sántikálva kísérték be. A
sebesültet első osztályú kötözésben részesítették, sokan morogtak a
katonáktól sajnálják a kötszert, ezt meg reggel újra átkötözték.
A másik kettőt futás közben érték utol, nem a legfinomabb eszközökkel
sikerült a parancsnokságra kísérni. Kezüket hátra kötve egy téglaépületben
helyezték el gondos őrizettel. Aki akar reggelig bemehet hozzájuk. Senki sem
ment be.
Reggel annál nagyobb volt a forgalom, mindenki látni akarta az elszánt
lányokat. Kiengedték őket az épületből, hogy mindenki láthassa. A hadbíróság
tagjai is megjelentek. Valahol együtt jönnek a menettel, mert ilyen gyorsan
másképpen nem kerülhetnek elő. Az ítélet nem kelt meglepetést, inkább azon
tanakodnak sokan, melyik lehetett a három közül aki hat embert kikészített a
kézigránáttal. Csak óhaj marad az a feltevés, hogy a tettes is közöttük
volt. Lehet hogy pont annak sikerült meglógni.
Este megtudom pár nap múlva elérjük a kitűzött célt, és feladatunkat
teljesítettük. Jó volna már megállni. Az egész napi gyalogolást már nem soká
bírjuk, alaposan lelassult a menet. Erdőkből kapunk néha kisebb támadást,
okoznak némi veszteséget a hosszú sor kisebb szakaszán. Mikor felvesszük a
harcot, eltűnnek az erdőben. Ágyúval utánuk lövünk néhányat, hogy elvegyük a
kedvüket a támadástól.
Ilyen támadást kaptunk az út jobb oldaláról, ötven méter szélességben.
Hallás után ítélve tíz fegyverből. Mindenki a bal oldali útszéli erdőben
keresett fedezéket. A bal oldalról is tüzet nyitottak ránk, két tűz közé
kerültünk. Kézigránátok repültek az erdőbe. A keletkezett füsttől legalább
rejtve voltunk némileg.
Hadnagyunk mellénk került, ijedtében rádió összeköttetést kért.
Kénytelenek voltunk teljesíteni. A generátor búgó hangjára minden irányból
felénk tüzeltek, csak úgy fütyültek körülöttünk a golyók. Átadom a
mikrofont, mond néhány szót, egy csattanás a rádión, golyó találta az
antennát, szét tört. Szerencsére, mert addig dadogott volna, míg
valamennyiünket szitává lőnek. Kész őrültség ebben a helyzetben rádiózni.
Fogalmam nincs, mit akarhatott. Ha segítséget kér, kinevetik, vagy bolondok
házába küldik. A támadás eredményéről meg korai még beszámolót adni, meg
kell várni a végét.
A lövöldözés lassan megszűnt, a partizánok visszahúzódtak az erdőbe, mi
is visszatérünk az útra rendezgetik az összekuszálódott kocsikat. Csodálatos
módon egyetlen sebesülés sem történt, pedig záporoztak a lövések. Más
esetekben fele tűzerőből is lényegesen nagyobb veszteségeink keletkeztek. A
rádió mellett szorosan négyen tartózkodtunk, elképzelni sem lehet, hogyan
találhatták el az antennát ember érintése nélkül. Ilyen a szerencse! Az
eddigi legnagyobb, és legszervezettebb támadást sebesülés nélkül megúsztuk.
Tovább megyünk a térképen 6 km-re, kis település azt kell elérni estére.
Oda is érünk, mintegy húsz ház szét szórva, véletlenül sincs kettő egymás
mellett. Megállunk az országút széléhez legközelebb állónál, kút is van
mellette. Az első vödör vízzel Villámot kínáljuk. Az a gyakorlat alakult ki,
hogy a ló kényes a vízre, ha mérgezett vagy rossz a víz, nem iszik belőle. A
próbaivást vele végeztetjük eddig még nem csalódtunk benne. Mintha tudná,
miről van szó, előbb bele kóstol, kiveszi száját a vödörből megrágja száját,
nyalogassa, ízlelgeti, és gondolkodik, kényelmesen. Már tele csajka vízzel
türelmetlenül várjuk a döntését, de nem merünk előtte inni. Végül
visszadugja pofáját a vödörbe, és nagy kortyokkal nyeli a vizet. Az
óvatosabbak még várnak kicsit, nem esik-e össze, majd elkezdődik a végtelen
ivászat.
A mellettünk álló ház ellenőrzése kezdődik. A mellék épületek, ólak
átkutatása tart, elrejtőzködő partizánok, vagy elrejtett fegyverek után. A
házba is bemennek négyen utánuk nézek a nyitott ajtón, középkorú nő áll a
fal mellett két kisgyerek kapaszkodik a szoknyájába, egy kicsit a karján
tart. Itt aztán nem várható semmi különleges gondolom, és máris megyek, az
antennánkat kell valahogy össze drótozni, hogy az összeköttetést
helyreállítsuk.
Sikerült ideiglenesen megjavítani, már tart a beszámoló, mikor egy
sorozat dördül a mellettünk álló házból. Mindenki hasra vágódik, nézzük mi
történt. A házból kijövő katonák közül az utolsót ért a sorozat, hang nélkül
rogyott össze. A következő pillanatokban több kézigránát repült a házra egy
be a nyitott ajtón. A tető azonnal kigyulladt, a ház lángokban állt, vártuk
kik jönnek elő, biztos, hogy valahol elrejtőztek partizánok, és elevenen nem
akarnak megégni. Múltak a percek, de senki sem jött elő. Az elrejtett
lőszerek sorozatokban robbantak a meleg hatására, a kis ház valósággal
csatazajt árasztott magából. Mindenki messzebb húzódott, elrejtett aknákra,
vagy kézigránátokra számítva. A ház lassan porrá égett, vizsla szemek
kutatták a romok között a bennégett partizánt. Legnagyobb megdöbbenésre csak
az asszonyt találták, mellette automata puskát, és a gyerekeket.
Erre senki sem gondolt. Nehéz is józan ésszel elképzelni. Ha egyedül
rászánja magát, lelövök annyi ellenséges katonát, amennyit csak tudok, utána
lesz, ami lesz, megtettem a magamét. Előfordulhatnak ilyen fanatikusok, de
semmibe venni a gyerekek sorsát, érthetetlen. Van még egy következménye az
esetnek. Nyilván férje is van az asszonynak. Szájhagyomány útján annyit fog
megtudni, hogy családját kiirtották, otthonát felgyújtották. Haragja,
gyűlölete fokozódik a végtelenségig. Sohasem fogja megtudni, hogy előtte
szitává lőtt egy katonát hátulról, aki békésen távozott a számára kötelező
házkutatás után. Ha az a sorozat nem dördül el, mindannyian nyugodtan
élnének.