GYILKOST SZERETEK? (1)
Anita hivatalos idézéssel kezében, izgatottan állt a bírósági épület
folyosóján. A rideg kockaköveket nézve, nem tudott szabadulni a gondolattól,
hogy olyan ő, mint egy fészekből kipottyant, kőre zuhant madár.
Néhány kockával távolabb sétált idegesen egy férfi -, nikotintól sárga
ujjai elárulták, hogy nehéz napokat él - aki néhány perc múlva már csak a
múltat fogja jelenteni Anita számára. Az ablakmélyedésnél álltak a tanúk, és
susogó hangon csevegtek.
Anita gondolataiból arra rezzent, hogy a nevén szólítják. Szédüléshez
hasonló érzésekkel lépett a szobába, mögötte a férje tette be az ajtót. A
bíró hivatalos kérdéseit az írógép kattogása kísérte. Nehéz volt most
elfogulatlanul viselkedni, az ügyintéző személyeknek. A harmincötéves
asszony szomorú szépsége zavaróan hatott az asztalnál ülőkre. A bíró
felemelte asztaláról az előtte fekvő iratokat és gépies hangon, sebesen
olvasta fel a felperes férj által beadott vádiratot.
- Kerekes Lászlóné, egyetért a felolvasott váddal? - kérdezte és
szemüvege mögül szigorúan nézett az asszony szemébe.
- Ön megtagadta a házastársi kötelességét - folytatta hideg, vádló
hangon.
- Igen, miután meggyőződtem róla, hogy a férjemnek szeretője van.
A bíró meglepetten nézett a padon ülő felperesre, tekintetéből érezni
lehetett, hogy a félrevezetettség sértődése bujkál benne. Kerekes zavartan
hajtotta le fejét, mintha a cipőjét nézné.
- Kérem a tanúkat...
Anita idős szomszédasszonya lépett be, kit a férj kért fel tanúskodásra.
Az egyszerű öreg nő szerepének fontosságát átérezve állt az asztalnál ülő
komor tekintetek elé, hogy készséggel válaszoljon. Kövér karjainak
mozdulataival segített magának a beszédben.
- Mióta ismeri Kerekeséket? - hangzott a bíró első kérdése.
- Tíz éve... tisztelt bíró úr - hajolt meg a mondat végén.
- Milyennek ismeri Kerekesnét?
- Hát kérem ...hol is kezdjem el. Munkáját szívvel-lélekkel végzi, zenét
tanít - teccik tudni, szórakozni nem jár, pedig már öt éve külön élnek, de
férfi nem jár hozzá. - Szavai hatását figyelve nézett körül, mire a bíró
bíztatta.
- Csak folytassa, kérem...
- Sohasem hallottam tőle egy csúnya szót... és mindig igazat mond, akkor
sem hazudna, ha mindjárt kettévágnák... - Elakadt, gondolkozott. - Mit
mondjak még, bíró úr?
Hirtelen összetéve két kezét, arcát a mennyezet felé fordítva, folytatta.
- Adná az a jóságos Úristen, hogy tudnék olyan lenni, mint ő.
A bírót megzavarta ez az áradás, hisz Kerekes tanújaként állt itt az
asszony.
- És Kerekes Lászlót hogyan ismeri, arról beszéljen, kérem.
- Tíz éve, hogy átjárok hozzájuk. Régebben úgy láttam, hogy imádja a
feleségét, csak az utóbbi esztendőben romlott meg a házasságuk. Teccik
tudni, a fiatal nők... - itt elhallgatott zavarában.
- Látott felmenni nőt a lakására?
- Igen, egy húsz év körüli hölgyet.
Anita e mondat után felemelve kezét jelezte, hogy szólni kíván.
- Van valami észrevétele? - kérdezte a bíró.
- Igen - állt fel Anita, - ez az állítás nem felel meg a valóságnak, azt
a lányt én hívtam meg levélben, hogy tisztázzuk hármunk ügyét.
- Köszönöm - szólt a bíró. - Kérem a következő tanút.
Fiatal, húsz év körüli lány állt elő, mini szoknyája látni engedte
nyúlánk vonalait. Arca sápadt volt, és láthatóan remegett egész testében. A
leányt Anita idézette be, férjének ő volt a jelenlegi szeretője.
A lány zavarát a bíró észrevette.
- Kimehetnek a jelenlévők! - szólt Kerekesnére pillantva.
Kinn a folyosón Anita és Kerekes egymás mellé álltak, és Kerekes
meghatott hangon szólt, kezét az asszony kezébe téve.
- Köszönöm a helyesbítést, mindig tudtam, hogy te egy igaz ember vagy.
Az asszony ekkor ránézett, és a férfi barna szemében könnyet sejtett.
Hallgatásba burkolóztak, és Anita visszaidézte a tegnap este lejátszódott
beszélgetésüket, férje könyörgő hangját: "Anita, gondold meg, még nem késő,
még most is vissza lehet lépni. Próbáljuk meg újra." - Anita biztosan tudta,
hogy kettőjük útja elvált, mert férjébe vetett bizalma örökre megrendült.
Ekkor lépett ki a lány kipirult arccal.
Kis várakozás után ismét beszólítottak mindenkit a tárgyalóterembe - ahol
a helyzet komolyságához mérten - a bíró és az ülnökök felállva,
felbontottnak nyilvánították Kerekesnek Anitával kötött házasságát.
* * *
Anita a buszon kénytelen volt két asszony társalgását kihallgatni.
Szóváltásaikből megrendítő történet kerekedett ki.
- Hallottad? - kérdezte csillogó szemmel a kis kövér nő a hosszú, szigorú
tekintetu hölgytől.
- Megölték éjjel Kurucz Annát, a szép ápolónőt. Több szúrás volt a szíve
körül, és arcát is csúffá tette a gyilkos. A leányszállás ablakán át tört
rá, megölte, azután elmenekült.
- Meg is érdemelte, - szólt a kevésbé nőies asszony. - Minek él az ilyen,
ötszáz forintért árulta a testét, az ocsmány, a szemét.
A kis gömböc nő védelmébe vette a lányt.
- Én sajnálom szegényt, úgy hallottam, éppen most akart felhagyni bűnös
életmódjával, férjhez akart menni, ezért ölték meg.
- Ki ölte volna meg ezért?
- A társai ... persze, azt még nem tudod, hogy kábítószercsempészekkel
dolgozott. Attól féltek, hogy feljelenti a társaságot.
- De jól vagy informálva - tette hozzá a másik, szemmel látható
türelmetlenséggel és felvette zöldséggel megrakott kosarát az ülőkéről, és
megpróbált utat találni az ajtó felé. A kövér kis nő utána furakodott, és
leszálltak a kocsiról.
* * *
Egy hónap telt el a bírósági tárgyalás óta. Anita nem bánta meg a
döntését. Egykedvűen, letörten tologatta napjait, a munkájához menekült.
Szeretett dolgozni, de érezte, hogy mostanában unottabban, fáradtabban végzi
a tanítást, és kevesebb türelme van növendékeihez is. Úgy élt, mint akiből
kilopták a lelket. Bánkódott. Végtelenül fájlalta a kárbaveszett éveket.
Gondolatai - bármit is tett - visszakalandoztak a házasévekhez, pedig
sokszor elhatározta, hogy nem tekint vissza. Szerette megérteni az
eseményeket, a történések okait, miértjeit. Egy eseményt mégis képtelen volt
megmagyarázni. Miért csalta meg Kerekes? Hiszen szerette Anitát. Miért
mondta öt év legszebb szerelmi vallomását pontosan azon az estén, amikor már
tudta, hogy másnap Szegedre utazik és meg fogja csalni. Mint egy filmet, úgy
látja most is azt az estét. Látja esti mozdulatait hálóingében, tükör előtt,
és hallja Kerekes mély hangját, mintha csak most történne.
- Boldog vagyok veled, Anita, és szerelmem irántad nem hogy múlna, hanem
egyre erősödik.
Fotelben ült a férje pizsamában, és természetes mozdulattal érte el Anita
karját, ölébe vonva őt, majd csókjaival elárasztotta. Így kezdődött az a
nevezetes utolsó előtti szeretkezésük.
Másnap Anita megtalálta férje zsebében a könyörtelen bizonyítékot, a
kilukasztott szegedi vasúti menetjegyet.
Dinnyehéjon csúszott el Kerekes. Egy ártatlan telefon vetett fényt a nagy
hazugságra. Kerekes nem Pestre utazott, ahogy itthon mondta, hanem szegedi
szeretőjéhez, a kis szőke elvált asszonyhoz. Ez volt a kezdet, s aztán sorra
jöttek a tizenévesek. Azon az estén kétszer mondatta el Kerekessel, hogy mit
csinált egész nap Pesten, és Kerekes végighazudta a napot. Azon az éjszakán
dőlt el a sorsuk. Felejthetetlen annak az éjszakának az emléke. Pedig
Kerekes Szegedről hazatérve minden erejét összeszedte, hogy utolsó
ölelésével meggyőzze Anitát hűségéről.
- Nocsak, féltékeny a feleségem? - nyúlt Anita felé, sohasem lehet
elfelejteni, hideg verejtékben fürdő testét.
Hogyan kellene minél gyorsabban elfelejteni mindent? Bármit tesz, mindig
csak odajut, hogy kínozza az emlék.
Most éppen takarít, port töröl a vázákról, de hirtelen csengetés rezzenti
fel a fájó gondolatokat, és helyére téve a nehéz vázát, ajtót nyit.
A postásfiú csengetett. A bírósági végzést hozta el, mely szerint
Anitának Kerekessel történt házassága jogerős ítélet alapján felbontottá
vált. Anita szíve akaratlanul is hevesebben dobogott, mikor aláírta nevét a
szelvényen. Saját élményéből a fiú izgalomtól fűtött hangja ragadta ki.
- Tetszett hallani az ápolónő esetét? Még most sincs meg a gyilkos.
- Nincs? - kérdezte Anita részvétlen hangon, saját fájdalma most
erősebben foglalkoztatta annál, hogy át tudná érezni az esetet.
- Pedig kutyákkal nyomozott a rendőrség, de a kutyák csak az úttestig
tudták követni a nyomokat, aztán leültek.
- Szörnyű - mondta Anita alig hallható hangon, és becsukta az ajtót.
Szobájában ismét átfutotta a végzést, és kezeit ölébe rejtve ült még úgy,
egy darabig eltűnődve. - Nem is az a baj, hogy felbomlott ez a házasság,
hanem az, hogy létrejöhetett. Rossz volt az alap. A megalkuvás talaján
született, s ezen a talajon születhet-e valami jó? - Az ablakhoz lépve
kihajolt a bánatával mit sem törődő, verőfényes levegőbe, mély sóhajtással
csak ennyit mondott.
- Független lettem.
* * *
Ezzel a sóhajjal kezdődött el életének új szakasza, amelyben meg kellett
találnia önmagát. Ez a házasság zsákutca volt. Vissza kellett térni a jó
útra, s ott folytatni egyéni életét, ahol abbamaradt húszéves korában. Telve
volt ambícióval, tanult lelkesen; célja volt. A híres Madách-i idézet volt a
buzdítója: "Ember küzdj és bízva bízzál!"
Tanulni kellene ismét valamit. A tanulás olyan új cél, mely elvonná
figyelmét a múlton való rágódástól. Egy mellékálláshoz is juthatna így. A
mellékállás mindenképpen szükséges lesz. Hiszen legalább azt az
életszínvonalat biztosítani szeretné önmagának, amit Kerekes mellett
megszokott. A tanulás más szempontból is jó lenne. Hozzásegítené, hogy a
szerelmet, a férfit továbbra is kikapcsolja életéből, ha sikerül, talán
mindörökre.
- Vajon ha testi szerelem nélkül fog élni az egészségnek nem lesz-e
kárára? - villant fel benne a félelem. Ijedten kutatott ezzel a kérdéssel
kapcsolatos ismereteiben. A szexuális élet szükségszerű biológiai folyamat,
funkció, mint az evés is.
- Minden szerelem nélkül a szexualitás elképzelhetetlen a magasabb rendű
élőlényeknél - összegezte gondolatait, miközben helyére tette a
porszívógépét.
Ebéd után megszokott módon kávézott, sajtót szemlélgetve, s most
harmadszor találkozott a gyilkosság történetével.
- Furcsa dolog, hogy a tettes nem került meg - gondolta és tovább
pásztázta a lapot.
- Műszaki tanfolyam indul, jelentkezni lehet... stb. - Nem is rossz
gondolat. Kézügyessége gyermekkorától ismeretes, a szabadkézi rajzolás
kedvenc szórakozása volt eddig is. Telefon után nyúlt és gyors döntés után
előjegyeztette magát, a tanfolyamra. Az órák a délutáni időszakban lesznek
és így semmi akadálya annak, hogy a zenetanítást tovább végezhesse. De jó is
lesz, otthon készíthető műszaki rajzokat vállal majd. Ez volt az első
gondolata, ami örömmel töltötte el.
* * *
A magányosság érzése időnként kínzó módon gyötörte, főleg hétvégén,
ünnepnapokon. Ettől az ismert szenvedéstől félve határozta el, hogy
meglátogatja bátyja családját.
- Kérdés, hogy otthon lesznek-e vajon ilyen jó időben - gondolta kezét a
csengő gombjára téve. Az ajtó mégis megnyílt, de a családot útra készen
találta.
- Kirándulni megyünk! - újságolta Öcsike boldogan - tessék velünk tartani
Anita néni.
- Gyere velünk! - kérlelte bátyja, Attila is. - Földmérés lesz a dombon.
Kerttulajok leszünk, ha igaz - mondta gyermekes örömmel.
- Szívesen veletek mennék, de ebben a cipőben - mutogatott tűsarkújára
Anita.
- Sebaj, ad neked az asszony egy lapos cipőt.
Sajnos a cipő kicsinek bizonyult, így kis tétovázás következett.
Szeretett volna velük menni.
- Megyek mégis! - döntött.
Elegáns fehér nylon szalmakalap volt a fején, széles karimája árnyékot
vont szőke fejére. Karcsúságát kihangsúlyozta selyemruhájának derékvonala.
- Kár, hogy a nővérem vagy, mondta bátyja bókolva. Tudod, hogy ilyen a
zsánerom, mint te vagy.
- Köszönöm - mosolyodott el Anita.
A buszmegállótól tíz perces gyalogtúra következett. Lassan emelkedő,
kanyargós, vízmosta ösvényen indultak a tető felé. Anita lába fájni kezdett
a tűsarkú cipőben, ezért hirtelen mozdulattal kilépett a lábbeliből és az út
gyepes részén mezítláb ment tovább, általános derültséget váltva ki a kis
társaságból. Öreg fák dús lombjai hajoltak az útra, árnyékkal, és jól is
esett ez a kis hűvös levegő a lihegő, túrához nem szokott csoportnak.
Horpadt süveghez hasonlított a tető, ugar, sárgás színű homokkő
mindenfelé. A forró napsugarat ontotta magából a déli oldal.
- Kitűnő hely ez szőlőnek - állapította meg Attila, amint hunyorogva
körültekintett.
A hegyoldalból hivalkodóan virított egy gyorsan tákolt kórókalyiba.
Ablakán színes függönyök díszlettek. Otthonias, napbarnított, meztelen
felsőtestű férfi lépett ki ajtaján, kezében ásóval. Attila örömmel ismerte
fel munkatársát az ablakban.
- Szervusz, barátom, látom, ti már nagy munkában vagytok, én is szeretnék
egy darabot ebből az oldalból. A szomszéd parcella szabad még, Lajos?
- Úgy tudom, ez itt éppen gazdára vár - bökött ásójával fölfelé a
kérdezett alak. Ekkor a tetőről egy harminc év körüli szabályos, szép testű
férfi érkezett le, vállán csákánnyal. Formás alakját kis fecskenadrág
takarta. Fején humorosan hatott a széles karimájú, szombréróhoz hasonló
kalap. Biccentett a társaság felé, mielőtt a buszmegállóba lépett, közben
fürkésző pillantást vetett Anita pihegő arcára, és gyönyörű alakjára.
Kalapját kezében tartva, szőke, aranyszínű, vállig bomló fürtjeivel,
selyemruhájában, mezítláb a forró homokon, színes foltként hatott az
asszony.
Sógornője arcán a felháborodás látható volt. - Ilyen őrült gondolatai
csak az ő férjének lehetnek.