Dimenzió #26

Gitta írásai - Kaderják Gitta

(versek, novellák, humor, dokumentációs írások, krimi, rajzok)

                           ''TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

   Temetésen  voltunk  Zamárdiban.  A szomszédom temettük el, aki sajnos nem
természetes  halállal  távozott  az  élők  sorából,  ugyanis  egy hiúságában
megsértett  asszony  bosszúja  okozta  halálát.  Ughy  Kristófot  brutálisan
megverették  három  izomkolosszussal.  A verés következményeibe egy év múlva
belehalt. A gyászolók mélységes megdöbbenéssel állták körül a ravatalt.

   Kristóf  a  Balaton  partján élt feleségével télen, nyáron, Zamárdiban, a
Nefelejcs  u.  18  sz.  alatt. Szakmája építész, de a Balaton szerelmeseként
vizibicikli-kölcsönzésből élt. Olyan ember volt, aki a munkában örömöt lelt,
és szorgalmát csodáltuk.

   Történt, hogy Kristóf budapesti orvos barátja telket keresett Zamárdiban,
és  Kristóf  tanácsára vett is egyet közvetlen a vízparton. Ennek a teleknek
bejárata  csak  a szomszédból volt, amit szolgalmi útnak nevezünk. Azonban a
szolgalmi  utat  biztosító  telek tulajdonosa meghalt, így a tulajdon gazdát
cserélt.  Az  új  tulajdonos,  Vidékiné asszony (Zsuzsa) úgy döntött, hogy a
szolgalmi   utat  megszünteti.  Ezután  az  orvos  csak  a  Balaton  vizéből
közelíthette  meg  a telkét. Időközben már hat év is eltelt, az orvos minden
szomszédjánál  szolgalmi útért esedezett, sőt már fél millió forintot kínált
annak,  aki  ezt  megadná  neki.  Ám,  mintha  csak  összebeszéltek volna az
emberek, senki sem volt hajlandó segíteni.

   Kristóf  különösen  bánkódott  barátja esete miatt, ez nagyon is érthető,
hiszen  ő  ajánlotta  neki ezt a szerencsétlen telket. Egy idő után nem csak
bánkódott, hanem egy kis bor mellett dühöngve mesélte az esetet mindenkinek.
Egy  ilyen  dühös  hangulatban  elindult még egyszer a parton lakó szívtelen
hölgyhöz,  hogy  rávegye,  legyen  megértőbb. Ez az útja kudarcba fulladt, a
telekre  érkezve a sötétben felborított néhány virágcserepet, és az ablakból
kitekintő   asszony  felé  dühös,  sértő  szavakat  kiabált.  Például:  "Te,
szívtelen bestia" stb. Az asszony féllábú fia ezt hallván, bosszút esküdött.
Budapestről  szervezett  három kidobólegényt, akik jöttek is, hogy Kristófot
megneveljék.  A  három  izomember  a sötétben leskelődve várta a pillanatot,
hogy  izma csodálatos erejét megmutassa. A gyanútlan, kezet nyújtó Kristófot
elkapták,   ketten  a  kerítéshez  fogták,  miközben  a  harmadik  félholtra
rugdalta.  Fogait  kiverték,  veséjét  lerugdalták, lépe szétrepedt. A verés
után félelemben élt, cukorbeteg is lett, egy hónapon át negyven fokos lázban
feküdt, majd csont-bőrre lefogyott, és egy évi szenvedés után meghalt.

   Ui.:   A   közlést   írta   Kaderják  Gitta  és  elküldte  a  Vas  megyei
          lapszerkesztőséghez, amire sajnos válasz sem érkezett.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.