Dimenzió #26

Gitta írásai - Kaderják Gitta

(versek, novellák, humor, dokumentációs írások, krimi, rajzok)

                     ''ARADI ASSZONY ESETE NÉMETORSZÁGBAN

   Korát   titkolta   előttünk,   de   dédunokáinak  fényképét  büszkeséggel
mutogatta.  Imádta  a társaságot, szeretett borozgatni és nótázni. Kaméleoni
tulajdonsággal  rendelkezett.  Ha  magyar  társaságban volt, akkor magyarnak
vallotta  magát,  ha  németek  között,  akkor  sváb  volt,  ha  románok közé
keveredett,  a  román nemzetiségével büszkélkedett. Mondhatjuk, "nemzetközi"
volt.

   A  meghalt  férjét  emlegette,  az  közjegyző  volt,  de előfordult, hogy
polgármesterként  titulálta.  Áradt  belőle  a  jókedv, ha társaságban volt.
Ilyenkor  arca  megfiatalodott,  sugárzott  belőle  személyiségének varázsa.
Egyik nótáról a másikra gyújtott. Szóval rajongtak érte még a fiatalemberek,
csókolgatták csipkébe bújtatott kezét és karját.

   Áradt  belőle a "magyar temperamentum" és a sikerélmény okozta boldogság.
Egy-egy  magyar bálba a tizenhatévesek izgalmával készült. Igényes öltözékét
nagy  gonddal  válogatta  össze.  Ám  a Frankfurtban rendezett magyar bálban
megirigyelte   jó   kedvét   az  ördög.  A  bál  végeztével  asztaltársasága
felajánlotta, hogy Mainzig magukkal viszik. Boldogan fogadta a meghívást, és
megérkezve  Mainzba, ott átszállt egy taxiba, így bizonyára hajnalodott már,
mire   hazaérkezett.   Otthona  bérházban  volt.  Amikor  fizetni  akarta  a
taxiszámlát,  akkor  vette  észre,  hogy a táskája szétnyitva üresen tátong,
annak  egész  tartalma  a  lakáskulccsal együtt kiszóródhatott, még az előző
kocsiban.  Természetesen  a taxisofőr követelte pénzét, egyre hangosabban, ő
pedig  sírni  kezdett.  A bérház ablakai sorban nyíltak ki, megbotránkozva a
hajnalban  hazatérő  öregasszony  láttán.  Részegnek  gondolták,  pedig csak
kicsit volt spicces.

   Végül  az  egyik  szomszéd mentette meg a helyzetet, felhívta Aranka néni
fiát  telefonon és odarendelte, hogy anyja helyzetét rendezze, hiszen fiának
volt  a  lakáshoz  kulcsa.  Aranka  néni fia dühösen érkezett meg, és nagyon
szégyellte  magát.  A  taxiszámlát rendezte, majd anyját kiszedve az autóból
felkísérte  lakásába.  Gyűlölte  anyját ebben a pillanatban! Amikor az ajtót
bezárta  maga  mögött,  anyja  csipkeblúzát  durván  megragadta a mellén, és
akkorát  lökött  rajta, hogy az az ágyra repült és hangos zokogásba tört ki,
hallván fia sértő szavait, ki dühében "vén szajhának" nevezte őt.

   Másnap  délután  meglátogattam  Aranka nénit, aki még akkor is sírdogált.
Sírását csak a telefon csengése szakította félbe. Társasága hívta, jelezvén,
hogy  az  elveszett  holmijáért  ne  aggódjon,  mert meglett, megtalálták az
autóban. Öröme ürömmé vált és így szól felém:

   - Gyűlöl  a  fiam! - zokogott a szívében oly fiatal öregasszony, és  most
valóban öregnek is látszott, szánalmasan megalázott, imádott fiától.

   Meg  akartam  vigasztalni  Aranka  nénit, de ehhez én kevés voltam. Ezért
felhívtam telefonon a fiát és a következőket mondtam neki:

   - Zoli,  csak  annyi  a  hozzáfűzni valóm az éjszakai történtekhez,  hogy
nagyon  megbántottad  édesanyádat.  Kérj  tőle  bocsánatot, mert ilyen dolog
bárkivel  megtörténhetett volna, hogy táskája szétnyílik és a sötét kocsiban
ezt  nem  vette észre. Azt pedig nem kellene szégyellned, hogy édesanyád még
bálba  kívánkozik,  -  bár  ebben a korban ez egy kicsit szokatlan - de én a
helyedben  még  büszke  is  lennék rá. Sajnos el fog jönni az idő, és az már
nincs  is  messze,  amikor magát sem tudja majd ellátni, és visszasírnád még
ezt az időt.

   Ha nem is azonnal, de Zoli megkövette édesanyját. Telt, múlt az idő, újra
meglátogattam Aranka nénit. Éppen nekem terített, amikor kiesett a kezéből a
leveses tál. A mentők kórházba vitték; agyvérzés érte.

   A  kórházi  hazatérés  után  fiai elhelyezték az öregek otthonában. Drága
bútorain, értéktárgyain megosztoztak szépen. Látogatásomnak nagyon megörült.
Az  ágya  szélén  üldögélve  hallgattam  és beszéde közben észrevettem, hogy
szobájából  nyílik  egy  másik  szoba  is, ahol két súlyos beteg fekszik. Az
egyik  folyton  azt  kérdezi,  mondjátok  meg, hol vagyok. A másik nyolc éve
bénán fekszik, beszélni sem tud, pedig még fiatal.

   - Én  kértem  magam  ebbe  a  szobába, mert nem jó egyedül lenni,  mondta
Aranka  néni. Aztán rám nézett zöld szemével, észrevette zavaromat, és talán
megérezte, mennyire szánom őt. Így szólt hozzám:

   - Ne  sajnálj,  Gittám,  mert van még öröm az életben -, majd felállt  és
tovább  folytatta - gyere csak utánam - és vezetett a másik szobába. És most
nézd  a  szemét,  hogy  ragyog,  mikor felé csoszogok, hogy egy pohár üdítőt
adjak  neki. Ez a hálás szempár az én boldogságom... Pedig te tudod..., hogy
én  egy  ronda  önző,  önmagát  mutogató ember voltam. Írd meg, Gittám, hogy
mennyire megváltoztam.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.