''AZ ELSŐ KABÁT
Történetem 1949 körüli időben formálódott.
A második világháború okozta anyagi pusztulásokat kezdte kiheverni
Miskolc város, a romok helyén sorra emelkedtek a szép vonalú, modern
épületek. Az ember tud pusztítani és tud alkotni, ha akar. A viharokat átélt
és megmenekült népben óriási erővel tört fel az élni vágyás. A sokáig
elnyomott, felszabadult alsóbb osztályok fiai, leányai egyetemeken
mutathatták meg, mit érnek. Csodálatos volt ez a hirtelen jött új világ.
Korlátok, társadalmi osztályok szűntek meg. Özv. Kerekesné legnagyobb bánata
az volt, hogy férje nem láthatta meg ezt az átalakulást. Urát elvitte a
tüdővész. Két fia a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatója. Mérnökjelöltek.
Bentlakók, ösztöndíjasok, s még az étkezés anyagi gondját is levette az
állam az özvegy válláról. Kár, hogy az ura ezt a csodát nem élhette át; hogy
örült volna mindennek. Sajnos az özvegy a férje koporsójával földbe tette
minden életkedvét, őt már nem tudta magával ragadni az új világ. Imával
ébredt, imával feküdt, de a nap minden órájában imádkozott, vagy bibliát
olvasott. Ha vendég tévedt hozzájuk, fanatikus kigyúlt szemmel missziózni
kezdett, mert ő békét talált és ezt a békét szerette volna világgá kiabálni
és átadni mindenkinek. Teljesen elszakadt a való élettől. Időérzéke
elromlott. Elfelejtett főzni, de ha mégis főzött, reménytelenül odaégett
minden.
Viktória - egyetlen leánya - Budapesten tanult és a vizsga után
hazatérve, úgy érezte, hogy eltévedt. Ez az otthon nem a régi. S ez a
bibliás asszony nem az anyja, hanem valaki, aki külsőleg nagyon hasonlít az
anyjára, de mégsem ő, a régi "anyus". Időnként a fiútestvérei hazajöttek
hétvégén és Viktóriával kétségbeesetten, értetlenül nézték anyjukat, kit
mind a hárman mélységesen szerettek. Az anya ilyenkor megragadta az
alkalmat, s fénylő szemmel, sugárzó arccal térítette gyermekeit, kérve őket:
kövessék az ő útját és térjenek meg bűneikből.
Viktória - bárhogy vizsgálta magát -, bűnösségét nem érezte. Mióta eszét
tudta, mindig vigyázott minden szavára, hogy soha ne hazudjék.
Kötelességtudása példa volt testvérei előtt, kik felnéztek rá, szeretettel
és megkülönböztetéssel. Miből térjen meg hát? Szerelmes volt. Anyja szerint
a szerelem is bűn. Az kizárólag az Úrnak járó rajongás. Sehogy sem fért a
fejébe, hogy miért bűn a szerelem? Telve volt életörömmel, anyjával
ellentétben. A felszabadult új világ küszöbén állva, ő már inkább előre
nézett és nem vissza, mint az anyja.
Anyjával vitába kezdett. Próbálta meggyőzni, visszarángatni az életbe, de
reménytelenül látta, hogy ez hiábavaló törekvés. Az özvegy lábai alól
kicsúszott a valóság talaja. Viktória nem volt még annyira képzett és
tapasztalt sem, hogy a vitákban győztes lehetett volna. Belefáradt.
Abbahagyta a meggyőzési munkát. Dolgozni ment a gépgyárba. Megnyugvással
gondolt arra, hogy legalább 8 órán át nyugton hagyja az édesanyja a pokol
minden kínjának fenyegetéseivel. Azonban a probléma az volt, hogy még így is
rengeteg időt kellett otthon töltenie. A fiúk visszamenekültek az egyetemre,
de ő hová meneküljön? A folytonos harcban idegei kezdtek kimerülni,
álmatlanság gyötörte.
- Térjetek meg, mert el fogtok kárhozni! 1956-ban eljön az Úr és
elpusztítja a földet! - hallotta anyja fenyegetéseit szüntelen. Mentő
gondolata az volt, hogy megpróbált kitérni. Munkából hazatérve, gyorsan
megvacsorázott, s különböző ürügyeket talált ki, hogy otthonról elmehessen.
Az utcára menekült. Viktória csinos lány volt. Egyesek véleménye szerint
feltűnően szép. Öltözködni nem tudott a szűkös anyagi helyzet miatt. Az
édesanyja kis nyugdíja tejre, kenyérre volt csupán elég, s kétszer is
előfordult egy heti menüben a bab. Egyetlen, félretaposott cipőjében és
halálosan unt ruhájában mozgott. Az utca sem nyújtott menedéket. Itt másik
veszedelem leselkedett rá. A férfiak ostroma. El-elállták útját, táncolni,
szórakozni hívták a kalandra éhes hímek. Ártatlan bizalommal fordult
panaszaival minden idegen felé, kik illedelmesen meg is hallgatták, de mégis
ellenségei voltak, mert kivétel nélkül arra törekedtek, hogy szép és vonzó
testét elérjék. Ekkor még ő ezt nem tudta.
Munkahelyén eltelt egy hónap. Remegő kézzel nyúlt az első boríték után.
Szíve vadul kalapált. Ötszáz forintot kapott. Izgalmas élmény volt számára
ennyi pénz, saját munkájának bére, az első kereset. Az infláció után
megszilárdított forint. A kirakat előtt szédülve látta, hogy álmainak álma
elérhető közelségbe jutott. Csupán négyszáz ötven forintba kerül a gyönyörű,
acélkék kabát.
Micsoda fazon - ámult a tükör elé lépve - s alig ismerte meg magát, olyan
ragyogó széppé varázsolta a csodálatos színű és fazonú kabát, szőkeségét és
arcának hamvasságát kiemelve. Az utcára olyan érzésekkel lépett, hogy
mindenki utánafordul majd. S valóban, a férfiak elismerő mosollyal köszöntek
felé. Az új kabát teljes lendülettel ruházta fel. Elhatározta, hogy
bármilyen harcra is kerül sor anyussal, erős lesz és tántoríthatatlan.
Kettőjük között a háború megkezdődött.
Anyus tábora közben megerősödött, s egyik fivére megadta magát anyus
akaratának. Hétvégén az egyetemről hazatérve együtt mentek a pünkösdi
összejövetelre. Az első ütközet ideje most jött el.
- Viktória, vedd fel a kabátodat, és te is jössz! - hangzott a parancs
anyus szájából.
- Nem megyek! - csattant a válasz, s Viktória elszánt, lázadó arccal
nézett vissza meglepett anyjára.
- Nem jössz? Mit jelent ez, Viktória? Talán megmagyaráznád? - villant fel
a harag anyja arcán.
- Más tervem van - jelentette ki a lány tárgyilagos hangon. Anyja ebben a
pillanatban legszívesebben arcul ütötte volna, de erőt vett magán, mert a
nyitott ajtón át behallatszott a Deszkatemplom nagy harangjának hívó hangja.
Félretette haragját délutánra, hogy legalább most ne vétkezzen, amikor
istentiszteletre készül.
Viktória győzedelmes arccal állt a tükör elé. Diadalmát látni kívánta.
Máris színes tervezgetésbe kezdett a közelgő szilveszterrel kapcsolatban.
- Bárcsak akkor is sikerülne függetlenítenie magát. Hallani sem akar
anyus ötletéről. Nem megy a szekta összejövetelére - határozta el magában.
Munkatársaival úgy beszélték meg, hogy a Kossuth Szálló Fehértermében fogják
elbúcsúztatni az ó-évet. - Ez nem fog könnyen menni - aggodalmaskodott
magában.
Elérkezett a kritikus nap. Viktória szorongással gondolt az estére. Munka
után hazatérve édesanyját sütés közben találta. Fivére segédkezett neki. -
Most már elő kellene állni a tervével - szorongatta a félelem.
- Anyus, én a szilvesztert a barátaimmal a Fehérteremben fogom tölteni -
kezdte el mondókáját -, most kívánok boldog új évet nektek, mert éjfélkor
nem lehetünk együtt.
- Szó sem lehet róla! - válaszolt határozottan az anyja. - Velünk jössz!
- Nem megyek! Sem ma, sem holnap! - kiabálta a lány.
- És miért nem? - kérdezte az öccse szelíden.
- Mert én élni vágyom! És itt akarok élni a földön, ott pedig folyton a
túlvilág örömeiről beszélnek. Én nem kívánok már most odamenni! -
szenvedélyesen folytatta. - Szerelmet, boldogságot akarok, gyerekeket...
- Jézus meghalt a vétkeidért, lányom, s te így beszélsz? - vágott szavába
anyus.
- Térjenek meg a gonosztevők! Engem hagyjatok élni, tapasztalni! -
könyörgött a lány. Élni szép, élni jó...
- Mindegy lányom, nem engedlek el, velünk fogsz szilveszterezni!
- Nem fogok! Úgysem fogok! Várnak a barátaim - kiabálta önuralmát
elvesztve és remegve akasztotta le gyönyörű, új, acélkék kabátját. -
Engedjetek el! - fogta könyörgőre a dolgot, s fivérére nézett, hátha a
pártjára kel.
- Nem mehetsz nélkülünk az éjszakába - szólt az segítség helyett.
- De hát miért? Mi történhet velem?
- Elcsábítanak a világ fiai - válaszolta anyus szenvedő hangon.
- Tudok én vigyázni magamra - érvelt a lány. - Vagyhát el is
kísérhetnétek - fordult kérlelve testvéréhez.
- Nem megyünk az ördög furulyáját hallgatni! - jelentette ki anyus.
- Ördög furulyáját? Olyan szépen játszanak, kitűnő zenészek vannak a
Fehérteremben - hadakozott a lány.
- Elég a vitából, Viktória! - emelte fel hangját a mama. - Itthon
maradsz! - mondta és kulcsra zárta az ajtót, a kulcsot pedig zsebre tette.
Viktória kétségbeesett.
- Úgyis elmegyek! Úgyis elmegyek! ű kiabálta. - Nyissátok ki az ajtót! -
Majd önuralmát elveszítve, felkapta az asztalról a korsót, és földhöz vágta,
mire az darabokra hullott szét.
Ekkor kapott egy pofont. Erre még csak fokozódott harci kedve. Újabb
ütéssel az ajtó üvegei közé csapott, mire az üveg csörömpöléssel hullott a
földre. Ujjaiból vér szivárgott... Ekkor már fivére is kiabálni kezdett.
- Térj eszedre! Megőrültél! Bevitetünk a dühöngőbe - mondta rekedten.
Az ablakkereten át hűvös, fagyos levegő áradt befelé az égre nyíló
lakásba. Viktória hirtelen elhatározással kilépett az ablakon át és futásnak
eredt az éjjeli sötétségben. Laci és az anya utána. Elkapták, pedig már
közel volt a kapu. Dulakodtak. Viktória minden erejét összeszedte, de nem
akart anyjával brutálisan viselkedni; a földre esett. Laci és anyus
megfogták két kezét és húzni kezdték az udvar bő sarában.
- Jaj, a kabátom! A gyönyörű kabátom! - visongott a lány és zokogva tört
fel ajkán a sírás. Úgy fájt a kabátja, mintha abba idegszálakat szőtt volna
a gép. Bánata túlnőtt minden akaratán; harci kedvét és minden dühét
elveszítette. Végigvonszolták a sárban lábánál, kezénél fogva, haja és
kabátja csupa sár lett. Szeméből bő záporban hullott a könny. Bábuként
zuhant az ágyra és tehetetlenül nézte, hogy az ágyhoz kötözik, vastag
ruhaszárító kötelekkel. Hallotta kábultan, hogy anyja intézkedik:
- Fiam, szaladj, telefonálj a mentőknek! Ez a lány megbolondult. Be kell
hogy vigyék az elmére.
A sírással felhagyott és az elhangzott szavak hatására újabb menekülési
gondolata támadt. Karjait próbálta megmozdítani, de szorosan fogta a kötél,
csak a fejét tudta valamennyire megmozdítani. Szájával kétségbeesetten rágta
a kötelet, és szívéből meggyűlölte anyját és testvérét.
- Csak egyszer kiszabaduljak, a házat is rátok gyújtom! - kiáltotta
éppen, amikor a mentőautó orvosa belépett.
Ebben a pillanatban tényleg úgy nézett ki a helyzet, hogy a lány őrült.
Az orvos lábai alatt reccsentek a törött váza és az ablaküveg darabjai,
mikor felé lépett. Barátságosan mosolygott az idős úr és leülve szemügyre
vette a lányt. Kérdéseket tett fel neki.
- Hogy hívják? Hol dolgozik? Mik a panaszai?
Viktória az orvosra is haragudott. Hangjában dac vibrált, mikor
válaszolgatott.
- Beszélje el, hol töltötte a tavalyi szilveszterét? Az orvosnak a lány
tökéletes memóriáját meg kellett állapítania. Furcsán csóválta a fejét.
- Beszéde rendes, válaszai logikusak; memóriája jobb, mint az enyém -
mondta és felállt, kezével tépelődőn fogva homlokát. - Nem vihetjük az
elmebetegek osztályára, mert nem elmebeteg - mondta mentegetőzve.
A mentőkocsi elrobogott. Viktória még mindig megkötözve feküdt, s megtört
tekintettel figyelte, hogy anyja mint tesz kartont az üveg nélkül maradt
ajtóra. A falon átszűrődött a szomszédok rádiójának hangja, s az ó-évet
búcsúztatva, s az újat üdvözölve megszólalt a himnusz gyönyörű, fájdalmas
dallama... "Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt..."
Szeméből könny gurult a párnájára. Tehát átlépték az új esztendő
küszöbét. Ezen a küszöbön harcolt az új világ szülöttje, ellensége a régi
világ konvenciója volt. A fogason ott lógott a sárban megfürösztött, első
keresetből vett, színét vesztett kabát.