''NÁSZ A TEMETŐBENď0
Margó úszott a boldogságban. Hát itt a nagy pillanat, végre Péter
nyilatkozott. Az Avas szálló Fehér termében hallgatták az esti műsort.
Táncoltak. Még soha nem érezte magát ilyen könnyűnek. Arca kipirult,
sugárzott a belső örömtől, s úgy libbent a táncban, mint valami testetlen
tündér. Pedig volt ám teste, szép, formás és szexepiles arca vonzotta a
sóvár tekintetű férfiakat. Mégis egész lényéből áradt valami
megfoghatatlanság és a férfiak úgy néztek rá, mint az elérhetetlenre.
- Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet... - bőgte az élveteg arcú
dizőz, hangja kellemesen zsongott a zenére, és ők boldogan adták át magukat
a tánc ritmusának. Szerettek együtt táncolni. Annyira eggyé váltak ilyenkor,
a legapróbb mozdulatokban is megértve a másik gondolatát. Egymás testének
édes kábulatában, a ritmus, a kellemes dallam, a finom ital együttes
hatására, a már mindkettőben megérlelődött gondolat utat talált kifelé és
szavakká formálódott.
Péter átkarolta kedvesét, asztalhoz kísérte és amint ültek egymás
mellett, erős kezét a nő finom kezére téve, így szólt meghatódott hangon:
- Margó, szeretlek, légy a feleségem. Mi olyan jól megértjük egymást. Egy
életen át magaménak akarlak tudni.
Ujjáról lehúzta nagy pecsétgyűrűjét és ünnepélyesen Margó ujjára húzta.
Aztán hirtelen jött közös gondolattal kinn teremtek a Kossuth-téren, s az
öreg szobor lábánál hosszú csókkal kezdték meg új, közös életüket.
Két hét múlva az anyakönyvvezető előtt Margó megismételte az "igent" és
beköltözött Péter albérleti szobájába. A háziasszony kénytelen-kelletlen
beleegyezett, havi hétszáz forint ellenében. Ha már kútba esett ez az
ábrándja is, - hogy Péter az ő kezét kéri meg - legalább fizessen meg érte.
Az alig egyhónapos házaspár életét hirtelen esemény izgalma dúlta fel.
Háziasszonyuk, egy migrénes hangulatában, albérleti szobájukat felmondta. Az
asszony hisztérikus kitörése mélyen érintette őket, és egyszerre mindketten
úgy döntöttek, hogy rögtön összecsomagolnak, még a felmondási időt - a
szokásos két hetet - sem töltik itt ezek után.
Margó csendes pityergéssel szedegette ruháit, míg Péter kocsi után ment.
Jött is nemsokára. Az asszony csak nézte, mit akar az ura a kétkerekű
talyigával.
- Úgy gondoltam, a tehertaxi költségeit is megtakaríthatjuk, ha ezzel
bonyolítjuk le a költözést. Minden megtakarított forint azt jelenti, hogy
hamarább lesz főbérleti, vagy örök lakásunk, kis szivem -, mondta tettetett
vidámsággal, és könnyed mozdulatokkal dobálta a kétkerekűre bőröndjeiket.
Mellékutcákon, mikor leszállt az este, elhúzták kis ingóságukat a szülői
házig.
Margó mamája már aludt, mikor bekopogtattak a sötét ablakon. Felriadva
álmából, kérdőn nézett a késői jövevényekre.
- Mi történt veletek? Csak nincs valami nagy baj? - Tekintete olyan volt,
mintha álmodna még.
- Kidobtak bennünket, anyuka! Itt maradhatnánk, amíg találunk valami
megfelelő szobát? - kérdezte a vő félénken.
Ha az ember nagyon rosszat álmodik, hirtelen felébred. Ez történt most az
anyával. Arcán csodálkozással tekintett a kiskocsira, melyen humorosan
lógtak a sebtiben feldobált holmik, mint zsibvásáron a kirakodás.
Margó nagy hevülettel adta elő sérelmeiket, a háziasszonnyal történt
szóváltásokat hűen idézgetve.
- Ő nem lesz a cselédünk - kiabálta. Kívántuk mi ezt tőle? Bogaras
vénasszony, biztosan irigyelte a mi boldogságunkat. Folyton leskelődött, meg
ránk nyitott. Mondtam én Péternek, hogy ne csókolózzunk előtte, de lehet is
Péternek beszélni, - fejezte be a fiatalasszony és hízelkedve férje nyakát
kezdte csókolgatni.
- Te beszélsz, most is te kezdted - mondta a mama, rosszallón fejét
csóválva.
Mit tehet egy anya ilyen helyzetben? Megadja magát. A gyerek, az gyerek,
ha még akkora is. Így hát gyorsan beletörődött új helyzetébe és kiköltözött
aludni a konyhában lévő dikóra.
Nagy megkönnyebbüléssel feküdtek le Margóék a szétnyitható dupla
heverőre. Ugyanabban a szobában mélyen aludt Margó öccse. A kamaszfiú csak
reggel szerzett tudomást az éjszakai eseményekről és új hálótársairól.
* * *
Már két hete éltek otthon a fiatalok. Nappal dolgozni mentek, munka után
lakást keresgéltek.
Ha leszállt az este, az asszony szép hálóingében férje mellé bújt, ki őt
forró testtel várta, még sem mertek megmoccanni az ágyban, mert
visszafojtott lélegzettel a kamaszfiú szuszogását figyelték, és az a tudat,
hogy jelen van valaki a szobában, bénítólag hatott rájuk. A megfékezett
vágytól ingerültek lettek, s nappal apró butaságokon is összeszólalkoztak.
Végül is Margó egy mentő ötletet eszelt ki. Elő is rukkolt vele a rosszkedvű
Péternek.
- Tudod, itt a közelben van egy elhagyatott, vadregényes temető. A régi
sírok helyén tavasszal kankalin, ibolya tenyészik. Oda járunk szamócát
szedni. Néhol a csalit, bozót oly magas, hogy el lehet bújni benne.
Gyerekkorunkban bújócskázni jártunk oda. Most az idő kedvező, már reggel is
nagy meleg van. Próbáljuk meg holnap, jó?
- Jó - mondta Péter, minden elragadtatás nélkül. Nem sok érzéke volt a
romantikához, különben is szerette a kényelmes megoldásokat.
Másnap korábban keltek a szokásosnál.
- Fürdőbe megyünk - mondta Margó a mamának.
Izgalommal indultak a temető felé. A felkelő nap forró nappalt ígért.
Lenge ruhában is melege volt az asszonynak. A fű még itt-ott harmattól
csillog, de a langyos szellő hamar felcsókolja nedvét. Madárkák vidám
csiviteléssel ébredeznek, s a kedves kis reggeli koncerthez szerelmes gerle
búgó hangja a kíséret. "Megálljcsak, megálljcsak" - szinkópázza szünet
nélkül.
- Mennyivel szebb lesz ez itt a természetben, mint otthon - gondolta
Margó. Közben férjét átkarolva, eltűntek a magas fűsátorban.
Margó szenvedélyesen adta át magát férje vágyainak. Következő pillanatban
a bozót szétnyílott és egy szörnyhöz hasonló fej vicsorgott feléjük. A
megzavart nászolók hirtelen felpattantak és kábult fejjel ruhadarabok után
kapkodva néztek szembe az idegennel, ki rőt képével vadul kiabált.
- Megerőszakoltad a kislányt, gazember! - Hirtelen, nagy tenyerével úgy
pofon vágta a férjet, hogy az megtántorodott.
- Ismerem a leányt, sokszor hazakísértem
titkon - folytatta a torzonborz.
A férj felmérve az erőviszonyokat,
meztelenségét is restelve, nem ütött vissza.
Margó fél karjával mellét takarva, gyors
mozdulattal szoknyájába bújt, s mint egy kis
tigris, kérdőre vonta az óriást.
- Hogy merészelte megütni a férjemet? A
férjem ő - ismételte, hangját ugyancsak
felemelve. - Itt a személyi igazolványom,
győződjön meg róla. Gondolja, hogy ilyen
csendben történik egy erőszak? Maga ostoba! -
folytatta Margó.
''A kisfiamď0
A vad pofa bambán bámult az igazolványra,
majd megszelidült, bűnbánó arccal a férj felé
nyújtotta nagy tenyerét:
- Bocsásson meg, pajtás, ezt nem tudtam. Üsd
vissza, komám! - tartotta oda arcát könyörgőn.
- Nem történt semmi - nyöszörögte a férj
udvariasan, s lángoló arcát simogatta.
Az izomember megszégyenülve elindult, majd
néhány lépés után megállva, így szólt:
- Meghívlak benneteket, itt lakom a közelben.
Igyunk erre a barátságra.
''A férjem zeneszerzés közben
A megzavart nászolók - már felöltözve - szomorkás mosollyal néztek
egymásra, s Margó eddig visszafojtott könnyei most zizzenve hullottak a
fűre...
A vad pofa bambán bámult az igazolványra, majd megszelidült, bűnbánó arccal a férj felé nyújtotta nagy tenyerét: - Bocsásson meg, pajtás, ezt nem tudtam. Üsd vissza, komám! - tartotta oda arcát könyörgőn. - Nem történt semmi - nyöszörögte a férj udvariasan, s lángoló arcát simogatta. Az izomember megszégyenülve elindult, majd néhány lépés után megállva, így szólt: - Meghívlak benneteket, itt lakom a közelben. Igyunk erre a barátságra. ''A férjem zeneszerzés közben A megzavart nászolók - már felöltözve - szomorkás mosollyal néztek egymásra, s Margó eddig visszafojtott könnyei most zizzenve hullottak a fűre...