TÁRSADALOM ÉS KULTÚRA AZ INTERNETEN (In: Replika, 1998. március) Összeállította: Drótos László () Minden jel arra mutat, hogy Magyarországon 1998 lesz az Internet éve. A szeptemberre befejeződő Sulinet program a középiskolák bekötésével legalább megháromszorozza a felhasználók számát; a MATÁV februártól érvényes kedvezményes éjszakai tarifájának és a kábeltévé rendszereken beinduló kétirányú szolgáltatásoknak köszönhetően pedig az Internet sok-sok lakásba is eljut(hat) már. Társadalmi jelenséggé válik tehát nálunk is, méltó a társadalomkutatók figyelmére. És mint minden tömegesen használt kommunikációs eszköz, egyben megváltoztatja, gazdagítja (vagy szegényíti) a kultúrát is. Az Internet - minden ellenkező híresztelés és törekvés ellenére - egyelőre alapvetően egy szövegközpontú médium. Jó táptalaj és hordozó tehát az irodalom és a szövegekkel dolgozó tudományágak számára. Érthető ezért, hogy ha körülnézünk a magyar hálózaton, feltűnő a humán- és társadalomtudományok magas aránya, a természettudományokkal vagy akár a műszaki szakterületekkel szemben (kivéve természetesen a számítástechnikát). És persze virágzik a költészet és a rövidebb próza is - a színvonalas szépirodalom és az amatőr próbálkozások egyaránt. Kevés azonban még nálunk az olyan újszerű kísérlet, amely magát az Internetet választaná kutatási területének, eszközének, vagy témájának. Az alábbiakban egy kis válogatás található a társadalomtudományi és kulturális "site"-okból, az Internet magyar oldaláról. Ez természetesen nem a teljes kínálat, még csak keresztmetszetnek sem nevezhető. A válogatás szempontja az volt, hogy az átlagoson, a "kézenfekvőn" túlmutató, a számítógépes hálózat valamely egyedi sajátosságát kihasználó forrásokat mutassuk be. Sokszor nem is csak az itt felsorolt címeken elérhető Web lapok az érdekesek, hanem azok a kis műhelyek vagy magányos "megszállott" emberek, akik az URL-ek mögött rejtőznek és dolgoznak, s akik az elektronikus postának köszönhetően csupán egy egérkattintásnyira vannak tőlünk. Mivel az Interneten a normálisnál legalább tízszer gyorsabban múlik az idő, fontos rögzíteni a dátumot is: ez a lista 1998 januárjának végén készült. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoz a holnap... Hollósi Information Exchange http://www.hu.hix.com Lassan 9 éve már, hogy egy Amerikában tanuló diák begépelte a magyar rádió híreit a számítógépébe és elküldte őket az Interneten néhány, szintén külföldön levő honfitársának. A nagy érdeklődés miatt a hírek továbbítását rövidesen automatizálták és azóta a HIX valóságos online hírszolgálat lett, a világ több mint negyven országában élő (és természetesen az itthoni) magyarok számára. A HIX-nek most már sokféle szolgáltatása van, de a legtöbb ember számára az Internetnek ez a "magyar szeglete" - a HIX szóhasználatban "újságoknak" nevezett - levelező- és hírcsoportok, meg az Aréna nevű élő, csevegő csatorna miatt izgalmas igazán. Az újságok száma folyamatosan növekszik, ma már politikai vagy gazdasági, környezetvédelmi vagy számítástechnikai, háztartási vagy szerelmi témákban egyaránt lehet híreket olvasni vagy vitatkozni; az éjjel-nappal megállás nélkül áradó levélözön napi több száz oldalt tesz ki, és természetesen az egészet archiválják is. Egyes fórumok közönsége az évek során valódi virtuális közösségé alakult át, akik időnként még személyes találkozókat is rendeznek. Virtuális kiállítások a JATE Egyetemi Könyvtárában http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/exhib/exhibition-hu.html A szegedi JATE könyvtárosai új online műfajt teremtettek idehaza: a könyvtár gyűjteményét felhasználva szövegekből és képekből kisebb-nagyobb összeállításokat készítenek a Web-en aktuális eseményekről, évfordulókról vagy helyi hírességekről. Ezek az oldalak nemcsak a könyvtárban hagyományosan megrendezett kiállítások virtuális lenyomatai, hanem sok esetben kutatási vagy tanulási célra felhasználható források, hivatkozási pontok az Interneten (pl. az Encyclopaedia Britannica elektronikus kiadásának "József Attila" szócikkéről van egy mutató a JATE összeállítására), és a belőlük kifelé vezető linkek pedig jó kiinduló pontot jelentenek az illető téma tágabb körüljárásához. József Attilán kívül találunk itt kiállítást többek közt a II. világháborúról, Ligeti Lajos nyelvészről és a róla elnevezett Orientalisztikai Gyűjteményről, Bereményi Gézáról, Tutanhamon sírjáról, Georges Duby történészről, Giacomo Leopardiról... A Baka Istvánról készült kiállítás különlegessége az a "digitális kézirat", melyet a Juhász Gyula óta legjelentősebb szegedi költő saját kezűleg gépelt be egy C64 számítógépbe, és ami több szempontból is eltér a később, nyomtatásban megjelent verseskötettől. Magyar Elektronikus Könyvtár http://www.mek.iif.hu Hogy nemcsak a könyvtárak egyes szolgáltatásai válhatnak virtuálissá, hanem maguk a könyvtárak is, arra jó példa a MEK. Ez az elektronikus szöveggyűjtemény 1994 óta épül az Interneten és most közel 2 ezer dokumentumot (könyvet, tanulmányt, szótárt, térképet stb.) tartalmaz. Az állománynak kb. a fele klasszikus és mai - nagyrészt magyar - szépirodalom, a másik része pedig szakirodalom, mindenféle tudományterületről. A gyűjteményt a könyvtár olvasói is gyarapítják saját írásokkal vagy kedvenc műveik gépre vitelével. Az Olvasóteremben elhelyezett dokumentumokon kívül a MEK gyűjti a magyar elektronikus folyóiratok, újságok és szövegarchívumok címeit is. Az idén pedig várhatóan egy szervezett tájékoztató szolgálat is indul, ahol bárki segítséget kérhet egy könyvtárostól, ha valamilyen információra van szüksége. Akik esetleg az elektronikus könyvtárból hiányolnák a klasszikus bibliotékák hangulatát, azok számára már készül a MEK régies stílusú, 3 dimenziós, "virtual reality" épülete. Soros Alapítvány C3 - Kulturális és Kommunikációs Központ http://www.c3.hu A C3 talán a legfontosabb kísérleti műhely a magyar Interneten. Elsősorban a számítógépes művészeteknek ad otthont, de a Soros Alapítvány támogatásával kedvezményes Internet hozzáférést is nyújt kulturális intézményeknek és non-profit szervezeteknek, ingyenes elektronikus postafiókot (freemail) bárkinek, és innen szól a Pararádió is, az egyetlen, csak az Interneten hallható hazai rádió, a hagyományos tömegkommunikáció által mellőzött témákkal. Itt kapnak bemutatkozási helyet továbbá a különböző kisebbségi kultúrák, és olyan fontos fórumok, mint például a Beszélő (s itt lesz rövidesen a Replika elektronikus kiadásának új "lakása" is). A C3 egyike azon kevés helyeknek, ahol megindult a hálózatban és a multimédiában rejlő új lehetőségek tudatos kiaknázása. (Az én kedvencem az e-mail üzeneteket térbeli szoborrá "titkosító" program ötlete.) Saját készítésű anyagaik mellett a C3 oldalakról linkek vezetnek a posztmodern, a computer-art és a cyberpunkok világának más fontos pontjaira. Éjjeli őrjárat http://www.sztaki.hu/providers/nightwatch Az önmagát "művészeti hálófolyóiratként" definiáló Éjjeli őrjárat is részben a C3 támogatását élvezi, de - mint az URL címéből látszik - helyileg a SzTAKI számítógépén van. Az Akadémia számítástechnikai kutatóintézete más művészeti kezdeményezéseknek, valamint közhasznú információforrásoknak is helyt ad, jó példát mutatva a technika és a kultúra egymás hatását erősítő együttélésére. Az Éjjeli őrjáratban is a legizgalmasabbak a számítógépes műalkotások. A "HALÓ.DOK" című oldalon például több interaktív mű is van, a néző az elején észre sem veszi, hogy tulajdonképpen ő maga hozza létre őket a billentyűk vagy az egérgomb lenyomásával. A legszellemesebb talán a HagyMa nevű "pszeudo-kereső", ami az Interneten oly népszerű keresőrendszerek felhasználóinak gondolkodásmódjába enged bepillantást. iNteRNeTTo http://www.idg.hu/internetto Egy újabb hely, ahol intenzív kísérletezgetés folyik az Internet és más digitális technikák lehetőségeivel. Az iNteRNeTTo egyszerre egy folyamatosan megjelenő újság és egy hírszolgálat, egy kulturális magazin és egy számítógépes szaklap, továbbá a legkülönbözőbb érdeklődésű csoportok beszélgető helye. Kis magyar médiabirodalommá kezd válni az Interneten, mely most Budapesttől Szegeden és Pécsen át Finnországig és New Yorkig terjed. Az értékesebb anyagok és a kulturális alkotások általában az "Este" rovatban jelennek meg. Technofil beállítottsága ellenére a múlt év végén az iNteRNeTTo meghökkentő dolgot követett el: az olvasói által beküldött szócikkekből összeállított, nagyrészt számítógépes szlenget tartalmazó "zsargon szótárát" nyomtatva(!) is kiadta (nagy sikerrel). IQDEPO http://nostromo.pte.hu/iqdepo ftp://nostromo.pte.hu/pub/iqdepo Az IQDEPO műhely Dimenzió című "magazinja" 1996-ban indult és először off-line, mágneslemezen terjesztették, majd a nagy sikerre való tekintettel felkerült az Internetre és különböző telefonos BBS-ekre is. A Dimenzió sajátos keveréke a házilag készített "zin"-eknek, az ismeretterjesztő újságoknak és a tudományos folyóiratoknak. Időnként külön "könyvmellékletet" is kiadnak komolyabb témákról és nagyobb terjedelemben, bár a magazin egyes számai is több mint ezer oldalasak! Számítástechnikai, csillagászati, környezetvédelmi, fizikai és matematikai témák mellett megjelentek már összeállítások a terrorizmusról, a neveléstörténetről és az oktatásügyről, a gyerekeknek és a nőknek a társadalomban elfoglalt helyéről, s amatőr írók és költők műveiből is. A következő szám előreláthatólag a kábítószerekről szól majd. A számítógépes demó programnak "álcázott" Dimenzió olyanokhoz is eljuttatja a tudományt és a kultúrát, akik a könyv- és újságolvasásról már leszoktak. Festészet Magyarországon a kezdetektől a XX. sz. közepéig http://www.kfki.hu/~arthp/keptar Ez a "magángyűjtemény" talán a legszebb része a magyar Internetnek. Készítője már több mint ezer festmény reprodukcióját szkennelte be, és ezenkívül az európai festészet remekeiből is épít egy kiállítást, mely több ezer képet tartalmaz. (1998 végére a festmények száma a tízezret is elérheti a két gyűjteményben összesen, és más képzőművészeti ágak feldolgozása is szerepel a tervek között). Bár a digitalizált képek nagyon jó minőségűek, természetesen nem adhatják vissza a valódi festmények élményét, viszont az egész így együtt, rendezve, (visszakereshető) szöveges információkkal ellátva nagyszerű lehetőséget kínál a művészettörténészeknek, a tanulóknak és festészet kedvelőinek. Az európai és a magyar festészetet bemutató kiállításoknak másfél év alatt 30 ezernél is több látogatója volt. Itt is érdemes egyébként alaposabban megnézni az URL-t: a gyűjteménynek a Központi Fizikai Kutató Intézet ad otthont. Internet Expo - Magyar Pavilon http://www.idg.hu/expo Az Interneten 1996-ban megrendezett világkiállítás egyik legszebb és legtartalmasabb pavilonja volt a magyar, s egyben a hazai Internet történetének addigi legnagyobb "tartalomszolgáltató" vállalkozása. Néhány hét alatt sok ezer képernyőnyi szöveg és kép került fel a hálózatra, melyek bemutatják Budapest és az ország politikai- és kultúrtörténetét. A millenniumi földalatti vasút megállói szerint elrendezett anyag irodalmi, zenei, képző-, film- és fotóművészeti, építészeti, történelmi látni- és olvasnivalókat kínál az Expo látogatóinak. Jó Internet szokás szerint nem hiányzik belőle a humor sem. Az "Avakumica rejtély" című rész például a tudományos(kodó) levelezés szellemes paródiája. Filozófiai kisokos http://www.geocities.com/Athens/Delphi/3046 Ez is egy "hősies" magánvállalkozás, már csak a témaválasztása miatt is. Az elmélyülést igénylő filozófia nem tartozik az Interneten szörfözők legnépszerűbb témái közé. (Ezért is érdekes, hogy e sorok írásakor ez a Web oldal a 103. helyen volt a több mint másfél ezer címet tartalmazó toplistán.) Készítője eredetileg tanárember és ez meg is látszik az összeállítás szerkezetén, hisz olvasásra, tanulásra csábítóan van elrendezve az anyag. Van itt minden, ami elvárható: fogalomtár, híres emberek életrajza, szöveggyűjtemény, bibliográfia, link-lista. A filozófia mellett a vallással kapcsolatos források is össze vannak gyűjtve, és a lap gazdájának saját tudományos és irodalmi írásai is olvashatók. Artpool http://www.artpool.hu Az Artpool Művészetkutató Központ ugyan egy "hagyományos" műhely és dokumentumarchívum, ahol elsősorban a 70-es és 80-as évek magyar alternatív/avantgárd művészetével kapcsolatban lehet kutatásokat végezni, de az Artpool Web két szempontból is több, mint egy non-profit intézmény bemutatkozó anyaga. Egyrészt magyar fordításban tartalmazza Ted Nelson és Vannevar Bush híres írásait a hipertextről, amiket oly sokan és gyakran emlegetnek az Internettel kapcsolatban, de annál kevesebben olvastak. Másrészt az Artpoolban kutatható témák közé tartozik a "mail art" és a "kapcsolatművészet" is, melyek most igazán tág új teret kaptak az e-mail és a Web linkek megjelenésével. Nyelv-Web http://www.szak.hu/nyelweb A nyelvészet vagy csak az amatőr nyelvészkedés nagy népszerűségnek örvend a magyar hálózaton, egyre szaporodnak az ilyen témájú Web lapok, vitafórumok. Nagy szükség is van rájuk, mert az Internet önmagában is nagy kihívást jelent az egészséges nyelvérzék számára a gomba módra szaporodó és gyorsan terjedő angol szakkifejezéseivel, rövidítéseivel. Az egyik legaktívabb ilyen hely a Nyelv-Web című elektronikus folyóirat, amelyik kifejezetten az internetes és számítógépes nyelvhasználat és nyelvtudomány témájára szakosodott. A cikkek, hosszabb tanulmányok és hírek mellett van egy precíz névtár is a szerzőkről és egyéb személyekről, valamint egy vitafórum, s egy értelmező szótárat is építgetnek számítógépes szakkifejezésekből. Az újdonságok között most éppen a Magyar Alkalmazott Nyelvészek Egyesületének megbeszéléséről olvasható egy tudósítás, ahol az elektronikus publikálás legvitatottabb kérdéseiről esett szó. (Más kérdés, hogy a magyar Internetre jellemző módon még a nyelvészeti témájú szövegek is tele vannak helyesírási és szövegszerkesztési hibákkal, és ez alól sajnos a Nyelv-Web újjátervezett kezdőlapja sem kivétel.) UNIWORLD - Virtuális Egyetem http://www.idg.hu/uniworld/indexhu.html Magyarországon elsőként indít egyetemi diplomát (amerikai MA fokozatot) adó, Internetre alapozott távoktatást az MTA Filozófiai Intézete és a Magyarországi Filozófiáért Alapítvány. A hallgatók a világ minden részéről hozzáférhetnek a tananyaghoz, hallgathatják az előadásokat, konzultálhatnak a tanárokkal, s mindezt utazgatás nélkül, a hálózat segítségével. A tervezett szakok is többségükben újszerűek: "kultúraközi kommunikáció" (a szóbeliségtől az elektronikus kommunikációs eszközökig), "nemzetközi migrációs tanulmányok" (menekültek, bevándorlók, népességmozgás), "gazdaságetika" (erkölcs a gazdasági életben), "vallástudomány" (egyházak és szekták az Interneten) stb. Egy nulladik, kísérleti évfolyam már el is indult, a résztvevők épp most adják be a féléves vizsgadolgozatukat - természetesen e-mailben.
Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?
stag weekends in Budapest