'<<' ''ZÁRSZÓ
Még távol vagyok a befejezéstől, amikor ezeket a sorokat írom, még sok
minden fog a bevezetés és közéjük kerülni, de az érzés most éles bennem.
Most lépek le a kis hordóról.
Zavarban vagyok, meztelennek és magányosnak érzem magam, de elküldenék
mindenkit, aki közelebb akarna jönni.
Ott álltam és üvöltöttem. Lehet, hogy hazudtam, vagy igazat mondtam, de
elmebeteg vagyok, én ezt nem tudom megítélni - egyébként is hülye ötlet.
Talán felelőtlen dolog így kiabálni, zavart okozni, de nem vállalhatok érte
felelősséget. Nem gondolhatok arra, hogy mi lesz a véleményed rólam és mit
változtat meg mindez benned. A fenébe, azért keress meg, ha ... kedved van
hozzá - bár lehet, hogy elfutok. Amit leírtam, vállalom, de abban, hogy szép
kerek véleménybe csomagold, nem fogok segíteni. Ezek a dolgok jelentik
számomra a szikét, amivel önmagamat néha felfedezem, néha élveboncolom. Hogy
ez örömöt okoz nekem, nem mindig mondhatom.
Talán olyanná válok lassan, hogy boldoggá tegyen az a lény, akivé
alakulok, de talán csak az ebbe vetett hitem tart meg engem ezen a vékony
ösvényen.
Viszonylag sok időt töltöttem el ezzel az írással, néha heteken át nem
foglalkoztam vele - éltem mindennapjaimat, mint bárki más. Írtam, de gyakran
úgy érzem, nem volt sok értelme. Szószátyár vagyok, néha olyan
szájbarágósnak éreztem stílusomat. Van úgy, hogy mint gyermek olvasom a
sorokat: szó... szó... szó... szó... - és nem is jelentenek többet, hiszen
már oly sokan leírták mindezt. Tulajdonképpen el lehetett volna mondani
egyetlen mozdulattal, egyetlen mosollyal. Az, hogy mégsem így történt,
énmiattam van. Ez is egy lépés számomra saját csendem felé, ami nem azonos a
hallgatással, hanem az őszinte, teljes kimondás után jön. Magammal
vitatkoztam, tanultam, visszakényszerítettem magam a gép elé, hogy mindig
váratlan fordulatot vegyen az egyébként is igen vázlatosan kitalált
cselekmény.
Néhány pillanatot megosztottunk egymással. Köszönöm neked, mert hitem
szerint te tettél engem képessé az írásra, érted kaptam a szavakat,
amelyeket elolvastál, az időt, melyet a leírásukkal töltöttem.
Hiszem, hogy van erőd saját utadhoz, kérlek, bízz magadban, én most
búcsúzom. Nincs szükséged rám.
Az Erő kísérjen utadon, Testvér.