Dimenzió #25

Az örökkévalóság pillanatai

(filozófia)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

<<                                 ZÁRSZÓ

   Még  távol  vagyok  a befejezéstől, amikor ezeket a sorokat írom, még sok
minden  fog  a  bevezetés  és közéjük kerülni, de az érzés most éles bennem.
Most lépek le a kis hordóról.

   Zavarban  vagyok,  meztelennek  és magányosnak érzem magam, de elküldenék
mindenkit, aki közelebb akarna jönni.

   Ott  álltam  és üvöltöttem. Lehet, hogy hazudtam, vagy igazat mondtam, de
elmebeteg  vagyok,  én  ezt  nem tudom megítélni - egyébként is hülye ötlet.
Talán  felelőtlen dolog így kiabálni, zavart okozni, de nem vállalhatok érte
felelősséget.  Nem  gondolhatok arra, hogy mi lesz a véleményed rólam és mit
változtat  meg  mindez benned. A fenébe, azért keress meg, ha ... kedved van
hozzá - bár lehet, hogy elfutok. Amit leírtam, vállalom, de abban, hogy szép
kerek  véleménybe  csomagold,  nem  fogok  segíteni.  Ezek a dolgok jelentik
számomra a szikét, amivel önmagamat néha felfedezem, néha élveboncolom. Hogy
ez örömöt okoz nekem, nem mindig mondhatom.

   Talán  olyanná  válok  lassan,  hogy  boldoggá  tegyen  az  a lény, akivé
alakulok,  de  talán  csak az ebbe vetett hitem tart meg engem ezen a vékony
ösvényen.

   Viszonylag  sok  időt  töltöttem el ezzel az írással, néha heteken át nem
foglalkoztam vele - éltem mindennapjaimat, mint bárki más. Írtam, de gyakran
úgy   érzem,   nem   volt   sok   értelme.  Szószátyár  vagyok,  néha  olyan
szájbarágósnak  éreztem  stílusomat.  Van  úgy,  hogy mint gyermek olvasom a
sorokat:  szó...  szó... szó... szó... - és nem is jelentenek többet, hiszen
már  oly  sokan  leírták  mindezt.  Tulajdonképpen el lehetett volna mondani
egyetlen  mozdulattal,  egyetlen  mosollyal.  Az,  hogy  mégsem így történt,
énmiattam van. Ez is egy lépés számomra saját csendem felé, ami nem azonos a
hallgatással,   hanem   az  őszinte,  teljes  kimondás  után  jön.  Magammal
vitatkoztam,  tanultam,  visszakényszerítettem  magam a gép elé, hogy mindig
váratlan   fordulatot  vegyen  az  egyébként  is  igen  vázlatosan  kitalált
cselekmény.

   Néhány  pillanatot  megosztottunk  egymással.  Köszönöm neked, mert hitem
szerint  te  tettél  engem  képessé  az  írásra,  érted  kaptam  a szavakat,
amelyeket elolvastál, az időt, melyet a leírásukkal töltöttem.

   Hiszem,  hogy  van  erőd  saját  utadhoz,  kérlek, bízz magadban, én most
búcsúzom. Nincs szükséged rám.

   Az Erő kísérjen utadon, Testvér.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2017
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező