'<<' ''A BOLT
Életünk zsibvásárhoz hasonló. Mindenki a saját kis boltja előtt áll, vagy
a boltban ücsörög, várja a látogatókat. Mindenki a saját világát szeretné
egy kicsit megosztani néhány emberrel, mások elől elrejteni. Sokan
kiabálnak, mutogatják árujukat, mások csendes eszközökkel igyekeznek a
betérőkre tukmálni azt. Mindenkit az hajt, hogy igazolja saját árujának
értékét. Nem is igazán az a fontos, hogy te tudsz-e kezdeni valamit a
portékával, hanem azzal, hogy elfogadod, igazolod az árusnak önmagába vetett
hitét. Te is állhatsz így saját életed, látásod, értékeid és értéktelenséged
előtt, bár lehet, hogy nem ez a lehető legjobb megoldás. Belefáradsz egy idő
után, az zavar a legjobban, ha egy különösen erőszakos árusnál saját
módszereidet ismered fel, azokat az eszközöket, amelyeket közvetlen
környezeted elviselhetővé tételéhez használsz, persze kényszerből. Sétálni
kezdesz, sok árust, boltot végigjársz, sok portékát végigtapogatsz. Van, aki
kidob, van, aki mindenképp el akarja adni neked, amit megfogtál. Kis bolt
előtt állsz meg. Csend van, senki nem szól hozzád. Kis, tiszta szőnyeg van a
lábad előtt, rajta gondosan tisztogatott tárgyak. Nem látsz senkit, így
lehajolsz, kezedbe fogod, megérinted a dolgokat.
Elvihetsz bármit, szól a tulajdonos, ami csak megtetszik. Amikor az árát
kérdezed, furcsán néz rád. Miért kérne bármit is tőled, amikor számára az
volt az igazi ajándék, amikor rátalált erre abban a raktárban, amelyet
boltja hátsó ajtaja rejt. Örülne, ha valamit kérnél tőle, amiért visszamehet
oda, a hatalmas tömegű tudás között lámpásként használva kérdésedet, amely a
válasz felé vonzza őt. De még két dolgot elmond neked. Az egyik az, hogy
ezzel csak a saját idejét húzza, mert tudja, benne elrejtve élnek azok a
kérdések, amelyek a saját válaszai előtt állnak. Saját útja is újra és újra
visszaviszi abba a rejtett, hátsó helyiségbe, amelynek túlsó falát még soha
nem látta és nem is fogja soha elérni. A másik az, hogy minden egyes
boltosnak megvan ugyanez a raktára. Még neked is. Sajnos sokan a sajátjuknak
tartják azt a néhány dolgot, amit kihoztak a napfényre. Másoknak szeretnék
átadni azt, saját erejükben való hitük növekszik azáltal, hogy segíthetnek
más emberen - vagy legalábbis azt hiszik, hogy tevékenységük jó, illetve nem
rosszabb, mintha más csinálná.
Saját értéküket abban lelik, hogy másokért, másoknak dolgoznak - közben
saját sötétségtől, végtelenségtől való riadtságuk elől menekülnek. Fordulj
inkább magadba, tanácsolja a furcsa boltos. Ne az érdekeljen, hogy mit szól
árudhoz a betévedő. Véleményét fogadd el, mint ajándékot, amely újabb
keresésre hív. Hagyd meg neki a szabadságát, hogy azt és annyit vegyen el
árudból, amire és amennyire szüksége van. Ne gondold, hogy ha szerinted
valamit meg kellene vennie, többet vagy kevesebbet használnia, akkor ez
számára is igaz vagy nyilvánvaló. Nem ismered a szobáját, amelyikhez túl
díszesnek - vagy éppen kopottnak találja legszebb szőnyegedet. Az ő számára
egyetlen igazság, érték és törvény létezik, a sajátja. Ha áttöröd,
védtelenebbé, bizonytalanabbá teszed, és ezt ő is érzi - éppen ezért fog
védekezni minden erejével ellene. És ha elvett valamit, nos, számodra az a
legjobb, ha nem is veszed észre... Így vagy a legjobban védve az ellen az
érzés ellen, hogy tartozik neked valamivel. Az, hogy éppen nálad talált
valamire, amit hasznosítani tud, nem a te, hanem főleg az ő érdeme. Mi a
tiéd ebből az egészből? A csend, a nyugalom, ami a boltodban van, ami akkor
is behívja a vándort, ha nem is keres semmit. A beszélgetés vagy együtt
hallgatás, és az egyre hosszabb utak befelé. Egyre kevesebb félelem és
aggodalom a zsibvásár forgatagában. Megtanulod élvezni a fényt és az emberek
közelségét odakint - ami régen inkább terhes, mint kellemes volt - amely
éppen ellentétben áll a belső utak mélységes, időtlen, örök bölcsességet
súgó némaságával. Mindkettőre szükséged van amíg ebben a városban élsz,
viszont az egyensúly szintjét te szabod meg. Önzés, amit mondok? Igen, felel
meg saját kérdésére a boltos, csak belső útjaim azok, amik érdekelnek,
amikhez igazi ragaszkodás fűz.
Kívánom neked, hogy legyen bátorságod elindulni a hátsó helyiség felé.
Törött tárgyak, por és szemét fogad majd, amit hosszú évek során sepertél el
a kíváncsi szemek elől, nehogy megszóljanak. Vedd elő és törölgesd meg
mindezeket, utakat, kérdéseket, első felfedezéseidet fogják majd vezetni. És
tedd ki bátran a polcra őket. Nem kell mindenáron megmutatni őket valamiféle
önkezelés másoknak is kellemetlen módszereként, de szégyellni sem, hiszen
mindenkinek van hasonló. Hátha éppen a te példád lesz majd, aminek a
hatására valaki szintén takarítani kezd portáján - esetleg éppen az, akinek
már hosszú ideje magyarázod, hogy ezt kellene tennie...
És most, ha nincs fontos mondanivalód vagy kérdésed, ne haragudj, de
megyek vissza a raktáramba. Ha megtetszett valami, vidd el, emlékeztessen
arra a kis ajtóra, ami ott nyílik valahol hátul, a boltodban, ahol
válaszaid, kérdéseid, erőd, szépséged és csended laknak. Lehet, hogy közös a
raktárunk és egyszer nem csak kint, de odabent is találkozunk. Ég áldjon,
vándor.
'>>'