Dimenzió #25

Az örökkévalóság pillanatai

(filozófia)

'<<'                            ''ÜNNEPELJ MA VELEM

   Furcsa  gondolatom  támadt  egy héttel ezelőtt, mégpedig az, hogy megírom
ezt  a  kis  részt  is.  Persze mivel nem időrendi sorban következnek ezek a
darabkák,  ezért  már  ezalatt  ott áll egy rakás mindenféle szöveg, viszont
feljebb  jócskán  akad  üres  hely,  amit  be akarok tölteni. Kész röhej, Te
elolvastad  már  azt,  amit  én  még  most  nem tudom, hogyan fogok leírni -
ugyanakkor leírtam már sok mindent, amit még nem olvastál. Jó játék ez is az
idővel, nem?

   Meghívlak   egy  pár  sornyi  beszélgetésre,  ha  már  egyszer  vetted  a
fáradságot  és  elolvastad  mindazt, ami ez előtt a rész előtt áll (vagy fog
állni). Ugyanis ünnepelek mostanában.

   Egy éve kezdtem el ezt a könyvet - persze hogy pontosan mikor, nem tudom.
Ez halál komoly, már egy éve szaporítom itt a sorokat - ezt gyakran nekem is
igen  nehéz  elhinni. A bevezetés első sorai ugyanígy novemberben születtek.
Az  albérleti  szoba,  ahol  a  földön  ücsörögve  elkezdtem írni, nem sokat
változott - még mindig nincsen benne semmi bútor, bár barátaim néha áthozzák
az  egyik  karosszéket,  sőt,  pár napja van egy szivacs is lefektetve, hogy
használhatóbb  legyen a hely. Persze nem erről akarok írni - hanem miről is?
Igazság  szerint nem tudom. Itt ülök veled szemben, elképzeltem magamnak egy
üveg  bort,  amit  lassan  elfogyasztunk,  és  én jó szokásomnak megfelelően
mindenfélét mesélek.

   Sok  dolog  történt  itt  azóta. Hétköznapi életkörülményeim igencsak jól
alakultak.  Saját számítógépem van, jó biciklim, vettem télikabátot is - bár
persze nem használom.

   Képzeld,  van  olyan  ingem  is,  amit  majdnem önállóan vettem! Szép kis
haladás  ez ahhoz képest, hogy amikor eljöttünk Szegedről, úgy kellett engem
elcipelni  ruhát  vásárolni  -  egyesek szerint nem volt megfelelő öltözék a
melegítő  és  a  póló.  Ja,  és  szentté avatásomat is sikerült lehetetlenné
tenni:  bunkofon-tulajdonos  is  vagyok  (magyarul: mobiltelefonom is van) -
egyszóval  menedzser-típusú  fiatalember lettem. Bár öltönybe még mindig nem
sikerült  beleerőszakolnom  magam, és továbbra is rajongok pl. a favágásért.
Lehet, hogy van még számomra remény?

   Sokat  változott  a  hozzáállásom ehhez a könyvhöz is. Sokáig fontos volt
nekem,  most  már  nem  annyira.  Megígértem  magamnak, hogy születésnapomra
befejezem   -  szép  ajándék  lenne  negyedszázados  fennállásom  alkalmára,
ráadásul  némi  esélyem  is  van  arra,  hogy meg tudom csinálni. Persze nem
tudom,  hogy mi lesz utána, mert azért a gondolataimhoz kicsit hozzánőtt már
a tudat, hogy "készül a könyv". Lehet, hogy hiányozni fog?

   Az,  hogy  fog-e  egyáltalán  valakit  érdekelni, vagy hogy milyen lesz a
hatása,  nos  ez persze nem hagy hidegen, inkább tartok egy kicsit tőle - de
erről  már  éppen  eleget  írtam  eddig.  Viszont  éppen elég egy pár percre
bekapcsolni  valamilyen  TV  vagy rádió műsort ahhoz, hogy úgy érezzem, csak
bele  kéne  már  rondítani  a  világba  ezekkel  a  hülyeségekkel  (egy  kis
rimánkodás a "nagyhatalmú Nyugathoz" - Allah növessze hosszúra szakállukat -
akik  éppen azzal kacérkodnak, hogy ismét háborúzzanak-e vagy sem; vagy hogy
iskolások ölnek embert egy kocsiért Budapesten).

   A röhej az, hogy az egész nem is igazán az én döntésem, egyszerűen muszáj
kiírnom  magamból  ezeket  a  dolgokat, mert nincs rosszabb, mint a szellemi
székrekedés.  Bár  lehet,  hogy  különösen  ezt a részt inkább "agymenésnek"
lehetne nevezni...

   Közeledik  a  határidő, amit magamnak szabtam, és egyre nehezebb rávennem
magam  az írásra. Tulajdonképpen ez a kis szusszanás itt nem egyéb, mint egy
több,  mint  egy  hónapos  szünet  reményeim szerinti befejezése. Hogy miért
terhellek  téged  az  elolvasásával?  Azért,  mert  nem  a  "mű"  az, aminek
szerintem  értéke  van,  hanem  a  "hogyan". Eleget olvastam ahhoz, hogy úgy
érezzem,  bárki  össze tudja rakni a jelenleg rendelkezésre álló "ezoterikus
irodalomból"  azt  a  szöveget, amit itt leírok - ugyanakkor nem látom sehol
azt a hatást, amit szerintem kiválthatna.

   Igyekszem  megmaradni  a  követhető  logikai  sorokon,  remélem nem írtam
túlzottan  sokat  személyes  "természetfeletti" élményekről, melyeknek olyan
nagy  hangsúlya  van manapság - csakhogy elkerülhetetlenül választja szét az
embereket  a hívők és tagadók csoportjára. Szeretném, ha nem hinnél el nekem
egy  szót  sem - mert nem lenne fontos számodra. Én el fogok számolni minden
egyes  szóért,  amit  leírtam,  elmondtam  -  ugyanúgy,  ahogy  minden egyes
gondolatomért  is  -  de  nem  neked, hanem önmagamnak, csakúgy, amint te is
tenni  fogod annak idején. Tehát élj szabadságoddal azt gondolni rólam, amit
akarsz,  és  hagyd meg nekem azt a szabadságot, hogy ez rám mekkora hatással
van.

   Látod,  még mindig félek attól, hogy mit fogsz szólni ehhez az egészhez -
ez  teszi  annyira  nehézzé  nekem  a  befejezést. Ezért változnak most elég
erősen  bennem  a  dolgok,  érzések,  élmények formájában köszönnek vissza a
leírt  logikus fejtegetések. Nem merek még belemerülni azokba a technikákba,
amelyekről  érzem,  életem  egy  részét fogják kitölteni (mint ahogy érzésem
szerint életeim némelyikét szintén jellemezték), mert félek az önbecsapástól
-   de   vannak   igen   erősen  megjelenő  képek.  Tulajdonképpen  igencsak
kinyújtottam magam az utóbbi időben.

   Egyrészt   még   mindig   programozó   vagyok,  terveim  vannak,  ötletek
foglalkoztatnak,  amelyekre  elég kevés időm jut. Másrészt szerelmes vagyok,
amit éppen olyan furcsa érzés leírni ide, mint amilyen furcsa lehet olvasni.
Ez  az  oldal  elég  messze  volt tőlem nagyon hosszú ideig, most is nehezen
illesztem be gondolataimba, életembe (szerencsére társam szeretete elég nagy
ennek elviselésére).

   Harmadsorban tagja - mesterjelöltje (?) - vagyok egy alapítványnak, amely
ilyen  dolgokkal  foglalkozik. Aztán írom ezt a könyvet, ami nem hagy igazán
nyugtot nekem sosem. Tegnap pedig egy váróteremben nem tudtam elszakadni egy
indián  sámán  képétől,  aki bejelentette, hogy eljött értem a Madár - ami a
röhej,  hogy  láttam  is.  Ne haragudj, ezt is muszáj volt leírnom valahova.
Mára befejeztem.

   Látod,  mennyit  vagyok  képes  nyavalyogni  mindig ugyanazon a kérdésen?
Pedig egye meg a fene, ezért vagyok itt ezen a világon. Lássunk inkább ismét
munkához...

   Jópár  nappal  később  folytatom  most,  mialatt  azon gondolkodtam, hogy
érdemes-e  mindezt itthagyni egyáltalán, vagy töröljem ki. Azután egy kicsit
összeszedtem  magam,  és  csak  benthagyom,  hogy lásd: én nem jászom, egész
eddig  egyetlen  mondatot  töröltem ki, ami nagyon idétlenre sikerült. Ennyi
bizonytalanság  után  most  úgy  tűnik,  talán  ez  a  rész a legfontosabb a
könyvben.  Találkoztam  már  olyan  emberrel, aki érdekesnek, szimpatikusnak
találta  a  gondolataimat,  és nem tudtam elmondani neki, hogy vigyázzon. Én
ugyanúgy  menekülök  saját életem problémái elől, mint bárki más, csak éppen
ezt   a  módját  választottam.  Éppen  az  a  mindenben  kételkedő  hitetlen
hozzáállás  teszi  számomra követhetővé saját utamat. Ha csak egyetlen ember
olvassa  is  el  ezeket  a sorokat úgy, hogy tetszik neki, tudnia kell, hogy
gyakran  megkérdőjelezem őket én is - pedig újraolvasva látom, hogy a bennem
lévő kerekségnek igen szűk töredékét sikerült leírnom...






                                                                          '>>'
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.