'<<' ''SZABAD AKARAT VAGY ELEVE ELRENDELTSÉG
Egyik kedvenc témám ez, úgyhogy ma reggel átfutottam a könyvet azt
keresve, vajon mekkora részt kell majd ásítozva átlapoznod azzal, hogy már
ezt is leírtam. Úgy tűnt, hogy teljesen visszafogott voltam, és nem sokat
ártottam bele magam.
Hogy miért lett kedvencem, arra is rövid a válasz: mert akkora nagy ügyet
csináltak belőle, körülbelül olyan módon, mintha azt kérdezném meg, hogy
melyik a szín: a piros vagy a zöld?
Elnézést, egyszerre nem lehetnek azok?
Az eddigi fejtegetéseimből - legalábbis számomra - egyenesen következik,
hogy ... hehe. Most megint megfogtam magam. Azt akartam ideírni, hogy
következmény az a hitem, miszerint logikus szabályok vezérlik a gondolkodást
- pedig ez csupán alapfeltevésem. Bocs. Elméletem tehát nem oldja meg a
"szabad akarat-elrendeltség" problémát, csupán alaptételei miatt nem is
jelenik meg benne a kérdés.
Ugyanis feltételezésem szerint gondolkodásom (kicsit gyarló
általánosítással az "emberi gondolkodás") szintünktől függő mértékben
megérthető, de teljes egészében logikus rendszer. Ennek van egy hátulütője
is: aki minden információval rendelkezik rólam, annak a számára cselekedetem
"eleve elrendelt".
Ez az előbbi bekezdés igényel némi magyarázatot, most egy kép jutott
eszembe. Ha van egy labirintusom, benne egy patkánnyal és egy darab sajttal,
a következőket állíthatom: a patkány teljesen szabad döntéseiben, hogy
melyik utat választja, őt semmi nem kényszeríti (azon kívül, hogy a falakat
nem lépheti át, ugyanúgy, ahogy minket kordában tart a fizikai világ és
saját gondolkodásunk). Ha én látom, hogy a patkány és a sajt között létezik
út, és tudom, hogy neki elég jó a szaglása, a labirintus pedig kicsi, akkor
jó valószínűséggel állíthatom, hogy a patkány bizonyos időn belül meg fog
reggelizni (ez a szintemtől függő rész-ismeret). Abban az esetben viszont,
ha ismerem a patkány gondolkodási algoritmusait és a labirintus minden
információját (a hőmérséklettől a sajtszagig), akkor pontosan tudni fogom,
hogy milyen utat jár be patkány és mikor éri el a sajtot. (Olcsó trükköt is
rejtettem ide: időben előrefelé kell ismernem a "környezetet" ahhoz, hogy
ezt a térképet felrajzoljam, abban pedig, ha úgy tetszik, már szerepel a
patkány").
Hülye vicc jutott eszembe: Isten kíváncsi arra, hogy hova jut a patkány,
ezért végiggondolja, minek következtében a patkány végigmegy a labirintuson
- a történet maga a gondolat folyamata...
Persze ez kibontva annyit tesz, hogy ha tényleg létezik Isten, és
definícióm (a magam szintjén) helytálló rá nézve, akkor számára természetes
minden lény tökéletesen predesztinált viselkedése, annak ellenére, hogy ez a
lények szabad döntését semmiben sem befolyásolja. Az eleve elrendeltség
ugyanis nem Isten "szándéka", amit egyébként is túlzottan emberszerűnek
tartok, hanem Isten lényének alaptulajdonsága. A megtörtént dolgok
(szerintem) nem Isten "szándéka szerint valók", hanem egyszerűen részei.
Szándékról egyetlen formában érdemes beszélni: a pillanatnyi döntéseim során
jelentkező belső hanggal kapcsolatban, amely a számomra éppen elfogadható
információt, érzést sugallja - kissé kitágítva tudatos látókörömet.
Nem bírom kihagyni kedvenc hasonlatomat sem (mivel hirtelen semmi jobb
nem jut az eszembe. Be akarom fejezni ezt a könyvet, és már csak a következő
rész van hátra, az összes többi kész. Úgyhogy most már törtetek...)
Úgy is lehet látni az életet, mint egy nagy akadálypályát, lejtőkkel,
lyukakkal, hideggel-meleggel, mágnessel, elektromos mezőkkel, stb. Ezen a
terepen szaladgálnak különböző méretű és anyagú golyók, amelyek maguk sem
homogének, hanem más-más tulajdonságú anyagokból vannak összeállítva. Ha
ismerem a fizika összes törvényét, az összes golyó minden tulajdonságát és
helyzetét, akkor képes leszek minden golyó pályáját megjósolni - ennek
hiányában azonban bármilyen megállapításom komoly hibalehetőséget hordoz.
Egy golyó következő pillanatban felvett helyzetének megjósolásához
ugyanis szükségem van az őt érő környezeti hatások teljes térképére, (és
ebbe beletartoznak a vele kölcsönhatásban levő golyók is,) pillanatnyi
helyzetére és belső szerkezetére (mivel nem homogén, a külső hatás valódi
eredményének kiszámításához ezt is tudni kell) - és már készen is vagyunk.
Viszont ha én akarom megjósolni egy ember (akár saját magam) következő
döntését, azt hiszem, tudatosan nem megoldható feladatot vállaltam. Nem
tudom pontosan, "milyen fából faragták", kikkel áll kölcsönhatásban és azok
pontosan milyen hatást gyakorolnak rá - és akkor még a fizikai környezet
hatását még nem is említettem. Fontos például egy tárgyalópartner
viselkedésének okait kutatni, hogy előre láthassam (netán kissé
befolyásolhassam) néhány lépését - de mit ér az egész, ha elüti egy autó a
döntés reggelén...
Vannak természetesen módszerek, amik segítséget ígérnek, és hosszú
életkoruk (utaltam már a természetes szelekció elméletek területén kifejtett
áldásos hatására) jelzi használhatóságukat. Ilyen lehet például az
asztrológia, ami szerintem nem más, mint utalások sora a "golyó" anyagára:
általában milyen hatásokra reagál, melyekkel szemben kevésbé érzékeny az
adott ember - ami bizonyos következtetéseket is megenged útjára és
környezetére vonatkozóan. Ugyanakkor a benne rejlő elemek pontos
elrendezését nem tárja fel, százszázalékos jóslatra (szerintem) nem ad
lehetőséget. Javítson ki bárki profi asztrológus, de szerintem tudása és
lehetőségei növekedtével egyre erősebben érzi korlátait, amin már nem
nyúlhat túl, talán mert a pontos ismeret egyre nagyobb mértékű beavatkozás
is a vizsgált rendszerbe? Két hasonlat jutott eszembe a modern fizika
területéről, az egyik az anyag megismerése, ahol a "megismerhetetlennek"
pontos, kiszámítható értéke van, egy elemi részecske minden adatát egyszerre
a fizika eszközeivel nem ismerhetjük meg. Az ismert hasonlat szerint olyan
ez, mint amikor egy macskát minden szempontból zárt, de az életfeltételeket
biztosító dobozba tesznek egy fiola mérges gázzal, ami 50% valószínűséggel
kinyílik. Ha a doboz nem nyitható fel, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy
ennek a macskának nem csak két állapota (él vagy halott) van, hanem egy
harmadik is, amibe ez a doboz kényszerítette: amikor pontosan 50%
valószínűséggel él.
A másik hasonlat a fénysebesség, amely (jelen fizikai eszközeink
segítségével, az "alapszabályokat" békén hagyva) tetszőlegesen, de egyre
nagyobb erőfeszítéssel megközelíthető ugyan, de el nem érhető.
Hova is lyukadtam ki? Valami olyasmire, hogy elfogadhatónak tartom
sorsunk "eleve elrendeltetését", bár nem tételezek fel mögötte szándékot;
ugyanakkor nem tartom lehetségesnek azt, hogy ez alapján bárki is teljes
bizonyossággal képes legyen akár egyetlen pillanatot is "evilági
eszközökkel" tökéletesen megjósolni. Mivel azonban Isten részeként tekintek
az emberre, nem lenne logikus azt mondanom, hogy az ember számára nem
lehetséges a jövő ismerete, sőt! Mivel "fentről nézve" nem tudok "részként"
tekinteni az emberre, csak mint egy hologram kis darabjára (amelyen
keresztül az egész kép látható ugyebár), azt mondom, hogy ily módon igenis
birtokában vagyok a teljes világ ismeretének, és ennek tetszőleges része
megjelenhet előttem bármely pillanatban (lásd: isteni szikra). Ez az élmény
azonban nem része vagy eredménye valamilyen tudatos módszernek vagy
technikának, hanem akkor következik be, amikor "magasabb szempontból"
kívánatos. Azaz mindig. Na ezt a részt igazán furcsa lesz olvasni, hiszen
most gondolkodom rajta, és az eszembe jutó dolgok kis részét írom le... na
mindegy. Szóval szerintem a technikák használata, a tudatos viselkedés, egy
olyan élet-szerep elfogadása, amely további, racionális úton meg nem
szerezhető információk birtoklását igénylik, továbbá emellé olyan
gondolkodás, hozzáállás, amely lehetővé teszi a tulajdonképpen folyamatos
információáradat befogadását (ez azt jelenti, hogy nem kerül tudatos elemzés
alá, hanem azonnali cselekedetet vált ki, és esetleg később tudatosul) az
embernek új képességeket ad.
A történet mellékhatása az, hogy az úgymond "szabad döntések" száma
radikálisan csökken. A patkány, ha tudja, hogy hol van a sajt, akkor
egyenesen arrafelé megy, nem keringőzik feleslegesen a labirintusban.
Ugyanakkor más szempontból megállapítható, hogy nem volt "szabad", ezt
azonban nem valami külső kényszernek köszönhette, hanem annak, hogy tudta,
neki melyik a jó irány, így nem szabadságát vesztette, hanem egyszerűen nem
került döntéshelyzetbe útja során.
Vannak emberek, akik (divatos kifejezéssel élve) érzik Isten vezetését,
és vannak sokan, akik keresik ezt mindenféle külső eseményben: "Nincsenek
véletlenek!" felkiáltással értelmeznek maguk körül mindent, így teremtve meg
önmagukban a felsőbb segítő jelenlétének érzését (véleményem szerint). A
valós vezetettség (ismét csak szerintem) nem más, mint amikor valaki (mint a
példabeli patkány) tudja, hol van a sajt. Nem a sarokra ismer rá valamilyen
jelből, ahol balra kell fordulnia, egyszerűen tudja, hogy neki ott a
balkanyar a jó - de lehet, hogy ez az érzés akkor jelenik meg, amikor valami
külső jel egy pillanatra megváltoztatja tudatállapotát. Hogy ezek közül
melyik az ok és melyik az okozat, körülbelül olyan kérdés, mint a tyúk és a
tojás sorrendje. Egy rendkívül éles, bár hétköznapi pillanat után születik
hirtelen egy döntés, amely egy életet változtat meg - vagy a változás súlya
élezi ki azt a pillanatot? Szerintem mindegy, a lényeg úgyis a változás
maga.
A világ rendjéről alkotott képünk talán a legfőbb oka, hogy az valóban
olyan, amilyennek elképzeljük. Személyes szabadságunkhoz való ragaszkodásunk
hozza létre azt, hogy nem tudunk minden szükséges adatot döntésünk során,
mert akkor már nem is érezhetnénk "döntésnek" a cselekedetet. Önmagunk által
épített személyiségünk, énképünk az, amelyet meg akarunk őrizni,
döntéseinkben, életünkben kifejezésre juttatni akkor is, ha az általa
vezetett élet nem hozza ki a maximumot belőlünk. Mégis így van, így élünk,
tehát ez egy lehetséges stabil állapota Isten gondolatainak (vagy a
világnak, ha az előbbi túl vallásosnak hatna, egyébként nekem inkább azért
nem tetszik, mert maga a "gondolat" fogalma túl "emberszagú" - tud valaki
ennél jobbat ahelyett, hogy antropomorf?) - viszont életterünk jelen
állapota arra sarkall bennünket, hogy valami új után nézzünk.
Nem tudom, milyen lehet az, amikor egyszer csak egységünk tudatára
ébredünk. Hasonlatként az jut eszembe, mintha egyszerre testem sejtjei
bejelentenék, hogy köszönik szépen jól érzik magukat, most pedig beszélgetni
szeretnének velem és egymással, és szeretnének segíteni kitalálni, hogy mit
csináljunk így együtt. Vajon mit szólhat a teremtő, ha földi teste, a
milliárdnyi ember azt mondja: itt vagyunk, együtt a Te jelenlétedként,
felnőttünk és meggyógyultunk.
Lehet, hogy semmit, és lehet, hogy az egész nem is olyan nagy kunszt vagy
változás. Lehet, hogy az egész csak az én fejemben jelenik meg, mert annyira
távolinak érzem még önmagamtól is, nemhogy az egész világtól... és lehet,
hogy ezt az egész teremtős dolgot csak képzelem... vagy nem fogom
megtapasztalni ezt a változást. Mindegy, játéknak jó volt, legalábbis engem
elszórakoztatott.
'>>'