Dimenzió #25

Az örökkévalóság pillanatai

(filozófia)

'<<'                        ''SIKERTÉMA5: ÉS A TÖBBI...

   És aztán jön a további témák áradata, letűnt idők civilizációinak tudása,
szellemi  hierarchiák  tevékenysége,  UFO látogatások, szellemvilág, vallási
kanyarok, ...

   Az   előző   néhány   cím   alatt  eljátszottam  néhány,  szerintem  arra
legérdemesebbnek  tartott  gondolattal,  de fontosnak nem azt tartom, hogy a
létező  ezer  értelmezéshez  még egyet, a "legigazabbat" (hehe) hozzátettem,
hanem  azt,  hogy  összeolvasgatva  mindenfélét  a végén kialakítottam saját
elképzelésemet a dologról, leginkább arra figyelve, hogy milyen hatással van
rám,  fejlődésemre,  mindennapi  életemre.  A  további  "sikertémákat" nincs
kedvem részletesen kidolgozni, csak némi figyelmeztetéssel élni.

   Gondolkodásomat  nagyon  intelligensnek  tartom,  és volt elég időm arra,
hogy  megtapasztaljam,  szívesen merül el tetszőleges témában ahelyett, hogy
belső szabályait feszegetné.

   Természetesen   lehet   vitatkozni  a  szellemvilág  különböző  tagjainak
feladatairól  és  milyenségükről  -  de könyörgöm: mit számít ez? Ha tényleg
abban  a  hitben akarom leélni az életemet, hogy úgysem tehetek semmit, mert
nálam  hatalmasabb  lények jóindulatán vagy figyelmetlenségén múlik az, hogy
felelős  vagyok-e  a  tetteimért  vagy  sem - hát megtehetem. De ha egy pici
ingerem  is  van  a  -  szellemi értelemben vett - felnőtté válásra, akkor a
témát  érdemesebb  szimbólumként  kezelni  és saját életemre, viselkedésemre
alkalmazni.  Nem  "rossz"  tehát egyik ilyen sikertéma sem, csak nem biztos,
hogy érdemes szájtépésre használni.

   Atlantisz  tudása?  Hiszen  saját  közvetlen  történelmünket  nem akarjuk
átlátni!  Mit  érdekel  minket az, hogy volt-e Atlantisz vagy sem, és hogyan
pusztult  el,  ha  létezett.  Sokkal  érdekesebb  kérdés,  hogy  vajon miért
jelennek  meg  pontosan ugyanazok a gondolkodási, ideológiai formák, vezetői
viselkedésmódok,    tömeg-befolyásolási    eszközök    napjaink   társadalmi
rendszereiben,  amelyek  mindannyiszor feszültségekhez, háborúkhoz vezettek.
Miért kell kitelepítésekről, rendcsinálásról és egyebekről papolni? És akkor
ugyan  mire  lenne  jó  valami  ősi tudás, aminek képviselői a jelek szerint
szintén nem tudtak megmaradni bolygónkon?

   UFÓk?   Van   olyan  ismerősöm,  akit  elmondása  alapján  meglátogattak,
(bizonyítottan) meggyógyítottak és látásra, gyógyításra képessé tettek ilyen
lények.   Elhiszem   neki,  mert  ...  mert  látom  a  szemében,  mindennapi
gondolkodásában,  hozzáállásában az emberi hitelességet. Nem szívesen mesél,
vitatkozik  arról,  hogy az idegenek mit és miért csináltak, csinálnak vele,
inkább  azzal  foglalkozik, hogy hogyan képes ezzel együtt élni, szeretetben
családjával,  hogyan  legyen jó anya és társ. Nem különösebben izgatja, hogy
hisznek-e  neki  vagy  sem,  bár  persze nem örül, ha túlzottan sokáig nézik
bolondnak  -  viszont  nagyon boldoggá teszi, ha elfogadják a segítségét. És
azóta  is egy kis falu eldugott utcácskájának a végén él, nem írt könyveket,
nem  jár  előadásokat  tartani, és meg kell gondolnia, hogy új ruháját miből
vegye meg.

   Tehát  ha  össze  akarnám  foglalni  azt, amit erről a színes kavalkádról
tartok,  azt  mondanám:  az  ezoterikus  dolgok  saját belső problémáinknak,
fenyegetettség-érzésünknek,  a  "valós világ" bizonytalanságának, romlásának
köszönhetően  igen erős vonzást gyakorolnak ránk. Ez természetesen kitermeli
a  témában jártas és magabiztos "szakértőket", akik sok rendkívül érdekes és
meggyőző  elmélettel  traktálnak  minket  - és lehetőséget ad néhány valóban
értékes mű leközlésére. Az "ezotéria" - a belső utak zárt tudománya ma éppen
olyan rejtett - ha nem még rejtettebb, mint évszázadokkal ezelőtt, csak most
nem  homályban  ragyogó  fénypont, hanem színorgiában néha felvillanó tiszta
fehér  folt,  amely  -  szerintem  -  éppen  szürkeségével, első pillantásra
nehezen  érthető,  nem  szájbarágós  gondolataival, szelíd kíméletlenségével
tűnik  ki.  A  bölcsesség,  valós  tudás  megszerzése most is az önszeretet,
önbizalom és hit kérdése, mint mindig.

   Ezeket  a  könyveket  kritika nélkül, gyorsan olvasom, hacsak nem annyira
tömény,  hogy  ezt  lehetetlenné  tegye.  Engedem őket hatni magamra, azután
megnézem,  hogy  az  elámult,  meggyőzött emberke mennyire szimpatikus belső
összhangomnak.  Milyen  gondolatokat  hozott  ki  belőlem, milyen érzelmeket
ébresztett,  technikai gyakorlatai mennyire tűnnek pozitívnak. Ezután hullik
szét  az  írás két részre, az általam elfogadott, belül (számomra) tisztának
felismert  dolgokra  és arra, amit (szerintem) az író személyes hozzáállása,
világképe  íratott  vele  bele,  de inkább bemutatkozásnak érdemes felfogni,
mint  használható  technikának. Ez a rész gyakran ugyanolyan érdekes, mint a
"hasznos",  mert  megtanít  arra,  hogy  mi  az,  amit  nem  szeretnék saját
gondolkodásomban  viszontlátni, és hogyan vagyok képes reagálni rá - tudom-e
felismerő,  szemlélő  módon  átlátni,  de nem beskatulyázni, minősíteni vagy
vitatkozni.  Ébreszt-e  bennem  erős érzelmeket, félelmet vagy fölényességet
az,  aminek  az  írót a művén keresztül látom, tudom-e szeretni a benne levő
teljes  lényt  (általam  elképzelt)  gondolatainak,  elképzeléseinek fátylán
keresztül. De jó lenne, ha ezt a könyvet is így olvasnád... Szia! Szeretsz?








                                                                          '>>'
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.